Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-13-14 / 11. szám
Nívódíjas sarkadi drámaíró Varga András próbálkozott már vers és novella írásával, most azonban úgy tűnik, a dráma lett az otthona. Elkészült második színdarabja is, az Oidipusz álma című tragédia. Irodalmi alkotásainak elismeréseként nívódíjat kapott. (6. oldal) A közönséget nem lehet becsapni Hofi. Csak így emlegetik, hiszen az ország legismertebb emberei közé tartozik. Hosszú idő óta most először nyilatkozik a sajtónak. Az interjúban sok érdekes dolgot árul el a mai életről, betegségről, s arról, hogyan nézi ma a közéletet. (9. oldal) Kalokagathia — apróban Mielőtt a pokolba kívánna az olvasó, gyorsan idemásolom, mit is jelent a görög szó, kalokagathia: „az erkölcsösséget és a szépséget szoros összefüggésben tekintő ókori görög eszmény.” A tervező művész ezt a görög szót véste a kitüntetéssel járó súlyos érembe, amely mint a Magyar Köztársaság Jó Tanulóját-Jó Sportolóját illeti meg Pauló Zitát, a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium ötödikes kisdiákját. A plakett, az oklevél a kalo- hogyismondják — a ritka ünnep. A sűrű hétköznapok pedig olyan szavakat koptatnak, mint ébresztő, edzés, iskola, lecke. Mindezzel együtt nagyszerű teremtés ez a kicsi lány. Gyer- meklelkében ott rejlik a képesség, hogy egyszer majd akár annak az ókori eszménynek mai megtestesítője lehessen. Ha odafigyelnek rá — ha odafigyelünk rájuk. A legfontosabbakra. ,,Meg akarom nyerni az országos bajnokságot!” — tavaly ezt írta otthon a szobája falára, ezzel kelt, ezzel feküdt Zita. Túl sokat persze nem rágódhatott a dolgon — ha álmos az ember, kevésbé hajlamos az álmodozásra. Zita egyébként is a tettek embere. S hogy ez mit jelent közelebbről? Készséggel vállalkozik a beszélgetésre, befészkeli magát a fotelbe, füle mögé igazítja félhosszú haját, szép metszésű mandulaszeme kikerekedik, rám néz, figyelmesen várja a kérdéseket. Fesztelen, tisztelettudó, nem gyerekes, de nem is koravén — hol ő komolyodik felnőttesen a témához, hol én fiatalodom az ő jóvoltából a tizenévesek világához. — Zita, tudod mit, meséld el egy átlagos hétköznapodat ébredéstől él- alvásig! — Hú, az hosszú. Jaminában lakunk, ami azért érdekes, mert messziről járok be az iskolába. De legelőször is bemutatom a családot: anyukám a Kemény Gábor szakközépben magyar-német szakos tanár, apu az Irányi utcai antikváriumban dolgozik. Van két testvérem, Gergő harmadikos, ő is a belvárosiba jár, Bence a kisebbik öcsém, csoda aranyos kissrác, ő hatéves. Szóval, ha edzésem van, akkor reggel 5-kor ébresztő, reggeli, és irány a buszmegálló. Előfordul, hogy nagyapa bevisz, ők ugyanis a közelben laknak. — Szóval előáll a kocsi? — Nahát, honnan tetszik tudni, pont így mondja, „kisasszony, a kocsi előállt!” Tehát reggel úszóedzés, aztán 8-tól órák, pénteken háromnegyed egyig, a többi napon háromnegyed kettőig. A napköziben ebédelek, aztán vissza az osztályterembe, megírom a leckét, és háromnegyed háromtól megint edzés, fél ötig. Utána rohanok, hogy elérjem az 55-kor induló buszt, így tudok fél hatra hazaérni. Először is eszem, mindent, amit találok, csak hús ne legyen, esetleg hal vagy csirkemell. A többi idő tanulásra kell, a javát csak este, otthon olvasom el. Előbb tusolok, pizsamába bújok, mert úgy elfáradok, hogy legkésőbb 9 körül akár ülve is elalszom. Zitanyolcévesen nyerte első érmét, és azóta sem adja alább: most az utánpótlás korosztályban versenyez, a diákolimpián 50 méteres mellúszásban aranyérmes, az országos utánpótlás bajnokságon tavaly az 50 és a 100 méteres mellen is első. Most kóstolgatja a serdülő korcsoportot, a Viharsarok Kupán 200 méter mellen második lett. — Szeretsz úszni? — Hát persze! —Az edzőről még nem beszéltünk. — Pedig Jani bácsi nagyon jó fej, bocsánat, nagyon rendes, szerencsém van, hogy ő az edzőnk, rengeteget köszönhetek neki. — A tantárgyakkal is ilyen felhőtlen a kapcsolatod? — Majdnem mindig kitűnő a bizonyítványom. Igaz, tavaly rajzból négyest kaptam, mert nem tudtam emberi alakot rajzolni. Szeretem a földrajzot, a biológiát, az irodalmat. — Nem meséltél még az ünnepségről, ahol ezt a kitüntetést kaptad! — Pedig annyira szép volt! Karácsony előtt, a Néprajzi Múzeum aulájában Fodor Gábor miniszter adta át mindenkinek. Szegény, hogy elfáradhatott, voltunk úgy 160-an. És micsoda sportágak! Belejtett két diszkótáncos olyan szerelésben, hogy csuda. Békés megyéből négyen voltunk. —- Zita, tulajdonképpen ilyen fárasztó napi munka, hétvégi versenyek mellett egyáltalán tudsz te olyasmivel is foglalkozni, mint a korodbeli lányok? Szoktál olvasni, moziba menni, álmodozni, zenét hallgatni, netán diszkóba menni? És mi a helyzet a fiúkkal? — Á, a fiúk nem téma. Először is tessék felírni feltétlenül, mert az előbb kifelejtettem, hogy szeretem a testnevelés órát is, de ki ne tessék ezt hagyni, mert így megköszönhetem a tesitanárnak, hogy olyan rendes. Diszkóba nem szeretek menni, a zene az jó, csak ami ott van, azt nem szeretem. — Mire gondolsz? — Hát, tetszik azt tudni, ital, ilyesmi. . — Térjünk vissza a kedvtelésekhez. — Szoktam néha gitározni, csak úgy. Apu tanított, én zorgorára jártam, de megutáltam, soha nem dicsért a tanár, mindig csak szidott, hogy ügyetlen, tehetségtelen vagyok. Járok énekkarra, szoktam olvasni, a múltkor eszembe jutott a Pál utcai fiúk, és egy éjszaka kiolvastam újra. Kaptam egy könyvet anyuéktól, azt hiszem Utazás a Föld körül a címe, azt is nagyon szeretem, csak lassan haladok, nincs időm. Mindenféle útleírást, útikalandos könyvet szeretek, különben is, a mi családunk természetmániás. Nyáron járunk kirándulni, megnézzük mindig a természetfilmeket. Sok műsort nem is szeretek, mindig az áremelés, a pénz, de olyat sose hallottam, hogy valaminek lemegy az ára. —A Pál utcai fiúkat említetted. Ma is vannak Bokák? — O, a regényírók nem is tudnak olyat írni. Amilyenek ma vannak, azok egész más dolgok: csúnya beszéd, szörnyen csúnya, szerintem nem is tudják, mit jelent, csak mondják. Meg beképzeltség, olyasmikkel dicsekednek, ami nem is az ő érdemük. —Almod, vágyad van-e? — Egyszer külföldi versenyen szeretnék szerepelni. Persze nem sok az esélyem, mert nincs pénz. Tudom, hogy annak lehet esélye, aki felköltözik Pestre, a Spartacusba igazol, de én nem akarok innen elmenni. — Úgy gondolod, a tehetség nem elég? — Azt hiszem, két egyforma tehetség közül annak van esélye, akinek a klubja vagy a családja győzi pénzzel. — Van példaképed? — Kovács Ági, egy 14 éves úszó, ha ilyenre tetszik gondolni. Olyan sztár-példaképem nincs. Miért akarjak máshoz hasonlítani, utánozni a hajviseletét,'a ruháját, a kedvenc italát, meg ilyesmi? Én én akarok lenni... Tóth Ibolya
