Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)
1911-10-01 / 40. szám
106 BALATON VIDÉK 1911. október 15. nehézséggel lehet teljesíteni. Az illetékes körök is végre nagynehezen beláttak, hogy a mai helyzet tarthatatlan és ezen segíteni kell. A legutóbbi közgyűlés meg is szavazott 120000 boronát az állomás kibővítésére, amely, hogy valóban foglalkoztatja az intéző köröket., azt bizonyítja az, hogy a mérési munkálatokat már befejezték. A terv szerint, két uj sínpárt fektetnek le. Állomásunk kibővítése azonbi'U csak fél munka leune, lia a pályaudvar villanyvilágítása meg elmaradna. A villanyvilágítás beveze tését nem csupán szépitészeti szempontból hanem főkép az utazó közöuség testi épségének megőrzésére való tekintetből is kérjük és szorgalmazzuk. Ez esetben fog csak az uj kibővített állomás Keszthely város igé nyeinek ós érdekeinek teljesen megfelelni. A városi elöljáróságnak tehát most sarkára kell állani és mindent elkeli követni, hogy a pályaudvar villany világítása még áldozatok árán is meglegyen. — Nyugalomba vonuló tanár. Toldi Szabó László, gazd. akadémiai tanár 21 évi Siolgálat után, amely közül 9 et a helybeli akadémiában töltött, mától, okt. 1-től kezdődőleg nyugalomba vonult,. — Uj szálloda Keszthelyen Csányi Lajos, kantin-veiidéglós, a rnod.ni igényeknek teljesen megfelelő, emeletes szállodát, építtet, a Sörkert átellenében levő Király Géza-féle háztelken. Az uj szállodának építését,, amely teljes felszereléssel együtt körülbelül 60 ezer forintba kerül, már megkezdték. Csak örülni tudunk, ha városunk csinosítása lépésről-lépésre előrehalad. — Uj anyakönyvvezető helyettes. A belügyminiszter felhatalmazása folytán Átvay Lajos alispánPruska Sándor oki. jegyzősegédet karuiacsi anyakönyvvezető helyettessé kinevezte. — Bucsuk A keszthelyi plébánia területén két községben van ma bucsu, Balatongyörökön ós Cserszegeu. Mindkét helyen 10 órakor kezdődik az istentisztelet, amelyet az előbbi helyen Dombay Sándor, az utóbbi helyen Blasutigh Sándor végez. Mindakét bucsu igen látogatott és élénk szokott lenni. — Segedelem. A keszthelyi és a zalaegerszegi kereskedelmi tanulók iskolájának a soproni kereskedelmi és ipark imura egyenkint 200 kor. segedelmet »zav;,/.ot,t meg — Az üitnepnpok régi rei« 0;d Iái2 ben megmarad A Szentatyának az . rnuiu pio- , prioja, uieliben az ünnepnapok .áinút korlátozza, élénk megbeszélés tá y volt az egész katholikus világban s p > és contra megbeszélés tárgyát, képezt . A yípai intézkedésnek főokn az volt, !>• mai siető világban hétköznapra eső Ü'iimpt !< <i =•» za várják az embereket munkáju 1 0«n. Viszont a vasárnapokat jobban megülj, Különös, hogy külföldön több h-lyütt éoon gazdasági szempontból fájlalják a pápai intézkedést azok. akik ép ünnepnapi munkájukkal keresnek legtöbbet. Magyarországon viszont, a vezető egyházi körökben látva a nép hangulatát is, az n felfogás vált uralkodóvá, hogy a nép nem akar lemondani hosszú évszázadokon át megszokott ünnepeiről, Vaszary Kolos hercegprímás enuélf'ogva azt kér te Rómában, hogy itt hazánkban maradjon legalább egyelőre minden a régiben. A pápa, mint Rómából jelentik, most jóváhagyta a S. Congregatio Cousilii javaslatát, hogy a hercegprímás kérésére Magyarországban az 1912, évre az üunepek régi, illetőleg eddigi rendje megmaradjon. — Hölgyek figyelmébe. Értesítjük városunk hölgyközönségét és egyúttal figyelmét felhívjuk, bogy Krausz L»jos utóda Erdős József nagy divat,óruházábau okt. 25 tői 80-ig nagy kelengye kiállítás lesz. — Menetrend változás az ukk—bala• onszontgyörgyi vonalon. Ma október 1-én lép életbe a vasutak téli menetrendje. Az uj menetrend bennünket keszthelyieket auynyiban érdekel, hogy az Ukkról jelenleg reggel 6 óra 27 perckor induló, Keszthelyre délelőtt 9 óra 32 perckor érkező vegyesvonat Ukkról reggel 7 óra 46 perckor indul s Keszthelyre délelőtt 10 ír 47 perckor érkezik, Értesítés. Van szerencsém a n. ó, közönséget, értesíteni, bogy Keszthelyen mint zenetanár letelepedtem. Kérem a t. szülőket, kik gyermekeiket a zongorázás alapos tanításában részesíteni akarják, bizalommal nozzám fordulni szíveskedjenek. Tiszteletre! LŐTOingjei- Ignác Pető utca. — Országos vásár. Csüsörtököu Oltották meg városunkban a Mátó napi vásárt. Ritka szép idö kedvezett a vásárnak, amely általában elég élénknek mondható. A zsibvásár különösen élénk volt, de még élénkebb és forgalmasabb lett volna akkor, ha a hasított körmii állatok felhajtása is meg lett, volna engedve, mert hiába a pénz a zsibvásárra a marhavásárból szokott jönni. A lóvásárra felhajtottak 853 darab lovat ós eladtak 216 darabot. — Köztudomásu, hogy köhögés, rekedtsóg és elnyálkásodásnál legbiztosabban hatnak a világhírű Egger-fóle mellpasztillák, melyek a gyomrot nem rontják ós kitűnő izüek. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Doboza 1 és koroua. Próbadoboz 50 fillér. Eőraktár : Nádor gyógyszertár Bpest, VI., Váci-körut 17. — TÜZ a vidéken Zalaszántón ifj. Szente Jánosnak lábaspajtáját, a mult hó 22-én gyújtóval játszadozó gyermekek lángra lobbantották. Sok széna és szalma lett a tüz martalékává. — Kolera elleni védekezésekben a legnagyobb szerepe van a víznek. Az orvosok egyhangú véleménye szerint a szénsav!ar talmu ásványvizet, járványos időben nemcsak ivásra, de még szájöblögetisre is kell használni, mivel az eiös széusav a bacillusokut megöli ós kiirtja. A szénsavtartalmu ásványvizek között tudvalevőleg a tBuziási Phőnix» a legelőnyösebben ismert, és a legjobban elierjjdt, mivel nemcsak a legszénsavdusabb tartalmú természetes (nem telitelt) és legolcsóbb ásványvíz, hanem baktériummentes is, s eunek következtében az orvosok által ajánltatik és a kórházakban általánosan használják. tBuziási JPhőnix» ásványvíznek most egy házban sem volna szabad hiányozni. — A népfelkelői szemle elmarad. A honvédelmi mintszter rendeletileg utasította a katonai hatóságokat, hogy a népfelkelői szemlét ne tartsák meg. — Kiöntetett juhász A veszprémi káptalan kispécelvi gazdaságában 40 esztendőn át szolgált odaadó hűséggel és becsületességgel Encz János juhász. Az érdemes öieg pásztort a földmivelésugyi miniszter elis merő oklevéllel és 100 korona pénzjutalommal tüntette ki. A kitüntetést Ünnepség keretében adták át Encz Jánosnak. Langer István balatonfüredi főszolgabíró és Jábián János plébános intéztek beszédet hozzá, mire Tóth József birtokos látta vendégül a megjelenteket. — Megszűnt állatbetegségek. Zalaszántón a száj- ós körömfájás, sertósvész ós lépfene megszűntek. A zárlatot tehát feloldották. — Kirabolta a gazdáját. Ruff János balatonleilei szállodás irodájába a mult hó utolsó napjaiban betörtek és a Wenheimkazet.tából 900 korona készpénzt elvittek, a többi ott talált értékeket otthagyták. A csendőrség kezdettől fogva Ruff kocsisát gyauusitotta a betöréssel, ki azonban mindent tagadott és két, napi fogvatartás után a lengyeltóti vizsgálóbíró szabadon boosá totta elegendő gyanuokok híján. Török gyalogszerrel még aznap visszatért Lellére és gazdájától ruháit és visszamaradt bérét követelte. A károsult, szállodás feldühödve, hogy hűtlen kocsisát szabadon látja, kényszeritette, hogy vele a községházára menjen, ahol még egyszer megmotoztatta ós ekkor a 900 koronát Töröknél megtalálták. A kocsis beismerte a betörést és bevallotta, hogy a pénzt a betörés után ideiglenesen elásta és kiszabadulása után magához vette. — A «Borászati Lapok», Magyarország ezen ismert, szaklapja egy •Oltványtelepek* cimü cikkben fölötte elismerőleg foglalkozik a Caspari Frigyes tulajdonát képező küküllőmentí első szölöoltvány teleppel, Medgyesen (Erdély) ós több fényképfelvételt mutat, be, mely fényképek ezeu telep oltványainak pompás fejlődését igazolják. A telepet, melyek gyönyörű árjegyzéke elöltünk fekszik és amely árjegyzéket. ingyen és bérmentve megküldi, legjobb meggyőződéssel a legmelegebben ajánlhatjuk. — Fix fizetés es magas jutalék mellett alkalmazunk vidéki ügynököket sorsjegyek részletfizetésre való eladásához. Havonként elérhető jövedelem 300—600 K. Hecht Bankház Részvénytársaság Bpest, Ferenciek-I^re 6. A kormány és a kisipar. A lugosi ipartestület 25 éves fennállása emlékére rendezett ünnepélyen érdekes nyilatkozatokat tett Kálmán Rudolf kereskedelmi államtitkár a kormány iparpolitikájáról. Jelentette, hogy az ipartörvóiiy módosításának munkája serényen halad előre. A záróra kérdése hamarosan meg lesz oldva. A jubiláló ipartestület annak idején ezzel a kérdéssel kapcsolatban a biztositásnak nemcsak halálesetre, hanem az aggkorra és az alkalmazottakon kivül az iparos mesterekre való kiterjesztését is kiváuta ; de a kormány bármennyire át is van hatva a szociálpolitikai követelmények fontosságától, nem fordíthatja teljes erejét, az ipari munka révén elszerencsétlenedettek fölkarolására, hanem föl Kell karolnia az ipar, nevezetesen a kisipar más életkérdéseit is. Ezek között, első helyen áll a kisiparosságnak úrra vhIó képesítess, hogy a modern teknika igényeinek megfelelő gépeken dolgozhasson és ezzel a nagyipar tömegtermelésével versenyezhessen. Az elő/ő kormányok ezt, a célt gépadományozással igyekeztek megközelíteni, de bár ez a törekvés a legteljesebb méltánylást érdemli, az eddigi gépadományozórendszer hivatása mégis betöltüttnek látszik s ugy az iparfejlesztésből, mint a szociális szempontok ós a jogérzet is azt követelik, liog}' a gépmunka megfelelő intézkedésekkel azok részére is lehetővé téletessék, akik közvetlenül állami támogatásban eddig nem részesülhettek, a kereskedelmi ós iparkamaráknak a tavaszszal tartott együKes értekezlete is elérkezettnek mondotta az időt a gépadományozás rendszerének a reformjára. Az államtitkár kijelentette, flogy az erre vonatkozó tanulmányok folyamatban vaunak ; egyúttal megnyugtatja a hazai kisiparosságot, hogy a kormány ezentúl is súlyt, fog vetni ipari szövetkezetek ós szövetkezeti műhelyek létesítésére és támogatására ott, ahol az illető iparosok elegendő számban vannak s ahol a közérdek ós egyéni érdekük ezen az uton együttesen szolgálhatok. Másrészt, mindent elfog követni, hogy az egyesek gépbeszerzéseinél a rószletügyletekkel oly sokszor kapcsolatos uzsora elkerültessék, sőt oda fog hatui a kormány, hogy alkalmas intézmény lóvén a szükséges gépek tömegesen szereztessenek be ós egyeseknek ezen a tömegbeszerzési áron adassanak használatra ugy, hogy az árat minden iparos az évek során jelentéktelen heti fizetéssel törleszthesse. Egyidejűleg gouMUSCHONG-BUZIASFURDO F ÁSVÁNYI VIZ BAKTÉRIUMMENTES •BÜZIÁSI PHÜNIX'irl természetes ásványvíz ÜDIT-GYÓGYIT. UDIT GYÓGYÍT Vese- és hólyagbajoknál, a vesemedence idült hurutjainál, hugykö- és fénykópződésnól, a légutak és a kiválasztó szervek hurutos bántalmainál kitűnő hatásúnak bizonyult. ORVOSILAG AJÁNLVA. Fölerakat: Molnár Ignác cégnél Keszthely.