Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-12 / 160. szám
iRFKFs MRGYF.1 HÍRLAP 1 I KÖRKÉP 1993. július 12., hétfő j o Jégverés pusztított Mezőhegyesen Jazzbalett Vésztőn ’ Július 5-én kezdődő és a hónap közepéig tartó jazzbalett-tan- folyamot szervezett a Sinka István Művelődési Ház Vésztőn. A két korcsoportban több mint ötven iskolás tanulja a táncot, a mozgást Macskinné Poór Erzsébet vezetésével. Osztoztak a 29 millión A gyulai, az eleki, a kétegyhá- zi és a lökösházi polgármester — kistérségi együttműködésük keretében — megállapodott a kormány 350 milliós megyei támogatásából e térségnek jutó 29 millió forint elosztásában. Gyula 9 milliót ^használhat fel gyógy idegen- forgalma fejlesztésére, a másik három település pedig egyenlő arányban osztozik a többi húsz millión. Piac épült Kertészszigeten Régi vágyuk teljesült a napokban a kis falu, Kertészsziget lakóinak. Az önkormányzat közreműködésével elkészült a piactér, ahol ezentúl minden keddi és pénteki napon a helyi és máshonnan érkező árusok, vevők kulturált körülmények között köthetnek üzleteket. Barátkozó települések Ötvennégyen érkeztek június utolsó hetében a németországi Göppingenből Elekre. A települések közötti barátságot szorgalmazó németeket a Magyarországról elszármazott Schimpl Gyula vezette Elekre. Működésben a játékalap Gyuláról és környékéről öt pályázó kapott vissza nem térítendő támogatást az Országos Játékalaptól. Ismereteink szerint a Gyulai Erkel Ferenc Művelődési és Közösségi Ház a minden magyarok néptáncfesztiváljára 150 ezer, a két- egyházi önkormányzat egészségügyi célra 180 ezer, a gyulai „Sziget” Szeretetszolgálat tevékenységére 106 ezer forintot vehet majd át. A Gyulai 5. Számú Általános Iskola a hátrányos helyzetű gyerekek nyári napközis táborának működtetésére 100 ezer, a Gyulai Katolikus Plébánia a cserkész- csapat fenntartására 500 ezer forint támogatásban részesült. Földárverés Eleken Két földárverésre is sor kerül júliusban Eleken. A helyi mezőgazdasági szövetkezet területéből kijelölt táblákra 22-én és 23-án 9 órától lehet licitálni a polgármesteri hivatalban. „NEM A VÁROS ÉRDEMEL GÁNCSOT, HA BAJBA DÖNTI ROSSZ KORMÁNYOSA” (Euripidész) ÁÜStRlA ----Z 0270 I A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 27. heti Ausztria Lottó sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták: 2, 8, 19,20,24,44. A pótszám: 34. A jókerszám: 816827. (MTI) (Folytatás az I. oldalról) Indulás előtt váltok néhány szót Németh Tiborral, a Földművelésügyi Minisztérium megyei hivatalának osztály- vezetőjével, aki már túl van a szomorú határszemlén. — Felmértük azokat a káreseményeket, amelyeket a keddi jégverés okozott. A hibrid kukorica állapota a legsiralmasabb, de van egy olyan 217 hektáros búzatábla is, amelynek egyik fele 100 százalékos kárt szenvedett. A kukoricatáblák károsodása általában 60-70 százalékos. A felmérési adatok birtokában azonnal hozzákezdünk a kárérték pontos kiszámításához. A ménesbirtok 105 millió forintos kárt jelentett. Mi „csak” az 50 százalékot meghaladó káreseményre tudunk pénzt folyósítani, ez várhatóan 35- 40 millió forint lesz. Az a szomorú, hogy az 50 százalék alatti kárhányadot a termelőknek kell viselniük, ez a ménes(Folytatás az 1. oldalról) biztosított, ha megerősítik a Keresztény Nemzeti Összefogás mozgalmát dr. Torgyán Józsefnek, a párt elnökének szellemisége alapján. A nem kirekesztő módon szerveződő tömörülésnek jelenleg 23 szervezet a tagja, de a szövetséghez bárki csatlakozhat egyéni programját megőrizve, egy feltétel elfogadásával: egyetért a kisgazdapárt programjával. Ugyanakkor hozzátette, hogy a másik, a csur- kista keresztény nemzeti tömörüléssel nem kívánnak koalícióra lépni. Az előadó azt is megjegyezte, hogy a társadalom békére vágyik, az indulatok A hétvégén is kilépésre várakozó autókonvojok kígyóztak a környező határállomások előtt. Amint Rotár István, az Orosházi Határőr Igazgatóság alezredese tájékoztatta lapunkat, Gyulánál 15 órát várnak a Romániába személy- vagy teherautóval átjutni kívánók. Nagylaknál a veszteglési idő jóval több: a személyautóval utazók 25 órát kénytelenek araszolással eltölteni, a kamionok 32 órát várnak a zavartalan továbbhaladásra. BiharkeAzt hiszem, tényleg igaz az a mondás, mely szerint egy autós kétszer örül kocsijának. Először akkor, amikor megveszi, másodszor pedig akkor, amikor eladja. Ami a jó autópiacoknak a kellékei, egy kivétellel szinte minden összejött tegnap a megyeszékhelyen: kellemes volt az idő, több száz különféle márkájú és korú kocsit kínáltak, de az az egy, nevezetesen a vásárlók hiányoztak... Nézelődő sok volt, vásárló, vagyis aki vett is autót, azok számát egy kezemen össze tudnám számolni. Azt is hallottam a beszélgetések során, hogy akinek pénze van, az nem idejön, másutt próbálkozik. A katonás rendben, új gazdára váró, zömmel kiglancolt, jobbára elaggott kocsik mellett egykedvűen álltak gazdáik. birtok esetében most a 70 milliót is elérheti. Németh Tibor után dr. Megyeri Zsolt vezérigazgatóhoz fordulok. — A vetőmagnak termelt hibrid kukoricát és napraforgót, az őszi búzát, a szóját és a lucernát érte jégverés. De súlyosan megtépázta a vihar az erdőinket is. Mintegy 10 percig galambtojásnyi nagyságú jég hullott ezekre a kultúrákra — mondja. — Mekkora a kárt szenvedett terület? — Hibrid kukoricából több mint 400 hektárt vert el ajég 30- tól 100 százalékos mértékben — sorolja a szomorú adatokat Kruzsitz Pál vezérigazgató-helyettes. — Árukukoricában 260 hektáron 70-80 százalékos a kár, őszi búzában 200 hektáron 100 százalékos, 500-on pedig 30-50 százalékos. A többi növényben (szója, lucerna, hibrid napraforgó) szintén 30-50 százalékos a kár mértéke. érdekellentéteket szítanak, és nem a céltudatos kilábalást segítik. A Mártírok Igazságtevő Bizottságának elnöke, a nyolcvanéves Bosnyák Imre a miniszterelnök jellemzését azzal summázta, amit külföldön is mindenütt el szokott mondani: egyetlen kommunista miniszterelnök sem tudott annyi közutálatot kivívni magának ilyen rövid idő alatt, mint Antall József. Beszélt a Pofosz elnökének árulásáról, a visszarendeződés veszélyéről és sérelmezte a bűnösök felelősségre vonásának elmaradását. A párt fővárosi szervezete resztesnél valamivel jobb a helyzet, itt a személyautók 12, a teherautók 30 órát állnak. Az átcsoportosításnak a hasonló körülmények miatt nincs értelme, így akinek sürgősen át kell jutnia Romániába, az válassza a vasúton való közlekedést. Az ügyeletes parancsnok azt is elmondta, hogy sokat javultak a várakozók körülményei, folyamatos az egészségügyi és a vízellátás, vannak WC-k az utak mentén, vala— Az embereknek nincs pénzük, még kocsicserére sem, inkább a meglévő régit hajtják tovább — mondja egy negyvenes férfi, aki 6 éves Szamaráját 320 ezer forintért kínálja. — Nézelődő van, vevő nincs, s nagyot legyint. Bőséges a felhozatal. A 9 éves Renault 9-esért 245 ezer forintot, a 10 éves Opel Asco- náért 285 ezer forintot, a másfél éves Astráért 850 ezer forintot, a 3 éves 1500-as Ladáért 328 ezret, s az ugyancsak 3 éves Daciáért 220 ezret, a serdülő korú, 13 éves Trabantért 40 ezret, a legszebb női korban lévő, 20 éves 1200-as Ladáért 38 ezer forintot, a 7 éves P 126-osért 140 ezer forintot kémek. De van itt vegyes használatú jármű és teherkocsi, kis- és nagymotor. A 13 éves, 900 köbcentis Honda — A csaknem 300 milliós aszálykár után ez már igazán nem hiányzott. — Délelőtt Szabó Iván pénzügyminiszter úr is megszemlélte a határt — folytatja dr. Megyeri Zsolt. — Kijelentette, hogy ilyen katasztrófát még életében nem látott. Mert ami itt történt kedden jó 10 perc alatt, az valóban katasztrófa. Egyébként az idős mező- hegyesiek sem emlékeznek hasonló pusztításra. Látva a miniszter úr őszinte megrendülését, reméljük, hogy a kormányzat megtalálja a kárenyhítés módját. Azzal ugyanis tisztában vagyunk, hogy teljes kártérítésről szó sem lehet. Az FM megyei hivatalának vezetője, Szabó Imre úr úgy nyilatkozott, hogy Mezőhegyest külön csomagként fogják előterjeszteni, mert a ménesbirtokot ért kár a környező településeken keletkezett összes kárnál nagyobb. Kép, szöveg Ménesi György VII. kerületi elnöke, Horthi László azt emelte ki, hogy az 1990-es, érzelmi alapokon történt választással szemben jövőre már ésszel kell voksolni. Bátonyi Sándor, a Szolidaritás Munkásszakszervezet elnöke a gazdasági kérdésekre helyezte a hangsúlyt. „Az válik hitelessé a választásokon — mondta —, aki a gazdasági kérdések megoldására konkrét választ tud adni.” A megyegyűlés második részében Pallag László, a megyei szervezet elnöke beszámolt a legutóbbi országos vezetőségi ülésen elhangzottakról, majd a jelenlévők a választáson való részvétel helyi lehetőségeit vitatták meg. —Lenthár— mint a románoknak is sikerült jobb munkaszervezéssel gyorsítani a határátkelést. A héten ismét szaporodik a román határhoz érkezők száma, a várakozás megkönnyítésére felkészült a rendőrség, a polgárvédelem, a mentőszolgálat és a Vöröskereszt. Guli- ga György békéscsabai katolikus plébánostól megtudtuk, hogy a gyulai polgárvédelmi parancsnokság irányítása alatt a békéscsabai egyházközség képviselői is részt vesznek a rászorulók helyzetének elviselhetőbbé tételében. motorkerékpárt 160 ezer forintért kínálják. Közben az egyik autót egy háromtagú társaság mustrál- gatja. Megnézik kívülről, belülről, alulról, s utána továbbsétálnak. — Irreálisak az árak — jegyzi meg egyikük, s két társa néma fejbólintással nyugtázza véleményét. A sorban két, komolyabb Mercedes is „vicsorog”. Az egyik szélvédőjén ott áll: 4 éves, 2,5 TD, s az ára, vagyis 1,1 millió forint. A másik ugyanilyen márka gazdája foghegyről válaszol: „Csak komoly vevőre van időm” — s tovább rágcsálja a tökmagot, héjját messzire köpi, így tartva távol az autótól a bámészkodókat.----SZEKERES----Ö sszefogással a hatalomért Elviselhetőbb a várakozás L. M. Sok a nézelődő, kevés a vevő Az autófronton is pang a piac Unokák, figyelem! Szupemagyik kerestetnek Szólítják maminak, nagymamának, nagyanyónak, avagy Klári mamának, Zsuzsi anyónak, nagyinak és kedves mamának — egy a lényeg: az ezerkezű, áldott türelmű, fáradhatatlan, családösszetartó, béketeremtő és bölcs tanácsokat adó nagymama valóságos áldás. Szerencsés az a család, amelyben ott nyüzsög két „drága nagymami”. Nos, őket szeretnénk a következő hetekben bemutatni lapunk hasábjain. Várjuk tehát az arcképeket a nagymamákról, természetesen névvel és lakcímmel, pár soros „indoklással” — elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, mi az, amiben ő a legszuperebb, amit egyedül ő tud. Már ma postára adhatják a fotót—a képeket folyamatosan, a beérkezés sorrendjében közöljük és alkalmanként idézünk a kísérő sorokból is. (Csak jó minőségű fekete-fehér arcképeket áll módunkban elfogadni, és visszaküldeni nem tudjuk.) Kérjük, feltétlenül tüntessék fel a fényképet beküldő nevét és pontos címét is — közöttük ugyanis értékes nyereményeket sorsolunk majd ki. A fotók végső beküldési határideje: augusztus 10. S hogy ki lesz „szupernagyi?’ Ezt olvasóink döntik el. A megjelent képekkel szavazhatnak, a következő módon: a lapunkból kivágott fotót az alatta szereplő sorszámmal, névvel borítékban küldjék be a következő címre: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Pf. 111. A borítékra feltétlenül írják rá: „Szupernagyi”. Folyamatosan lehet szavazni, a végső határidő az utolsó fotók megjelenését követő egy hét. Lapunkban mindig előre jelezzük, mikor adunk közre „szupernagyis” fotókat. A beküldött szavazatok alapján díjazzuk értékes jutalommal az első tíz pályázót, s hozzá tízet kisorsolunk azok közül, akikre beérkezik akár egyetlen szavazat is. Protestáns szellemiséggel, tudós tanárokkal Fiatal tanár koromban érettségibiztosként már jártam a Rózsa Ferenc Gimnáziumban FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET (Folytatás az 1. oldalról) hiszen vannak elképzeléseim, benyújtott pályázataim, megfelelő külföldi kapcsolataim. Az igazgatói feladat elvállalásában Ribár János lelkész barátom hívó szaván kívül benne volt az, hogy a tudományos pályán elért eredmények mellett szeretnék egy színvonalas iskola elindításával életemben egy olyan nyomot hagyni, ami talán hasznos lesz a későbbi nemzedék számára. A leendő kollégák közreműködésével ezt lehetségesnek is tartom itt Békéscsabán. Lenthár Kétezer családnak megélhetés (Folytatás az 1. oldalról) esetében külön figyelmet érdemel, hogy az ötlet megszületésétől mindössze 3 év telt el a gyakorlati kivitelezésig. Az rt. 1992. április 2-án alakult 140 taggal és 19 millió forintos alaptőkével. A kitartó szervező- munka eredményeképpen év közben részvénytőke-emelésre is sör került, hogy végül összeállhasson a teljes induló vagyon. A cél: a termelőbázisra telepített szárítóüzem felkarolja a térség magántermelőit, az árunak piacot, értéket biztosít, s ezáltal termelői biztonságot nyújt. A megyében több termelőbázis kialakításával napi 7— 800 mázsa nyersanyag feldolgozásával 40-féle szárított zöldség- és gyümölcsféleséget állítanak elő. A tótkomlósi úton levő öt hektáros területen először a 3000 négyzetméteres üzemcsarnok épül fel. H. M. Sarakba szárítva Indulatok rabságában A pártok teljes testbedobással készülődnek a második szabad választásra. Vezetőik közül egyre többen hangsúlyozzák, hogy a valóságot eltorzító indulatok felszínen tartásáról át kellene helyezni a hangsúlyt egy eredményes gazdasági program kidolgozására. Sajnos a kampány gyűléseken mégse az okos szóra, hanem az akasztófa emlegetésére csattanok össze tetszést nyilvánítóan a tenyerek. Minél több gyűlölködő frázispufogtatást produkál valaki, annál nép- ' szerűbb, s a hallgatóság a „rázzuk már le magunkról a göncöt”, vagy „Csurka csak háziellenzéke Antalinak” megjegyzésektől elégedett. Hazafelé ballagva pedig a „de jól odamondogatott” a téma, és nem az ország sorsán való jobbítás elemzése, mint pártprogram. Az egyik pártgyűlés előadója — miközben gyűlölködést szítva megtorlást követelt az elszenvedett sérelmekért — mélységesen elítélte Amerikát a jugoszláviai polgárháborúba való be nem avatkozásért. Eszébe sem jutott, hogy a háborút ott is a bosszú szülte, s hogy a béke megőrzésének van egy nagyon egyszerű módja: nem kell kirobbantani a háborút. Lenthár Márta