Békés Megyei Népújság, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-03 / 283. szám
1980. december 3., szerda NÉPÚJSÁG TELEX • MADRID A madridi találkozón kedden nem tartottak teljes ülést. A küldöttségek a különböző munkabizottságokon folytatták a napirenden szereplő kérdések megvitatását. Kedd délelőtt első ízben ült össze a találkozók folytatásának' (újabb találkozók és értekezletek tartásának) problémájával foglalkozó munkabizottság. A politikaibiztonsági kérdésekkel foglalkozó munkabizottságban kedden délután felszólalt Körmendy István, a magyar küldöttség tagja. • MOSZKVA öt_ esztendő munkájáról, az előző konferencia óta eltelt időszakról számolt be Pjotr Fedoszejev akadémikus, az SZMBT elnöke a baráti társaság V. összszö- vetségi konferenciáján, amelyet kedden rendeztek meg Moszkvában, a barátság házában. A konferencia elnökségében a SZMBT-vezető tisztségviselői mellett helyet foglalt a Magyar Szovjet Baráti Társaság négytagú küldöttsége, amely Biró Gyula főtitkár vezetésével meghívott vendégként vesz részt a tanácskozáson, s amelynek tagjai között van Farkas Bertalan űrhajós. • WASHINGTON Ronald Reagan megválasztott amerikai elnök hétfőn kijelentette, hivatalba lépése után az elnöki hivatal „erkölcsi tekintélyét” fogja felhasználni, hogy megtisztítsa Amerika városait a faji ellenségeskedésektől és erőszaktól. Reagant az elnök- választási kampányban erősen bírálták azért, mert nem fordít figyelmet a színes bőrű kisebbségek gondjaira. A megválasztott elnök körül hétfőn kisebb izgalom támadt: a fogorvosától rutinvizsgálat után távozó Reagan kocsijába egy piros közlekedési lámpánál belerohant a biztonsági szolgálat kocsija. A két autó megsérült, de Reagan sértetlenül került ki a koccanásból. • TEHERAN Baniszadr iráni elnök hétfőn a CBS amerikai televízióállomás tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette: tart tőle, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozásra készül a Perzsa-öböl térségében. Baniszadr szerint ezt a félelmet a térség több országában osztják. Az iráni államfő nem tartja kizártnak, hogy az amerikai lépésre még Reagan beiktatása előtt sor kerül. 0 LUXEMBURG Kedden a kora délutáni órákban befejeződött az Európai Gazdasági Közösség luxemburgi csúcsértekezlete, amelyen ezúttal első ízben a görög miniszterelnök és a külügyminiszter is részt vett. Bár az állam- és kormányfők hosszasan tárgyaltak a Közös Piac gazdasági és szocciális problémáiról, az igazi súlypontot a nemzetközi politikai kérdések alkották. • TEL-AVIV Az izraeli—amerikai „stratégiai párbeszéd” folytatásának keretében Mordechai Zippori hadügyminiszterhelyettes vezetésével magas rangú izraeli katonai küldöttség utazott kedden az Egyesült Államokba. Washington és Tel-Aviv soron levő dialógusának napirendjén a fegyverkezési együttműködés kérdésein túl szó lesz a jordániai—szíriai határon kialakult feszültségről is. Folytatódott a LEMP KB plénuma Varsóban kedden, a reggeli órákban folytatta a munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának hetedik plénuma. A hétfőn délután kezdődött plenáris ülés első napirendi pontjának előadója Stanislaw .(ania, a Központi Bizottság első titkára, volt, aki előter. sztette a politikai bizottság i eferátumát. „A párt feladatai a társadalmi élet megújulásának szocialista jellegéért vívott harcban” címmel. A referátumot követően Józef Pinkowski, a pb tagja, a minisztertanács elnöke ismertette a gazdasági helyzetről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló tájékoztatót. Ezután megkezdődött avita, amelynek hétfői, első szakaszában a késő esti órákig tizenegyen szólaltak fel. Köztük volt Antoni Wrobel, elektrotechnikus, Mieczys- law Rakowski, a Polityka Stanislaw Kania, a KB első titkára terjesztette a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottsági ülésén a Politikai Bizottság referátumát (Telefotó) című hetilap főszerkesztője és Stanislaw Miskiewicz. a LEMP szczecini vajdasági bizottságának első titkáraA vitában nemcsak a politikai bizottság referátumáról van szó, hanem arról a három dokumentumról is, amelyet a plenáris ülés részvevői még a tanácskozás megkezdése előtt kaptak kézhez. Ezek: tájékoztató a hatodik plénum határozatainak végrehajtásáról, beszámoló a hatodik plénumon létrehozott javaslattevő bizottság munkájáról, és a kormány tájékoztatója a hatodik plénum határozataiból eredő feladatok végrehajtásáról. A plénum ülésének napirendjén — a vita után — még két napirendi pont szerepel : szervezeti kérdések és határozathozatal. Púja Frigyes Jugoszláviában Púja Frigyes külügyminiszter Joszip Vrhovec jugoszláv külügyminiszter meghívására kedden délelőtt kétnapos hivatalos baráti látogatásra Belgrádba érkezett. A repülőtéren a magyar minisztert és kíséretét Joszip Vrhovec fogadta. Jelen volt Halász József belgrádi magyar nagykövet. Hírek a Szaljut—8-ról A nemzetközi űrexpedíciók által megkezdett vizsgálatok egy részét is folytatja a Szaljut—6 űrállomáson dolgozó három szovjet kozmonauta. Kizim, Makarov és Sztrekalov a többi között megismétli azt a kubai tudósok által kidolgozott kísérletet, amely a cukor kristályosodási folyamatát vizsPuja Frigyes röviddel megérkezése után virágcsokrot helyezett el Joszip Broz Tito sírján. Ezt követően megkezdődtek a két külügyminiszter tárgyalásai, amelyek napirendjén a kétoldalú kapcsolatok értékelése és további fejlesztése, valamint időszerű nemzetközi kérdések szerepelnekgálta a súlytalanság, körülményei között A három űrhajós legfontosabb feladata, hogy „végigkopogtassa” a negyedik éve használatban levő űrállomást, és pontos értékelést készítsen valamennyi berendezésének állapotáról. A három űrhajós már átesett az első alkalmazkodási időszakon, mindhármuk közérzete, munkaképessége és kedélyállapota kitűnő. Iraki—iráni helyzetkép A keddi bagdadi katonai jelentés a harcok folytatódásáról ad hírt. A szűkszavú délutáni közlemény szerint több iraki polgári személy vesztette életét az ország déli részén levő Dhi Qar tartományban, az iráni légierő támadásának következtében. Megfigyelők utalnak arra, hogy az iráni légierő még a háború elején lerombolta a Bagdad déli részén levő nagy erőművet. Az iraki fegyveres erők főparancsnokságának keddi közleménye nem említi az A1 Bakr olajkikötőt. Bagdadi lapok az iraki hírügynökség helyszíni tudósítójára hivatkozva viszont azt jelentik, hogy iráni helikopterek és hajók az öbölben, A1 Bakr közelében folytatják az ott elsüllyesztett egyik iráni fregatt legénységének felkutatását. Az iraki jelentések szerint négy napig tartott az elkeseredett ütközet Irak legnagyobb mélytengeri olajkikötőjétől 13 kilométerre északra. Iráni közlemények A1 Bakr elfoglalásáról számoltak be, de Bagdad ezt azonnal cáfolta. Az iráni légierő a háború első napjaiban kezdte meg Fao és a két mélytengeri olajkikötő támadását. Helyszíni jelentések szerint az olajberendezésekben súlyos károk keletkeztek, s azok azóta sem működnek. Külföldi önkéntesek a legmodernebb műszerekkel próbálnak még élőket találni Olaszországban a földrengés romjai alatt. Képünkön: angol és francia fiatalok olyan detektorral kutatnak, amely a szívhangot 10—15 méterről is észleli (Telefotó) Uj felhők a Közel-Keleten Miközben a jordániai—szíriai határtérségből további csapatösszevonásokat jelentenek, a legfrissebb hír szerint Jordánia fegyverszállítási kérelmet intézett az Egyesült Államokhoz. Ha egyelőre nem is biztos, hogy sor kerül egy washingtoni hadianyag-szállítási akcióra — maga a jordániai kérés rendkívül baljós jelnek minősíthető. Az, hogy Husszein király azonnal, ilyen látványosan Washingtonhoz fordult, nem kevesebbet jelent, mint, hogy a hasemita uralkodó szeretné „a nagyhatalmak szférájába” emelni a konfliktust. Ez valamennyi józan megfigyelő szerint pontosan az ellentéte annak, amit minden helyi feszültség esetén tenni kellene. Ahelyett, hogy Amman megpróbálná lokalizálni, helyi keretek között tartani az amúgy sem veszélytelen kétoldalú feszültséget, igyekszik kiterjeszteni azt. Husszein lépésének megítélésekor még egy lényeges tényezőt figyelembe kell vennünk, mégpedig Reagan megválasztott amerikai elnök új közel-keleti „rendezési tervét”. Ez a terv a korábbi elképzeléseknél — esetleg Egyiptom rovására — nagyabb szerepet szánna Jordániának. Az a lényege, hogy a most Izrael által megszállt Ciszjordánia államszövetségben Jordániával, vagyis a hasemita dinasztia főhatósága alatt lenne a palesztin nép „otthona”. Ez az elképzelés a Palesztin Felszabadítósi Szervezet kirekesztésére épít. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy Amman fokozza tevékenységét nemcsak a PFSZ, hanem a szilárdság frontjának fontos taeországa, Szíria ellen is. Az utóbbi időben például sokasodtak annak jelei, hogy Jordánia komoly támogatást nyújt a szíriai Baath-rend- szer szélsőjobboldali, vallásifanatikus ellenségének, az úgynevezett muzulmán testvériségnek. Kölcsönös, nagy méretű csapatösszevonást jelentenek Jordánia és Szíria határá- ró1 (Telefotó) A világ csak azt remélheti — és erre szólít fel egyebek között Waldheim ENSZ-fő- titkár nyilatkozata —, hogy az amúgy is komor közép- és közel-keleti helyzetben további meggondolatlan lépések nem szaporítják az égbolton gomolygó sötét felhők számát. Harmat Endre hírek hírek hírek Ma: Ferenc napja A Nap kél 7.14 — nyugszik 15.54 órakor A Hold kél 2.36 — nyugszik 14.16 órakor ^ ÉVFORDULÓ Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1800. december 3-án született, és 49 éves korában, 1849. februárjában halt meg France Preseren szlovén költő. — AMATÖRFILMES SIKER. A közelmúltban Dombová- rott rendezték meg az országos néprajzi amatőrfilmes fesztivált, amelyen a békési Szabó Gerzson a második díjat vehette át a zsűritől. Filmjének címe: A cirokszakái Ifonás. — A SZARVASI Krecsmarik Endre Űttörőház gyermektanácsa a múlt hét végén állította össze a téli szünidei programot. A december 20- tól január 4-ig tartó téli szünetben a szarvasi gyerekek sokféle érdekes játékon, vetélkedőn vehetnek részt az úttörőházban. — TOLLFELVÁSÁRLÁS. Megyénk fogyasztási szövetkezetei 1980 első háromnegyedévében 50 millió forint értékű tollat vásároltak fel a kistermelőktől. Ez 36 százalékkal több, mint amennyi az előző év hasonló időszakában volt Az ÁFÉSZ-ek a felvásárolt tollat nyugati exportra szállítják. — A GYULAI Vasipari Szövetkezet eredményesen működik együtt négy termelő- szövetkezettel. Az NDK-nab bérmunkában alkatrészeket gyártanak, melyek értéke évente mintegy 18 millió forint. — PAPÍRGYŰJTÉS. Harminc évvel ezelőtt jött létre a MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat. Ebből az alkalomból, november 3-tól december 3-ig 2 forint helyett 3 forintért vették a kötegek- be gyűjtött újságpapírt. Az akció keretében, egy hónap alatt Békéscsabán 11 ezer 250 kilogramm makulatúrát vásárolt fel a MÉH. — GYULÁN az Erkel Ferenc Művelődési Központban nagy sikerrel szerepelt hétfőn és kedden a Népszínház társulata. Mintegy 500 gyermek nézte meg mindkét napon a Csili-Csala csodáit, az esti felnőttelőadásnak, a Tanítónőnek pedig 400 nézője volt. — MEGYÉNK kiskereskedői csatlakoztak a Hazafias Népfront által meghirdetett társadalmimunka-akciókhoz. Orosházán az Uzsoki utcai óvodára 10 ezer forintot adnak, a játszótérre pedig 7 ezer forint értékben szereznek be eszközöket. — GYOMÁN a helyi tanács az V. ötéves terv időszakában jelentős beruházásokat valósított meg saját erőből. Bővítették a napközis konyhát, 60 személyes bölcsődét és 11 tantermes iskolát építettek. Emellett 75-tel bővítették az óvodai helyek számát, létrehozták az öregek napközi otthonát, és a modern könyvtárat. — ÖTSZÁZHUSZONKÉT ember halt meg a közutakon az elmúlt hét végén az Egyesült Államokban. A legtöbb közúti halálos baleset — 57 — Kalifornia államban volt. Három repülőgép-szerencsétlenség is történt, amely ösz- szesen 17 halálos áldozatot követelt. Havazás Várható időjárás ma estig: változóan, általában erősen felhős ég. Eleinte elszórtan, majd többfelé, általában gyenge havazás, eleinte északi ék időnként élénk, majd délnyugati és mérsékelt szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —8, —13, a legmagasabb nappali hőmérséklet —1, —6 fok között. — KÖNYVTÁR-KORSZE- RÜSlTÉS. Megyénkben 23 könyvtárat korszerűsítettek az elmúlt 3 évben, így több mint 2 ezer négyzetméterrel növekedett együttesen a könyvtárak alapterülete. A munkálatok csaknem 23 millió forintba kerültek, s ebből több mint 10 millió forintot a helyi tanácsok fizettek. — MEZÖKOVÁCSHÁZÁN ösztönzik és elismerik a nagyközség fejlesztését, szépítését elősegítő társadalmi munkát. 1975-től napjainkig csaknem 18 millió forint volt az önként vállalt munka értéke. összesen 433 állampolgár és 43 szocialista brigád részesült kiemelkedő társadalmi munkájáért kitüntetésben. — A SZARVASI Dózsa Termelőszövetkezet az V. ötéves terv időszakában évente 11 millió forintért vásárolt gépeket. A növénytermesztésben így ma már a legkorszerűbb munka- és erőgépek dolgoznak, melyeket igyekeznek minél jobban kihasználni; évente 5—7 millió forint értékű bérmunkát is végeznek a környező gazdaságokban. — A „FELSZABADULT MAGYARORSZÁG” pályázatot Irina Szidorenko minszki mérnöknő és Anatolij Fjodorov uráli lakatos nyerte meg, amelyet Magyarország felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából hirdetett meg a Turiszt című szovjet folyóirat a Szovjet- Magyar Baráti Társasággal, valamint a két ország idegenforgalmi vállalataival, az IBUSZ-szal és az Inturiszt- tal közösen. Útra keltek a vadlibák A zord időjárás miatt nagy csapatokban kelnek útra a Hortohágyi Nemzeti Parkból a vadlibák. Esztendők óta nem volt ilyen nagy tömegű a vonulás, mint az idén. Szeptember végétől szinte megszakítás nélkül érkeztek a pusztai nagy madárszállóba a vadlibák, s nem siettek a „továbbutazással”, mivel a Hortobágyon mindenfelé sok vizet, jó legelőt, elegendő élelmet találtak. Most a hidegben búcsút mondanak a tájnak, folytatják útjukat melegebb vidékek felé. A tél beköszöntését jelzi a ragadoz* madarak megjelenése is. A Hortobágy' puszta legtávolabbi részein egyre több a Skandináviából és a Szovjetunió északi vidékeiről érkezett réti sas. — FELBORULT egy tartály- kocsi. A jeges úton megcsú- szot„ és felborult egy ÁF03- tartálykocsi december 2-án, tegnap délelőtt Gyula belterületén. Személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár jelentős, mintegy 30 ezer forint. — BELGRÁDTÓL délnyugatra, Lazarevac közelében kedden kara délután, a behavazott országúton összeütközött két autóbusz. A súlyos közlekedési szerencsétlenségnek 15 halálos áldozata van. Hatvanon megsérültek. Mintegy 25 súlyos sebesültet helikoptereken a belgrádi kórházakba szállítottak. A karambol okait szak- bizottság vizsgálja ki.