Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-24 / 70. szám
1981. március 24., kedd SPORT SPORT SPORT Továbbra is gyengélkednek a szarvasiak, remekeinek a gyulaiak Gyula-Gyöngyös 3-2 (1-0) % Labdarúgó NB II. Gyula, 3200 néző. V: Drigán. Gyula: Szabó — Novak, Plástyik, Cseh, Lukoviczki (Szakái, 78. p.) — Csathó, Cserháti, Molnár — Friderikusz, Lipták (Zámbo- ri, 57. p.), Vágó. Edző: Szűcs Mihály. Gyöngyös: Kovács — Nagy L., Bársony, Jakab, Nagy G. — Rojik, Ulmann, Gombos — Tóth, Fischli, Vágó (Törő, 64. p.). Edző: Péczely Szabolcs. üres kapu fölé küldte a labdát, majd közvetlenül a szünet előtt, az elfutó Fisch'li 100 százalékos helyzetet teremtett Rojiknak. de az ügyetlenkedő gyöngyösi játékos elől végül Cserháti felszabadított. A folytatásban a gyulai Vágó 10 percen belül két. abszolút helyzetet rontott el, előbb fölé fejelt, aztán mellé lőtt a kapu torkából. A 60. percben Fischli futott el, a beadást a gyöngyösi Vágó a jöbb kapufára fejelte, a visszapattanó labdát pedig Rojik küldte a hálóba, 1—1. Két perc múlva Fischli cselezgetett a bal oldalon, majd a 16-os tájékáról a „hosszú sarokba” zúdította a labdát, 1—2. (Némi kapushiba is volt a dologban.) A hazaiak nem lankadtak, öt perccel később Cseh ívelt szabadrúgást az ötös és a 11-es közé, Molnár lefordult védőjéről, és középről, lapos lövéssel egyenlített. 2—2. A 75. percben eldőlt a két pont sorsa. Vágó egy szabadrúgást követően előbb a jobb kapufára fejelt, a labda visszapattant hozzá, és másodszor csőrrel már nem hibázott a gyulai csatár, 3—2. Fordulatokban gazdag, az utolsó pillanatig remek párharcot hozott a rangadó — mindkét fél többször is képes volt újítani. A hazaiak elsősorban annak köszönhetik győzelmüket, amivel kitűnő sorozatukat most folytatták : játékosai mindent beleadtak, és szurkolóik nagy örömére határtalan becsvággyal küzdöttek. F. I. Borsodi Voláo-Szarvasi FSSC1-1 (1-1) Labdarúgó NB II. Szarvas, 1100 néző. V: Bubori. Borsodi V: Kasza — Tamás, Vaszilev, Miklós, Szanyó — Kőhalmi, Babus, Gallé (Veres, 78. p.) — Varga, Csányi, ítoleszár. Edző: Balázs András. Szarvas: Pocsai — Bálint, Szőke, Plástyik, Filyó — Erős, Sztvorecz, Demjén — Tabár (Hegedűs, 72. p.), Ravasz, Bánáti. Edző: Papp László. „Erőfelmérő” negyedóra után a gyulaiaknak akadt előbb helyzete, de Vágó közelről a kapusba vágta a labdát. A 31. percben Ulmann hozta gólhelyzetbe Gombost, akit, már a 16-oson belül, Plástyik bravúrosan szerelt, öt perccel később Molnár cselezgetett a jobb oldalon, a szögletzászló tájékán. Végül Csehhez továbbított, és a fedezet lövése Úlmannon A két pont sorsát eldöntő gól előtti pillanat Gyulán: Vágó itt még a kapufára küldi a labdát, de néhány pillanattal később már ölelgetik társai (Gyula—Gyöngyös 3—2) Fotó: Sz. Kiss János irányt változtatva a bal alsó sarokba vágódott, öngól, 1—0. A 40. percben Friderikusz az Az első negyedóra lagymatag mezőnyjátékkal telt el. A 17. percben a Demjén ke- zezése miatti szabadrúgásból beívelt labda Varga fejéről a kapufára, majd onnan a hálóba pattant, 1—0. A 22. percben Tabár gyors leadás után a 16-oson belül járt, amikor a Volán-védők buktatták. A megítélt 11-est Ravasz a bal alsó sarokba lőtte, 1—1. A 31. percben az előretörő Filyó nagy kapufát lőtt. A félidő végéig már nem kerültek veszélybe a kapuk. Szünet után mintegy fél órán keresztül igen alacsony színvonalú, minden elgondolást nélkülöző játékot produkáltak a csapatok. A 80. percben Hegedűs jó helyzetben az oldalhálóba lőtt, egy perccel a befejezés előtt pedig Bánáti közeli fejesét védte Kasza. Egy 'rendkívül szerény képességű csapat vitt el pontot Szarvasról, s ez egyben bírálat is a szarvasiakra nézve. A tartósan kifejezetten gyenge, gyámoltalan csaitár- játék könnyen nehéz helyzetbe hozza a szarvasi csapatot. Egyénileg átlagon felüli játékot senki sem produkált. Csabai Pál További eredmények: Eger— Nagybátony 1—1 (1—0), Salgótarján—H. Papp J. SE 0—0, Miskolci VSC—Kazincbarcika 2—1 (0—1), Hajdúböszörmény—Ózdi Kohász 0—1 (0—1), D. Kinizsi— H. Szabó L. SE 1—2 (0—2), Szolnoki MÁV MTE—Hódmezővásárhely 3—4 (2—1), H. Asztalos J. SE—Lehel SC 2—0 (1—0), Karcag—DUSE 2—0 (1—0). A Keleti csoport állása: 1. Ózd 25 17 4 4 42-15 38 2. Gyöngyös 25 13 6 6 33-22 32 3. STC 25 12 6 7 38-24 30 4. Gyula 25 10 10 5 33-26 30 5. Asztalos SE 25 11 7 7 35-28 29 6. MVSC 25 12 4 9 42-38 28 7. Eger 25 11 6 8 33-31 28 8. HMSE 25 10 7 8 33-26 27 9. Papp J. SE 25 9 9 7 36-34 27 10. Szabó L. SE 25 9 8 8 28-22 26 11. Szolnok 25 9 6 10 40-41 24 12. D. Kinizsi 25 9 6 10 36-37 24 13. D. Univ. 25 8 7 10 29-26 23 14. Lehel SC 25 7 9 9 29-29 23 15. K.-barcika 25 7 9 9 37-28 23 16. Szarvas 25 7 7 11 24-29 21 17. Borsodi V. 25 5 9 11 28-48 19 18. Karcag 25 7 4 14 23-46 18 19 Nagybátony 25 6 5 14 30-45 17 20. H.-böszörm. 25 3 7 15 20-44 13 A 26. fordulóban: Szabó L. SE —Gyula, Papp J. SE—Szarvasi FSSC. (A GYSE Mezőtúrra kü- lönautóbuszt indít. Az érdeklődők szerdáig jelentkezhetnek a GYSE Irodáján.) Egy ezüst-, négy bronzérem az országos bajnokságon A hét végén rendezte meg a MÜSZ Budapesten, a Kom- jádi uszodában az országos gyermekkorosztályú úszóbajnokságát, amelyen megyénket a gyulaiak és a békéscsabaiak 13—14 esztendős küldöttsége képviselt. A háromnapos versenysorozaton a teljes olimpiai program zajlott le, miszerint a sportolók 29 versenyszámban harcolhattak az érmekért és a helyezésekért. A Békés megyeiek az utóbbi évek legeredményesebb bajnokságát zárták, amit egy ezüst- és négy bronzérem, de számtalan helyezés is fémjelez. ces eredménnyel nyert bronzérmet. Fábry a vágtaszámban is rajtolt, itt a 4. helyen kötött ki. A Molnár— Kolossá edző duó fiú gyorsváltója — úgy a 4x200, mint a 4x100 méteres távon — a negyedik helyen ütött célba. Tagjai: Jeszenszky, Fábry, Haász, Tóth. Ugyancsak dobogóra jutott Juhász Lászlóné Tóth Margit tanítványa, Nemes Zoltán is, aki 100 méteres pillangóúszásban remekelt, s bronzérmet vehetett át. Ideje: 1:05,6. A 14 esztendős sportoló a 200 méteres távon is a legjobb nyolc közé verekedte magát, itt 2:27,67 Jeszenszki Attila Nemes Zoltán Fábry György Jeszenszky Attila (GYSE) kétszer állhatott a dobogóra, hiszen a 400 méteres gyorsúszásban másodikként, 1500- on pedig harmadikként ütött célba. Eredményei is figyelemre méltóak, az előbbi távon 4:30,01, míg a maratoni távon 17:51,0. Az ugyancsak gyulai Fábry György volt a másik éremszerző, ő kétszer állhatott a dobogó harmadik fokára. 400 méteres gyorson 4:32,2-vel, 200 gyorson viszont 2:11,7 másodpermásodperces eredménnyel az ötödik helyen kötött ki. A békéscsabai fiú vegyesváltó — Matuska, Kása, Nemes, Szigeti összeállításban — ugyancsak pontszerző volt, mivel ötödikek lettek. További érdekesség, hogy a gyulai 4x100 méteres fiú gyorsváltó elsőnek rajtolt tagja, Fábry György percen belüli száz métert úszott, amely eredménnyel teljesítette az IBV-szintet. Pusztai Ferenc birkőző-emlékverseny Remek párharcok a szőnyegen Vasárnap délelőtt folytatódtak a küzdelmek az orosházi Táncsics Gimnázium tornatermében, a Pusztai Ferenc emlékére kiírt szabadfogású birkózóviadalon. A délelőtti döntők során először a 48 kg-osok ' léptek szőnyegre. Seres (Szondi SE) imponáló magabiztossággal győzött Retkes (Csepel) ellen. Az 52 kg-ban a debreceni Tóth a bajai Kerekest verte jelentős pontkülönbséggel. • ígéretes tehetséget láthattunk az 57 kg-osok fináléjában. Nagy Béla, a Ferencváros még junior korú versenyzője sérülten kezdte mérkőzését Oláh (Pásztó) ellen, de ez sem zavarta — 39 másodperc alatt nyert két vállal. Megélénkült a nézőtér, amikor a 62 kg-ban a csepeli Orbánt és az OMTK válogatott kerettagját, Koóst szólították. Az orosházi fiú nem bírt ugyan az erőteljes birkózást bemutató Orbánnal, de elnyerte a legeredményesebb orosházi versenyzőnek felajánlott tiszteletdíjat. (Ebben a súlycsoportban igen sok korábbi nagy név búcsúzott idő előtt a küzdelmektől.) 68 kg-ban a ferencvárosi Borbola lendületesen kezdett Zsura (Honvéd) ellen, s az első menetben sokáig 3:2-re vezetett. Az utolsó másodpercekben Zsura egy kötöttfogásban gyakran használatos szaltóval 4 pontot szerzett, és így 6:3-ra már ő vezetett. Végül biztosan nyert. Katz Lajos, aki egykor Orosházán is versenyzett, most bajai színekben mérkőzött Kocsis (Honvéd) ellen. Az első menetben kiegyenlített küzdelem folyt. Mindkét versenyző 2—2 pontot szerzett. Nagy meglepetésre a második menet megkezdése előtt Katz sérülésre hivatkozva feladta a mérkőzést. Kovács István — a jelenleg „szakálltalan” világbajnok — klubtársa, az ugyancsak csepeli Nagy ellen mérkőzött. Világbajnokunk a mérkőzés elején elmélázott, amit Nagy kihasználva 2 pont előnyre tett szert. Kovács pörgetéssel még ugyanebben a menetben 4:2-re fordítani tudott. A második menet is nehezen kezdődött Kovács számára. (Gutman vezető bíró passzív birkózásért térdelő helyzetbe küldte.) Végül is a világbajnok — a vártnál nehezebben — pontozással nyert. A 90 kg-osok küzdelmében Kiss (Honvéd) tusolta az FTC-s Petrezselymet. Robotka (Honvéd) és Nedz (Csepel) összecsapása következett a 100 kg-ban. Az első menetben Robotka 5:l-re elhúzott és Nedz már csak szépíteni tudott. A +100 kg-osok fináléjában két FTC birkózó, Bállá (olimpiai ezüstérmesünk) és Kőfalvi (junior EB 3. helyezett) lépett szőnyegre. Bállá hamar tushelyzetbe kényszerítette fiatal klubtársát, azonban Kőfalvi hihetetlen akaraterővel kiszabadult. (Nagy taps köszöntötte.) Olimpiai érmesünk újabb akciója után azonban már nem volt menekvés. Az eredményhirdetéskor a győztesek és helyezettek az orosházi üzemek, Intézmények által felajánlott igen szép tiszteletdijakat vehették át. Az orosházi Jeszenszky nyerte azt a különdíjat, melyet a 68 kg-ban, Pusztai Ferenc egykori kategóriájában a legjobb hazai versenyző érdemelt ki. Eredmények. 48 kg: 1. Seres (Szondi SE), 2. Retkes (Csepel), 3. Mártha (OMTK). 52 ’kg: 1. Tóth (DMVSC), 2. Keresztes (Kaposvár). 3. Biró (FTC). 57 kg: 1. Nagy B. (FTC), 2. Oláh (Pásztó), 3. Mészáros (Csepel Autó). 62 kg: 1. Orbán (Csepel) 2. Koós (OMTK), 3. Kiss (Bp. Spartacus). 68 kg: 1. Zsura (Bp. Honvéd), 2. Borbola (FTC), 3. Tóth (Dunaújváros) ... 6. Jeszenszky (OMTK). 74 kg: 1. Kocsis (Bp. Honvéd), 2. Katz (Baja), 3. Gál (Csepel). 82 kg: 1. Kovács (Csepel), 2. Nagy L. (Csepel), 3. Deák (DVTK). 90 kg: 1. Kiss I. (Bp. Honvéd), 2. Petrezselyem (FTC), 3. Szakkal (Bp. Spartacus). 100 kg: 1. Robotka (Bp. Honvéd), 2. Netz (Csepel), 3. Horváth (OMTK), 4. Mészáros (OMTK). +100 kg: 1. Bállá (FTC). 2. Kőfalvi (FTC), 3. Sze- m éré dl (Haladás VSE). Varga Zoltán „Szomszédvárak” egymás ellen A nagyszénásiák gyomai pontvesztése azt • jelentette a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulója után, hogy a két pontot biztosan „beka- szírozó” OMTK visszavette a tabellán a vezetést. Érdekesség, hogy Mezőhegyesen és Szeghalmon szomszédvárak csapatai találkoztak egymással, s mint az ilyenkor lenni szokott, örvendetesen sok néző övezte a pályát. A tabella alsó harmadában a sereghajtó szentandrásiak a Határőr Dózsa SE ellen (!) nyertek, és így nagyon szoros a 15—17. helyezett közötti verseny. Szeghalom—Füzesgyarmat 1—0 (1—0). Szeghalom, 1500 néző. V: Uhrin. Szeghalom: Gulyás, — Reinhardt, Petrovszkl, Bakos, Balázs — Kovács I., Potyók, Alberti — Kovács H. (Horváth), Maczkó, Bernáth. Edző: Farka- sinszki András. Füzesgyarmat: Köleséri — Varga, Lőrincz, Gu- ruczi, Komoróczki n. — Tokai (ökrös), Hegyesl, Takács — Bátort, Gulyás, Komorőczki I. (Rózsa). Edző: Ondrik István. Mély I talajú pályán játszották a sárréti rangadót, melyen a többet támadó és több helyzetet kidolgozó hazaiak a 11. percben lőtt góllal megérdemelten nyertek. Kitűnő játékvezetés. G: Bakos. Jó: Bernáth (a mezőny legjobbja), Bakos, Alberti, 111, Lőrincz, Hegyesl, Gulyás. (Papp Gyula) Mezőhegyes—Mezókovácsháza 6—0 (1—0). Mezőhegyes, 600 néző. V: Jagos. Mezőhegyes: Juhász — Morár (Sopsics), Köteles, Kovács — Nyári, Borók, Csordás J. — Bakai, Csordás S„ Harangozó, Ács. Edző: Dúl Árpád. Me- zőkovácsháza: Pelyva — Szabó T., Mákos, Marink!, Zábrák — Bacsó, Pócsik, Bencsik — Agócs (Szabó F.), ökrös, Her- jeczki. Edző: Sári Ferenc. A két szomszédvár találkozóján a hazaiak ilyen különbséggel Is megérdemelték a győzelmet. G: Bakai 3, Csordás S., Csordás J„ Borók. Jó: Köteles, Bakai, Acs. A vendégek közül senki nem játszott átlagon felül. (Liker Lajos) Békésszentandrás—Határőr Dózsa SE l—o (0—0). Békésszentandrás, 300 néző. V: Karácsonyi. Békésszentandrás: Cslk I. — Lakatos (Nagypál), Cslk H„ Fazekas, Győri — Bállá, Bencsik (Perger), Pálinkás — Paraszt, Horváth, Virágh I. Edző: Tóth János. Határőr Dózsa: Bordás — Ramos, Kiss, Molnár, Alberti — Pajkos, Bereznai (Kovács), Gál — Varga (Rófusz), Erős, Zákány. Edző: Berta József. Az egyenlő erők küzdelmében a kapura veszélyesebb csapat szép akciógóllal győzött. Jó játékvezetés. G: Virágh n. Jó: Virágh II.. Horváth, Fazekas, ill. Ramos, Kiss, Molnár. (Mrena Mihály) Gyoma—Nagyszénás 1—1 (0—0). Gyoma, 600 néző. V: Asztalos. Gyoma: Rau — Sike, Szilágyi, Ágoston, Bán — . Hornok P„ Nagy, Gácsi — Kurilla (Hornok T.), Dlnya, Ivanovics. Edző: Lukács Sándor. Nagyszénás: Paj- kó — Nagy M. (Burázs), Szabo- vik, Békési, Verbőczi — Brak- szatórisz, Laczó, Nagy L. (Pepó) — Szűcs, B. Tóth, Czimrák. Edző: Linka József. Változatos küzdelem — a gyomai védelem egyetlen hibája elég volt a nagyszénásiak pontszerzéséhez. G: Dlnya, ill. Szűcs. Jó: Rau, Sike, Szilágyi, 1U. Verbőczi, Szűcs, Brakszatórisz. (Szabados Ferenc) , Battonya—Medgyesbodzás 2—1 (2—1). Battonya, 500 néző. V: Szürszabó. Battonya: Sárközi — Juhász II., Czabai, Pribojszki, Dohányos — Lehoczki, Juhász L, Hajdara — Kovács (Barta), Boár (Jónás), Szikszai. Edző: Major László. Medgyesbodzás: Lajos — Varga, Dobó, Kocsis, Urda — Serfőző, Zielbauer, Ogrincs (Ball) — Kőszegi, Peják, Sódar. Edző: Cziráki József. Nehezen győzött a Battonya. G: Juhász I. 2, ill. Zielbauer. Jő: Juhász I., Juhász H„ Sárközi. 111. Kocsis, Dobó, Peják. (Ketskeméty Lajos) Mezőberény—Tótkomlós 2—2 (1—0). Mezőberény, 400 néző. V:. Andó. Mezőberény: Szikora — ’ Bánfalvi, Rácz (Burai) Wagner, Hancsák — Fábián, Kolozsi, Lakatos — Harmati J. (Farkas), Hegedűs, Harmati L. Edző: Li- tauszki Pál. Tótkomlós: Szilágyi — Nemes, Csilek, Lénáit, Paulik — Karasz (Arató), Bállá — Dávid, Kvasznovszki, Mitykó I„ Bartos (Mitykó II.). Edző: Lenti József. A 2—0-ra vezető herényiek ellen jól hajrázott a vendégcsapat. G: Hegedűs, Lakatos, 111. Dávid, Kvasznovszki. Jó: Wagner, Fábián, Hegedűs, Kolozsi, 111. Nemes, Dávid, Lá- nárt, Szilágyi. (Dr. Makai Gyula) Gerendás—Bcs. Agyagipar 2—2 (0—0). Gerendás, 200 néző. V: Kovács. Gerendás: Sütő — Hür- kecz, . Gaál, Tóth, Kovács — Toncsenka, Pusztai, Skallczki — Kátai, Kun, Csikai (Llbor, Bo- tyánszkl). Edző: Nagy Ferenc. Agyagipar: Oláh — Kiss, Szász, Alberti, Jegyinák — Lipták (Nagy), Kuesera, Turcsek — Magyar, Kuti, Gállk (Zsombori). Edző: Mitykó András. Jó iramú játék, igazságos pontosztozkodás. G: Kun, Kátai, ill. Szász, Zsombori. Jó: Kovács, Tóth, Toncsenka, ill. Magyar, Turcsek, Zsombori. (Kocziszky András) Békés—Sarkad 2—1 (1—0). Békés, 750 néző. V: Molnár L. Békés: Makai — Gonda, Csicsely, Balogh, Deák — Felegyi, Pataki, Ónodi — Illyés (Süveges, Bob- csek), Vozár, Vágási. Edző: Tó- mann Rudolf. Sarkad: Rang — Rácz, Nyúzó, Szurovecz dr„ Tóth I. — Tóth H„ Soós, Szabó (Sántha) — Gurző, Kiss (Kesztyűs) , Sándor. Edző: Vasvári Péter. Óriási küzdelmet vívott a két csapat. A hazaiak rohamoztak sokat, de játékuk nem volt elég tervszerű és átgondolt, ezért csak az utolsó percben rúgott szabadrúgásgóllal tudtak nyerni. G: Vozár, Bobcsek, 111. Tóth H. (11-esből). Jó: Makai, Ónodi, Vágási, Vozár, ill. Rang. Nyúzó, Szurovecz dr„ Gurzó. (Nagy Mihály) Orosházi MTK—Medgy es egyháza 4—0 (1—0). Orosháza. 800 néző. V: Hajdú. Orosháza: Tóth — Simon (Ugró), Rábai, Raffai, Ravasz — Kökény, Szegi, Nagy (Pólyák) — Lovas, Papp. Szalka. Edző: Szűcs Ferenc. Medgyes- egyháza: Machlik — Potocska, Kovács. Kiss B. (Gellény) — Horváth. Tóth. Mocsári (Kitul- jak) — Kiss L., Misota. Bálint, Marsi. Edző; Lós József. Nyomasztó fölényben játszott az OMTK, de helyzeteit — a szokáshoz híven — rendre elpuskázta. A második félidőben valamivel folyamatosa bb látókkal sikerült Ilyen különséggel is győzniük. (A 36. nercben Kovács 11-est hibázott.) G: Lovas, Ugró, Nagy. Szalka. Jó: Tétt» Rábai. Ravasz. Ugró, ill. Machlik. (Varga Zoltán) A MEGYEI I. O. LABDARÜGO-BAJNOKSAG Állasa 1. OMTK 21 16 3 2 52-15 35 2. Nagyszénás 21 13 8 - 50-16 34 3. BCS. Agyagip. 21 11 5 5 44-24 27 4. H. Dózsa SE 20 11 4 5 41-25 26 5. Szeghalom 21 9 7 5 37-29 25 6. Békés 7. Mezőhegyes 8. Füzesgy. 9. Gerendás 10. Mezőberény 11. Meűgyesb. 12. Gyoma 13. Sarkad 14. Battonya 15. Tótkomlós 16. Mk.-h&za 17. B.-szenta. 18. Medgyese. 21 9 4 8 30-18 22 21 11 - 10 36-25 22 21 8 6 7 30-23 22 21 8 5 8 23-33 21 21 6 8 7 27-33 20 21 8 4 9 27-42 20 20 7 5 8 19-23 19 21 7 5 9 21-26 19 21 7 4 10 29-29 18 21 3 7 11 14-37 13 21 5 2 14 15-48 12 21 3 5 13 16-36 11 21 3 4 14 15-44 10 Békési támadás végén Rang, a sarkad iák kapusa csak nehezen kaparintja meg a labdát a sötét mezes Süveges és Pataki elől Fotó: Császár Lajos BÉKÉS MEGYEI iznaijkfiítj Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpás! Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.