Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-13 / 163. szám
iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. július 13., szerda Szombaton délután Gyulán Vaspapucsosok a világbajnoki döntőbe jutásért Most már nem lehet titok: bizony veszélyben forgott a junior salakmotoros világbajnokság idei magyarországi döntője, amelytől először Cserénfa lépett vissza, majd a Gyulai Speedway Club is fontolgatta: mégsem tudják előteremteni a mintegy másfél millió forintos rendezési költséget. Az utolsó pillanatban azonban előlépett a Népszabadság Rt. és így a szervezők tegnap a budapesti sajtótájékoztatójukon már a részletekről is beszámolhattak. Amit eleve sejteni lehet — hiszen az itteni favoritok ké« sőbb felnőtt világbajnokok is lehetnek, mint például az angol Gary Havelock —, nagyszerű versenyre van kilátás szombaton délután 17 órától, a 16 főszereplő — dánok, oroszok, olaszok, lengyelek, svédek, ausztrálok és magyarok — minden bizonnyal olyan 20, négykörös csatát produkál, amelyre még nem volt példa a fürdőváros sokat megélt pályáján. „Izgalmas a feladat, reméljük most már minden rendben lesz” — mondta Kara Mihály főrendező. Természetesen a legjobb az lenne, ha a négy nagy fiú is főszerephez jutna. Ám 9 pontot kell(ene) szereznie Rőth Gábornak, Kovács Zsoltnak, Magosi Norbertnek és az angol Howe sérülés miatti visszalépése miatt főversenyzővé előlépett Bencze Zsoltnak a vb- döntőbe jutáshoz. Valljuk meg, két finalista is jól jönne a nem éppen közfigyelemben lévő sportág számára, mint erről Tóth István, a MAMSZ al- elnöke beszélt, kérve a sajtó támogatását is. Bár a gyulai viadalra még többször visszatérünk, a pénteken 17 órakor kezdődő hivatalos edzés után érdemes lesz kilátogatni a vár elé is, ahol bemutatók lesznek — a világ- bajnoki verseny jegyében. (Fábián) Augusztus 6., szombat 17 óra: Békéscsaba—Vasas Az NB I őszi órarendje Az MLSZ-ben elkészítették az 1994/95-ös I. osztályú bajnokság őszi menetrendjét A Békéscsabai Előre FC elmúlt évi bronzérmes együttese a Vasas-Ilzer gárdáját fogadja a nyitányon, augusztus 6-án, szombaton 17 órakor a Kórház utcai stadionban. A részletes őszi program. 1. forduló. Augusztus 6.: Békéscsabai Előre FC—Vasas- Ilzer, 17 óra, Kispest-HFC— Vác FC-Samsung, UTE— PMSC-Fordan, 19, ZTE— Ferencváros, mind 19 óra. Rába ETO FC—Csepel-Kordax, 19.30. Augusztus 7.: Nagykanizsa—Debreceni VSC, 16 óra, BVSC-Dreher—EMDSZ- Soproni LC, 17 óra. A Stadler FC—Parmalat FC mérkőzés halasztva. 2. forduló. Augusztus 13.: Sopron—Békéscsaba, 17 óra, Vasas—UTE, 17, PMSC— Rába ETO FC, 17, Vác— Nagykanizsa, 17, Debrecen— Stadler FC, 17, Parmalat FC— ZTE, 19, Ferencváros— BVSC, 19, Csepel—Kispest, 19. 3. forduló. Augusztus 20.: Nagykanizsa—Csepel, 17 óra, Békéscsaba—F erencváros, 17, Debrecen—Vác, 17, Kispest—PMSC, 19, UTE— Sopron, 19, ZTE—Stadler FC, 19, Rába ETO FC—Vasas, 19.30. Augusztus 21.: BVSC—Parmalat FC, 17. 4. forduló. Augusztus 27.: Sopron—Rába ETO FC, 17 óra, PMSC—Nagykanizsa, 17, Vasas—Kispest, 17, ZTE— Debrecen, 19, Stadler FC— BVSC, 19, Parmalat FC— Békéscsaba, 19, Ferencváros—UTE, 19, Csepel—Vác, 19. 5. forduló. Szeptember 10.: Nagykanizsa—Vasas, 16.30 óra, Békéscsaba—Stadler FC, 16.30, Vác FC—PMSC, 16.30, Debrecen—Csepel, 16.30, Kispest—Sopron, 19, Rába ETO FC—Ferencváros, 19, UTE—Parmalat FC, 19. Szeptember 11.: BVSC— ZTE, 16.30. 6. forduló. Szeptember 17.: Sopron—Nagykanizsa, 16 óra, PMSC—Csepel, 16, Vasas— Vác, 17, ZTE—Békéscsaba, 19, Stadler FC—UTE, 19, Parmalat FC—Rába ETO FC, 19, Ferencváros—Kispest, 19. Szeptember 18.: BVSC— Debrecen, 16. 7. forduló. Szeptember 21.: Nagykanizsa—Ferencváros, 16 óra, Békéscsaba—BVSC, 16, Vác FC—Sopron, 16, Debrecen—PMSC, 16, Kispest— Parmalat FC, 18, UTE—ZTE, 18, Csepel—Vasas, 18, Rába ETO FC—Stadler FC, 19. 8. forduló. Szeptember 24.: Békéscsaba—Debrecen, 16 óra, Sopron—Csepel, 16, Vasas—PMSC, 16, ZTE—Rába ETO FC, 19, Stadler FC—Kispest, 19, Parmalat FC—Nagykanizsa, 19, Ferencváros—Vác, 19. Szeptember 25.: BVSC- Dreher—UTE, 15. 9. forduló. Október. 1.: Nagykanizsa—Stadler FC, 14 óra, PMSC—Sopron, 14, Vác—Parmalat FC, 14, Debrecen—Vasas, 14, Kispest— ZTE, 17, Rába ETO FC— BVSC, 17, UTE—Békéscsaba, 17, Csepel—Ferencváros, 17. 10. forduló. Október 15.: Sopron—Vasas, 13.30 óra, Békéscsaba—Rába ETO FC, 14, UTE—Debrecen, 17, ZTE— Nagykanizsa, 17, Stadler FC— Vác, 17, Parmalat FC—Csepel, 17, Ferencváros—PMSC, 17. Október 16.: BVSC—Kispest, 13.30, 11. forduló. Október 22.: Nagykanizsa—BVSC, 13.30 óra, Kispest—Békéscsaba, 13.30, PMSC—Parmalat FC, 13.30, Vác FC—ZTE, 13.30, Debrecen—Sopron, 13.30, Rába ETO FC—UTE, 17, Vasas—Ferencváros, 17, Csépiéi—Stadler FC, 17. Október 26.: Stadler FC—Parmalat FC, 17. (az 1. fordulóból elmaradt). 12. forduló. Október 29.: Békéscsaba—Nagykanizsa, 13.30 óra, Rába ETO FC— Debrecen, 16, UTE—Kispiest, 16, ZTE—Csépiéi, 16, Parmalat FC—Vasas, 16, Ferencváros— Sopron, 16. Október 30.: BVSC—Vác FC, 13.30, Stadler FC—PMSC, 16. 13. forduló: November 4.: Vasas—Stadler FC, 16 óra. November 5.: Nagykanizsa— UTE, 13, Kispiest—Rába ETO FC, 13, Sopron—Parmalat FC, 13, PMSC—ZTE, 13, Vác— Békéscsaba, 13, Debrecen— Ferencváros, 13, Csépiéi— BVSC, 16. 14. forduló. November 19.: Kispest—Debrecen, 13 óra, Békéscsaba—Csepel, 13, ZTE— Vasas, 15, Rába ETO FC— Nagykanizsa, 16, UTE—Vác FC-Samsung, 16, Stadler FC— Sopron, 16, Parmalat FC— Ferencváros, 16. November 20.: BVSC—PMSC, 13. 15. forduló: November 25.: Vasas—BVSC, 16 óra. November 26.: Nagykanizsa— Kispiest, 13, Soproni—ZTE, 13, Vác FC—Rába ETO FC, 13, PMSC—Békéscsaba, 13, Debrecen—Parmalat FC, 13, Ferencváros—Stadler FC, 16, Csépiéi—UTE, 16. Lehet nevezni! Békéscsaba Város Polgármesteri Hivatala Sportirodája az 1994—95- ös idényre is kiírja az alapfokú kispályás labdarúgó-bajnokságot. A csapatok nevezéseiket július 22-éig juttathatják el a polgármesteri hivatal sportirodájába. Totótippjeink a 28. heti szelvényekhez 1. Vác FC-Samsung—Ikast 1 2. Dresden—Békéscs. Flore FC x 1 3. Sparta Praha—Silkeborg 1 4. Hacken—Karsruhe x 2 5. E. Craiova—Hap. Beer Sheva 1 6. AIR Stockholm—Insbruck 1 7. Leverkusen—Spart. Rotterdam 1 8. Odense—FC Sion lx 9.1. Bratislava—C. Budejovice 1 x 10. Dunajsk. Stred.—Duisburg x 2 11. Sl. Bratislava—Adm. Wacker 1 x 12. TrelIeborg—Grasshoppers 2 13. Lyngby—Austria W. x 1 +1. mérkőzés: 14. Willem II—Caen x Városi teniszbajnokság Békéscsabán A kánikula sem riasztotta vissza a szép számú indulót attól, hogy induljanak az idei Békéscsabai Városi Pontszerző Teniszbajnokságra. Orosházáról, Gyuláról, Csongrádról, Nyíregyházáról, Szegedről, Mezőberény- ről és természetesen Békéscsabáról érkeztek az ifjúsági és a felnőtt versenyzők. Főleg Nyíregyházáról volt érdemes eljönniük, hiszen a 8 versenyszám aranyérmeinek a felét ők vihették haza. A szegediek is sikeresek voltak, a két felnőtt versenyszámban a dobogó legfelső fokára állhatták. Persze dr. Tomka János tulajdonképpen hazajött, mert ő csabai származású, de hivatása Szegedhez köti, így odaigazolt. Eredmények. Fiúk. 12 évesek: 1. Dányi István, 2. Mayer, 3. Horváth (Csongrád) és Puskell (Mezőberény). 14 évesek: 1. Pázmándi Viktor, 2. Tajta (mindkettő Nyíregyháza), 3. Pecze (Gyula) és Kotorán (Orosháza). 16 évesek: 1. Goldmann István, 2. Kiss, 3. Salát (valamennyi Békéscsaba) és Szűcs (Mezőberény). III. osztályúak: 1. dr. Tomka János (Szeged), 2. Viszokai, 3. Sziklai és Hankó (mindhárom Békéscsaba). II. osztályúak: 1. Thékes István, 2. dr. Tomka, 3. Szigeti (valamennyi Szeged) és Sziklai. Leányok. 12 évesek: 1. Hete Krisztina (Nyíregyháza), 2. Csiszár, 3. Fekete és Sztankó (mindhárom Békéscsaba). 14 évesek: 1. Nagy Enikő, 2. Hete (mindkettő Nyíregyháza), 3, Csiszár és Sztankó. 16 évesek: 1. Csoba Ildikó, 2. Nagy E. (mindkettő Nyíregyháza), 3. Uhrin és Koka- vecz (mindkettő Békéscsaba). Változások a Csaba Előre KC-nál Az NB I B-s Békés megyei férfi kézilabdacsapatok közül elsőként hétfőn az első osztályból kiesett Csaba Előre KC kezdte meg a felkészülést. A változásokról, a további programról Ruck László edző adott tájékoztatást. — Mivel a városi sportcsarnokban parkettáznak, így a főiskola csarnokában és a szabadban tartjuk az edzéseket. Bő kerettel készülünk az új idényre, augusztus elsejével alakítjuk ki a végleges 15 tagú keretet. A játékosok közül eltávozott Mohácsi az Elektromosba, Arató az NB I-es újonc Százhalombattába. Muresán egy hazai NB I B-s klubbal tárgyal, Dvurecsenszkij iránt korábban a Tatabánya, jelenleg a Colors SE érdeklődik. Fekete itt kezdte meg a felkészülést, bár a Szolnok és a Pécs is kereste, jelenleg úgy tűnik marad nálunk. —Kik érkeztek Békéscsabára? — Volent visszatért Pécsről. Az újak közül Ocsovai kapus műtéten esett át, miként ez vár Pribékre is, aki iránt egy német III. osztályú klub érdeklődött. Az Ózdról érkezett Horváth Ferenc kapus és a Balassagyarmatról jött Kertész, valamint az újkígyósi Jarabek is bekapcsolódott a munkába. Szeretnénk leigazolni a volt utánpótlás-válogatott beállós Horváth Andrást, aki legutóbb Törökszentmiklóson szerepelt, de a Szolnok játékosa. Jelentkezett Petrovszki is, aki korábban Kondoroson játszott, majd meglátjuk befér-e a csapatba. Idegenlégiósok is érkeztek próbajátékra, a Zren- janinból a balkezes Gacin és az irányító Kecskés készül velünk. Vörös Árpád ügyében a héten tárgyalunk a Pick Szeged vezetőivel. Az ifjúsági együttesből Domokos és Unyatyinszki is velünk dolgozik. A jövő héten az ifjúságiak és serdülők is megkezdik a munkát Pet ényi László vezetésével, mivel augusztus elején nemzetközi tornát rendezünk. — Mi a további program a szeptemberi rajtig? — Jelenleg futóedzéseket és erősítő gyakorlatokat végzünk. A jövő héttől a labda is szerepet kap. Augusztus elején Tatán veszünk részt egy tornán, majd mi is megrendezzük az Opel-Klíma Kupát, amelyen az NB I-es Komló és a Zrenjanin is indul. Ezt követően a szegedi Fesztivál Kupán és egy Komlón megrendezésre kerülő tornán lépünk pályára. (VERASZTÓ) Mérlegen az Orosházi MTK labdarúgócsapata Elmaradtak a tervektől A közelmúltban befejeződött az NB III-as labdarúgó-bajnokság. Az Alföld csoportban szereplő Békés megyei együttesek közül a legjobb eredményt, hatodik helyet a Gyulai FC érte el, míg a Gyomaendrődi FC 14. helye azt jelenti, hogy a Körös-partiak búcsúznak a harmadik vonaltól. A csapatok edzőinek három kérdést tettünk fel a szezon után. 1. Mi volt a célkitűzés, mi valósult meg a tervekből? 2. Kik nyújtottak jó teljesítményt, kik okoztak csalódást? 3. Milyen változások várhatók a nyáron, hogyan készülnek az új szezonra? Kérdéseinkre ezúttal all. helyen végzett OMTK edzője, Szendrei Béla válaszolt. 1. Szendrei Béla: — Célkitűzésünk az volt, hogy az első nyolc között végezzünk, legalább ötvenszázalékos teljesítménnyel. A csapatépítés során minél több saját nevelésű fiatalt kívántunk szerepeltetni, mivel az együttes létszámát meghatározó határőr játékosok csak rövid ideig állnak rendelkezésünkre. Sajnos nem sikerült terveinket megvalósítani, hiszen 3—4 ponttal kevesebbet gyűjtöttünk a vártnál és helyezésben is elmaradtunk a kitűzöt- től. Különösen a Kovácsháza, Szőreg, Gyomaendrőd, Szegedi Dózsa elleni találkozókon elvesztett pontok hiányoznak nagyon a végelszámolásnál. A számításba vett helyi fiatalok többsége vidéken tanul, ezért nem megfelelően tudtak az edzéseken részt vermi. A leszerelés és bevonulás miatt az idényben kétszer kellett csapatot kialakítani. Ennek ellenére ősszel és tavasszal egyenlő pontot, 14-et gyűjtöttünk. Vidéken csak három-három pontot értünk el, ami a jobb helyezéshez nem elegendő. Ez az összeszokottság, valamint a kellő rutin hiányának tudható be. Nagy hátrány volt az is, hogy a fiatal együttesben nincs egy igazi vezéregyéniség, aki kritikus helyzetben magával ragadta volna a társakat. Összeségében hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat, így csak közepes eredmény születhetett. Az említett nehézségek miatt csak az idény végére alakult ki a gárda szerkezete. 2. Szendrei B:. — A két kapussal mindent egybevetve elégedett voltam. Such két-három mérkőzéstől eltekintve tudásának megfelelően védett. Ölei szereplését több sérülés akadályozta. A védelem teljesítményét a sok kapott gól (44) minősíti, anak ellenére, hogy mindig túlbiztosítva kellett játszani. Kiemelném Kálmán csupaszív játékát és Popol akarását. A középpályán hiányzott egy érett, irányító játékos. Itt Bélteki és Bulimar nyújtott megfelelőt. Varga G. a jövő embere lehet. Igazi gólérzékeny csatárunk nem volt az egész szezonban. Bizonyíték erre, hogy a hátsó régiókban játszó Bélteki lett a házi gólkirály, nyolc góllal. A tavasszal igazolt Miklya lendületet vitt a csatársorba. 3. Szendrei B:. — Bélteki, Lévai, Szaszovszky leszerel, eltávozik a klubból. Mivel a jelenlegi feltételek és az elvárások között jelentős eltérés van, nem látom biztosítottnak a csapat hosszabb távú megalapozásának a lehetőségét, ezért nem vállaltam tovább az edzőséget az első csapamái. Természetesen, ha a klub igényt tart a munkámra, továbbra is rendelkezésre állok. A jobb eredmény eléréséhez feltétlen igazolni kell néhány meghatározó játékost és változtatni szükséges a csapat- építés rendszerén is, amelyhez a közönség megértő türelme nélkülözhetetlen. Köszönetét mondok azoknak, akik segítették az együttes munkáját, utódomnak sok sikert kívánok! Selmeczi László A csíkos mezes békésieket tavasszal hazai pályán .s nagy csatában 4—3-ra győzte le az Orosházi MTK együttese. A kék-fehérek nem jutottak a legjobb tíz közé, pedig a szurkolók várták ezt a teljesítményt a gárdától Fotó: Lehoczky Péter