Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
'fcöRÖSTÁJSZÜLŐFÖLDÜNK 1989. március 18., szombat 1890-1920 Az aradi vértanúk „rövid életű” szobra Az egykori szobor az egykori Szabadság téren állt Az 1867. évi osztrák—magyar kiegyezés létrejöttével felélénkült a magyar politikai élet. A koronázási ünnepség után egy héttel, június 15-én, az aradi „Alföld” című lapban Tiszti Lajos szerkesztő lelkes felhívást tett közzé: „emlékszobrot állítani a tizenhárom kiszenvedett vértanúnak ki végeztetés ük városában”. A felhívás visszhangra talált Aradon. A városi közgyűlésen Környei János képviselő adta elő az indítványt a szobor felállítására. Csakhamar Atzél Péter polgár- mester elnöksége alatt bizottság alakult. Megkezdődött a gyűjtés a szobor céljára, de a nehéz gazdasági helyzetben a lakosság adakozókészsége igen alacsony volt. Hat év után a szoborra gyűjtött és kamatozott pénz összege 41 839,— Ft, 45 kr. lett. Ilyen helyzetben felmerült. hogy a díszes szobor helyett monumentális kápolnát vagy mauzóleumot építtetnek a dicsőültek hamvainak. Több javaslattevő változatlanul a szobrot akarta és újra indították a gyűjtést. Az „Alföld” című lap 1873. évi 230. számában százezer forintra tervezve kezdtek hozzá az ismételt gyűjtéshez. 1877. július 21-én lezárták az első tíz év eredményét. Az emlékszoboralap összege még mindig csak 52 501 Ft és 63 kr. volt. A szoborra való gyűjtés második korszaka kezdődött. Salach Gyula vezetésével újjáalakult az egész városi szoborbizottság. Ezzel egy időben Budapesten „Szobor- érem-bizottság” alakult Gáspár Endre vezetése alatt, és 1 arany-, 2000 ezüst-, 2000 bronz- és 1500 britanniai érmet verettek. Ezek eladásából 3139 forint és 39 krajcárt jövedelmeztek. 1887 végén az aradi „Szobor-bizottság” meghirdette a „pályázatra való felhívást”, ami ezután megjelent a hazai és külföldi lapokban. A pályázatra a benyújtási határidő egy évre szólt. Némi aggodalmat okozott, hogy a rendelkezésre álló összeg még akkor is csak 80 ezer forint volt. A nagy várakozással várt pályázatra 14 pályamű érkezett. A 16 tagú „Szoborbizottság” 1878. december 21- én Budapesten ülésezett és döntött a beérkezett pályázatokról. Az első díjat — 250 körmöci aranyat — Huszár Adolf pályamintájának, a kiegyezés utáni korszak legkeresettebb szobrászának ítélték oda. A terven több változtatást írt elő a bizottság, de megállapította, hogy ... „absolut művészi becsessel bír s hogy társai közül az egyedüli, mely kivitel szempontjából szóba jöhet.” A 33 láb (10,43 m) magas, meuthauseni gránitra tervezett szobor teljes építési költsége: 93 980 forint lett. Még mindig hiányzott a szobor elkészítéséhez szükséges teljes összegből. Az utolsó gyűjtési kampányt Lukácsy Miklós indítványára az Aradi Első Takarékpénztár indította. Felhívták a hazai pénzintézeteket a szoborra való adakozásra. Közben a szobor építésével foglalkozó bizottság és Huszár szükségesnek látta, hogy a szobor a környező magas házakra való tekintettel 33 láb helyett 37 láb (1,26 m-rel magasabb) legyen. A megnagyobbodott szoborral a költségek 123 ezer Ft-ra növekedtek. Az emlékszoboralap lassú növekedése miatt a szobor végleges kiviteli szerződését 1883. december 29-én írta alá az aradi városi közgyűlés és Huszár 'Adolf. A szobor elkészítésének határideje öt évre szólt. Ügy tervezték, hogy a szobrot a szabadság- harc negyvenedik évfordulóján fogják felavatni. Nagy remények között kezdődött a szobor kivitelezése, de váratlan dolog történt. Huszár Adolf 1885. január 21-én, munkája közben meghalt. Ezután a század- forduló művészetének jelentős képviselőjére, Zala Györgyre bízták a szobor elkészítését. Az aradi vértanúk Zala György által elkészített hatalmas emlékműve egy széles lépcsőzetre helyezett gránit alapzaton álló díszes oszlop volt, melynek tetején a haza érc alakja, Hungária állt rendületlenséget mutató szilárd helyzetben. A méltósá- gos nőalak magasra emelt jobbjában cser- és babérlevelekből font koszorút tartott, baljával egy álló kardra támaszkodott, mely Szent István egyenes kardjának utánzata volt. Ugyancsak bal karjáról egy Mátyás királynak tulajdonított pajzs másolata lógott le. Komoly fenségű szép fején Mátyás király fekete serege vezéri sisakja volt azon eredeti példánya után mintázva, melyet a Nemzeti Múzeum őriz. A sisakkal a fejedelmi méltóság jeléül korona is párosult, másolata azon koronának, mely valaha Szent Margité, IV. Béla királyunk leányáé volt, s ma szintén a Nemzeti Múzeum egyik kincse. A sisak alól jobb és bal felől egy-egy hajfonat csüngött előre. Az aiak termetét páncéling fedte, amilyet a régi harcosok viseltek. Az ing alatt régi magyar ékítményekkel gazdagon díszített lovagruha omlott végig, oldalt fölhasítva. A láb lovagsarkantyúval volt ékesítve. Az alak jobb vállát, Árpádra emlékeztetőleg, párducbőr takarta, melynek nyúlványai kecsesen simultak az öltözethez. Hungária oszlopának négy oldalán az Ébredő Szabadság, az Áldozatkészség, a Harokészség jelképes alakjai és a Haldokló harcos szoborművé volt elhelyezve festői csoportozatOkban. A szoborcsoport elején az Ébredő Szabadság volt feltüntetve. A Szabadság nőalakja, két kezén széttépett láncokkal, arcán a kiállott szenvedések, de egyúttal a szebb jövő hitének kifejezésével, a föléje hajló védőszellemre tekintett, ki széttörve bilincseit, kezébe adta a kardot; s egyik kezével fölemelkedni segítette, a másikban pedig lobogó szövétneket tartva, elébe világított. Az Áldozatkészség mintázásánál Zala a nőalak kezébe ékköves fejdíszt adott, melyet ez, mint legdrágább kincsét fejéről levéve, szeretettel tett a haza oltárára. A női fej magyaros hajfonatokkal volt ellátva. A Harckészségben ifjú ember volt formálva, duzzadó erővel, arcán az elszántság kifejezésével. Fején sisak volt, jobb kezével földre támasztott szeges buzogányt markolt, míg a bal keze, mintha türtőztette volna, leszorítja a jobbot. Az egész alak elárulta, hogy minden pillanatban kész talpra szökni és bedobni magát a háború zivatarába. A Haldokló harcosban a nőalak tekintetével az eget keresi, mintha annak irgalmát kérné, míg karjával fölemeli a leroskadni készülőt. A harcos kardja a földön hevert, zászlót tartott szívéhez szorítva, rajta a jelmondattal: „Ha Isten velünk, ki ellenünk!” A szoborcsoport alatt a gránit alapzat négy oldalán a tizenhárom vértanúnak medálba foglalt domború arcképei voltak láthatók. Ezekre tekintett le a Haza s ezek fölé tartotta koszorúját, mély értelműleg jelezte, hogy ők áldozatul estek, de az eszme, amelyért vitézül harcoltak, győzött. A szoborművet 1890. október 6-án leplezték le, az ország minden részéből Aradra sereglett küldöttségek és a hazafias aradi közönség nagy részvétele mellett, megható és lélekemelő szép ünnepségen. A tér, amely korábban a Fő tér nevet viselte, a szobor elkészítésével Szabadság tér (most az Állami Színház mögötti Avram láncú tér) nevet kapta. Felavatásától állandó zarándokhelye lett minden magyarnak, kit útja Arad városába vezetett. De nem csak ide zarándokoltak méltó kegyelettel az aradiak és messze földről az emberek. Felkeresték a ki- végzési hely közelében továbbra is megmaradt azon sötétszürke ősgránitból készült kőoszlopot, melyet az ifjúság kezdeményezésére — szintén közadakozásból — emelték 1881-ben. Az ország lakosságának anyagi támogatásával készült szobor három évtizedet ért meg felállítási helyén. 1920 után Romániában a magyar szobrokat eltávolították. így az aradi vértanúk emlékszobra is erre a sorsra jutott. Góg Imre A teológiától a szépirodalomig Sarkad elfelejtett írója Száznyolcvanöt éve, 1804. január 7-én egy kisfiú született Sarkadon, a katolikus Csató családban. A szigorúan református településen akkoriban katolikus anyaegyház nem volt, ezért az apa, mint hű katolikus, a kétnapos gyermeket átvitte megkeresztelni Békés—Gyulára. Ott január 9-én a kisfiú a Pál nevet kapta. A Csató család „Erdélyből szakadt ki. 1698-tól törzsö- kös birtokú székely nemzetség” volt Csatószegen. Az apa, Csató Mihály, „daliás termetű, vállalkozó kedvű ifjú”, fiatalon katonának állt, végigharcolta „az utolsó török háborút”, majd „elhagyta ősi fészkét”, Magyarországra jött. Gróf Al- mássy Ignác uradalmában előbb gazdatiszt Pásztón, később tiszttartó Sarkadon. A kisfiú játszóhelye néhány évig „a sarkadi por” volt. Édesapja azonban 1810- ben otthagyta az Almássyak- nál viselt tisztségét. „Örök áron” megvette a nagyszalontai postamesterséget. Csató Pál élete azonban véglegesen új hazája életéhez kötődött. Csató Mihály jó tanuló fiát papnak szánta. A fiú 3 teológiai szemeszter elvégzése Után azonban elhagyta a papi pályát, majd 1824-től 1826-ig jogot hallgatott. De ehhez sem érzett hivatást. írni kezdett, közben nevelősködött. Nevelő volt több magyar főúri családnál (gróf Batthyányi Kristóf), majd Bécsbe került, az udvari ágens családjához. Az ő neveltje volt Chernél Ferenc (1823—1887), aki később Kossuth Lajos századosa lett a szabadságharcban. 1834-től pedig nevelő Világoson, annál a Bohus családnál, amely később az aradi vértanúk utolsó pártfogója lett. Csató Pált érdeklődése aztán egyre inkább a hírlapírás, az irodalom felé vitte. „Az irodalomban 1829-től lépett föl.” A Koszorúban jelennek meg először „meséi, idylljei” és néhány „Be- ranger-féle” fordítása. Egyetemi évei, nevelői vándorlásai során több nyelvet is megtanult. Tudott németül, angolul, olaszul, és franciául. így hamarosan , megjelenhettek nevelési és nyelvészeti cikkei is. 1835-ben feljött Pestre. Először Munkácsy Rajzola- tokjához szerződött segéd- szerkesztőnek, de összekülönböztek, és Csató elvált a laptól. írásai ezután különböző lapokban jelentek meg. (Jelenkor, Társalkodó, Tudománytár, Regélő, Emlény). Elbeszéléseit az Auróra és a Társalkodó, a Rajzolatok közölte. Későbbi méltató! szerint novelláival „új színt hozott a magyar irodalomba”. Elbeszéléseiben „a finomabb, könnyebb magyar társalkodó nyelv leghivatot- tabb mestere” volt. Csató Pál a próza mellett külön érdeklődéssel fordult a dráma felé. Részt vett az „első magyar drámaíró választmány” munkálataiban. Javít, bírál, és fordít. A múlt század harmincas, negyvenes évei műsorának nem egy kedvelt darabját az ő átültetésében játszották a színészek (Dumas, V. Hugo, Seribe, Gaillerdet). ö maga is írt darabokat. Előadták a Fiatal házasok, A tolvaj című dalos játékát. A Megházasodtam 3 felvonásom színjátékát 1837—50 között tizenkilencszer játszották a Nemzeti Színházban. Irodalmi munkásságának elismerése volt, hogy 1837- ben az irodalmi intézetté akkor alakult Kisfaludy Társaság „mindjárt a második ülésen, febr. 9-én fölvette tagjai sorába.” Csató kései novelláit a „társadalmi reform szelleme lengi át. Átmenetet képez egy pat- riarhális világ érzésvilágából egy forradalmi koréhoz (Kisfaludytól Kúthyhoz).” Apjához híven ő is elég mozgékony a saját területén. 1837-ben Pozsonyba hívják. Részt vett az ott meghirdetett országgyűlésen és ő lesz a Pozsonyban megjelenő Hírnöknek a segéd- szerkesztője. Csató „Széchenyi nevére esküdött”.. A kormány „reakciós” lapjában, a Hírnökben „kíméletlenül éles harcot vívott ... Bajzával, Vörösmartyval, Toldyval”. Itt, Pozsonyban meg is nősült. Azonban évekig nyomasztó gondok között élt, és hamarosan szegényen, fiatalon, 37 évesen meghalt. Halála után rá és írásaira feledés borult. Jött a forradalom, majd az „1848. utáni Magyarország jobban át volt még hatva Kossuth romantikus liberális eszméitől”, sem hogy felkutatni, s méltányolni tudta volna írásait. Csató Pál sorsában változást elsőként Beöthy Zsolt irodalomtörténész hozott. 1883-ban a Csatóról írt életrajzában „rehabilitálni” igyekezett az írót. A Kisfaludy Társaság kiadásában megjelent könyvében értékelte Csató Pál irodalmi munkásságát, is. „Egy távolabbi jövőhöz, a mai nemzedékhez” akart fellebezni az író ügyében. Az ő könyvében található az író egyetlen hiteles arcképe is. A mellékelt képet „eredeti olajfestmény után fába metszette Pollák Zs.”. Még egy pártfogója akadt Csató Pálnak. Egyetlen leánya, Mária (1837) Nagy Iván, a jeles történész és geológus felesége lett. Nagy Iván tizenkét kötetes munkájából (Magyarország családai czí- merekben és nemzedékrendi táblákban. Pest 1857—1865), részletes és bő ismertetést ad többek között a sarkadi Csató családról is. 1893-ban pedig megjelenik az első alapos magyar irodalmi lexikon (Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái). A szorgalmas és kitartó bibliográfus, irodalomtörténész (1830—1914), aki tizennégy kötetben a kezdetektől a XIX. század végéig közel 30 000 magyar írót vett számba, könyvében méltó helyett adott Csató Pálnak is. A részletes életrajzi ismertetés után műveiről is ír irodalmi értékelést, majd bibliográfiát is ad. Ezután ismét évtizedek csendje következik, mígnem 1941-ben a szegedi egyetem egyik hallgatója (Schmidt ' Edit Erzsébet) dolgozata témájául nem választja Csató Pál irodalmi alkotásait. A szerző érdeklődéssel fordul témájához, Csató Pál „érdekes alakjához”, akit „idők folyamán majdnem elfelejtett az irodalomtörténet”. Ám mégsem, mert az 1963- ban megjelent Magyar irodalmi lexikonban ott van Csató Pál (Sarkad, 1804— 1841, Pozsony), ha röviden is. A kíváncsi olvasó pedig megtalálhatja munkáit az Országos Széchényi Könyvtárban. A nyelvészeti és pedagógiai könyvek mellett ott lapul a nagyobb érdeklődésre számot tartható vígjáték is (Megházasodtam, 1841). Pethő Németh Erika
