Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24-25 / 47. szám
Csehovbóljeles Komoly, de nagyon szép feladatot kaptak a Regionális Színházművészetért Alapítvány végzős főiskolásai Gergely László rendezőtől, osztályfőnöktől. Anton Csehov-drámát játszani vizsgaelőadásként ugyanis merész vállalkozás, s egyben hálás szerep. (8. oldal) Meglopott Nautilusok A delfinekről szóló történetek, az ókori görög bölcseletek és a maorik beteljesedett jóslata után most ismét visszakanyarodunk az úszással kapcsolatos ismeretek tárgyalásához, mely jócskán tartogat még érdekességeket a téma iránt érdeklődők számára. (9. oldal) Beavattak a tibeti tanokba A pránanadi kéztartások egyik alappozíciója: a tarkó, homlok variáció FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER „Bárkit, aki rendelkezik egy olyan értékes adománnyal, mint a szeretet, azt érdemes szeretni. ” (Barbara Ann Brennan) A békéscsabai Kopasz Tibor barátomat régről ismerem, és egyáltalán nem olyannak, aki hisz a csodákban. Úgy két hónappal ezelőtt mégis különféle csodadolgokról beszélt nekem. Kézrátételről, kozmoszenergiáról, pránanadiról (akkor még a szót sem tudtam kiejteni), amivel betegségeket lehet gyógyítani. Csodálkozva néztem rá. Nem úgy tűnt, mint aki tréfálkozik, és lázasnak sem látszott. Udvariasan mosolyogtam hát, amikor címet és telefonszámot adott, ha érdekel a dolog, keressem meg. Aztán ki tudja miért, a papírlapot, amire leírtuk az adatokat, a ceruzatartómra tűztem, és szokásomtól eltérően soha semmit nem tettem elé. Egy hónap múlva felhívtam Tibort... Először egy békéscsabai férfival ismerkedhettem meg, aki halálos betegségből gyógyult meg a pránanadi segítségével. Ezután Tibor felajánlotta, ha kedvem van, végezzem el a tanfolyamukat, ahol megismerkedhetek gyógyító módszereikkel. Belementem. Mivel a történethez hozzátartozik, így utólag bevallhatom, a tanfolyam előtti napon igen későn kerültem ágyba. Gondolkodtam is rajta, érdemes-e egyáltalán elindulnom, hiszen nagyon fáradtnak éreztem magam. Mindegy, megígértem, hát elmentem. A „randevú” a békéscsabai Alsókörös soron volt. Húszán, huszonötén lehettünk a több helyiségből álló épületben. A többség már ismerte egymást. Öten voltunk „újak”, beavatatlanok. Számunkra még szokatlan volt a látvány. Például, hogy a többiek cipő nélkül szaladgálnak, sőt a földön fekszenek, és csukott szemmel hallgatnak valami gépzenét. Egymásra néztünk, vállat vontunk, aztán vártuk, mi lesz a sorsunk. Legelőször a cipőnket kellett levetnünk. Azután egy külön helyiségben megismerkedhettünk a nagyszalontai Fekete Ildikó nagymesterrel, aki a pránanadiról beszélt nekünk. Nagyjából a következőket mondta: — A prána az életenergia szanszkrit elnevezése. A nádi szó pedig csatornát jelent. Saját tapasztalatból tudja mindenki, hogy télen kevesebb hőenergiát kapunk a környezetünkből, s ezt a testünk fűtőanyag (ennivaló) elégetésével pótolja. A test és a környezet között a hőenergiához hasonló módon folyik az életenergia cseréje is. Az 1994 augusztusában megjelent Egely-féle készülék segítségével már mérhető ennek az energiának az egyik komponense. (Eddig a fizikusok egyáltalán nem tudták mérni az életenergiát, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem is létezik.) A prána az emberen lévő láthatatlan tölcséreken (csakrákon) keresztül jut be a testünkbe. Hét nagyobb energiatölcsérünk van. Közülük is az egyik legfőbb a sahasrara, vagyis a koronacsakra. A kozmoszból a koronacsakrán át minden ember képes életenergiát felvenni, és azt a tenyerén keresztül kisugározni. Ha a szervezetünk energetikai rendszere megváltozik, a testünk megbetegszik. A külső energia besugárzásával helyreállítható a szervezet normál energetikai állapota, s ezáltal a fizikai test meggyógyul. A tibeti kolostorokban ezzel a módszerrel gyógyítottak. A német Christian Wéber 18 évi tibeti képzés után hozta Európába ezt a módszert. Mi most ebbe a gyógyító technikába avatjuk be önöket... Hajói emlékszem, többen is kikerekedett szemekkel figyeltük Ildikó szavait. Nem tudom, kiben milyen gondolatok ébredtek, nekem megállt a toll a kezemben. Nem titkolt szándékom volt ugyanis, hogy az itteni tapasztalataimat megosztom majd lapunk olvasóival, tehát szorgalmasan jegyzeteltem. Eddig. Az események azonban elsodortak, s legközelebb csak este vehettem íróeszközt a kezembe... Ildikótól megtudtuk, hogy aznap két beavatáson kell részt vennünk. Enélkül ugyanis nem alakul ki az a képességünk, hogy az életenergiát akaratunktól függően bármikor felvehessük. Az első beavatás lényege, hogy az ember csakrái fogadókészek legyenek a kozmoszból érkező prána felvételére. Az első és a második beavatás között minimum hat órának kell eltelnie — mondta. A második beavatás során tökéletesítik a „rendszert”, azaz kizárják annak a lehetőségét, hogy a gyógyító a saját energiáját használja mások gyógyítására vagy fáradt energiát vegyen át egy beteg gyógyítása közben. Az első beavatás számomra igen misztikus körülmények között zajlott. Sötét szobában halvány fény pislogott, és tömjénes illat szállt felém. Fekete Pál, a beavatást végző mesterem összetett kézzel várt. Belépéskor nekem is ezt kellett tennem (erre megelőzően kioktattak), meghajoltunk egymás felé, így adtunk „tiszteletet az energiának”. Ezután egy székre kellett ülnöm, lábakat egymás mellé helyezve. A mester arra kért. hunyjam le a szemem. Mint utóbb kiderült, a beavatást egy szigorú rendnek megfelelően kell elvégezni, attól eltérni tilos — minden beavatást végző erre korábban esküt tett. Talán nem sok értelme lenne részleteznem, mi történt itt velem, mert úgysem tudnám elmondani. Meleget éreztem, csilingelő hangokat hallottam, de a kezdő pránanadisoknak mindebből csak annyi a lényeg, hogy életenergia- felvevő képességet kapnak. Délelőtt még részt vettünk egy meditáción. ami szintén része a prána- nadinak. Kört alkotva, egymással kezet fogva, lehunyt szemmel követtük gondolatban mesterünk szavait. Képzeletben napfényes rétre értünk, majd az út végén betértünk egy házikóba, ahol kandallótűz égett. Ide kellett (volna) bedobnunk az összes rossz tulajdonságunkat, hogy aztán a gondjainktól megszabadulva, megtisztulva jöjjünk vissza a szobába, ahol egymás kezét fogtuk. Bevallom, nekem nem sikerült ellazulnom. Folyton a logikát kerestem. Ha egyszer odakinn jó idő van, miért gyújtanak be odabenn a kandallóba!? A tűzbe se tudtam mit bebobni, mert a gondjaim nem az én hibáimból fakadnak — állapítottam meg. így aztán a magam részéről ku! lógva és eredménytelenül indultam vissza a képzeletbeli réten. Délután elkezdődött az öngyógyítás és a társgyógyítás tanítása. Három órán át rakosgattuk a tenyerünket ide-oda először a saját testünkön, majd az alkalmilag kiválasztott társunk testén. Ez is idegen volt a számomra, s nem állítom, hogy túl nagy kedvvel csináltam volna. Ám estére kelve, túl a második meditáción és beavatáson egyet határozottan észrevettem: nekem már régen el kellett volna aludnom, hiszen hajnalban kerültem ágyba. És a fáradtságnak még csak a halvány szikráját sem éreztem. A Fekete házaspár (akik mellesleg matematika—fizika szakos tanárok) búcsúzóul még elláttak bennünket néhány jó tanáccsal. Az energiaátadás alapja a szeretet, egymás tisztelete és megbecsülése — mondták. — A célhoz, hogy testileg, lelkileg harmonikus egyéniség legyél, sokféle út vezet. A pránanadi nem az egyetlen, csupán egy a sok közül. Az „úticsomagunkban” volt még az is, hogy 21 napig sem húst, sem kávét, sem alkoholt nem fogyaszthatunk, s emellett napi másfél órás önkezelést kell végeznünk. A méregtelenítés és az energia áramoltatásának gyakorlása az itt szerzett képességünk megőrzését, megerősítését szolgálta. Két érvem volt arra, hogy mindezt végigcsináljam. Tisztelem a keleti tanokat és kíváncsi voltam önmagámra. S hogy mit tapasztaltam? íme: Még a tanfolyamon elmondták, hogy a szervezetünkbe irányítottan bejuttatott életeriergia miatt rövidebbre szűkül az alvásidőnk. A tél beállta óta minden reggel nehezen tudtam felkelni. A 21 nap alatt azonban egyszer sem kellett órát húznom, korán és kipihenten ébredtem. Egy alkalommal erős fejfájás gyötört. Elvégeztem az önkezelést. Nem történt csoda. Csak fájt. A kezelés utáni percekben már épp tabletta után kotorásztam a táskámban, amikor hirtelen másodpercről másodpercre oszlani kezdett a fájdalom. Egy közeli ismerősöm kimerültségre és torokfájásra panaszkodott. Kipróbáltam rajta a társkezelést. Pár nap múlva megkeresett, és azt mondta, régen érezte magát olyan frissnek és fittnek, mint a kezelés másnapján. Nem tudom, hogy a rajtam keresztüláramló prána vagy mi az oka, de mostanában optimistább vagyok, mint korábban. Talán ma már a tűzbe is tudnék mit dobni, ha még egyszer elmennék abba a képzeletbeli kandallós házikóba... Magyar Mária
