Budapest, 1982. (20. évfolyam)
5. szám május - Benke László: Csepeli változások
ban ők is tehetnek. Na és ugye, a vörös szín sem tetszik mindenkinek, de a munkásmozgalomnak nálunkerőshagyományai vannak. Csakhogy a szerénység a szükségesnél is nagyobb. Szerényen vagyunk büszkék Vörös Csepelre. Említhetem például a nemzetközi munkaversenyt. Csepelről indult ki. Felhívásunkat és a nyomában kibontakozott mozgalmat szovjet barátaink is igen nagyra értékelték. 1975-ben a Csepel Vas- és Fémműveket az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntették ki. — Akkor történt ez, amikor előtérbe kerültek a gondok? Jól mondom? — Jól. Az volt az első rossz évünk. De a munka ma is megy, s az emberek ma sem dolgoznak rosszabbul, mint régen. A szabályozók változtak, méghozzá dinamikusan, ezeket azonban nem követte a vállalaton belüli érdekeltségi rendszer módosulása. Amikor Csepelről hallunk, elsősorban a Csepel Művekre gondolunk. De nézzük, mi minden tartozik hozzá. A XXI. kerület ipari üzemeiben közel 40 ezer ember dolgozik. A Csepel Vas- és Fémműveken kívül négy önálló vállalat működik itt: a Papíripari Vállalat, a Magyar Posztógyár, a Szövetkezeti Szállítási és Szolgáltató Vállalat és a MERKUR. Mellettük más gyárak és gyáregységek szintén fontos részét alkotják a helyi iparnak. Jelentős a fűtő- és növényolaj-, a mosószer- és cserzőanyaggyártás. Itt van hazánk „tengeri" kikötője, a Csepeli Szabadkikötő és a Zrínyi Nyomda kihelyezett üzemegysége. — Nagyon megváltozott Csepel arca. De igazi város lett-e? — A háború után először le kellett bontani a régi munkáskolóniákat, hogy építkezni tudjunk. Bár azok a házak rosszak voltak, lakóik nagyon ragaszkodtak hozzájuk, s bizony soksok fájdalommal és makacssággal kellett szembenéznünk. Még a hatvanas évek elején is voltak, akik azt mondták a szanálásra: ami nem sikerült a bombáknak, azt elvégzi a kormány. És még mindig nem értünk a végére: idén 300 öreg lakást bontunk le. Hiába keresné a régi, falusi képet mutató települést, aki tíz évvel ezelőtt járt Csepelen. Az V. ötéves terv időszakában összesen 5195 lakás épült. A Csepel Művek 2318 lakást építtetett, a Ma»yar Posztógyár pedig összesen 2200 lakással járult hozzá a XXI. kerület arculatának formálásához. Az elmúlt tervidőszakban öt és fél, a jelenlegiben pedig hatmilliárd forintot költenek, illetve költöttek Több mint 18 ezer facsemetét és cserjét ültettek el Idén 300 öreg lakást bontanak le 3