Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-26 / 122. szám
1986. május 26., hétfő Erzsiké legszebb napja Ha Hipszki Erzsébet naplót vezet, a szombati napot minden bizonnyal élete egyik legszebb napjaként tünteti fel benne. Amikor szombat délelőtt Kádár János a kongresszusra érkezett, és a szünetben találkozott a küldöttekkel, Erzsikéhez is volt néhány kedves szava. Arról kérdezte, honnan jött, hol dolgozik, és milyennek látja a kongresszust? A Kádár Jánost nagy szeretettel és érdeklődéssel váró küldötttársakra való tekintettel tőmondatos válaszoknál többre nem futotta. De alig fél órával később — amikor hozzászólt — a főtitkár mindent megtudott róla. A szónoki emelvényen mondott első szavaira — „Képletesen mondva igen-igen messziről jöttem. Állami gondott voltam” — egy emberként kapta fel a fejét a kongresszus, és figyelemmel hallgatta Kádár János is, akiben különös emlékeket ébreszthetett Erzsiké hozzászólása. Gyurkó László Kádár-könyvéből tudjuk, hogy gyermekkorában egy ideig maga is nevelőszülőknél élt a Somogy megyei Ka- polyon. Ök rendes, gyermekszerető emberek voltak. A könyvben nagy szeretettel emlékezett meg róluk Kádár János: „Én azt tanultam Kapolyon, hogy a legnehezebb sors is elviselhető, ha az embert szeretik”. Hipszki Erzsébet másfajta, fájdalmasabb emlékekről beszélt. Az állami gondozottak örökbefogadásának nehézségeiről, a pályakezdés és a társadalmi beilleszkedés zavarairól szólt. A kongresszus valósággal ünnepelte, még másnap is gratuláltak neki. Hipszki Erzsébet felszólalásából Békés megyében évente 50—70 állami gondozott kerül ki az otthonokból, akiknek többsége rögtön munkába áll. Ez azonban 'azoknak is gondot jelent, akik családban nőttek fel, hát még nekünk, akik mögött nincs szülői háttér. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a munkahelyek többségénél előítélettel vannak az állami gondozott fiatalok iránt. Nem bíznak bennünk, attól félnek, hogy nem dolgozunk rendesen. A nevelőotthonból kikerülő fiatalok többsége segédmunkásnak megy el. Ezt részben tudatlanságból, részben pedig a pénz és önállóság utáni vágyból teszik. Kevesen tanulnak tovább. Segítsetek nekünk! A mozgalom erejével, és otthon a munkahelyeteken is. Segítsetek nekünk abban, hogy ha már a család melegét nem érezzük, legalább a munkahelyeken ne kelljen — képletesen mondva — a fal mellett járnunk, a gyanakvás légkörében élnünk. A továbbtanulókat is jó lenne segíteni egy ösztönző támogatási rendszerrel. Az állami gondozottak többsége a nevelőotthon utáni életet munkásszállóban, vagy albérletben kezdi. Talán mondani sem kell, hogy a jelenlegi albérleti árak mellett mennyire kétségbeejtő az anyagi helyzetünk. Ezért tartjuk nagy dolognak a KISZ-nek azt a kezdeményezését — és a Központi Bizottságnak e helyről szeretnék érte köszönetét mondani —, hogy néhány társammal minimális térítésért a KISZ- iskolán lakhatunk. Ez azonban csepp a tengerben. Százak és ezrek vannak, akik hasonló körülményekre áhítoznak. És várnak valami csodára. Mert a jelenlegi lakásárak mellett — — szülői háttér nélkül — csak a csodában bízhatnak, önálló lakásban is csak álmaikban járnak. Ezért arra kérjük a KISZ-t, albérlők háza jellegű építkezések szorgalmazásával segítsen helyzetünkön. Arról, hogy mi állami gondozottak voltunk, nem tehetünk, mégis ennek terhét — ártatlanul — cipelnünk kell, gyakran egy életen át. A KISZ-nek köszönhetem, hogy a nevelő- otthonból kikerülve talpon tudtam maradni. Rajtam segített a KISZ! Ezt köszönöm. De sokan vagyunk! 0 KISZ XI. kongresszusának zárónapja NÉPÚJSÁG / Így láttam az elnökségből Búza Katalin, az Orosházi Üveggyár KlSZ-bizottságá- nak titkára a kongresszuson végig az elnökségben foglalt helyet. A zárszó után arra kértük, hogy mondja el néhány szóban, milyennek látta a kongresszust onnan? — Nagyon érdekes volt, hiszen láthattam, hogyan reagálnak a küldöttek egy-egy hozzászólásra. Külön élmény volt számomra, hogy beszélgethettem az elnökség tagjaival. A második napon az első sorban ültem, Fejti György, az MSZMP Borsod megyei első titkára és Viktor Misin, a Lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkára között. Tőle megkérdeztem, hogy mi a véleménye kongresszusunkról. Azt mondta, nagyon jónak tartja. Azt is örömmel mondhatom, hogy a Békés megyei felszólalóknak az elnökségben is sikerük volt, többen gratuláltak a jó szereplésükhöz. Végül még annyit szeretnék mondani, hogy köszönettel tartozom KlSZ-szer- vezetünk 450 KISZ-tagjának, hiszen jó munkájuknak köszönhető, hogy egymás után háromszor kaptuk meg a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját, amiért képviseletükben meghívtak az elnökségbe. Vasárnap, a KISZ XI. kongresszusának zárónapján ismét plenáris ülést tartottak. Az elnökségben foglalt helyet a magyar vezetők mellett Viktor Misin, az Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára, Valid Maszri, a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség elnöke és Josef Skala, a Nemzetközi Diák- szövetség elnöke. A tanácskozás reggel a DlVSZ-induló eléneklésével vette kezdetét, majd Ernőd Péter, a KISZ KB titkára, az ülés levezető elnöke bejelentette: vasárnap reggelig 73 üdvözlő távirat érkezett a kongresszus címére. A Miskolci December 4. Drótművek, a Csepel Művek Szerszámgépgyára, a Jászberényi Hűtőgépgyár és a Veszprémi Szénbányák Vállalat fiataljai üdvözletükben arról tudósítottak, hogy szombaton kommunista műszakkal köszöntötték az ifjúsági szövetség legfelső fórumát. A délelőtti ülésen elsőként beszámolók hangzottak el a szekcióülések és a lakóhelyi fórum munkájáról. Hágenturn József, a Mecseki Ércbányászati Vállalat vájára foglalta össze az iparban és a szolgáltatásban dolgozó - fiatalok szekciójában elhangzottakat. Az élelmiszer-gazdaságban dolgozó fiatalok szekciójának munkájából Rácz Ernő, a KISZ KB osztályvezetője számolt be. 1 A középfokú tanintézeti fiatalok szekciójának munkájáról Medve Andrea, a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium tanára adott tájékoztatást. Boros András, a Budapesti Műszaki Egyetem KISZ- titkára foglalta össze a felsőoktatási szekcióülés tapasztalatait. A fegyveres erőknél és testületeknél szolgálatot teljesítő fiatalok szekciójának munkájáról Argalász Kálmán alezredes, a Honvédelmi Minisztérium ifjúsági osztályvezetője számolt be. Az iparban, a mezőgazdaságban, az államigazgatásban, valamint az igazságszolgáltatás területén tevékenykedő diplomás fiatalok, alkotóművészek és pedagógusok küldöttei az értelmiségi fiatalok szekciójában vitatták meg korosztályuk sajátos kérdéseit. Lehoczky Pál, az Egészségügyi Minisztérium főelőadója adott erről számot. A kongresszusok történetében először tartottak a rétegszekciók sorában — azo- kéval azonos jogkörrökkel felruházott — lakóhelyi fórumot, amelyen a lakóterületeken szerveződött közösségek mozgalmi feladatait vitatták meg a fiatalok. A fórumon csaknem százharmincán vettek részt; az elhangzottakról Nagyné Czanka Valéria, a kaposvári KISZ- bizottság politikai munkatársa tájékoztatta a plenáris ülés résztvevőit. A rétegszekciók beszámolóinak elhangzása után dr. Lehoczki Péter sebészorvos, budapesti küldött arra mutatott rá, hogy a szekciók munkájáról is indokolt lett volna részletes, az érdemi munkát jobban tükröző, esetleg hosszabb beszámolókat hallani. Az elnöklő Ernőd Péter, a KISZ KB titkára válaszában a tájékoztatás iránti igényt jogosnak mondta, egyúttal közölte, hogy a rétegszekciókban elhangzott felszólalások, sőt az ott írásban beadottak is a kongresszus jegyzőkönyvében olvashatók lesznek. Ezt követően Marvin Palacios, a Július 19. Sandinista Ifjúsági Szövetség Végrehajtó Bizottságának tagja kért szót. Átadta a kongresszusnak szervezete, a ni- caraguai ifjúság üdvözletét, majd szólt arról: a nicara- guai nép mindaddig kész folytatni forradalmi harcát az amerikai imperializmus agressziója ellen, amíg végleg ki nem vívja a békét. Hangsúlyozta: nem akarnak háborút, és ezért számtalan béke javaslatot tettek az Egyesült Államoknak, ezeket azonban egytől egyig elutasították. Támogatták és támogatják a jövőben is a Contadora-csoport országainak erőfeszítéseit a béke helyreállítására. A felszólalást követően Ernőd Péter, a KISZ KB titkára, az ülés levezető elnöke kifejtette: a magyar fiatalok őszinte tisztelettel és osztatlan rokonszenvvel kísérik figyelemmel a nicaraguai nép, benne az ifjúság elszánt harcát az ország függetlenségének, a sandinista forradalom vívmányainak védelmében, az imperialista beavatkozással és az ellenforradalmi erőkkel szemben. Ennek a támogatásnak tettekben is meg kell nyilvánulnia. Ezért a KISZ Központi Bizottsága nevében javasolta a kongresszusnak: az ifjúsági szövetség indítson olyan szolidaritási akciót, amelynek eredményeképpen Nicaraguában a KISZ ajándékaként a közeljövőben felépülhet egy mezőgazdasági szakiskola. Kérte küldött-társait, hogy legyenek kezdeményezői, aktív részesei e nemes cél megvalósításának. Schmuck Ottóné, az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács titkára a környezetvédelemről, a természet megőrzésének fontosságáról beszélt. Kovács László, a Baki Tangazdaság igazgató-helyettese, Zala megyei küldött elmondta: a KISZ az elsők között ismerte fel a vállalati tanácsok működésének jelentőségét. Magyar Gábor, a Széchenyi István Gimnázium tanulója, Győr-Sopron megye küldötte a középiskolai ifjúsági mozgalomban tervezett szervezeti változásokkal kapcsolatos soproni és hódmezővásárhelyi kísérletek tapasztalatairól beszélt. Wilhelm József, a bel- várdgyulai termelőszövetkezet gépjavító műhelyének vezetője elmondta, hogy számos Baranya megyei kistelepülésen az egyetlen szervezett politikai közösség a KISZ, amelyre a politikai, társadalmi feladatok megoldása vár. Pártmunkások között Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára meghívottként vett részt a kongresszuson. Végig nagy figyelemmel kísérte a megyei küldöttcsoport munkáját, s általában a tanácskozás közti szüneteket és a szabadidős programokat is a fiatalok körében töltötte. Szombat délelőtt kedves vendéget kísért a megyeiekhez: dr. Petrovsz- ki Istvánt, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetőjét. A Békés megyéből elszármazott politikus elbeszélgetett a küldöttekkel, érdeklődött tapasztalataikról, és gratulált a küldöttcsoport munkájához. Arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek jó propagandistái a kongresszusnak, és egy emberként dolgozzanak a határozat végrehajtásán. Zsemberi Borbála, a KISZ Szolnok Városi Pedagógusbizottságának titkára a szervezet rétegpolitikájának következetes megvalósításáról beszélt. Szitás Ágoston Csongrád megyei tsz-elnök kiemelte: az élelmiszergazdaságban a KISZ-nek nem általában kell támogatnia a műszaki fejlődést, mert az ágazatban szelektív, átgondolt, takarékos fejlesztésre van szükség. Nagy Dezső, a Belügyminisztérium KlSZ-bizottságá- nak első titkára egyebek között elmondotta, hogy a belügyi szervek KISZ-es fiataljait összetett feladatok elé állítja a bűncselekmények emelkedése, a fiatalok növekvő aránya a bűnelkövetők között. Tóth Tamás, a Szegedi Városi KISZ-bizottság első titkára hangsúlyozta: a KISZ politikai jellegének markánsabbá tétele érdekében elengedhetetlen a párthoz fűződő kapcsolat, viszony, kötődés erősítése. Ezt követően a kongresz- szus soros elnöke lezárta a vitát. * * * Az elfogadott napirendnek megfelelően Szandtner Iván, a szerkesztőbizottság elnöke emelkedett szólásra. Ismertette a szerkesztőbizottság jelentését és javaslatát a határozattervezet módosítására, illetve a KISZ szervezeti szabályzatának módosítását célzó előterjesztés korrekcióira. A felszólalások alapján a határozattervezet gondolatainak gazdagítására ajánlotta a bizottság egyebek között, hogy a keresetek kevésbé függjenek az életkortól és a területi elhelyezkedéstől. Többek kérésére megfogalmazták, hogy a túlmunka mai mértéke csak a jelenlegi gazdasági körülmények között tartható elfogadhatónak, hosszú távon ellentétes a fiatalok érdekeivel. Egy másik javasolt módosítás szerint ki kell alakítani a lakáscserék olyan gyakorlatát, amely segíti a fiatalok lépcsőzetes lakáshoz jutását. Ezután határozathozatal következett. A küldöttek — (Folytatás a 3. oldalon) Ezek a mozdonyvezetők... Az ülésteremben a tervezettnél eggyel több kamera állt. A Békés Megyei KISZ-bizottság hozta, hogy felvegyék vele a megyei hozzászólásokat. A videoanyagot nyilván használni akarják majd a politikai képzésben. A készüléket Wieszner Vilmos alkalmi operatőr kezelte. Dehogy gondolta ő. hogy ez lesz az egyik kongresszusi feladata, de hát a központi KISZ-iskola öthónaoos tanfolyamára járva némi jártasságot szerzett „operatőrség- ből”. Vilmos egyébként civilben mozdonyvezető. Mondhatnánk, hogy bejárta már Tolnát—Baranyát, mert any- nyi felé vezetett szerelvényt, de nem lennénk pontosak, mert épp Tolnában és Baranyában nem volt még. Amikor arra emlékeztettük, hogy mozdonyvezetők hozták haza a filmet a másnapi lapunkba, és vitték a friss újságot a küldötteknek, megjegyezte: „Igen, hát ezek rendes emberek”. A küldemények egyébként időben és pontosan megérkeztek. Ezek a mozdonyvezetők tényleg rendes... de hát ezt úgyis tudja mindenki. Meghívottak a kongresszuson