Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-08 / 19. szám
XXXVI. évfolyam. *- Előfizetési árak: Egész évre ............. ... 10 K — f Fé l évre.................... 5 K — f Év negyedre ............. 2 K 50 f Egy es szám ára 20 fillér. Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. Gyula, 1904. május 8. BÉKÉS 19-ik szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik minden vasárnap. ^ Főszerkesztő: Dr. BODOKV ZOLTÁN. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Felelős szerkesztő: KÓHN DÁVID. Jókai M ó r. Meghalt a nagy költő, a ki már életében kivívta magának a halhatatlanságot. Jókai Mór nincs többé. Az ő csodás fantáziája megszűnt működni. A magyar irodalom legszebb dísze, virága lehullott. A világirodalom is legerősebb támaszát vesztette el benne. Az ő helyét a mostani magyar írok közül nem tudja betölteni senki. Vájjon lesz-e még valaha a magyar nemzetnek egy ilyen páratlan szellemóriása s ilyen nagy regényírója. Aligha. Beszédes ajka, melyről oly bűbájjal zengett az édes csengésű magyar szó — örökre elnémult. Gyönyörű ra- gyogásu kék szemei, a melyekből egy egész külön világ regényeinek halhatatlan alakjai tükröződtek le ránk, örökre lecsukódtak. Nincs szó, melylyel letudnánk Írni a veszteség, a fájdalom nagyságát, a mit az ő földi kimúlása kelt agyunkban s szivünkben egyaránt. Hiszen müveiben itt marad ő közöttünk, a mienk lesz örökké. Mégis a halál tudata, a mely elragadta közülünk a nekünk legdicsőbb földi lényt, lesújt, mérhet- len gyászt borított ránk. Megrendülve állja körül ravatalát az egész magyar nemzet, mert a magyar géniusz földi istensége halt meg ő benne. „Nagy szellemekben gazdag volt a mi most elmúlt századunk — Írja a boldogult fölötti gyönyörű nekrológban, Eötvös Károly jeles Írónk — Széchenyi, Deák, Kossuth, Vörösmarty, Petőfi, Arany: együtt, egymás mellett egymás után. Bölcsek, lánglelkek, nemzet vezérei, hősök, alkotók, vértanuk. Most már fajunk egykori nagyságának dicső emlékei. De egy se volt nagyobb, egyik sem volt fenségesebb, egyik se hozott több áldást a magyarra, mint Jókai Mór. Hatvan esztendő előtt lett nemzetünk vezér költője. Néhány évig meg- osztá a vezéri hatalmatfdicső kortársaival. De azután senki se tudott vele e hatalomban osztozni és senkinek se volt ereje és bátorsága e hatalmat vitássá tenni. Mindenki gyönyörűségének tartotta az ő vezérlete alá sorakozni. Volt korszak nemzetünk életében, a mikor a hősök félre álltak, a bölcsek elhallgattak, a jók és hívek könyeiket hullatták s a reménytelenség sötét éjszakája borult a nemzedékre. A mikor a magyar úgy érezte magát, mint Istennek választott népe egykor a babiloni vizek partjain keseregve a fűzfák árnyékában és siratva eltiport hazáját. Jókai Mór nem akasztotta fűzfára lantját s nem kesergett, hanem költészetének istenerejével megzenditette rajta azt a hangot, melyben benne volt dicsőségünk a múltból, erős reményünk a jövendőre, üdítő bánatunk és üdítő vidámságunk s a nemzet közel való feltámadásának minden biztossága. A hang végig harsogott a haza határain s fölkeltette, megmozgatta a szivek és lelkek érzéseit. Ifjú, agg, férfi és nő, minden osztály, minden néprótegegy gyé és egységessé vált abban a nemzeti ér[zésben, melyet Jókai Mór lantja terem- jtett. Sem az Istenben való hitnek buz- gósága, sem a balsorsnak irtóztató csapásai, sem diadalmunk, sem bukásunk sem örömünk, sem fájdalmunk soha sem tudták a magyart oly egységessé tenni, mint Jókai Mór költészete. Minő költészet ez ! Mekkora erő! Mekkora gazdagság. Mily fenség és változatosság. Mekkora báj ! Eszméknek és érzelmeknek mily mérhetlen tömege! Smily nemesség és tisztaság! Akár a szent könyveké!“ Mikor lesz és lesz-e magyar költő neve valaha még olyan nagy, dicső, világhírű, mint az övé volt? S ki fog szerezni a magyar névnek annyi hírnevet, mint ő szerzett ? Ezért oly nagy a mi gyászunk az ő halálával. Pótolhatlan ür támad elmúltával a mugyar nemzet életében, a melyet nem tudunk betölteni. Vigasztalásunk, hogy müvei élni fognak örökké. Olvasni fogják késő nemzedékek, az emberiség közkincsévé válnak s lelkesíteni, oktatni, gyönyörködtetni, szeretni, lemondani tanít sok-sok századokig még mindenkit, a kik olvassák. Előttünk, a kik olvassuk, élvezzük müveit, mesés szépségű, káprázatos fantáziájú regényeinek nagy alakjai sorra megelevenednek újból és újból. Az ő ihletszerü jós tehetségének isteni erejét látjuk a jövő század regényében megirt mese lassanként! valóra válásában. Akár csak Jézus a maga idejében, ő is a messze jövőbe látott földi szemével. TÁ ROZA. Jókai Mór életrajza. .Jókai Mór, elsőrangú regényírónk, költő és humorista, született Rév-Komáromban 1825 február 19-ikén; atyja József, az ásvai régi nemes Jókai- család sarjadéka, ügyvéd volt és árvagyám, anyja Pulay Mária; a három gyermek közt Móricz volt a legkisebb s az egész család szemefénye. Erős képzelődése korán nyilatkozott; atyja elbeszélései az 1809-iki nemzeti felkelésről, melyben résztvett, meg a magyar történelemből, élesztették érdeklődését és mesélő hajlamát. Az elemi iskolába már bizonyos ismeretekkel került, osztályában hamar első lett s a tanító gyakran magánál fogta az eleven eszü fiút, hogy szép történetekkel, rejtvényekkel mulattassa. így rákapott a verselésre s már 9 éves korában megjelent két versikéje (egy rimes rébusz a Regélő 1834. 70. számában és egy négy soros vers. A város bolondjáról a Helmeczy Társalkodójában 1834. 54. számában); ezeket a verseket a szintén komáromi Tóth Lőrincz adatta ki. A gimnáziumot szülővárosában kezdte, de már a szintaxisra 10 éves korában Pozsonyba küldte atyja német szóra. Mikor két évi kitűnő tanulás után hazatért, halálos betegen találta atyját s még azon évben el is vesztette. A csapás annyira hatott rá, hogy életveszélyes betegségbe esett. A gimnázium többi osztályát Komáromban végezte, azalatt megtanult francziául, angolul és olaszul Vályi Ferencz tanártól, ki később sógora lett s haladt a rajzolásban, festésben is, mire még atyja vezette volt Az 1841—42. iskolai évben a II. bölcseleti osztályt Pápán hallgatta, hol többek közt Tarczy Lajos tanította. Itt néhány hasonló fényes tehetségű ifjúval került össze, akikkel nemes versenyt folytatva, fejleszthette szellemi erőit, Kerkápoly Károly- lyal, Orlai Petrich Somával, Kozma Sándorral, de különösen Petőfi Sándorral. Amellett, hogy minden tárgyból kitűnő osztályzatot kapott, a főiskola képző-társulatában is dicséretet arattak lírai versei és elbeszélései s 1842. julius 26-án Tűz és Viz czimü elbeszélésével pályadijat is nyert, ugyanakkor nyert dijat Petőfi is. A következő két évet Kecskeméten töltötte, itt testileg is megerősödött, szellemi élete is egészségesebb, vidámabb irányt vett. Itt ismerkedett meg az alföldi természet bájaival s népéletével. Jól tanult, festegetett s egy-két műkedvelő szinielőadást is rendezett. Ekkor (1842) irta az akadémia pályázatára Zsidó fiú czimü drámáját, 5 felvonásban, folyékony jambusokbao. Petőfi tisztázta le a pályaművet s e szívességet Jókai Petőfi arczképének olajba lefestésével viszonozta. A mü dicséretet nyert, sőt két bíráló, Vörösmarty és Bajza jutalomra ajánlták, (nyomtatásban 1894. jelent meg összes müvei nemzeti kiadásának mintakötetében), tárgyát Jókai novellává is feldolgozta a Fortunatus Imrében. 1844-ben elvégezvén jogi tanulmányait, egy évig Komáromban volt egy ügyvédnél patvarián, majd egy pesti ügyvéd mellett jurátoskodott, letette a czenzurát s megszerezte az ügyvédi oklevelet 1846- ban, de mikor első perét megnyerte, félretette diplomáját s egészen az irodalomnak szentelte tehetségét. Nyilvános irói pályája leginkább 1845-től, Pestre költözésétől számítható, amikor Petőfi utján megismerkedett a fővárosi fiatal Íróival s a Pesti Divatlapban és az Életképekben megjelentek első novellái (Nepean-sziget, Sonkolyi Gergely, Marce Záré, A nyomorék naplója, Az egyiptusi rózsa, stb.) és 18 éves korában irt első regényének, a Hétköznapoknak mutatványa. E regényt önállóan 1846. adta ki két kötetben, megnyitva vele szépirodalmi müveinek száz meg száz kötetre menő sorozatát. A magyar regényköltészet hősei Jósika és Eötvös voltak, novellistánk volt egész sereg s e műfajban sok természetes szellemmel mozogtak Íróink; de Jókai első müvei mindjárt uj hangot jeleztek, dús leleménye s nyelvének a magyar elbeszélő prózában addig szokatlan varázsa csakhamar a közönség ked- vencz írójává avatták. 1846. belső munkatársa lett az Életképeknek, majd a Helmeczy Jelenkorának, amott a színházi, itt a hirrovatot vezetve, 1846-ban ő is a tizek társaságához tartozott, akik arra kötelezték magukat, hogy egy évig semmiféle lapba nem imák, hanem maguk alapítanak lapot, mely irányukat függetlenül szolgálja. Erre azonban nem kapván meg a kormány engedélyét, a társaság feloszlott s Jókai visszatért az Életképekhez. Midőn e szépirodalmi lap szerkesztője, Frankenburg Adolf 1847- ben Bécsbe költözött, a 22 éves Jókainak ádta át a szerkesztést s Jókai a lapot még magasabb színvonalra emelte, a magyar költészet és szépirodalom legfényesebb nevű alakjait csoportosítva maga körül. HiapTJUEils: mai száma, ÍO old.al.
