Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-08-23 / 68. szám

1924. augusztus 23. Békés 3 Mindenféle iskolakönyv kapható Dobay János könyvkereskedésében. Rövid táviratok, Budapestről táviratozzak : Politikai kö­rökben az a hir tartja magát, hogy ősszel rekonstruálják a kabinetet. Búd pénzügy­miniszter, Ugrón belügyminiszter lesz. — A népjóléti miniszter elkészitette a rokkan tatról szóló uj törvényjavaslatot. — A karcagi polgármestert a belügyminiszter visszahelyezte állásába., mert Csontos Imre képviselő kijelentette, hogy kilép a pártból, ha dr. Varga nem kap elégtételt. — Rot- stein Jakab mádi kereskedőt, aki a magyar pénzt rongynak nevezte, 8 havi fogházra büntették. — Bethlen miniszterelnök ma elutazott Budapestről Balatonföldvárra. A szegedi kamara a gyulai kereskedőkhöz és iparosokhoz Szegedi kereskedelmi és iparkamarából a kővetkező felhívási vettük közlés céljából : A Baross Szövetség szegi di fiókja felkéré­sére felhívjuk n kereskedők és iparosok figyelmét a Szövetség által Szegeden folyó évi szeptember 6—14-én rendezendő árumintavásár és kiállításra. Minthogy az előjelek után ítélve a kiállítás nagyobb látog&tottságnak fog örvendeni, a gyulai kereskedők és iparosok érdekében állónak tartjuk a kiállításon való részvételt. Felvilágosítással ez ügyben úgy kamaránk, mint a Baross Szövetség szegedi fiókja készséggel szo:gát. Közöljük egybeír, hogy a vásár és kiállítás látogatói részére az államvasutak igazgatósága ide és visszautazásra kedvezményes féláru vasúti jegyet engedélyezett. A fáláiu vasúti jegy váltá sáboz szükséges vásári igazolvány ára darabon- kint 20000 korona. Kérjük igénylését legkésőbb f. hó 25-ig akár a kamaránál, akár a Baross Szövetség szegedi fiókjánál bejelenteni, hogy az igazolvány kellő időben Gyulára elküldhető le­gyen. Az utazási igazolvány a vásár állandó látogatására is fel jogosít. Szeged, 1924. augusztus 19. A szegedi kereskedelmi és iparkamara. Wimmer Ftílöp s. k. Landesberg Jenő s. k. elnök. titkár. HÍREK. A főispán Orosházán D-. Kovacsics D.zsö főispán titkára kíséretében ma Orosházára utazott. Orosháza ünnepélyesen fogadja a főispánt, ki hétfőn érkezik haza látogató körútjáról. A nyári szünet véget ért a gyulai törvény­széken. A gyulai kir. törvényszéken a nyári szü net véget ért. A büntető és a kéc polgári felebb • viteli tanács már megkezdte működését. Tennlszverseny Békésesabán Ma kezdődött el a tenniszveiseny Békéscsabán, mely 3 napig tart. A belépődíj a versenyekre 15000 korona. Eddig harmincegyen neveztek be a látogatottnak Ígérkező versenyre. A méhész egylet felszólítja tagjait, akik a szegedi méhészkiállitáson részt venni óhajtanak, kedvezményes vasúti jegyért az egyesület pénz­tárosánál jelentkezzenek. Megállapították a bnzakölcsönök törleszté­sének szeptemberi egyenértékét. A Pénzintézeti Központ a hivatalos lapban hiidetést közöl, hogy a buzazáloglevelekben folyósított, buzaértékre szóló kölcsönök törlesztésénél szeptemberre egy méter­mázsa búza fejében 353686 koronát számítanak. I A hősök temetője. A népjóléti miniszter a gyulai hősök temetőjének gondozására 480000, a csabai temető részére pedig 4 millió 200000 ko­ronát engedélyezett. Nem ér semmit a kosztpénz A belügy miniszter rendeletben intézkedett, hogy az árvák pénzét takarékpénztári betétként helyezze el az árvaszék, mert a kosztpénz már nem ér semmit. 12 millió a nagyszénást knltnrháznak. A földmivelésügyi miniszter 12 millió koronát utalt ki ma érkezett rendeletével a nagyszénási kultur- ház költségeire. A gynlal egyetemi hallgatók gyűlése. A gyu­lai egyetemi hallgatók köre f. hó 23-án, szombaton este pont 9 órai kezdettel a Békésvármegyei '•Kaszinó nagytermében tartja II. évi tisztújító nagygyűlését. A gyűlés tárgysorozata a következő : Magyar Hiszekegy. Megnyitóbeszéd, tartja dr. Follmann János dominus. Avatóbeszéd, tartja dr. Uhrin László tb. dominus. Avatási szertartás. Beszéd az avatottak részéről, tartja ifj. Sál István bajtárs. Yezérség évi beszámolója Blahó Dezső törzsfő által. Tisztujitás. Uj törzsfő székfoglalója. Indítványok. Tiszteletadás. Oaudium, László Sán­dor : Rab magyarokhoz. Magyar dalok, énekli Frailer László bajtárs. Magyar dalok, zongorán előadja Székely László bajtárs. Vig pohár, tartja Tréba Lajos bajtárs. A Vitézi szék perel egy káplánt A békésmegyei Vitézi szék bűnvádi feljelentést tett Kovács Sáador békéscsabai r. kath. káp Ián ellen sajtó utján elkövetett becsületsértés és rágalmazás miatt. A káplán cikkében azért támadta meg a vitézi széket, hogy szokásos évi bálját, húshagyó kedden rendezte meg s a bál belenyúlt a hamvazószerdái ünnepbe. A sajtópert Csabáu tárgyalják Tóth Ferenc dr. tanácselnök elnöklete mellett folyó hó 26-án. Az ítéletet nagy érdeklődéssel várják. Az egyetemi és mügyeteml tandijak. A kultuszminiszter az egyetemi (műegyetemi) tan­dijakat az 1924—25. tanév első félévre vonatkozó­lag az 1913—14. tanévben szedett 75 koronás tandij 85 százalékában, vagyis 60 aranykoronában, a vizsgálati és szigorlati dijakat pedig ugyancsak aranykoronában és pedig általában az 1913—14 tanévi dijaknak a 20 százalékában állapította meg. A vagyontalan köztisztviselők, nemkülönben a vagyontalan özvegyek és menekültek azon gyer­mekei, valamint azon vagyontalan teljesen árva és vagyontalan menekültek, akik tanulmányaikat szabályszerűen folytatják, a tandij egynegyed­részét, vagyis 15 aranykoronát, a vizsgálati és szigorlati díjnak pedig felét fizetik. A tandij mentességre vonatkozó szabályok természetesen továbbra is érvényben maradnak. I Köves tábornagy gyufát exportál. Köves Hermann tábornok, aki a háború alatt hadosztály- parancsnok volt, a magyar államtól trafikjogot kapott és Budapesten dohányáradája van. Most a volt tábornagy, m:nt a pesti lapok Írják, kérvényt adott be a pénzügyminisztériumhoz és Olaszország­ból gyufát akar exportálni. A kormány nem engedte meg a behozatalt, mert a magyarországi gyufagyáraknak fölöslegük van. Kilakoltatott vendéglős A magyar állam- vasút pörben áll a csabai vasútállomás vendéglő sével. A csabai állomásnál már hetek óta ki sem szolgálják a közönségét és legfeljebb szódavizet lehet kapni. A pörben másodfokon a gyulai kir. törvényszék döntött a vasút javára és igy Patahj vendéglőst 1-éig kilakoltatják. Pataky ellen sok panasz merült fel s az üzletvezetőség másra ki­várja bízni a vendéglő bérletét. A gyulai református Iskolában a pótbeira- tások az 1924—25, tanévre szeptember hó 1., 2. és 3, napjain tartatnak meg. Felhivatnak a szülők, hogy tanköteles gyermekeiket a jelzett napokon délelőtt 8—11 óráig az igazgatónál (Arpád-utea 4. szám alatt) múlhatatlanul Írassák be, mert a későbben jelentkezők nem vétetnek fel. Az év­megnyitó istentisztelet szeptember hó 4-én dél­előtt 8 órakor lesz, amelyen a tanulók résztvenni tartoznak. A tanitás szeptember hó 8-án kezdődik. Rsf. iskolaszék. Felvétel a szegedi Szent Erzsébet Otthonba. A Szegedi Katolikus Nővédő-Egyesület, Szegeden, Korona-n. 18. sz. alatt levő székházában 1924. szeptember 1-én, Szegedi Katolikus Nővédő- Egyesület Szent Erzsébet Otthon név alatt egye­lőre 14 növendék részére internátust nyit meg, amely a szülői házat lesz hivatva pótolni. Felvé­telért a szegedi Ferenc József tudományegyetem bármelyik fakultására beiratkozott róm. kath. vallásu női hallgatók jelentkezhetnek. A folya­modványok keresztlevéllel és orvosi bizonyitvány- nyal felszerelve, 1924. augusztus 10-ig az egye­sület elnökségéhez nyújtandók be. A felvétel mindenkor 10 hónapra szól. Az ellátási díj havi 45 arany korona. Az ellátási díjért napi három­szori étkezés, lakás, fűtés, világítás, ruhamosatás, fürdés és kiszolgálás jár. A növendékek vallás- erkö'csi nevelését és családi irányú gondozását a fenntartó egyesület biztosítja. Részletes felvilágo­sítással készséggel szolgál az egyesület elnöksége Cím : Szegedi Katolikus- Nővédő Egyesület, Sze­ged, Korona-u. 18. sz. A Loránlffy Zsnzsánna Egylet gyulai fiók­jának pénztárába junms és Julias hónapokban az alábbi pénzbeli adományok folytak be: N. N. 100000, dr. Ikervári 50000, Szegedi Gáborné 25000, Jesztl Nándorné 45000, Bogyó Györgyné 20000, Frattini Jánosné 10000, N. N. 10000, Junászka Mihályné 10000, Nagy Györgyné 10000, Szilágyi Károlyné 10000, Moldován Mózesnó 9000, Vádi Imréné 9000, Msgyeri Andrásáé 9000, dr. Thury Ferencné 9000, Gyulai Györgyné 5000, Gyapjas Ferencné 5000, Csiszár Mihályné 5000, Szilágyi Gáborné 5000, Nádudvari Erzsiké 4500, Monori Károlyné 4000, Szilágyi Istvánná 4000, Kovács Lajosné 4000, Bállá Ferencné 4000, Tokai Györgyné 3000, Kátay Lajosné 2000, Juhász Lajosné 1500, Csete Gyuláné 1500, özv. Sándor Istvánná 1500, Németi Andrásné 1500 koronát. A kegyes adakozóknak ezúton mond kö­szönetét az elnökség. Megint drágább a dlszpenzácló. A belügy­miniszter a házasság kihirdetése alól való fel­mentésért eddig érvényben lévő összeget ma ki­adott rendeletében 25 ezer koronára emelte fel. Ezenkívül 25 ezer korona bélyegilletéket is le kell róni. A bályegilletébet nem pénzösszegben, hanem bélyegben kell kifizetni. Charles Laroles belga professzor tollából a világpiacon egy óriási feltűnést keltő könyv jelent meg „Expressions of soviet russia“ cím­mel. A szerző hosszú ideig Oroszországban tartózkodott és absolut objectiv könyve vég­telenül érdekes. Az angol király, Mercier belga bíboros stb. stb. a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak a könyvről. A könyv magyar kiadásban a késő őszi piacon jelenik meg 300 oldal körüli terjedelemben. A kb. 80.000 koronás könyvre előjegyzéseket felvesz Dobay János könyvkereskedése. 3—* jutányos áron számítva tetszés szerinti malomban megfér öltetek. línancrv Iaiia Iis*t- és terménykereskedő, UrdUSZ tlCÜU Telefon 77. 321 33-«

Next

/
Oldalképek
Tartalom