Budapest, 1977. (15. évfolyam)
7. szám július - Dr. Radnai Lóránt— Janzó József: Nyolcvanezer köbméter víz a Gellérthegyben
Az On. zongora alakú medence makettja Fővárosunk intézményes vízellátását az 1868 novemberében üzembe helyezett ún. Hajóhivatal téri vízmű építésétől számítjuk. Nem hivatalosan ez a kezdeti terminus mintegy 1800 évvel korábbra is tehető, hiszen az Aquincum római táborát és városát ellátó vízművet a II. században építették. Forrása a mai Római fürdőnél volt, ahonnan az ivóvizet egy 5 km hosszú, boltívekkel összekötött pillérsor (aquaeductus) tetején ólomcsőben vezették az elosztó hálózatba. Ennek maradványai a Szentendrei út mellett és az aquincumi ásatásoknál ma is fellelhetők. Az 1400-as évek elején Zsigmond király budavári palotájába a déli oldalbástyában szivattyúzták fel a Duna vizét, majd Mátyás király a budai hegyek forrásait is bekapcsolta a vízműrendszerbe. Három ilyen forrásról tudunk, amelyek közül Város-kút és Béla-kút néven kettő ma is fennáll, mint védett műemlék. Pesten a Nagyvárad tér közelében ásott kútból vezették a vizet a falakkal körülvett város belsejébe. A török megszállás alatt és azután is jórészt az akkor még viszonylag tiszta Duna-vizet használták. A vízhordók szekerekkel járták be a várost és így árusították a szüretien vizet, amelyet a házaknál többnyire szűrve fogyasztottak. A házak udvarán épített kutak, a csatornázás hiánya miatt, gyakran váltak fertőzöttekké, s terjesztették a járványokat. Bár a régi vízműveket is felújították, azok csak kisebb területek ellátására voltak elegendők. A járványok gyakorisága miatt határozták el a kiegyezés (1867) után, hogy nagyobb vízművet építenek. Az elsőt a mai Országház épületének északi részére, a Hajóhivatal téren William Lindley mérnök tervezte. Ez a vízmű az akkori pesti lakosságnak csak egyötödét látta el Duna-vízzel kevert kútvízzel. A gyakori tífusz-, vérhas- és kolerajárványok, valamint a főváros századvégi rohamos terjeszkedése szükségessé tette egy, az egész városra kiterjeszkedő és tovább bővíthető végleges vízműrendszer megépítését. E nagyméretű munkák megindítója Wein János volt, akit 1873-ban, Buda Pest és Óbuda egyesítésekor neveztek ki az első vízm ű-igazgatónak. Wein a Duna-part kavicsos homokrétegében természetes módon megszűrt kútvizek felhasználásának elvét alkalmazta. Ennek alapján építették meg a káposztásmegyeri vízkivételi művet, amelynek vizét a megépült Margit-hídon részben a jobb partra is átvezették. Atovábbi fejlesztések eredményeként ez a vízmű 60 000 m3 vizet szogáltatott. A pesti oldalon 1878-ban kezdték meg a meglevő vízmű bővítését. 1880-ban épült az istvánmezei (Stefánia úti) víztorony. Az Országház építése miatt a szivattyútelepet 1884-ben megnagyobbítva át kellett helyezni, de a szüretien Duna-vizet továbbra is felhasználták, főként mint haszonvizet. 1888-ban nagy tífuszjárvány tört ki. A kutakat „kolerakutak" néven emlegették. A káposztásmegyeri vízmű továbbfejlesztése csak lassan haladt, ezért a pesti oldalon, a Markó utca dunai végén — Lechner Lajos tervei szerint — egy új, mesterséges szűrőtelepet építettek, a szüretlen Duna-víz közfogyasztásra való felhasználását pedig megszüntették. 1892-ben újabb kolerajárvány tört ki, ezért a Népligetben kisegítő vízművet létesítettek. A káposztásmegyeri vízmű bővítése 1904-ben készült el. A csőhálózat hossza akkor már 570 km volt. 1913-ban kezdtek hozzá a magasabban fekvő budai területek vízellátását szolgáló átemelő telep létesítéséhez, a Lóránt út és Diana utca találkozásánál. A Budakeszi úton is létesült egy átemelő telep, ezáltal a mélyebben fekvő részeken megszűnt a túl nagy nyomás, csökken t a csőrepedések száma. Nyolcvanezer köbméter Az épülő gellérthegyi víztároló (TAHIN GYULA FELVÉTELEI) Azóta az egész fővárosi vízellátási rendszer a mélyebben fekvő alapövezetre és a magasabban elhelyezkedő magasövezetre oszlik. Ez utóbbi az előbbiből táplálkozik, átemelő gépházak vagy nyomásberendezések közbeiktatásával. A Szentendrei szigeten, újabban pedig a Csepel szigeten is terjeszkedő víztermelő telepek vize a főnyomóvezetékeken át jut az alaphálózatba, onnan a fogyasztás ingadozását kiegyenlítő tároló medencékbe, illetve a magasabb övezetek szívómedencéibe. Az ipari víz külön rendszerben jut el a fogyasztó üzemekhez. Ma Budapest lakosságának több mint 95 százaléka részesül közműves vízellátásban. A vízszolgáltatás fejlesztése napjainkban a mennyiség fokozására és a minőség javítására irányul. Ennek érdekében épül most a főváros legnagyobb és legkorszerűbb iker-tárolómedencéje a Gellérthegy északi oldalában, amelynek teljes befogadóképessége 80 000 m3 lesz. E nagy tárolómedence helyének megválasztása elsősorban az optimális magasságtól függött. Ha a víztároló alacsonyabbra kerülne, akkor a nyomásviszonyok gyengülnének, ha magasabbra, akkor az 18
