Budapest, 1970. (8. évfolyam)

10. szám október - Marcel Diebolt: A Marais negyed megóvásának terve

A negyed hanyatlása „A szatócs környezetben rangját féltő nemesség a Királyi teret (Place Royale), a párizsi központ vidékét elhagyta, és átkelt a folyón." Balzac e mondata „De Langeais hercegasszony" című regényében annak a fejlődésnek az elindulását jelöli meg, amely az arisztokratikus, rezidenciális negyedet alkotó Marais-t elvezeti majd a XVII. századi aranykortól a züllés legvégső fokáig. A Marais, amit már a XVIII. században divatjamúlt helynek tekintettek, s amely ezután néhány évtizedig még menedékül szolgált a nemesség és a nagypolgárság egyes családjainak, akiket a krónikások és a regényírók pénztelennek, régimódinak, a világ és az eszmék fejlődése elől elzárkózottnak festenek le, lassanként Párizs központi műhelyévé, az ipar és a kereskedés gócpontjává lesz. A tágas lakásokat, a kertekkel övezett palotákat átalakítják, felosztják, feldarabolják; telerakják hangárokkal, kocsiszínekkel, fészerekkel, raktárokkal; manzárdokkal magasítják, parazita épületelemekkel takarják el; padlásablakok, cégtáblák, válaszfalak, állványok torzítják el tulajdonosaik és lakóik szükségleteinek megfelelően. Számos jelentős építészeti alkotást egész egyszerűen lerombolnak a XIX. század folyamán. A lakóházak leromlása a lakosság egyre nyomorultabb rétegeit vonzza ide lakni; a társadalmi jelleg megváltozása pedig az épületállomány újabb rongálódását hozza magával. Haussmann nagy városrendezési vállalkozásai, amelyek a központi Párizs több részében brutális beavatkozás árán gátat vetettek ennek a folyamatnak, a Marais negyedet, amelynek csak a szegélyét érintik, kirekesztik. így válik a Marais fokozatosan a főváros legósdibb és legegészségtelenebb negyedévé. Az újabb statisztikák a háborút követően megindult viszonylagos javulás ellenére is egyértelműen megmutatják: a Marais alkotja a főváros leglevegőtlenebb és legzsúfoltabb negyedét; az egykor oly nagyszámú zöldterület 1,7%-nál nem képvisel többet, vagyis egész Párizsban a legalacsonyabb. A terület beépítettségi foka, amelyik Párizs egészénél 55%, itt meghaladja a 85%-ot. Közel 82 000 lakos zsúfolódik össze 126 hektáron, azaz hektáronként 900 lakos az átlagos népsűrűség (szemben Párizs egészének hektáronkénti 600 lakosával). Egyes szigetei még a hektáronkénti 2000 lakost is elérik. A lakások komfortfeltételei az összes párizsi kerület közül itt a legrosszabbak, és köztudott, hogy a társadalmi szolgáltatások szintje elégtelen. Érthető, hogy ilyen körülmények között a „modernizálás" eszméje megelőzte a helyreállításét. A „modernizálás" fenyegetése és az értékek megmentése A Marais-re vonatkozó modernizálási tervek itt is, mint Párizs más központi negyedeiben, kettős törekvésből fakadtak. Az egyik: átszelő tengelyek bemetszése és a közlekedési utak kiszélesítése, a másik: azon szigetek felújítása, amelyeknek egészségtelen volta és leromlása igazolni látszott lebontásukat. 1941-ig, amikor nagy számban bontanak le értékes házakat, és amikor csodálatos díszítőelemeket (fafaragásokat, mennyezeteket stb.) áthelyeznek, csak elszigetelt vállalkozásokat találunk a fenyegetett épületek megmentésére. Párizs városa például megszerzi 1866-ban a Carnavalet palotát és 1882-ben a Vendőme palotát, hogy lebontásukat megakadályozza. Egyiket múzeummá, a másikat iskőlává alakítja át. A két háború között tovább folytatja ez irányú erőfeszítéseit, és megszerzi a Lamoignon palotát és a Le Peletier de Saint-Fargeau palotát; ez utóbbi lesz a Várostörténeti Könyvtár. Az állam a Rohan palotát állítja helyre 1927-től kezdve. Néhány magánember is utánozza ezt az erőfeszítést. A Marais jövőjének kérdése lényegében csak a szomszédos, a Szajna mellett a Városháza, a Sens palota és a Saint-Paul és Saint-Gervais templomok közötti szigetecskének felújítási terve körül keletkezett szenvedélyes viták után fogalmazódik meg új módon, és ekkor változik meg teljesen a városnegyed fejlődési iránya. Ezen említett várossziget rendezése lehetővé teszi a Sens és az Aumont palota helyreállítását, főleg pedig a Saint-Gervais templom környékén az első felújítási vállalkozás megvalósítását. Az állam tovább folytatja ezt a tevékenységet, amikor 1951-ben hozzáfog a Sully palota látványos helyreállításához, megszabadítva azt a bejárati kapu fölött emelkedő parazita átjáró folyosótól. A közvélemény egyre élesebben döbben rá arra, hogy a Marais és a benne rejlő műemléki és dekoratív szépségek, amiket a piszok és a rárakott rontóhatású épületelemek eltakarnak, müyen jelentőségűek. 1959-ben a Guénégaud palota megmenekül a lebontástól. Párizs Az októberben Budapesten megnyíló Párizs-kiállítás alkali lapunk számára írta: MARCEL DIE BO LT, Párizs város pr< A Marai megóvó városa folytatja a vásárlást. 1960-ban elhatározza az Elzévir és a Payenne utcák között egy 3,5 hektárnyi kiemelt helyreállítási szektor megteremtését. 1962-ben megalakul egy társaság „a történeti Párizs megmentésére és hasznosítására", és alapít egy fesztivált, amelyik elvezeti a párizsiakat újra a Marais-be, és feltárja nekik utcácskáinak és arisztokrata lakóházainak báját. Megérett az idő arra, hogy a negyed néhány elszigetelt és híres műemlékének helyreállítása és megmentése után a Marais megőrzésének és hasznosításának átfogó politikáját teremtsék meg. A „műemlék-tárgy" védelmétől a városkép megvédéséig A törvényhozás fejlődése lehetővé teszi, hogy a régi városnegyedek megőrzésének problémáját megváltozott szemszögből közelítsük meg. 1962. augusztus 4-én közzétesznek egy törvényt, az úgynevezett Malraux törvényt, amelyik a történelmi műemlékek védelmének régi, a korábbi francia jogban kifejeződő fogalmát kiszélesíti. E törvény lényege az, hogy az elszigetelt, csak magukban és sajátmagukért figyelembe vett emlékek megőrzését átteszi annak a környezetnek, a városképi együttesnek átfogó megvédésébe, amelyikben azok elhelyezkednek. „Előfordulhat — mondja az új törvényszöveg egy hivatalos magyarázata —, hogy a vizsgálat tárgyát képező házak építészeti értéke kicsi vagy vitatható, de ezen negyedek utánozhatatlan harmóniája az egész megőrzésében rejlik, ezen szigetecskék lelke a homlokzatok egymásutániságában rejlik." Az új törekvés, hogy inkább városi együttesekkel foglalkozzunk elszigetelt épületek helyett, leginkább a Marais negyedre vonatkozhatott. Egy, az egész negyedet magába foglaló 126 hektárnyi védett szektort teremtettek itt. Ez az első, amit Párizsban kijelöltek és egyben a legnagyobb egész Franciaországban. Ekkor bízták meg a francia műemlékvédelmi hivatal építészeinek egy csoportját a végleges védelmi terv megalkotásával. A védelmi terv eredeti vonásai: inkább általános irányelveket adó alapokmány és egy jövőre vonatkozó javaslat-kalauz, mint beprogramozott vállalkozások merev tervtömege. 8