Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-05 / 123. szám
4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. május 5. A vakok Itt Suboticán is vannak néhányan: két fiatal, nyolc vagy tiz férfikorbeli, akik rendszerint nősek már valamennyien. Az egyiknek négy gyereke van, okos, értelmes, tiszta fiuk, a legidősebb második gimnáziumba jár és jól zongorázik. Az apja tanította, de már túl van az apja tudásán és most ö instruálja az öreget, hogy le ne maradjon a legújabb operettnótákkal. A vakok tudniillik majdnem mind tudnak zongorázni. Az intézetben kosárfonáson, kefekötésen kívül ugyanis zenére is tanítják a vakokat, mert ez nagyon jó kereseti forrás ezeknek a szegény embereknek. Suboticán körülbelül nyolcán élnek a zenéből. A leg,népszerűbb instrumentumuk: a zongora. Hegedülni a suboticai vakok közül egyik sem tud. Van ugyan köztük egy öreg, hatvani vak ember, aki most nemrégiben hozzáfogott a hegedülésnek, de még csak skálázásnál tart. Pedig nagyon szeretne hegedülni az öreg. Mikor megkérdeztem, minek ambicionálja a hegedűt, azt mondta, az a legszebb zeneszerszám és a hegedühur adja ki a legcsinosabb muzsikát. És Egerben — gyerekkorában, amikor látta még az eget — egyszer mise alatt az oltárképen kerubok hegedűn muzsikáltak egymásnak. Amióta vak, mindig az a kép jut eszébe. Innen van az ő hegedű mániája, amit nem tud elmulasztani. Minden vágya az, hogy hegedűn eljátszhasson egy szép egyházi éneket. Legjobban szeretné a »Téged isten diesérünkc cimü zsoltárt. Ha isfen megsegít —. mondta — akkor egy év múlva már menni fog a dolog. A vakok nagyon meghitt barátságban élnek egymással. Ha ráérő idejük van, összejönnek valamelyiknél és megtárgyalják a világ eseményeit. A maguk kis bajait elmesélik egymásnak, pletykálnak, sóhajtoznak, szomorkodnak, kártyáznak. A vakokban rendkívül módon ki van fejlődve a szolidaritás érzése. A »látók« közönye, tülekedése szorosan összebujtatja őket. Ritkán mennek ki az utcára, de ha dolguk után járnak, vezető nélkül, minden támogatás nélkül eligazodnak a városban. Csodálatosan élénk bennük a tájékozódási ösztön. Egy sarokról, vagy egy kis cirádáról ráismernek az utcára, a helyre, ahol járnak. Náluk jobban senki sem ismeri Suboticát. Tudják, hogy egyik utca hány Jépésre van a másiktól, sőt azt is tudják, hogy a városházától az állomásig hány lépést kell tenni az Alexandrova-ulicán át és hányat a törvényszék felé menet. A kapukilincsek legtöbbjéről tudják, hogy miből van: vasból-e vagy rézből. A legkisebb dologban is szakértők. Amit mi látók észre sem veszünk — az a vakoknak az értelem legközönségesebb appercepciója, Diderot könyve jutott eszembe, amikor a vakokkal ezekről a nüansz-ismeretekröl diskuráltam. Nekik nincs ég, se nap, se hegyek. Ők nem ismerik a világ monumentális viszonyait és lényeit. A kapudisz, járdakő, az ablaksarok és a hang: ezek a vakok intellektuális határkői. Ezen túl nem tudnak semmit. Talán jó is, hogy bem tudnak. Újságot nem szoktak olvasni. Valamikor, a békében Volt Berlinben lapjuk. a nekik való dombornyomásu betűkkel. A háború óta azonban nem jutott még kezükbe. De hogy a világ Ügyes-bajos dolgairól mégis tudjanak valamit, heteakint egyszer összejönnek és valakivel, egy »látóval« felolvastatják maguknak az újságokat. A politika nem érdekli őket. A legszívesebben az öngyilkosságokkal és egyéb rendőri fairekkel törődnek. Ha azt ol-| vassák föl az újságból, hogy egy ember valahol megvakult, az öreg hatvani ilyenkor mindig főisóhajt: — Eggyel megint többen vagyunk... A Saloniki affér és a sarajevéi merénylet A szerbiai Fekete kéz — Dimitrievics ezredes szerepe — A későn kért kegyelem — Protics Sztoján beismerő cáfolata Kinek bűne a háború? — ez a kérdés vetődött fel a világháború befejezése után oly erővel, hogy még legmagasabb diplomáciai körökben is ezt a tisztán doktrinőr jellegű kérdést sok gyakorlati problémánál is sürgősebbnek tartották. A kutatásnak azonban nem lett eredménye, mert arnily meggyőződéssel vádolták a volt központi hatalmak hangadói P o i n c a r é-t, Edward G r e y-t, vagy Nikolajevics nagyherceget, épp olyan erővel süvítettek a vádak antant részről V i 1- pos ex-császár, Berthold gróf, vagy HBtzendorfi Konrád felé. A háborús lavina megindulását ázonban mindkét részről 1914 junius 28-tól számítják, amikor néhány fanatikus diák végzett Ferencz Ferdinánddal és feleségével. Aktualitást ad most ezek elmondásának az, hogy egyes beogradi lapok éppen ezekben a napokban sokat fog lalkoznak a sarajevói merénylettel és ezzel kapcsolatban olyan részletek is nyilvánosságra kerültek, amelyek nemcsak a nagyközönség, hanem a történetirás részéről is érdeklődésre számíthatnak. Ezek az újságcikkek ugyanis rámutatnak arra, faogy a sarajevói merénylet és a Saloniki affér néven ismert események között a dolgok mélyére rávilágító kapcsolat van. Szaloniki affér, — ezzel a kifejezéssel igen sűrűn találkozhatni, p&r arról, hogy tulajdonképpen mi történt Szalonikiben, nem sokat tud 4a közvélemény. 1916-ban volt. A szerb vezérkar és a kormány Szalonikiben tartózkodott, ahová a központi hatalmak hadseregei elöl kellett mennie. A kormány élén Jovanovics Ljuba állott, akit ma a radikális párt egyik legsúlyosabb szavú vezérének tartanak. Kormányában volt többek között Protics Sztoján is. A dolgok előzményéhez tartozik, hogy akkoriban a hadsereg tisztikarának egy része egy titkos egyesületbe tömörült, melynek a jelszava »Egyesülés vagy halál* volt és amelyet általában Fekete Kéz néven ismertek. A' szervezet egyik legkimagaslóbb alakja Dimitrievics ezredes volt, aki Apis néven szerepelt a nyilvánosság előtt. Ha kérdést intézünk azokhoz, volt ismerőseihez, hogy milyen ember volt Dimitrievics ezredes, kétféle véleményt hallhatunk. Vannak, akik azt mondják, faogy az ezredes a legjobb hazafi, a legfanatikusabb szerb volt, minden szerbek között, mások rámutatnak a szaloniki afférra és azt mondják, hogy Dimitrievics ezredes haZaárulÓ volt. ' Mert a szaloniki katonai lötörvényazék hűtlenségért és hazaárulásért ítélte halálra Dimitrievics ezredest, amit az, mint a birói ítélet mondja, azáltal követett el, hogy összeesküdött a régens éJetp, ellen. A szaloniki katonai főtörvényszék tárgyalótermének eseményeire figyelt az égisz antant, olyannyira, hogy az ítélet meghozatala után Miklós orosz cár és György angol király kegyelmet kértek Szalonikiben a ha lálraitéltek számára. Azonban, mini a hivatalos megállapitás mondja, a kegyelemkérés későn érke z e 11, Dimitrievics ezredes társaival együtt már nem volt az élők sorában A régens életének reszélybenforgásáról a nyilvánosság csak a tárgyalás folyamán értesült, amikor az is köztudomásúvá vált, hogy a vád szerint az ezredes társaival együtt azéri^g&art fegyveres erővel fellépni a régens ellen, hogy megakadályozza az akkoriban sok szóbeszédre okot adó szerb különbéke tervét. És itt, a különbébe kérdésénél kapcsolódik össze a szaloniki affér, a szarajevói merénylettel. Az alább következőkre a demokrata párt egyik orgánuma mutatott rá először és Frotics Sztoján lapjának erre vonatkozó cáfolata a dolgok lényegét alig érinti. Eszerint a szerb politikusok egy része akkoriban hajlandó lett volna a központi hatalmakkal, elfogadható feltételek mellett, külön bé. két kötni. Az ország nagy részét a központi hatalmak csapatai okkupálva tartották, a hadsereg akcióképessége erősen meg volt bénítva, az állami bevételek megszűntek, úgy, hogy nem is csodálható, hogy egyesek a békekötésre gondoltak. Protics Sztoján a békés szándékuak csoportjának egyik vezére volt. A békekötésre vonatkozó tárgyalások Svájcban folytak le, amikor a Monarchia részéről állítólag az a kívánság merült fel, hogy a szarajevói merénylet körül történtek tisztáz tassanak. — Mert, mint egy napfényre került aktában Protics Sztoján akkoriban leszögezte, Dimitrievics ezredes vigyázatlanságból egy olyan aktát engedett ki a kezéből, amely bizonyitéknl szolgálhatott arra, hogy neki, Dimitrievics ezredesnek, a szarajevói merénylettel kapcsolatban jelentős szerepe volt. Heg kellett tehát Dimitrievics ezredesnek halni, mert ezt a Monarchiával tervezett különbébe igy követelte. Meg kellett halnia Apisnak dacára az orosz cár és az angol király intervenciójának, amelyek, mint a demokratapárti lap írja, nem késtek el... Élt még akkor az ezredes, éltek a többi halálraítéltek is, de illetékes helyen a kivégzés lefolytatásáig viszszatartották az interveniáló táviratokat. A különbéke, mint tudjuk, nem jött létre, de akkor Dimitrievics ezredes, a szarajevói merénylet egyik rendezője, már halott volt. A szaloniki átférnek, a halálos Ítéletnek azonban mégis volt hatása a Monarchiában is. Horvátországi börtönökben, abban az időben, több neves boszniai szerb politikus volt elzárva, mert azzal vádolták őket, hogy a szarajevói merényletnek ők az előkészítői. A szaloniki kivégzés megtörténte után ezeket a bebörtönözötteket legfelsőbb parancsra szabadonbocsátották. így kapcsolódik egybe a szaloniki affér és a szarajevói merénylet. Lehet, hogy vannak még ennek a minden részletében tragikus ügynek ismeretlen részletei is. A történetírás még bizonyára újabb részleteket is ki fog deríteni a szaloniki és a szarajevói eseményekről. A kiváncsi utókor bizonyára pontosan és részletesen meg fogja tudni, hogy hogyan kezdődött az öt évig tartó borzalmas világégés. 1. b.---------------------Vőlegény Szép Ernő darabjának szerdai bemutatója a Vígszínházban , A Pénz, až átkos pénz körül vannak bajok a Szép Ernő uj darabjában. Mindenképp bajok vannak körülötte, nemcsak azért, mert hiányzik a hozomány, hanem azért is, mert mire a férjhezmenetel után epedő Kornél kisasszony tizezerkoronás csekkjét szerencsésen megírja Vendrei papa a Hegedűs Gyula hátán, a néző kissé keservesen konstatálja,' hogy most aztán igazán oda van a költészet aranya. Annyira oda van, hogy még az aranyfüst utolsó foszlánya is lehámlik az illúzióról, ami pedig abban az esetben is végzetes lenne, ha nem olyan iró volna a Vőlegény szerzője, aki elsősorban költő s mint ilyennek, a költészet a legfőbb erőssége, sőt létjogosultságát igazoló passe-partoutja a színpadon. Szép Ernő, a még affektáltságain keresztül is őszinte melegségü, balk- és finom lírikus, furcsa félszegséggel szól egy megkapó versben a közönséghez a darab előtt s szives elnézést kér, mondván: ez nem az én hangom, ez Pest és a szinpad. Szóval bejelenti, faogy maga sem veszi egészen komolyan a dolgot, csak egy kis mókázásról lesz szó a továbbiakban. Ez a vallomás amennyire szokatlan, annyira lehűtő, kiábrándító. Ezek után nem lehet kedvünk bővebben elmélkedni a Vőlegény szomorú kisiklásairól, abszurd helyzeteiről, diszananciáiról, és rosszul felragasztott harmadik felvonásáról. Valamit azonban még igy, félkézről vetten is elárul a Vőlegény. Azt, hogy szerzőjének mondanivalói nem bírják el a színpadi formát. Szép Ernő azt hiszi, hogy megalkudott, pedig csak a gyengeségeit tárta fel: a rivalda éles fénye még az ő költészetének sem túlságosan kedvező világítás, hát még ha erről a költészetről eleve le kell mondanunk! . . . Az előadás, ahelyett, hogy leplezte volna a darab gyengéit, még kirívóbbá tette azokat. Varsányi, bár látszott, hogy Csortossal s a többiekkel együtt a legnagyobb kedvvel és szeretettel igyekezett belehelyezkedni "kényelmetlen szerepébe, tapogatózott, kereste önmagát. Pedig ha vele van baj: a darabban a hiba. Hegedűs, a hazudozó, kávéházi figurát kísérteties elevenségüvé tette. Vendrei és *S z e r é m i mulatságos, kedves öregek voltak, Gombaszögi Ella pedig közvetlen, diszkrét és illuziötkeltő játékával adott egyéni szint halvány szerepének.
