Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET -----------------------------------------------------------------------------------K iállításról kiállításra Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni •yy Ötvenéves író1 jubileumán 200 vármegye, város és tár. sul&t választotta díszpolgár ává. Az oklevelek egy re- ** (Fotó: Demény) Száz év és még ötvert: Jókai Mór születése az időtávolban. Ebből hetvenkilenc esztendő az élete, a nagy romantikus nem is mindig romantikus, fényekbe öltöztetett élete; sok év ebből a keserűségé és a szomorúságé is. Amikor a világ szenzációja volt a párizsi világkiállítás, az irodalmi élet szenzációja volt ugyanott Jókai műveinek bordó bőrbe burkolt 100 kötete, pedig akkor még csak 1900- at írtak és Jókai élt, alkotott öregen is. Ez a Párizst megjárt százkötetes gyönyörű sorozat Jókai politúros, üvegablakos, hatalmas könyvszekrényében díszük ma Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállításán. Végigjárni a termet, végigböngészni az emlékezés több száz relikviáját a kiállítás rendezőinek jóvoltából méltó bepillantás Jókai életébe; nemes, egyszerű és csendes, elgondolkozó szemlélődésre intő találkozás az íróval, akinek nevét a világ ma is jegyzi. íróasztalok: Jókaié és Laborfalvy Rózáé, aki a Nemzeti Színház ünnepelt színésznőiéként lett Jókai felesége alig néhány hónappal március után, amikor a szabad sajtó első termékét, a 12 pontot Jókai, a Nemzeti dalt Petőfi olvasta fel a forradalmi tömegnek. A szobor (képünk) 1883-ban készült, rajta a felirat: „Huszár Adolf müve Jókai Mórnak." Felette a festészet múzsáját is sikerrel szolgáló Jókai olajképe, a „Cigány”. A tor- zonborz alak szemei élnek- égnek, a nagy író — kétségtelen — az ecset mestere is lehetett volna. A festmény közelében az a szépmívű szekreter, melyet 1883-ban kapott ajándékba Laborfalvy Róza, egy lépéssel távolabb Jókai kedves, kagylóberakásos asztalkája... És íróasztala, melyet 1848-ban is használt, és átkísérte egész életén. Itt, ennél a monumentális műhely-asztalnál érzi először az ember a történelem számycsapásait, az asztalnál, melyen az a Jókai írt, aki Petőfi barátjaként vállalta a márciusi eszméket, melyektől később hol eltávolodott, hol visszatért azokhoz, hitében és emberi félelmeiben erősödve, gyengülve, mert korából ki nem léphetett. „Mi mindig ketten vagyunk: én és a munkám” — őrzi sorait a felirat, mely a kiállítás több tárlójában, bútorán, könyvén idézi az író gondolatait találó jellemzéssel. És ugyancsak sok útbaigazítás Fesztyné Jókai Rózától. Például: „mindig azt mondta, csak Hla tintával és miniszterpapiroson tud írni, különben megakad a gondolat a fejében.. Műhelytitok. Apróság. Művészfurcsaság, a különösen érzékeny emberek alkotó közérzet-keresése: „csak lila tintával, és miniszterpapiroson...” Volt író, aki csak állva tudott írni, más pedig a lábát áztatta. Jókainak a lila tinta volt koncentrációjának egyik feltétele: mosolyra fakasztó, mégis kikerülhetetlen. Másutt újra Jókai szólal meg: „A szabad természet volt az én sokatírásomnak legfőbb, legmélyebb titka." Mellette svábhegyi házának képe, rajzai onnan fentről, a rohamosan fejlődő-szépü- lő fővárosról. Közben, mintegy plhen- tetőül csigagyűjteményében gyönyörködhetünk, botgyűjteménye sem mindennapi, és az egyik üvegtartóban ott a díszkardja, melyet az ugyanott kiállított fényképen visel... És a könyvei, egy évszázadot átfogó időben megjelent Jókai-köte- tek sokasága, az elmaradhatatlan idézettel: „Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni.” Ezt hozzuk el legnagyobb tanulságként erről az emlékkiállításról, melyen Jókait, az írót és az embert egyformán megismerhettük. S. E. Kezdetek Demény Ottó Mindig az volt a legszebb a kezdetek egyszerűsége megkívánni és megszeretni arccal felém fordítani csel nélküli tiszta szavakkal fogadtatni el a valót leülni nézni mosolyogni egy ütemre indulni el s mikor érett a szerelem ruháiból kibontani látni hogy szép nekem való s hozzá illő vagyok egészen s megtelve jő ízekkel mondani hálás szavakat ' kitakarva vízszintesen a csöndnek a falnak az égnek Négysoros Zsadányi Lajos Ke >i mint ág főlém terül felhőm oszlik egem derül lecsukódó szempilládon tündököl a legszebb álom y Keresés Szente Béla a ködön a szétroncsolt fák rajza mint megbámult érrendszerem s egy eltévedt lámpa fénye a suttogás a keresés úgy szeretnék elmondani valami de nem enged az ősz érted s nélküled már utószor könnytelen hideg a kő és el kell felejtenem lélegezni tüdőm a szétroncsolt fák rajza a suttogásodban a keresésedben: ne félj! én nem hagylak el! Könyvjelző Kárpáti Kalendárium A szomszédos szocialista államokban évről évre megjelenő magyar nyelvű évkönyvek közül gazdag tartalmával kiemelkedik az Ungváron kiadott Kárpáti Kalendárium. Tallózva az évkönyvben (amely Konsz- tantyin Bibikov és Egressy György szerkesztése), mindjárt az első lapokon megragadja az olvasó figyelmét a hazánkban is ismert Váradi-Sternberg János professzor írása: Jókai és Pugacsov. Ez a tanulmánynak is beillő tudós- elemzés abból az alkalomból íródott, hogy a nagy magyar mesemondó író születésének 150. évfordulóját ünnepeljük, másrészt megemlékezünk a Pugacsov által vezetett 1773—1775-ös parasztháború 200. évfordulójáról. Pugacsov 1775 januári kivégzése is indokolja Váradi-Sternberg professzor írását, melyből idézzük az alábbiakat: „Az orosz téma először az 1849- es cári beavatkozáskor jelentkezik Jókainál. Az 1850- es évek közepén a Véres könyv elbeszéléseiben a krími háború eseményeit örökíti meg. Ezután következnek az Észak honából című ciklus orosz történelmi tárgyú darabjai. 1864-ben három elbeszélés szól II. Katalin uralkodásának eseményeiről: Az úrnő, Egy csók, egy szó és A vakmerő, amelynek hőse Jtemeljan Pugacsov. Ez az író első olyan műve, amelyben a cári önkényuralommal szemben álló orosz szabadságmozgalmat ábrázolja. A 15 évvel később keletkezett Szabadság a hó alatt-ban a dekabristáknak és a szabadság hősének — Puskinnak emel emléket. Az utolsó orosz tárgyú regényében, az Atanáziában, újra II. Katalin uralkodása idejéhez tér vissza, s leírja a cári hatóságok által Kamcsatkába száműzött Benyovszki Móric kalandjait, aki 1771- ben (két évvel a Pugacsov- megmozdulás előtt) orosz politikai száműzöttek és helyi lakosok részvételével sikeres felkelést robbantott ki”. A Vakmerő először a Vasárnapi Üjságban látott napvilágot, később Jókai a Milyenek a férfiak? című gyűjteményében is közzétette, majd a Nemzeti kiadásban is megjelent. Jókai Pugacsov-elbeszélését (melynek nincs idegen nyelvű tolmácsolása) nem tartották számon. Jókai együttérez a parasztvezérrel, s ebben a tekintetben írói állásfoglalása közeli Puskinéhoz, aki a Pugacsov története című tudományos irányú művében és A kapitány lányá-ban irta le a Pugacsov-felkelés történetét. A Vakmerő-ben Pugacsov a nép fia, aki „közönséges Don melléki kozáknak született, s mint katona részt vett a porosz hadjáratban ... Rendkívüli testi erő, sok természeti ész és találékonyság tüntették már ki akkor is”. Pugacsov és a oarasztha- dak hősiességével az író szembeállítja a hivatalos Pétervárt, a cárnőt körülvevő udvaroncokat. Maró gúnnyal, szinte szatirikusán ábrázolja Jókai a cári hadvezetőket, s találóan írja, hogy „a császáriak részén annyi volt a tábornok és ezredes, mint Pugacseff- nél a szökevény káplár .. Cikke végén Váradi- Sternberg professzor ' így összegezi mint irodalomtörténész a Jókai és Pugacsov vonatkoztatást: „Jókai Pugacsov elbeszélése arról tanúskodik, hogy az 1773—1775-ös parasztháború nemcsak Oroszország népei tudatában hagyott nyomot. Az elbeszélés forrásáról elmondottak érzékeltetik azokat a szálakat, amelyek összefűzik különböző országok és népek kultúráját. A Vakmerő tehát a sok évszázados orosz— magyar művelődési kapcsolatok egyik kevésbé ismert érdekes színfoltja”. R. 1.
