Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-15 / 164. szám

1982. július IS., csütörtök Közlemény Lázár György romániai látogatásáról HÍREK HÍREK HÍREK Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke Constantin Dascalescunak, a Román Szocialista Köztársaság kor­mánya első miniszterének a meghívására 1982. július 13—14-én hivatalos, baráti látogatást tett a Román Szo­cialista Köztársaságban. Lázár Györgyöt fogadta Nicolae Ceausescu, a Ro­mán Kommunista Párt főtit­kára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke. Az őszinte és baráti légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek a magyar—román kapcsolatok helyzetéről, az együttműködés fejlesztéséről. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke megko­szorúzta a nép és a haza sza­badságáért, a szocializmusért elesett román hősök emlék­művét. A miniszterelnökök köl­csönösen tájékoztatták egy­mást országaik szocialista építőmunkájának időszerű kérdéseiről, megvizsgálták a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztár­saság kétoldalú kapcsolatai­nak helyzetét és fejlesztésé­nek lehetőségeit, vélemény- cserét folytattak néhány időszerű nemzetközi kér­désről. A felek kiemelték a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt és a Román Kommunista Párt kapcsolatainak megha­tározó szerepét, valamint Kádár János és Nicolae Ceausescu eltvtárs találko­zóinak jelentőségét a ma­gyar—román viszony fej­lesztésében. A miniszterelnökök hang- - súlyozták, hogy különös fon­tosságot tulajdonítanak a magyar és a román nép ba­Nyugat-Bejrút lélegzethez jut Az izraeli rádió szerdai je­lentése szerint Menahem Begin izraeli miniszterelnök úgy döntött, hogy Philip Ha­bib amerikai elnöki külön­megbízott korlátlan ideig folytathatja tárgyalásait a palesztin fegyveresek Bejrút­ból való kivonásáról. Az iz­raeli rádió szerint Begin nem tartja kívánatosnak a Bejrút elleni további katonai akciót a nagy veszteségek, s az Egyesült Államok várható negatív reagálása miatt. Június 25. óta első ízben ült össze szerdán Bejrútban a libanoni kormány. A kabi­net ülésének napirendjén a Jasszer Arafat által előter­jesztett 11 pontos rendezési terv szerepel, valamint az izraeli csapatok Libanonból való kivonásával kapcsolatos közös álláspont kialakítása. Khomeini felhívása az iraki katonákhoz Khomeini ajatollah. Irán val­lási vezetője szerdán felhívást intézett az iraki néphez, s a bagdadi kormány, valamint Szaddam Husszein elnök meg­döntésére szólított fel — jelen­tette a teheráni rádió. Az iráni Vallást vezető, aki — mint nyu­gati hírügynökségek- emlékeztet­nek rá — eddig óva intette az iráni hadsereget, hogv iraki te­rületre lépjen. felszólította az iraki katonákat: fegyvereiket fordítsák saját parancsnokaik el­len. s csatlakozzanak az iszlám (értsd: iráni) harcosokhoz. Szaddam Husszein iraki elnök szerdán kijelentette: az iraki harcosok, akik eddig Irán te­rületén harcoltak, saját terüle­teik védelmében könnyebben és nagyobb bátorsággal szállnak majd szembe az iráni erőkkel. A harcokról — természetszerű­leg — egymásnak ellentmondó híreu- érkeztek a két szemben­álló ország fővárosából. Teherá­ni katonai jelentések szerint az iráni erők már 20 kilométerre hatoltak be Irakba, megsemmi­sítettek két hadosztályt és egy páncélos dandárt, s nagy számú iraki katonát ejtettek foglyul. A bagdadi jelentések szerint az iráni támadást megállították. Mindkét fővárosban bejelentet­ték. hogy az iraki légierő bom­batámadást hajtott végre több nyugat-iráni város ellen. Az ál­dozatok pontos száma még nem ismeretes. rútsága erősítésének, a Ma­gyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztár­saság jószomszédi együtt­működése fejlesztésének az 1972-ben aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés, valamint az 1977-es legfelső szintű találkozón elfogadott közlemény elvei és céljai alapján. Méltatták az elért eredményeket, és hangsú­lyozták, hogy kormányaik tovább munkálkodnak a leg­felső szintű megállapodások .valóra váltása érdekében. A kormányfők kifejezték elhatározásukat, hogy fej­lesztik a kapcsolatokat vala­mennyi területen, és hatéko­nyabbá teszik a találkozókat, a politikai párbeszédet párt­jaik, parlamentjeik, kormá­nyaik, politikai és társadal­mi szerveik vezető képviselői között. A tárgyalások során a fe­lek részletesen elemezték az árucsere-forgalom, a gazda­sági és műszaki-tudományos kapcsolatok helyzetét. Ked­vezően értékelték a gazda­sági együttműködési vegyes kormánybizottság, a központi tervező szervek, a külkeres­kedelmi minisztériumok és a többi gazdasági tárca utóbbi években elért eredményeit. A felek ugyanakkor hangsú­lyozták a két ország szom­szédságából fakadó előnyö­ket, gazdasági lehetőségeiket a termelési szakosítás és kooperáció fejlesztése, és az árucsere-forgalom növelése szempontjából. Megállapod­tak. hogy intézkedéseket hoz­nak a jelenlegi tervidőszakra egyeztetett szállítások üte­mes teljesítésére, és vizsgál­ják az áruforgalom további bővítésének módozatait. Elhatározták újabb koope­rációs és gyártásszakosítási A Béke-világtanács felhí­vására ma, július 15-én kez­dődik a ciprusi néppel vál­lalt szolidaritás nemzetközi hete. Ez alkalomból közös nyilatkozatot tett közzé az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság. Nyolc éve annak, hogy a jobboldali államcsínyt kö­vetően Ciprus területének jelentős része török meg­szállás alá került — emlé­keztet a dokumentum. Az elmúlt évek során az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság — a békeszerető magyar- nép véleményét tolmácsolva — rendszeresen és követke­zetesen kifejezésre juttatta a ciprusi néppel vállalt szoli­daritását. Aktívan részt ve­szünk abban a nemzetközi mozgalomban, mely felada­tának tekinti a ciprusi kér­Világszerte érthető érdek­lődéssel várták, vajon mit mond George Shultz, a le­mondott Haig utóda a szená­tus külügyi bizottsága előtti meghallgatása során. Mint várható volt, a leglátványo­sabb hangsúlyeltolódás az el­távozott és a beiktatandó külügyminiszter között a kö­zel-keleti témakörben mutat­kozott. Közismert, hogy — Weinberger hadügyminiszter után — Shultz is annak a Bechtei nevű szupermonopó­liumnak volt egyik vezetője, amely a Reagan köré tömö­rült konzervatív „kaliforniai klán” gazdasági-pénzügyi hátországához tartozik. A Bechtel-csoport milliár­dos üzleteket bonyolít le az arab világgal, így az új kül- ügvminiszter személye azok­nak az amerikai tőkés érde­keltségeknek viszonylagos térnyerését jelentheti, ame­lyek politikai és gazdasági harcban állnak az Izrael— Lobby körhöz tartozó mono­póliumokkal . Nyilván ebből következik, hogy Shultz sze­megállapodások előkészítését a gépipar, az elektronika, az elektrotechnika és mikro­elektronika, a kohászat és a vegyipar, valamint a külön­böző nyersanyagok hasznosí­tása területén. A két ország népgazdasá­gának lehetőségei és szükség­letei szerint konkrét lépése­ket tesznek a harmadik pia­ci együttműködés előmozdí­tására. Megállapodtak abban, hogy a két ország tervhivatala és illetékes főhatóságai a közel­jövőben megkezdik az 1985 utáni időszakra vonatkozó gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési ja­vaslatok kidolgozását. A felek megerősítették el­határozásukat, hogy hozzá­járulnak a KGST keretében folyó együttműködés fejlesz­téséhez, a komplex program és a különböző speciális, hosszú lejáratú együttműkö­dési programok teljesítésé­hez, amelyek a nyers-, a fű­tőanyag és az energia, a me­zőgazdasági és az élelmiszer- ipari termékek, a fogyasztá­si cikkek, valamint a gép- és berendezésszükségletek kielégítését célozzák. A miniszterelnökök ked­vezően értékelték az 1981— 1985. évre szóló kulturális együttműködési munkaterv aláírását. Kifejezték elhatá­rozásukat annak maradékta­lan teljesítésére, és a bővítés lehetőségeinek megvizsgá­lására. Ugyanakkor hangsú­lyozták annak szükségessé­gét, hogy a kulturális, a mű­vészeti, az oktatási, a tudo­mányos, a sajtó, a rádió és a televízió, a sport, az egész­ségügy és az idegenforgalmi kapcsolatok mind nagyobb mértékben járuljanak hoz­zá a magyar és a román nép dés igazságos és békés ren­dezését. Sajnálatos, hogy az el­múlt évek nemzetközi kez­deményezései, a számos ENSZ-határozat ellenére Ciprus népe még mindig a török megszállástól szenved — állapítja meg a nyilatko­zat, majd hangsúlyozza: fel­használva a nemzetközi szo­lidaritási hét adta alkalmat, újólag kifejezésre juttatjuk szolidaritásunkat a ciprusi nép igazságos harcával. Tá­mogatjuk Ciprusnak a füg­getlenségéért, szuverenitásá­ért, területi egységéért foly­tatott küzdelmét. Ellenezzük a sziget kéthatalmi szférára történő felosztását, külföldi katonai erők jelenlétét. Sík- raszállunk azért, hogy a cip­rusi problémát az ENSZ ha­tározataival összhangban bé­kés úton rendezzék. nátusi székfoglalójában a Haig-kurzus idején sosem hallható nyomatékkai szólt „a palesztin probléma gyors megoldásának” szükségessé­géről, és arról, hogy ez a kérdés „az egész közel-keleti dilemma központi realitása”. Túlértékelni persze éppúgy nem tanácsos a fogalmazás- és hangsúlykülönbségeket — mint figyelmen kívül hagyni. Shultz kijelentette: támo­gatja a Szibériát Nyugat- Európáva] összekötő gázve­zeték építésével kapcsolatos amerikai tilalmakat. Ez vár­ható volt. Az azonban már kevésbé, hogy az új minisz­ter sietett hozzátenni: „Ál­talában helyteleníti a keres­kedelmi szankciók politikai fegyverként való bevetését”. Vajon miért találta szüksé­gesnek Shultz ezt a megjegy­zést? A válasz nyilvánvaló­nak tűnik: az érdekelt szö­vetségesek elemi erejű tilta­kozásának hatására. Ma — és ez új fejlemény — már ott tartunk, hogy haladó és forradalmi hagyo­mányainak ápolásához, a szellemi alkotások és értékek kölcsönös megismeréséhez, és a két nép barátságának erő­sítéséhez. Az időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott véle­ménycsere során a két mi­niszterelnök megerősítette kormánya elhatározását, hogy mindent megtesz a leszerelé­sért, a béke és a biztonság védelméért, a nemzetközi együttműködés fejlesztéséért. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és a Román Szocialista Köz­társaság kormányának első minisztere tárgyalásainak eredményeit jegyzőkönyvben rögzítették. A tárgyalások szívélyes, elvtársi légkörben folytak, és hozzájárultak a magyar— román kapcsolatok fejleszté­séhez, a Magyar Népköztár­saság és a Román Szocialista Köztársaság sokoldalú együttműködésének bővíté­séhez, a két nép, a szocializ­mus és a béke javára. Lázár György magyaror­szági hivatalos, baráti láto­gatásra hívta meg Constan­tin Dascalescut, amit a ro­mán kormány első minisztere köszönettel elfogadott. __ * * * Lázár György és, kísérete romániai hivatalos baráti látogatásáról tegnap hazaér­kezett Budapestre. Fogadásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Púja Frigyes külügy­miniszter, továbbá állami életünk több más vezető sze­mélyisége. Ott volt Octavian Gavris, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügy­vivője. Louis Van Geyt elutazott Budapestről Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására jú­lius 12—14. között látogatást tett hazánkban Louis Van Geyt, a Belga Kommunista Párt elnöke és Daniel Fed- rigo, a KB tagja. A vendé­geket fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára. Megbeszéléseket folytatott velük Várkonyi Péter, a Központi Bizottság titkára. A két párt képviselői köl­csönösen tájékoztatták egy­mást pártjaik tevékenységé­ről. s eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet, vala­mint a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Átte­kintették továbbá a két párt közötti kapcsolatokat, azok fejlesztésének '“hetőségeit. A belga vendégek szerdán elutaztak Budapestről. Bú­csúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Horn Gyula, a KB külügyi osztá­lyának helyettes vezetője. Washington szövetségeseinek tiltakozása nemcsak szavak­ban, hanem tettekben is megnyilvánul. Leningrádban az amerikai szankciós szu­perkampány kellős közepén írtak alá épp a Washington által támadott Szibéria— Nyugat-Európa gázvezeték építésével kapcsolatos kb. 3 milliárd márkás szovjet— nyugatnémet hitelmegállapo­dást! Ipari-kereskedelmi kö­rei nyofnására a japán kor­mány hivatalos tiltakozásra készül Washingtonnál, annak ellenére, hogy Stössel ameri­kai külügyminiszter-helyet­tes — mint ez a legfrissebb jelentésekből kiderül — „nyo­matékosan Tokió megértését kérte”. Á Nihon Keizai Sim- bun, a nagyipari körök lap­ja úgy értesült: a japán kormány közli az érdekelt cégekkel, ne vegyék figye­lembe az amerikai tilalmat. Japán előtt Anglia is ilyen döntést hozott. Az az Ang­lia, amely eddig igencsak ag­gályosán „egyeztette” dönté­seit a washingtoni vonalve­zetéssel ... Harmat Endre MA: HENRIK NAPJA A Nap kél 5.02 — nyugszik 20.38 órakor A Hold kél —.— — nyugszik 14.34 órakor ÉVFORDULÓ Ötven évvel ezelőtt, 1932. július 15-én a rendőrség fel­fedezte a KMP illegális bu­dapesti pártirodáját, s letar­tóztatta Sallai Imrét, Fürst Sándort, Karikás Frigyest, Kilián Györgyöt, a Központi Bizottság tagjait. A statáriá- lis bíróság — mint ismeretes — Sallait és Fürstöt halálra íétlte, s az ítéletet július 29- én végrehajtották. — FOGADÓÓRA. Krizsán Miklós, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának ve­zetője július 16-án, pénteken délelőtt 9-től 12 óráig hiva­tali helyiségében (Békéscsa­ba. József Attila utca 2 4. szám, II. emelet 84. szoba) ügyfélfogadást tart. — RÉGÉSZETI SZENZÁ­CIÓNAK síámító esemény­ként a nyolcadik edényégető kemence is napvilágra ke­rült Szekszárdon, a nyolc évvel ezelőtt felfedezett avar gerencsér falu feltárá­sának idei munkálatai során. Ez az edényégető kemence egyértelműen azt bizonyítja, hogy az avaroknak ez a fa­luközössége a VII—IX. szá­zadban árutermelőként élt. A most feltárt fazekaske­mencét kiemelik, és a szek­szárdi múzeum régészeti ki­állításán bemutatják majd. — A KNER NYOMDA dol­gozói július 5-én és 9-én ösz- szesen hatvanan tekintették meg a gyulai Várszínházban Székely János: Vak Béla ki­rály című történelmi drámá­ját. (zsné) — REKORD KÁVÉTERMÉS Indonéziában. Gondot okoz Indonéziának, a világ ne­gyedik legnagyobb kávéter melőjének a várható rekord- termés. Az értékesítési ne­hézségek miatt már most 90 ezer tonna kávé áll a rak­tárakban, s ha a 324 ezer tonnára becsült idei termést is betakarítják, jövő tavasz- szal már 140 ezer tonna tá­rolókapacitásra lesz szükség. — A HATVANHAT VEN­DÉGE: Balogh György. Pén­tek este ismét jelentkezik a televízió népszerű Hatvan­hat című műsora. A fórum­sorozat vendégeként ezúttal Balogh György, a Vám- és Pénzügyőrség országos pa­rancsnokhelyettese válaszol a levélírók és a tv-nézők kérdéseire. A szavazógépes stúdióban többek között az élelmiszer-kiviteli lehetősé­gekről, a kötelező pénzbe­váltásról és a tilalmi listák­ról lesz majd szó. Az adás 21.15 órakor kezdődik. — A SEBES-KÖRÖS Hor­gász Egyesület július 17-én, 17 órától 18-án 10 óráig ren­dezi meg hagyományos nagy­halfogóversenyét a körösla- dányi Sebes-Körös-szaka- szon. Gyülekezés a Fűfa- gátőrháznál. Ugyanitt lesz a mérlegelés és az eredmény- hirdetés is. (plp) — ÜJ REKORD született az Egyesült Alamokban. Már­cius végén 385 ezer köztör­vényes bűncselekményért fogva tartott „lakója” volt az amerikai börtönöknek, több mint az ország történe­tében eddig valaha. Ez a szám csaknem 14 százalékkal magasabb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. — GYULÁN, az Erkel Fe­renc Művelődési Központ­ban ma, csütörtökön dél­után 16 órakor nyílik a Dél­magyarországi Tervező Vál­lalat kiállítása. Megnyitó be­szédet dr. Takács Lőrinc, Gyula város tanácselnöke mond. A kiállítás augusztus 5-ig tekinthető meg. Melegedés Előrejelzés az ország területére ma estig: főként nappal go- molyfelhőképződés, helyi zápo­rok, zivatarok. Mérsékelt, vál­tozó irányú, a Dunántúlon időnként élénk déli, délnyugati szél. Melegebb idő. Várható^ legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 14, 19, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 27, :il fok kö­zött. — MEGHALT MARÓTI LA­JOS. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maróti Lajos József Attila-díjas író, drá­maíró, a Magyar írók Szö­vetségének tagja, a Magyar Színházi Intézet főmunka­társa 52 éves korában, hosz- szan tartó, súlyos betegség következtében szerdán el­hunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Magyar írók Szövetsége, Magyar Színházi Intézet, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja — SIKERES kényszerleszál­lást hatjott végre a dzsakar- tai repültőéren kedden este a singapuri légitársaság Szin­gapúr és Melbourne között közlekedő Bpeing—747-es óriás gépe. A pilóta elmon­dotta: a gép 10 ezer méteres magasságban az indonéziai fővárostól mintegy 160 kilo­méterre vulkanikus eredetű porfelhőbe keveredett. Négy hajtóműve közül kettő, nyil­vánvalóan a belekerült por miatt, meghibásodott és le­állt. Végül a gép kapitánya, a működő két hajtóművel Dzsakarta repülőterén földet ért. *■ ...............................-s ■ ■ ■ ■ ■ ■ 8 — VASÁRNAP az artis- ■ ■ tainűvészet történetében ■ 3 egyedülállót mutatott be g Miguel Vasquez 17 éves g ■ mexikói légtornász. Az | Arizona állambeli Tucson- g ban a világon elsőként si- | került nyilvános előadá- ' son végrehajtania a né- ! gyesszaltót. A mutat- 8 ;; vány nehézségének érzé- c. keltetésére elég annyit h mondani, hogy az első i £ hármasszaltó bemutatásá- m g tói az első négyes töké- j g letes kivitelezéséig 85 év- c g nek kellett eltelnie. A ; g mexikói artista világszá- ■ g mát először tavaly au- ■ g gusztusban mutatta be ■ g szakmabeliek előtt, és az- ■ g óta többször is végrehaj- ■ g tóttá, de nyilvános elö- g adáson, közönség előtt ■ kísérlete eddig egyetlen- g g egyszer sem volt eredmé- ■ nyes. A szakértők egye- g g lőre nem tudnak meg- g g egyezni abban, vajon a g g fiatal artistáé, vagy a g a bátyjáé-e a nagyobb ér- g “ dem, aki elkapja a 125 g S kilométeres óránkénti se- g 8 bességgel forgó öccsét a g 8 levegőben. — MÉG EBBEN az évben megalakul „Szarvas város barátainak köre”, amelynek szervezését a városi tanács és a Hazafias Népfront kez­deményezte. Eddig 45 olyan személy küldte el jelentkezé­sét, aki hosszabb-fövidebb ideig Szarvason élt. Az ősz­re tervezett találkozón a he­lyi vezetők a város fejlődésé­ről, és az elkövetkezendő időszak tervéről tájékoztat­ják őket. (bi) — A GYULAI VÁRSZÍN­HÁZ gálaműsorát július 17- én, délután 14 órától rende­zik meg a gyulai Várfürdő területen. A műsorban fel­lép többek között a Rajkó zenekar, a P. Box együttes lesz továbbá dzsesszest és diszkó is. — RENDŐRSÉGI HtR. súlyos baleset történt tegnap Szeghal­mon. A kora reggeli órákban Boruzs József 49 éves és Len­gyel László 32 éves tsz-tagok szeghalmi lakosok a Sárréti Tsj lovas kocsiját őrizetlenül hagy­ták az Árpád út 8-as számú háí előtt. A lovak megbokrosodtak és elindultak a Dózsa Györgj utca irányába. Ezt észlelve Len­gyel László felkapaszkodott ? kocsi magasítójára, hogy a lo­vakat megfékezze. A kereszte ződesben a kocsi felborult, és maga alá temette Lengyel Lász­lót, aki koponyaalapi sérülés szenvedett. A mentők súlyos életveszélyes állapotban száilí tották kórházba. A balese ügyében a rendőrségi vizsgáin szakértők bevonásával folyik. Ciprusi szolidaritási hét Bz Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozata Szenátusi székfoglaló

Next

/
Oldalképek
Tartalom