Budapest, 1982. (20. évfolyam)

1. szám január - Benyó Bertalan—Miklóssy Endre: A Munkás körút és a csepel—budafoki-híd

FÓRUM lemzőbb eleméről szólok, mintegy illusztrációként. A legfontosabb és egyúttal legjellemzőbb vonás, amely e csoportok kocsmán belüli életét szabályozza, hogy a mértéktelen ivás következményeként szinte széttéphetetlen kölcsönös érdekfüggőségi rendszerek jönnek létre. A következőkről van szó: a kocsmában „élő" italozók többsége egy-egy alkalommal jóval többet fogyaszt annál, semhogy pénzéből italszükségletét folyamatosan (mondjuk) a következő fizetésig fedezni tudná. Ezért „viszontbiztosítják" egymást. Vagyis nemcsak saját szükségletüket finanszírozzák, hanem olyanokét is, akiknek éppen nincs pénzük. Az aktus természetesen kölcsönös. E szisztémának köszönhető, hogy valaki egyetlen este leforgása alatt is nyugodtan elihatja akár a teljes keresetét (de nem egyedül), hiszen az elkövetkezendőkben más fog fizetni neki. Ez a mechanizmus csak akkor működőképes igazán, ha sokan vesznek részt benne. Ezért is válik olyan fontossá: minél több embert ismerni, minél több emberrel együtt inni. így érthető az is, hogy miért számít egy-egy ember több kocsmában is törzsvendégnek, de arra is választ kapunk, hogy miért ilyen nyitottak és lazák ezek a kocsmai társaságok. A mértéktelenül ivók családja számára ez az ivásmód egzisztenciális katasztrófát okozhat. A kocsmában kialakult kapcsolatok közül kétségkívül ez a mechanizmus a legpusztítóbb. Ugyanakkor egyes csoportok életének annyira leglényegét jelenti, hogy az ellene való küzdelem hosszú távon alig-alig kecsegtet sikerrel. Már csak azért sem, mert az ilyen típusú érdek—függőségi rendszerből való kilépés életmódváltást követel. A nagy ismeretségi kör egyúttal nagy mennyiségű információt és összeköttetést jelent. Például a különböző munkalehetőségeket illetően. Ez a mértéktelenül ivók egy részénél nagyon fontos. Ugyanis, ha valamilyen konfliktus következtében kénytelen otthagyni munkahelyét, általában kocsmai összeköttetései révén igyekszik újból elhelyezkedni. Ez nemcsak munkahelyre, hanem alkalmi munkákra is vonatkozik. Sőt, ezen túlmenően — miután a kocsma a munkaerőpiacnak is egyik intézménye — az itt szerzett értesüléseket felhasználva jobban fizető munkahelyet kereshet valaki magának. Nagyon valószínű, hogy a gyakori munkahelyváltoztatások hátterében is gyakran kocsmai összeköttetések állnak. Mert e csoportok tagjainak naprakész információik lehetnek a legkülönbözőbb munkalehetőségekről, és nem is akármilyenek, hiszen az ismeretségi kör valamelyik tagja akár mindjárt be is ajánlhatja a rászorulót. Az alkalmi munkából élőnél ezek a kapcsolatok még fontosabbak, hiszen kocsmai ismerősök nélkül már nem is juthatna munkához. Kedves Olvasó, álljunk meg itt, és forduljunk vissza! Lépjünk ki ismét a kocsmából, ahol, persze, miközben vizsgálódtunk, csípte a szemünket a füst, zavarta fülünket a zaj, és kénytelenek voltunk elviselni az alkoholos leheletek savanykás bűzét, részeg emberek merev tekintetét és a mindent elborító koszt. Mert ilyen körülmények között zajlik mindaz, amiről e cikkben szó volt, és ilyen körülmények között töltik emberek százezrei mindennapjaikat. Mielőtt végleg magunk mögött hagyjuk a kocsmát, gondolkodjunk el azon: vajon szükségszerű-e, hogy ilyenek legyenek ? Vagy pedig társadalmi fontosságuk következtében olyan pozitív lehetőségeket is hordoznak, amelyeket érdemes lenne támogatni, és más arculatot lehetne adni ennek az intézménynek? Válaszra méltó kérdések. BENYÓ BERTALAN-MIKLÓSSY ENDRE A Munkás körút és a csepel—budafoki-híd Nemrég az Urbanisztikai Társaságban egy kerekasztalbeszélgetésen sok szó esett a lakótelepekről, illetve a panelházakról. Többszörösen is megfogalmazódott az az általános vélekedés, amely szerint a lakótelepek problémája a panelházak egyformaságában és a rossz ellátásban („még egy cipőfűzőért ii be kell menni a központba") csúcsosodik ki. A lakótelepek monotonságának éppúgy, mint az ipartelepek sivárságának, illetve a városközpont zsúfoltságának és zaklatottságának egyik fő oka a központos-sugaras településszerkezet. Budapest szerkezetére azt szokás mondani, hogy sugaraskörutas. Valamikor az is volt. A múlt század végén megépített Nagykörút, majd a jól-rosszul kialakult Külső-körút (Róbert Károly, Hungária, Könyves Kálmán) hatalmas fejlesztési távlatokat nyitott a város számára — akkor. Ma már elég egy pillantást vetni Budapest térképére, és látható, hogy a városias beépítés határai messze túljutottak már a Külső-körúton is. Az egész Belső-Budapestet (körülbelül a Külső-körúton és a budai körúton belül) sűrűn beépített, nehezen rendezhető városmagnak lehet tekinteni. Budapestnek a szerkezetét pedig csak központos-sugarasnak nevezhetjük, amelyből hiányoznak az új fejlesztési vonalként funkcionálni képes körutak. Az utóbbi évtizedekben nemcsak hogy semmi jele nem volt egy újabb körkörös vonal kialakulásának, de a metróvonalakkal még az évszázados Nagykörút forgalmát is beljebb terelték, a történelmi Belváros irányába. Az Üllői útról a Keleti pályaudvarra ma már könnyebb — a Deák térnél átszállva — metróval eljutni, mint a körúti villamossal. Ha pedig majd kiépül az egész metróhálózat, a központosság még élesebbé válik. Az igények kielégítése Belső-Budapesten lesz a legkézenfekvőbb, akkor is, ha azok Újpalotán, Óbud an vagy Kelenföldön merülnek fel. Olyan folyamat játszódik le, amelynek során a központból először kiszorul a termelés (ez már gyakorlatilag befejeződött), majd a lakosság (a belső területek lakónépessége az utolsó évtizedben 562 ezerről 456 ezerre csökkent). Nem szorul ki viszont a forgalom. A lakóházak helyét egyre inkább intézmények, vállalatok székházai és fölbetonozott parkolóterek foglalják el. Itt van például a szállodaépítkezés. Egy bizonyos osztrák hitelkeretből 3500 szállodai férőhely épül jelenleg az országban, és mind Belső-Budapesten. Nem területi részrehajlásból döntöttek így, hanem szerkezeti kényszerből. Lakótelepre nem kerülhet 31