Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-13 / 345. szám
5zubotlcai panoráma R tavalyi hó Ezt q nem szép várost egyetlen éjszakán át úgy megszépítette a hó, mint egy csudaszer. Máról holnapra megszépült a világ és a siirgönydrótok faluról-talura viszik a tél üzenetét. Olyan ez a hóhullásos, teher éjszaka, mint egy északi tájat ábrázoló anzix, mint egy angyali üdvözlet Meseországból. A háztetők, tornyok, uccák és emberek fehérek, akár a Mikulás. Es a mezők: megannyi habostorta! A gazdátlan kutyák 'versenyt futnak a hóban, tálkákban csatangolnak, farkasmódra, a csillagok fénye is keményebb ezen az éjszakán és a fák ezüstös kristályágakkal állnak meredten a csudálatos térben, mint a koraitok és a zuzmók. Minden száj egy füstölgő kráter és a járókelők lehelletei összeakadnak, egymásba gabalyodnak, akár egy gombolyag cérna. így vándorol, ilyen konok, némasággal, kitartóan és nesztelenül, a szteppék pásztora, csak a hó puffog a talpa alatt, mint a gesztenye a parázson. Annak, akit kicsi faluba száműzött .a sorsa, ünnep az első hó, akár az nj ruha, vagy a születésnap. Isteni ajándék, mint a szerelem. Nem kértük, de nem is kérnek érte semmit. Teljesen ingyen van. Vonatra se kellett ülni, vagy kocsira és mégis: máról holnapra egy uj városba kerültem, ahol vastag fehér suba borítja a háztetőket, amelyeken nem jár senki és csak n macskák parányi lábnyoma ház barázdát a hóba. A régi telekre gondolok, amelyek oly >kedvesek voltak mindég, de a nyár elfelejtette velem decembert, aminthogy 1most hűtlen leltem augusztushoz, a fenségeshez. Odahür.t hull a hó és a szállongó hópelyheket hangos köszöntéssel üdvözlöm. Hó, hahó! — és Istvánra próbálok emlékezni, a legfőbb barátra, akivel együtt vágtunk neki meghódítani Európát. Akkor is ilyen kemény, boldogságos tél volt. Méter magosán állott az angyalok pihéje. De hol van , már a tavalyi hó? Enyhítik Számsorban a lakásínséget Szomborból jelentik: Hétfőn délelőtt a városi tanács hatvankét háztelket osztott ki az igénylők közt. A kiosztásra került házparcellák közül ötvenkettő a szerb temető jobboldalán levő városi telken, tiz házhely a Kilina-utcában van. Küencvenhét igénylő volt, ezek között sorshúzás utján osztották fel a hatvankét háztelket. Azok, akik a várostól háztelket kaptak, egyéven belül kötelesek a házat felépíteni. A város; a megyei -tisztviselők részére a vármegyeház mögött levő városi telekből huszonkilenc parcellát osztott szét. A háztelkek előtt levő üres teret a város parkosítani fogja és egész a vásártérig a járdát aszfaitoztatja, továbbá, hogy a jövő évben itt ártézi kutat furat. Az érdekelt tisztviselők kérvénnyel fordultak a tartományhoz, hogy részükre a megalakulandó tartományi takarékpénztár utján nagyobb kölcsönt folyósítson. A város egyetlen kikötése az volt, hogy a felépítendő házak ne legyenek vert falúak. Az építési terv szerint a város legszebb része lesz. Mozgalom indult meg az állami tisztviselők között is városi háztelkek iránt. Az államvasutak igazgatósága nem épített a vasutasok részére Szomborban lakást, ami annál csodálatosabb, mert más városokban mindenütt építtetett alkalmazottai részére megfelelő lakásokat. így Szonborban a vasúti tisztviselők és alkalmazottak lakásügye áll legrosszabbul. A város által kiutalt háztelkek utján Szomborban a lakásínség hamarosan enyhülni fog. , K R ii M ki hi b Z II ¥ RADIO -LÁMPÁK előnyei: hangos, tiszta vzíelt biztosítanak és őrök életűek ___Winden étben ók 1927 december 13. RÁCSMEGYE] NAFLÖ _______________ 3. oldal A kicsikéink de még az ómamáink is szívesen hallgatják a gyermekmeséket KONRATH-féle RÁDIÓN Nem írnak ki pályázatot a novisadi polgármesteri állásra A többségi blokk Borota Braniszláv dr. polgármester véglegesítése melleit döntött — A hét végén összehívják a noviszadi közgyűlést Noviszadról jelentik: Noviszad város törvényhatósági bizottságának összehívása körül támadt vitában döntés történt, amennyiben dr. Borola Braniszláv polgármester, Lukics Predrag tartománygyülési főispánnal egyetértésben elhatározta, hogy tekintet nélkül a választás ellen beadott felebbezésre, ezen a héten, valószinüleg csütörtökre, vagy péntekre, alakuló ülésre hivja össze a törvényhatósági bizottságot. Amint ismeretes a demokrata disszidensek megfelebbezték a választást, de a felebbezést a főispán elutasította. A felebbezők ez éllen a döntés ellen a közigazgatási bírósághoz felebbeztek és úgy látszott, hogy a főispánnak az az álláspontja, hogy a közigazgatási bíróság döntéséig nem hívható össze a közgyűlés. Erre val az a körülmény is, hogy a főispán az összes választási iratokat magánál tartotta. Meglepetésszámba megy tehát most, hogy Lukics Predrag főispán hozzájárult a közgyűlés azonnali összehívásához. Ennél az elhatározásnál bizonyára nagy szerepe volt annak, hogy a közgyűlés elodázásával a város költségvetés nélkül exlexbe kerülne. Dr. Borota Braniszláv vasárnap délután 6 órára hivatalába értekezletre hívta a többségi blokkba tömörült pártokat. amelyeknek képviseletében a következők jelentek meg: a hivatalos radikális párt részéről Popovics Dáka nemzetgyűlési képviselő, Popovics Alimpije lelkész, dr. Rajkovics Mihály a radikális párt elnöke, a demokraták részéről: dr. Nikolics Brankó közjegyző, a kerületi demokrata párt elnöke, tartománygyülési képviselő, Milosevics Becskerekről jelentik: A városi képviselőtestület hétfőn délután tartotta alakuló közgyűlését, mely igen viharos lefolyású volt. A közgyűlés megnyitása után dr. Sztojakovics Bogdán városi főjegyző felolvasta a megválasztott képviselők névsorát és bejelentette, hogy Alekszijevics Mita főispán dr. Mihajlovics Jován, Terzin Vlada disszidens radikális, Móljáé Milivoj demokrata, Granics Zdravkó, Binder József és Bischof Nikola munkáspárt képviselők mandátumát megsemmisítette, dr. Bunics Ivó törvényszéki elnök pedig lemondott mandátumáról. A bejelentés nagy vihart támasztott. A független demokrata és munkáspárti Brankó tanár, a tőzsde kormánybiztosa, a magyar párt részéről: Profuma Béla nyugalmazott polgármester, Achs Izor ügyvezető alelnök és dr. Wilt Vilmos, a néöetek részéről: Weiss Vilmos mérnök, Lütze Ágoston és Czidlik Ferenc és végül a zsidók részéről: dr. Lusztig Nándor a zsidó hitközség elnöke és dr. Szattler Mátyás alelnök. Az értekezlet hosszabb vita után hivatalosan is megalakította a többségi blokkot, amely eképen 56 bizottsági tagot számlál és a nyolcvan tagú törvényhatósági bizottság jelentékeny többségét képezi. Az ellenzék a Pribicsevics-pártból, a Pasics-párti radikálisokból, a disszidens radikálisokból, a szocialistákból, dr. Adamovics István pártjából és a független munkásokból áll. A többség dr. Velicskovics Szvinyarev jártjának két tagjával 58-ra fog emelkedni. Az értekezlet megállapodott abban, hogy miután Lukics Predrag főispán közölte dr. Borota Braniszláv polgármesterrel, hogy a választási iratokat r.íár el is küldte, hogy a közgyűlést e hét második felében összehívják. Az alakuló közgyűlés kizárólag a bizottsági tagok eskütételéből fog állani, de már ugyanaz nap délután megtartják az első érdemleges közgyűlést, amelyen a polgármesteri szék betöltéséről fognak dönteni. Az értekezleten résztvett delegátusok pártjuk nevében aláírtak egy nyilatkozatot. melyet a közgyűlés elé terjesztenek és amelyben kijelentik, hogy nem kívánnak a polgármesteri állásra pályázatot kiírni, ami egyértelmű azzal, hogy dr. Borota Braniszlávot véglegesen polgármesternek választják meg. képviselők követelték, hogy a főjegyző olvassa föl a főispán végzését, mert a mandátumuktól megfosztott képviselők még nem kapták meg. Sztojakovics főjegyző kijelentette, hogy a végzést nem hajlandó felolvasni, ami újabb heves jelenetekre adott alkalmat. Dr. Matics Misa azt indítványozta, hogy válasszák meg a korelnököt és erre ajánlja Jankahidac Lázót, mint a képviselőtestület legidősebb tagját. Ankles Bózsa dr. Bürget József magyar pártit ajánlotta, aki szerinte idősebb Jankahidacnál, mert a választói névjegyzék szerint 71 éves. — Jankahidac pedig 72 — kiáltották a független demokraták. A nagy lármában dr. Dosen független demokrata fölhívta Jankahidacot, hogy foglalja el az elnöki széket, amit Jankahidac meg is tett és pár szóval megköszönte a bizalmat Dosen dr. indítványozta, hogy a közgyűlés fejezze ki tiltakozását, hogy a közgyűlést összehívták, pediga közigazgatási bíróság még döntött a felebbezésről. Az indítvány fölött heves vita indult meg, mely után a közgyűlés valamennyi tagja letette az esküt. Az eskütétel után a radikálisok és a rr,agyarpártiak: kivonultak a teremből azzal, hogy további pont nem szerepelhet a napirenden. A többség: a független demokraták, szocialisták, földmivespártiak és a munkáspártiak azonban bent maradlak és folytatták az ülést. Dr. Dosen megállapította, hogy a főjegyző jogtalanul vitte magával a választási jegyzőkönyveket és indítványozta, hogy Stojakovics főjegyző ellen indítsanak fegyelmi eljárást. Az ülés az indítványt elfogadta és jegyzőkönyvvezetőnek megválasztotta Grujics Novákot és kijelölte őt jegyzőkönyvhitelesitőül. Radicsev Laza javasolta, hogy őfelségének küldjenek üdvözlő táviratot. A javaslatot élfogadták. Dosen dr. indítványára elhatározták, hogy az összes tisztviselői állásokra pályázatot írnak ki. A választás január negyedikén lesz, a pályázat határideje december harmincegyedikén. A javaslat mellett foglalt állást Rackov Milán a földmives párt elnöke is. Granics Zdravko munkáspárti felszólalásában azt kérte, hogy vegyék jegyzőkönyvbe, hogy ők is letették az esküt és tagjai a közgyűlésnek. Dosen dr. javaslatéira kimondották,! hegy a legközelebbi közgyűlést januári 4-ikére hívják össze, melynek napirendjén a polgármester és tisztviselők megválasztása szerepel Az elnök végül bejelentette, hogy Mihajlovics Jóca és társai petíciót nyújtottak be Popov Dusán, dr Zsupanszki Szlávkó és dr. Ankles Bózsa mandátuma ellenS. Az ülés a panasz kivizsgálására háromtagú bizottságot küldött k, melynek tagjai lettek: dr. Várady Imre, dr. Dosen Vojiszláv és Elimer Gyula. Lopásért eHtéitek egy becskereki uriasszonyt A szomszéd fájával tDzelt és a Szó* kel deszkájával építtetett Becskerekről jelentik: A becskereki törvényszék kedden tárgyalta Siklosics Róza becskereki magánzónö és társai bünpörét. A vádirat szerint Siklosics Róza megvesztegette Kovács Ernőt, Mihelles Ilonka háziszolgáját, aki Siklosics Róza cselédjének, Sztrelimuka Paulának állandóan kosárszámra adott tüzelőfát Mihelics Ilonka fájából. Ezenkívül Siklosics Róza a szomszédos Szokol-házból is lopott tűzifát és épületfát, amelyből ólat készíttetett Siklosics Róza tagadta a vádat. Kijelentette, hogy Mihelics fájából nem vett el semmit, de a Szokolegylet fájából vett, azt azonban más is megtette. Nikolics Emil, a szokol felügyelőbizottsági tagja megengedte neki, hogy elvegye a deszkákat. Kovács Ernő beismerte, hogy adott fát Siklosics Róza cselédjének. Az asszonytól néha öt dinárt kapott mozira. Sztrelimuka Paula csak annyit ismert be, hogy egy kosár fát kapott Kovács Ernőtől. Nikolics Emil kijelentette, hogy nem adott engedélyt a deszkák elvitelére, sőt, amikor tudomást szerzett róla, erélyesen felelősségre vonta. Párvány Andrija vádbeszéde és Ankics Bózsa védőbeszéde után a bíróság kihirdette az ítéletet. Siklosics Rózát lopás és lopásra való felbujtásért egy hónapi fogházra, Sztrelimuka Paulát bünrészességért tizenöt napi fogházra ítélték, Kovács Ernőt, akinek megbüntetését Mihelics Ilonka nem kívánta, felmentették. Kisebbségben maradt a radikális-párt és a magyar párt Besskerek város közgyűlésén A többség elhatározta, bogy valamennyi álfásra kiírják a pílyáza^ot — Az eskü étel után a magyarok és a radikálisok elhagyták a közgyűlést, mert a tárgysorozaton nem szerepelt több pont