Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-11 / 135. szám
I960, június 11., szerda o Bevonulási ünnepség Orosházán IgNiWkfiM-------------A z orosházi határőrséghez bevonult fiatalok a kiképzés után az ország különböző részein teljesítenek majd szolgálatot Fotó: Veress Erzsi Választói gyűlés Mezőberényben Sorkatonai szolgálatra bevonuló fiatalokat köszöntöttek tegnap délben Orosházán, a művelődési központban tartott ünnepségen. Ezen a különböző szervek, testületek meghívott képviselőin kívül részt vettek a szülők és a hozzátartozók is. A Himnusz és a szavalat elhangzása után Juhász András alezredes megnyitó beszédet mondott. Ezt követően Dezső Gyula őrnagy felolvasta a belügyminiszter díszparancsát, amelyet a BM határőrséghez sorkatonai szolgálatra való bevonulás alkalmából adott ki. Most ebből idézünk néhány gondolatot: „Fegyveres erőink és testületeink nemes feladata országunk szabadságának és függetlenA Volán TOURIST Békés megyei utazási irodája főként a belföldi programok szervezésével jeleskedik. Közkedveltek a gemenci 3 napos, valamint a Sopron és környékére, a Duna-kanyar- ba, Miskolc—Agtelek—Egerbe tervezett kirándulások. Ezek mind több napos utak, de igen sokan érdeklődnek az egynapos túrák és fürdőprogramok iránt is. Az elmúlt évben utaztatott csoportok 60 százaléka KISZ-es és iskolás kirándulókból állt, de utaztak az iroda szerveGépkocsi-átvételi sorszámok: 1980. JÜNIUS 9-ÉN Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 9 824 Trabant Lim. (Bp.) 1324 Trabant Lim. (Győr) 803 Trabant Lim. (Debr.) 378 Trabant Lim. Special (Győr) 1592 Trabant Lim. Special (Bp.) 2138 Trabant Lim. Special (Debrecen) 557 Trabant Combi (Bp.) 6 054 Trabant Combi (Győr) 1 800 Wartburg Lim. (Bp.) 1201 Wartburg Lim. (Győr) 858 Wartburg de Luxe (Bp.) 1 000 Wartburg de Luxé (Győr) 1041 Wartburg de Luxé tolótetős (Bp.) 6 529 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 199 Wartburg Tourist (Bp.) 530 Wartburg Tourist (Győr) 318 Skoda 105 (Győr) 593 Skoda 105 (Bp.) 630 Skoda 105 (Debrecen) 4 544 Skoda 120 (Bp.) 511 Skoda 120 (Győr) 615 Skoda 120 (Debrecen) 306 Lada 1200 (Bp.) 3 195 Lada 1200 (Debrecen) 3 057 Lada Combi (Bp.) 16 404 Lada 1300 (Bp.) 2 829 Lada 1300 (Debrecen) 2 852 Lada 1500 (Bp.) 1775 Lada 1500 (Debrecen) 2 642 Lada 1600 (Debrecen) 2 220 Lada 1600 (Bp.) 5 876 Moszkvics (Bp.) 9 713 Zaporozsec (Budapest) 30 570 Polski Fiat 126 (Bp.) 26 529 Dácia (Bp.) 3 124 Polski Fiat 1500 (Bp.) 650 Dácia (Debrecen) 1127 076 i ségének, társadalmi rendjének, az állam- és közbiztonságának, dolgozó népünk történelmi vívmányainak, a szocialista államok testvéri közösségének védelme, az államhatár őrizete. Ennek a magasztos feladatnak a teljesítésére szólította most önöket népünk parancsa, ennek érdekében kezdik meg sorkatonai szolgálatukat, folytatják a határőrségből leszerelt elvtársaik munkáját.” A HNF megyei bizottsága nevében Mészáros Géza, s a határőrség részéről dr. Csen- tes Mihály alezredes szólt a bevonuló fiatalokhoz. A zárszó után az ünnepség az In- temacionálé hangjaival ért véget. zésében felnőttek, vállalati és szakszervezeti utakat is rendelnek. A megyébe legtöbben a Duna-kanyarból, Dunántúlról érkeznek vendégek. Sok megrendelést kapott az iroda az idén a várjátékokra, ezzel egy időben városnézési, gyulai strandolási programok szervezését kérik leginkább az ideutazók. Szívesen látogatnak el a szarvasi arborétumba is a megyébe több napra érkezők. A külföldi utak között egyre nagyobb sikerük van A Körösök vízgyűjtő területén az elmúlt napon jelentéktelen mennyiségű csapadék hullott. A Fekete-Körösön a remetei vízmércénél az árhullám tegnap 498 centiméterrel tetőzött, majd ezt követően a folyó teljes hosz- szában megkezdődött és állandósult az apadás. A Berettyó Szeghalomnál tegnap 10 és 16 óra között 375 centiméterrel, a Sebes-Körös Körösladánynál ugyancsak tegnap 4—14 óra között 510 centiméterrel tetőzött, s 1980. március 23-án, vasárnap 16 óra 30 perc körül az M7-es autópályán, a 25-ös kilométerkőnél, Tárnok közelében egy Zsiguli személygépkocsi, amely Budapest irányába a belső sávban haladt, eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről, áthaladt a zöldsávon, és egy szembe közlekedő másik Zsigulinak ütközött. Egy személy meghalt, többen megsérültek. Az ügyben eljáró budapesti katonai ügyészség kéri, hogy személyesen vagy telefonon jelentkezzenek azok, akik a balesetet látNyitány: július 7-én Egervári esték A zalai nyári színház Idei eseménysorozatának kiemelkedő alkalmait ismertette a Magyar Üjságirók Országos Szövetségének székházában megtartott sajtótájékoztatón Varga Zoltán, a Zala megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetőhelyettese, Birő László, a művészeti tanács titkára és Berek Katalin, az egervári esték egyik rendezője. A nyári program változatosnak és gazdagnak ígérkezik. Az idén először lépnek ki az egervári várkastélyból és a megye más községeiben, sőt megyén túl is bemutatják azt a bárom darabot, melyet műsorra tűztek. Az első bemutató július 7-én lesz a várkastélyban, ez alkalommal Berek Katalin rendezésében Federico Garda Lorca: A csodálatos Vargáné című vígjátékát játsszák, címszerepben Vencel Verával. A második bemutató Lope de Vega színműve, a Sevilla csillaga, Hules Endre rendezésében, főbb szerepeiben Sinkó Lászlóval, Jordán Tamással, Peremartoni Krisztinával és Bitskey Károllyal. A premier július 19-én lesz Egerváron. A harmadik bemutató időpontja augusztus 1., ez alkalommal Moliére: Gömböc úr című darabja kerül színre, Merő Béla rendezésében. A szereplők között találjuk Csurka Lászlót, Hollós! Frigyest, Udvaros Dorottyát és Üjréti Lászlót. A zalai nyári színház — az egervári várkastélyban rendezett előadásokkal együtt — 29 alkalommal játssza az említett három darabot, többek között Zalaszentgróton, Zalakaroson, Szombathelyen, Keszthelyen és Hévizén. A programban szerepel még a Collégium Musicum együttes, és az Ars Renata együttes koncertje is. az egyéni túráknak. Az idén már többen jelentkeztek olaszországi, olimpiai, bécsi és jugoszláviai programokra. Igen sok a jelentkező az októberben megrendezendő bécsi osztrák—magyar labdarúgó-mérkőzésre. Több csoport utasuk Csehszlovákiába, Lengyelországba. A megyében az utazási irodák a hétvégeken is nyitva tartanak. Szombaton délután 6 óráig, vasárnap délelőtt 9- től délután 2 óráig tart ügyeletet Békéscsabán és Gyulán felváltva, egy-egy iroda. mindhárom folyó lassan apad. A felső folyószakaszokról leérkező árhullám következtében továbbra is gyengén árad a Hármas-Körös. A Kettős- és a Hármas-Körösön, valamint a Berettyón első fokú, a Sebes-Körös alsó szakaszán másodfokú az árvízvédelmi készültség. A belvízzel borított terület nagysága is csökkent: a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság területén tegnap 1870 hektárt borított a belvíz, melyből 1220 hektár a vetés. ták. Kéri továbbá egy Wartburg típusú személy- gépkocsi vezetőjének s utasainak is a jelentkezését, akik az esemény idején ugyancsak Budapest irányában közlekedtek a külső sávban és a helyszínen meg is álltak. Személyesen a budapesti katonai ügyészség ügyeletén (Budapest II. kerület, Fő utca 70—78.) bármikor, telefonon pedig munkanapokon 8.30 órától 17 óráig a 158-222, korábban vagy később 155-000 számon lehet jelentkezni. Tiszafa-leltározás Törzsszámlálást hajtottak végre a szentgáli Tiszafaerdőben. A Bakonynak ezen a Szentgál községhez közel eső részén három foltban mintegy 120 000 tiszafát vettek „leltárba”. A részletes felmérés megerősítette azt a feltevést, hogy itt található a Világ egyik legnagyobb öszefüggő tiszafa-erdeje. Megközelítő nagyságú tisza- fás ezenkívül csak a Kaukázusban van. A védett területen gyalogösvényt képeztek ki. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem szakemberei számára a tiszafás tudományos megfigyelésekre is szolgál. Hétfőn záró propagandistakonferenciát rendeztek Békéscsabán, a Sebes György KISZ-vezető képző iskolán. A KISZ megyei bizottsága és a vezetőképző iskola által szervezett eseményen dr. Koncz István, a KISZ Központi Bizottsága politikai képzési osztályának munkatársa és Gyarmati Irén, a KISZ Békés megyei bizottságának titkára propagandistakitüntetéseket adott át. öt évet meghaladó kiemelkedő tevékenységéért propagandisták plakettjét kapta Urbán Vince, Gyoma, dr. Lovász Nagy munka kezdődött az elmúlt év júniusában Füzesgyarmaton, a Széchenyi út 8. szám alatt. Egy új, 100 gyermek befogadására képes óvoda alapjait tették le. Az új létesítmény felépítésének költségeihez a Békés megyei Tanács 1 millió 700 ezer forinttal járult hozzá. A munkában a kisdobosoktól, s az úttörőktől kezdve, a nyugdíjasklubig mindenki részt vett. A helyi, Vörös Csillag Termelőszövetkezet mintegy 1 millió 400 ezer forint értékű társadalmi munkát teljesített. Emellett az Univerzál KTSz, a költségvetési üzem és az ÁFÉSZ is kiemelkedő segítséget nyújtott ahhoz, hogy a gyerekek mielőbb birtokukba vehessék új otthonukat. Tegnap, június 10-én végre elérkezett a várva várt nap, Füzesgyarmáton átadták az új óvodát. Az ünnepi beszédet dr. Becsei József kandidátus, a Békés megyei Nyári lottópályázat „Bérlet a lottóban, nyeremény a Centrumban” címmel az idén is megrendezi szokásos nyári pályázatát a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság, a Centrum áruházakkal közösen. A pályázaton a júliusi, augusztusi és Pótválasztás szombaton Tegnap, kedden délután választói gyűlést tartottak Mezőberényben, a MEZŐGÉP gyáregységének kultúrtermében. A gyűlésen nemcsak a gyár munkásai, hanem a község más üzemeinek dolgozói is részt vettek. Eljöttek a megye 3. sz. választókerületéhez tartozó községek képviselői is. György, Szarvas, Komlósi Sándor, Okány, Barna Imre László, Kardoskút, Jancsik Pál, örménykút, Reigler Miklós Békés. Huszonhármán propagandisták aranyjelvény kitüntetésben részesültek. Délután ugyancsak aKISZ- iskolán évet záró tantestületi ülést tartottak. Az elmúlt tanévben öt tanfolyamon 350 középiskolai titkárt, üzemi KISZ-bizottsági tagokat és titkárokat, propagandistákat, kultúr- és sportfelelősöket képeztek. A tanfolyamoknak 51 kiváló hallgatója volt. Tanács elnökhelyettese tartotta. Mint elmondta, Füzesgyarmat ismét szép példáját adta a társadalmi összefogásnak. Az új óvoda átadásával 11-re emelkedett az óvodai csoportok száma a községben, s egyben lehetővé vált, hogy minden óvodás korú gyermek felvételt nyerjen. A megyei óvodai helyzethez képest — mipt mondta — Füzesgyarmat különösen kedvező feltételek közé került, hiszen míg a megyében az óvodák kihasználtsága csaknem 124 százalékos, itt az óvodai létszám ideális, 100 százalék. Az ünnepi beszédet, az épület átadását követően Szőke István tanácselnök kitüntetéseket, okleveleket adott át mindazoknak, akik részt vállaltak az óvoda építésében. Végül a gyerekek kedves műsorral vették birtokukba a négy foglalkoztatót magába foglaló, tágas, szép óvodát. szeptemberi előfizetéses lottószelvények vehetnek részt, s a beküldött pályázatok rendkívüli jutalomsorsoláson vesznek részt. A főnyeremény : Lada személygépkocsi. A játékosok a pályázati feltételekről a júliusi, augusztusi és szeptemberi előfizetéses lottószelvények hátoldaláról értesülhetnek. Szikszai Ferenc, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára tájékoztatást adott az országgyűlési képviselők és a helyi tanácstagok általános választásának eredményeiről. Elmondta, hogy a választások törvényesen, rendben megtörténtek. Az állampolgárok egyetértve pártunk politikájával, országépítő törekvéseinkkel, a Hazafias Népfront jelöltjeire szavaztak. A megye 3. sz. országgyűlési választókerületében, ahol két munkásasz- szonyt jelöltek, mégpedig Puskás Andrásnét és SzöllÖ- si Mihálynét, egyikük sem kapta meg a megválasztáshoz törvényben előírt szavazatok többségét. Éppen ezért választási rendszerünk demokratizmusából fakadóan pótválasztásra kerül sor. Mivel Szöllősi Mihályné visz- szalépett a jelöléstől, a 3. sz. választói körzetben Puskás Andrásné, a MEZÖGÉP- gyár fizikai dolgozója marad az országgyűlési képviselőjelölt. A gyűlés több mint 300 részvevője kézfelnyújtással erősítette meg Puskás Andrásné országgyűlési képviselőnek való jelölését. A pótválasztásra június 14-én, szombaton kerül sor. Gyula Piaci hírek Egyre gazdagabb a választék, bőségesebb a kínálat a piacokon. Ezúttal a gyulai piac tegnapi felhozataláról, az itteni árakról adunk tájékoztatást. Űjburgonyából már számottevő mennyiséget, 200 kilogrammot vittek a piacra az árusok. Kilóját 15— 20 forintra tartották, míg vasárnap 24—25 forint volt kilója. A piac újdonsága a zöldbab és a zöldborsó; az előbbiből 5, borsóból 15 kilogrammot tett ki a felhozatal, s a zöldbab kilóját 50 forintért, a borsó kilóját' 20 —30 forintért mérték. Még mindig kevés a cseresznye, de most már szép érett. Kilóját 30 forintra tartották tegnap. Egy fej új fokhagyma 2-3 forint, az ára ennek is csökkent valamelyest a vasárnapihoz képest. Sok a fejes káposzta, 10— 12 forintot kértek kilójáért, a kelkáposztát pedig kilónként 12—16 forintra tartották. Karfiolból összesen 40 kilót árultak, kilóját 25—30 forintért. Sok volt a karalábé, darabja 2-4 forint, és egyre több a paradicsom. A minőségtől függően 30—50 forintra tartották kilóját. Nagyon sok a zöldpaprika. Az ételbe való, apróbb paprikát már meg lehet kapni 50 fillérért, 1 forintért is, de a legszebbje még mindig 6 forint. Csomóra mérik az újpetrezselymet és a sárgarépát, az előbbi 6—12 forint, a sárgarépa csomója pedig 3-8 forint. A spenót és a sóska ára megközelítően azonos, kilója 12—14 forint. Sok a fejes saláta, és darabja 1-2 forint. A retek csomója 1-4 forint. Uborkából összesen 56 kilót vittek tegnap a gyulai piacra, 20—30 forintra tartották kilóját. Kevés a földieper, mindössze 20 kilogrammot árultak, az ára nagyon változó, 30—60 forint volt. A gyulai háziasszonyok gombát is vehettek kedden, összesen 30 kilogrammot kínáltak az árusok, 30—60 forintért mérték kilóját. A virágpiacon' megjelent a kardvirág, száláért 15 forintot kértek, a rózsa szála pedig 8 forint. Nyári programok a Volán TOURIST-tal Lassan apadnak megyénk folyöi fl katonai ügyészség felhívása Propagandista konferenciazáró a KISZ-iskolán Ovodaátadás Füzesgyarmaton Szőke István a Lenin Szocialista Brigád vezetőjének adja át a „Településfejlesztésért” kitüntetést Kép, szöveg: Nagy Ágnes