Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-26 / 276. szám

1996. november 26., kedd MEGYEI KÖRKÉP A pszichológus iskolaalapító tervei Dr. Kapy Rezső feleségével és gyermekeivel idén áprilisban költözött Békésszentandrásra. A családfő egyelőre még ingázik Szentandrás és korábbi lakhelyük, Svájc között, ahol jól menő magániskolája van. Kapy doktor nem titkolja, az iskolapszichológia terén összegyűjtött tapasztalatait itthon is kamatoztatni kívánja. A vele készült interjúból megtudhatják, kik azok az „érdekes gyerekek”, miben segít a leckeszervíz és azt is, hogy a dislexiások körében hogyan érhető el viszonylag rövid idő alatt látványos eredmény. Az Ön szakterülete a tanulás- pszichológia. Miért pont ezt vá­lasztotta? — A pszichológiára mint tu­dományra a sport irányította rá a figyelmem. Tizennégy éves vol­tam, amikor a családom kiván­dorolt Svcájcba. Leérettségiz­tem, majd elvégeztem a Testne­velési Főiskolát. A sportpszi­chológiával főiskolásként kerül­tem kapcsolatba. Ezután pszi­chológushallgatóként tíz egye­temi év következett Zürichben és Konstanzban. Először rek­lámpszichológusként dolgoz­tam, majd egy házasságköz­vetítőben. Ami a tanuláspszi­chológia felé irányított az egy jóval korábbi élményem. 1963- ban, amikor érettségiztem kevés volt a pedagógus Zürichben. Én hol elemiben, hol a gimnázium­ban vállaltam helyettesítést. Azt hiszem, ekkor éreztem rá a taní­tás ízére. Meglehet örökletes is a pedagógusi hajlam. Nagyapám egyetemi tanár volt, nagybá­tyám, Kapy Béla pedig evangé­likus püspök Győrött. —Mi késztette arra, hogy ma­gániskolát alapítson ? — Számomra nem szimpati­kus a svájci szelektív iskola- rendszer. Az ösztökélés, fejlesz­tés helyett azt sulykolja a diá­kokba, hogy mit nem tudnak. További tapasztalatom, hogy Svájcban nem válogatják meg a pedagógusokat. Sok a rossz ta­nár. Mindez együtt vezetett az iskolarendszer elslamposodá- sához. A tudás veszített rangjá­ból. Probléma még a pedagógusi pálya elnőiesedése. Ezek a nega­tív tapasztalatok irányítottak a tanuláspszichológia felé, s kész­tettek arra is, hogy ’79-ben meg­nyissam első magániskolám. — Hogyan fogott az iskola megszervezésébe ? —Tizennégy gyermekkel in­dultam. Valamennyien sikerte­lenek voltak a tanulásban. Az osztály egy részét a túlzott fé­lénksége, másokat az érzékeny­ségük tett sikertelenné. Voltak köztük bevándorló családok gyermekei is. Év végére duplá­jára nőtt az osztálylétszám, s alig telt egy esztendő már 150 gyer­mekem volt és tizenhét fős tan­testületem. És itt kezdődtek a gondok. Ugyanis a tizenhét ta­nárral több problémám akadt mint a diákokkal. Először is do­hányzásmentes iskolát szeret­tem volna, amit ők nem fogadtak el. Bratyiztak a tanítványaikkal, nem példaképként viselkedtek. Vallom, ha mi pedagógusok pél­daképek vagyunk, 50 százalék­kal kevesebbet kell nevelnünk. Négy esztendő után otthagytam az iskolát. — A mostani iskolája Badenban immár tizenkét esz­tendeje működik. Ez mennyiben különbözik a korábban alapítot­tál? — A baden i iskolának egy nappali tagozata van. Ide azok Dr. Kapy Rezső: Ha mi peda­gógusok példaképek va­gyunk, ötven százalékkal ke­vesebbet kell nevelnünk FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET járnak, akik a korábban említett okok miatt sikertelenek a tanu­lásban. Minden megbélyegzés nélkül őket érdekes gyerekek­nek nevezem. Azt is látni kell, a gyerekekre minden rákény- szeríthető, kivéve a tanulási vá­gyat. Erre valamiképpen ráve­zetni, motiválni a szakember fel­adata. Az iskolában házifeladat szerviz is működik. A diákok hetente 1-2 órában járnak hoz­zánk. Figyelem, hol akadnak el a tanulásban, s megpróbálom őket ezeken az akadályokon átsegíte­ni. Nyelvi vagy bármely más tantárgynál lehetőség van a komputeres gyakorlásra. Az is­kolám dislexiásokkal is foglal­kozik. Az olvasási zavar az isko­lai munka és az információszer­zés akadálya, ezért különösen fontos a kezelése. Komputeren otthon végezhető tréninggel, kö­vetve az utasításokat 4-5 hónap után a diákok osztályuk középmezőnyébe zárkóznak fel. Az iskolai munkában két nyelv­tanár van a segítségemre. — Úgy tűnik, létezik további segítőtársa is, a számítógép. — Valóban. A tanulás­pszichológiával foglalkozva rá­jöttem: hiányzik egy partner, aki semlegesen, konzekvensen ké­pes tanulni a gyermekekkel. így bukkantam rá a számítógépre, mint tréningeszközre. A diák a rossz jegyet hajlamos azzal ma­gyarázni, hogy nem szereti a ta­nára. A számítógéppel szemben ez az érzés nem ötlik fel. 12-14 évvel ezelőtt, a komputer piacra kerülésekor villamosmérnökök­kel közösen dolgoztuk ki azt a tanulási programot, amit ma is sikerrel alkalmazok. — Úgy hallottuk, a badeni mintájára, itt Szarvason is isko­lát készül alapítani. — Igen, a Csatai Iskolában. A lelakott iskolaépületet az evan­gélikus egyház kapta vissza. A tél folyamán rendbe hozatom és sorjában, ahogy elkészülnek a tantermek úgy indul be a munka. Tervem, hogy pszichológust és logopédust is alkalmazok majd. A megszűnt iskola miatt sok kis­diáknak és családjának terhet je­lent a bejárás. Nekik próbálok segíteni azzal, hogy ,i jövő tanévtől az általános iskola első, második és harmadik osztályát is beindítom. Januártól német és angol nyelvi képzést, illetve szá­mítógépes oktatást is tervezek. Ennek helyszíne a .szarvasi Vaj­da Péter Gimnázium lesz. Az elképzeléseim közt felnőtt kur­zusok is szerepelnek. Régi ter­vem az euro-titkámői iskola. Az érettségizett lányok itt idegen nyelvet, számítógépes szöveg- szerkesztést tanulhatnak, továb­bá munkahelyi etikettet. Csath Róza Élmezőnyben a szintetizátoros csoport A táci Gorsium Zeneiskola Székesfehérváron rendezte meg az I. Országos Szintetizá­torversenyt, amelynek döntő­jét november 23-án tartották. A mezőkovácsházi művészeti iskola szintetizátor tanszaká­nak 9 tanulója négy zenekari műsorszámmal jutott be a döntő 25-ös mezőnyébe. A zsűri — amelynek elnöke az ismert énekes, Balázs Fecó volt -— országos szinten kiemelkedően jónak tartotta két zenekar teljesítményét, és egyöntetű döntéssel megkap­ták a verseny három fődíjának egyikét, a 20 ezer forintos pénzjutalmat. A sikeres szereplés mellett feltétlenül említést érdemel, hogy óriási eredménye ez a mezőkovácsházi fiatal tan­szaknak, hiszen maguk mögé utasították Szeged, Székesfe­hérvár, Budapest és több nagy­város zeneiskolájának tanuló­it. A verseny nagyságát jelzi a 600 induló, akik közül — mint az eredmény bizonyítja — ki­emelkedtek Kulcsár Sándor zenetanár tanítványai. H. M. Kiállítás Csorváson az Általános Műve- ló'dési Központ műveló'dési házá­nak galériájában a napokban nyi­tották meg Korbely István festő- művész kiállítását. Itt kaptak he­lyet a nyári képzőművészeti alko­tótáborban készült munkák is. A tárlatot Ungvári Mihály festő­művész és Groska Mihály tanár nyitotta meg a zeneiskolás növen­dékek közreműködésével. A kiál­lítás december 4-éig tekinthető meg. (cs) Megkérdeztük olvasóinkat Elégedett-e az életével? Kovács István, 60 éves, gyulai nyugdíjas: — Nagyon szeretem a zenét és a fiatalokat. Hosszú ideig ta­níthattam középiskolás gyere­keket, s foglalkozhattam (s fog­lalkozhatom ma is!) a népzené­vel, így elmondhatom, boldog ember vagyok. Teljesen elége­dett persze akkor lennék, ha nem ütköznék folyton akadályokba. Sok magyar embernek vannak ötletei, így nekem is. A baj csak az, hogy annyi buktatón, annyi rosszindulaton, ilyen-olyan ér­dekkörök akadályain kell átvergődnie a jó ötletnek, hogy sok ember belefárad, és feladja a küzdelmet. Leloczkiné Kása Erika, 41 éves, sarkadi munkanélküli: — Részben elégedett va­gyok. Van családom, vannak gyermekeim, s egy nőnek ezek nagyon fontos dolgok. A megél­hetési lehetőségeinkkel azonban már korántsem vagyok ilyen elé­gedett. Munkanélküli lettem, ezért otthon próbálkozom. Krumplit, paprikát, káposztát termelünk. Rengeteg munkával jár, nagyon drága az önköltsége is. Eladni azonban nem lehet. Legtöbbször úgy érezzük, hiába dolgozunk éjjel-nappal, nem ju­tunk előrébb. Ha a befektetett munka és a fizetség egyenes arányban lennének, elégedett volnék. Hajdú József, 50 éves, gyulai rokkantnyugdíjas: — Én már elégedett vagyok. Amit lehetett, elértem a szak­mámban. Hentes művezetőként dolgoztam, ennél többre sose vágytam. Igaz, ért egy szívin­farktus, de abból is felépültem. Szép családom van, férjhez mentek a lányaim, van három egészséges unokám. És én azt mondom, az egészségnél nin­csen nagyobb kincs. Aki azzal rendelkezik, már boldogtalan nem lehet. Nem azt mondom, hogy ennél jobb már nem is le­hetne, de igazán nem panasz- kodhatom. Nem is tudom, kí- vánnék-e valamit még, ha lehet­ne... Kiss Kálmánné, 60 éves, sarkadi nyugdíjas: — A nyugdíj lehetne több, de ettől eltekintve elégedett vagyok az életemmel. Nekem még volt lehetőségem dolgozni, hiszen olyan időszakban voltam aktív, mikor nem ismertük a munkanél­küliséget. Akkoriban még min­dent meg lehetett vásárolni, a részletek kamatai nem voltak ma­gasak. Abban is biztos lehettem, hogy folyamatosan fizetni tudom a törlesztő részleteket, mert a munkám megbecsülték. Minden sokkal kiszámíthatóbb volt, így ami kell egy háztartáshoz, meg­vásároltuk. A mostani fiatalok­nak már nehezebb. __r ja F OTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET / Épületeket vásárol a biharugrai önkormányzat A biharugrai önkormányzat hárommillió forintért eladta a természetvédelmi igazgató­ságnak az Erzsébet u. 14. szám alatti épületét (ismertebb ne­vén „Janka-lakot”). Ugyanak­kor a Csillag presszót egymil­lió 600 ezer forintért már meg­vásárolta az önkormányzat. Erre az ingatlanra a jelenlegi használónak 1997. szeptem­ber 14-éig érvényes bérleti szerződése van. így a további­akban a havi 44 ezer forintos bérleti díj az önkormányzatot illeti meg. A biharugrai ABC épülete jelenleg üresen áll. Az ön- kormányzat most az áfész igazgatósága felé 2 millió 500 ezer forintos vételi aján­latot tesz. Ha sikerül meg­venni ezt az épületet is, a majdani anyagi lehetőségek függvényében hasznosítják. Az sem elképzelhetetlen, hogy egykor tornaszobává, vagy kultúrházzá alakítják. A Csillag presszó és az ABC-épület megvásárlására a Janka-lak és a központi gyógyszertári részvények el­adásából nyílt lehetőség. M.B. Signora butik, (s) Új színfolttal gazdagodott a me­gyeszékhely. Békéscsabán, a Jókai u. 10. szám alatt fiatal, vállalkozó hölgy divatékszer-üzletet nyitott. A választék a legkényesebb ízlésnek is megfelel, amiről bárki meggyőződhet a boltban fotó: lehoczky Péter Egészségünk védelmében 1996. november 21—22-én egészségnevelési módszertani vásár volt Budapesten, az Ibisa Volga szállóban, amelyet a Nemzeti Egészségvédelmi Inté­zet (NEVI) és a Pápai Páriz Egyesület szervezett. A konferenciát megelőzően a rendező intézmények kép­viselői sajtótájékoztatót tartot­tak. Dr. Makra Péter, a NEVI tudományos igazgatója el­mondta, hogy 1980-ban már volt módszertani vásár. Most szeretnék hagyománnyá tenni a rendezvényt, ezzel lehe­tőséget adni az egészségneve­léssel foglalkozó szakembe­reknek a továbbképzésre, a ta­pasztalatcserére. Hangsúlyoz­ta, hogy a NEVI az egészség­megőrzési programjaival első­sorban az óvodákat és az isko­lákat szeretné megcélozni, mi­vel a gyerekek a legfogéko­nyabbak az újra, az életmód­változtatásra. Dr. Duba Jenő kardiológus ismertette a „Vigyázz, szívin­farktus, intézkedj azonnalf’ki- adványt, melyet az Országos Kardiológiai Intézet és a NEVI adott ki. Ebben felhívják az emberek figyelmét a gyors se­gítségadás fontosságára. írott és rajzos formában felsorolják azokat a korai figyelmeztető jeleket — erős, kisugárzó, ismétlődő mellkasi fájdalom —-, amelyek észlelésekor azon­nal orvoshoz kell fordulni vagy mentőt hívni (hozzátartozó is hívhat). A betegség kimenetele nagyban függ attól is, hogy mennyi idő telik el az előjelektől a megfelelő terápia elkezdéséig. Az ismeretek szé­les körű terjesztésével ezt az időt szeretnék lerövidíteni. A kétnapos konferencián külön szekcióban tanácskoz­tak az óvónők, az iskolai okta­tásban és az egészségügyben dolgozók. Békés megyéből Erőss Antalné, az orosházi ön- kormányzat kórháza pszichiát­riai gondozójának munkatársa a betegeknél alkalmazott sze­mélyes hatékonysági tréning tapasztalatairól számolt be. El­mondta. hogy főleg szorongás­sal, depresszióval küszkö- dőknek ajánlják e jó eredmé­nyeket hozó módszert, de sokat profitálhatnak ebből az egész­ségesek is. Akik elvégzik a tan­folyamot, segítséget kapnak a hatékony önkifejezéshez, a konfliktusmentes kapcsola­tokhoz. Nő a magabiztossá­guk, képesek lesznek mások sérelme nélkül elérni céljaikat, szociálisan és érzelmileg kife­lé fordulók lesznek. Saját ma­guknak jobb esélyt adnak. Kovácsné Nagy Margit, Szelezsán Jánosné, az orosházi „Bajcsy Ovi” Alapítvány óvónői az „Egészséged testben és lélekben” program óvodai tapasztalatait ismertették. El­mondták, hogy az egészségne­velést már az óvodában el kell kezdeni. Támogatni kell a sze­mélyiség szabad kibontakozá­sát, az empátia fejlesztését. Ehhez nyújt segítséget a prog­ram, amelyet az USA-ban dol­goztak ki, és a NEVI adaptálta a magyar viszonyokra. A gye­rekek játékosan jutnak el az is­meretekhez, megtanulják mi a helyes viselkedés. Problémahelyzetekben gya­korolják a döntést, egymás megértését, eligazodást az ér­zelmek világában. így segítik elő, hogy a gyerekek ne csak szemlélői, hanem aktív résztvevői legyenek az élet­nek. Lerner Tiborné, az ÁNTSZ Békés Megyei Intézete egész­ségvédelmi osztályának mun­katársa a poszterszekcióban mutatta be „Az egészséges is­kola—győztes csapat” progra­mot. Színes, érdekes tablókon foglalta össze az iskolások kö­rében végzett egészségnevelé­si munkát, amely hét éven át folyt, az egész megyére kiter­jedt, és évente 1000 diákot mozgatott meg. A kétnapos konferencián sok hasznos előadás hangzott el, amelyből sugárzott a tettre - készség. így remény van arra. hogy egészségnevelőink köz­reműködésével is javuljanak egészségünk szomorú statisz­tikái. Zsabka Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom