Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - VITA - Krupa András: Jegyzetek a Békés megyei szlovák lakosok szokásai és hiedelmei kutatásának néhány problémájáról

gyar—csehszlovák lakosságcsere, melynek a következtében a szlovákok lakta helységekben csak töredékekben maradtak szlovákok, s ennélfogva a történetileg természetes asszimiláció térhódítása számottevőbbé és gyorsabbá vált. Ilyen értelemben a hagyományos fogalma is változó tartalmakat hordoz magában, attól függően, milyen szempontból és milyen korban vizsgáljuk. Pl. a szlovákok lakta helységek a környező alföldi magyar településekhez hasonlóan nagy búzatermelő határral rendelkeztek. Korábban a szem cséplése — főként lónyomtatással — hosszantartó, komoly munkát igényelt. Az ehhez a munkafolyamathoz tartozó hagyomány a századelőre emlékező idősebbekből teljesen kiveszett, csupán elvétve kerül elő olyan adat, hogy „valamikor régen még télen is csépeltek". A csépel ige szlovák megfelelője őrzi az egykori nyomtatás emlékét (tlacit 'nyomni, nyomtatni'), ma kizárólag cséplőgépes szemnyerés igéjeként használják. A századelőig követhető a csépléssel kapcsolatos hagyomány, de ez is már csupán cséplőgéphez, cséplőgépes bandákhoz, munkacsoportokhoz fűződik. (A cséppel [cep] való cséplés nyomokban a mai napig fennmaradt, de a zsúptetős házak eltűnésével esetleg néhány, a háztájiban termett búza- vagy árpakévéből való szemnyerésre s főként bab, lencse kiverésére használják, bár a csép helyébe mindinkább a vasvilla lép.) A munka technikájának a megváltozásával a múlt század végére a szokáshagyomány minőségileg is átalakult, s olyan szokáselemek bontakoztak ki, amelyek szokásrendje szoros kapcsolatban volt az új technikával, mint pl. a géphez illő szervezett munkacsoport vagy a fiatalok cséplőgépnél létrejövő szerelmi kapcsolatai, amelyek legtöbbször az őszi fonóestéken folytatódtak, s házassággal végződtek stb. A századelőre a fonókák is elsősorban a szórakozás helyei, ahol csak tessék-lássék fonnak a lányok. A házifonás kiegészítő munkává vált, a finomabb fehérneműt üzletben vásárolják. Az első világháború után már ritkák a fonók, s a harmincas évek elejére megszűnnek a pusztán táncosfonók is. A vendéglői, kocsmai táncok, bálák válnak uralkodóvá. A két idézett példa érzékelteti, hogy mind a fokozatos (fonó), mind a minőségileg újat hozó (cséplőgép, vendéglői bál) változás fő mozgató erői a társadalmi-gazdasági (kapitalizálódás) és a technikai (gépi, ipari termelés térhódítása) fejlődés — melyeket törvényszerűen követ az életmódbeli változás is. Ezek általánosan jellemzőek az ország fejlődésére, és természetesen szervesen hatottak a szlovák nemzetiség életére és szokásrendjére is. A szokások vizsgálata A szokásrend és a hiedelemvilág az önellátásra épülő paraszti életet szolgálta. Az egész hagyományrendszer éppen olyan belső teljességre törekedett, mint az önellátó naturális gazdálkodás, mely a kapitalizálódó termelés idején is még számos területen fennmaradt. A szokások biztosították az adott közösség igényeinek és életszükségleteinek a testet öltését, egyéni és kollektív magatartás-szabályokat öleltek fel, nagy részének az eredete a távoli múltban gyökerezik, míg a többi igazolhatóan a közelmúltban formálódott ki. A családi kör szokásai (lakodalom, keresztelő, temetés), a jeles napok szokásai, hiedelmei (Luca-nap, karácsony estéje stb.), a háziállat-védés hiedelmei és rítusai stb. régmúltbeli eredetéhez nem fér kétség, míg a karácsonyfa-állítás, a 317