Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)

1922-05-05 / 123. szám

1922. május 5.

BACSMEGYEI NAPLÓ

Megdöntőiteké a háborús gyakorlat

& közgazdaság elméletét?

Ezen a címen tartotta meg Helfer Farkas budapesti egyetemi tanár akadémiai székfoglalóját. Heiler a felvetett kérdésre nemmel válaszolt és érdekes előadásában az áralakulás alapvető probléma{"óból kiindulva, megállapította, togy az áremelkedés nem a bankjegyek szaporodásának, hanem a termelés csökkenésének tudható be. A termelt javakra egyre több a jelentkező, a piac nem tekinthető át, nem egységes és hiányzik a verseny jótékony hatása. Ármaximélásokkal ezen nem lehet segíteni. Heiler szerint a tudomány megállapította, hogy az áralakulás nem egyéb annál a küzdelemnél, amely a jövedelem eloszlása tekintetében folyik. Min den ár nemcsak költség, hanem jövedelem is egyúttal. Az árnivó kialakulásánál nincs döntő szerepe az inflációnak, mert az áremelkedés nem áll arányban a forgalomba hozott papírpénz mennyiségével.

A váltóárlblyamok kialakulása sem egyedül az inflációtól függ, hanem arra elsősorban a fizetési mérlegnek van hatása. Heller nem ért egyet Cassel javaslatéval, a mely az intervaiutáris árfolyamokat a különböző árszínvonalaknak megfelelően akarja szabályozni. Heller szerint az inflációnak nincs még vége és a váltóárfolyamok egyensúlyba hozatala a fizetési mérleg alakulásától függ.

A közgazdaságtan elméletei a háború alatt ismegállták helyüket

és a felforditott gazdasági élet] jelenségei csak arra indíthatnak, j hogy a hosszú béfcekorsznk ain't

megállapított törvényeket ?eífrissítsük. A felfrissítésnek két irányban kel! végbemennie : az értékszámításnál nem a számbeli érték, hanem az a fontos, hogy mögötte milyen jószág áll« A számérték

Nagy feltűnést keltett a múlt héten, hogy Bartos autófuvarozó a Gizella-térre költözött ki a szabad ég alá. mert a Lakáshivatal kilakoltatta a Kerepesi-ut 38. szám alatt levő lakásából. A kilakoltatott család kirakta bútorait a Gizella-térre, másnap pedig már hosszabb ottiakásra is berendezkedett; sátort vontak a bútorok köré és mint modern sátorlakók éltek itt a Gizella-téren. Ez a Gizella-téri sátorlakás nemcsak a f városi lakosság körében keltett nagy feltűnést, de e Budapesten tartózkodó idegen missziók is felkeresték a családot és érdeklőd tek helyzete felől. A nagy feltűnés hatása alatt a lakáshivatal vezetője kiutalt a Bartos családnak egy szükséglakást a Gellérthegyi utón, Bartos azonban nem fogadta el a szükséglakást, ha nem ragaszkodott ahoz, hogy adják vissza neki a régi lakását, hiszen az uj bérlő, kinek részere az ő lakását elrekvirálták, még be sem költözött a kiürített lakásba, mely azóta üresen áll.

Bartos továbbra is a Gizellatéren maradt, sőt legújabban kő vetői is akadtak példájának. Tegnap este a Deák Ferenc-tér közepére költözködött Rosta Ferenc postatakarékDénztári alkalmazott a családfával, ma délelőtt pedig

egy villamoskalauz és a csalódj bútorostól együtt kiköltözött ez Üllői-ut és Nagykörút sarkára.

Ma pél után öt órakor aztán váratlan fordulat történt a Gizel latéren lakó Bartos-család ügyében. Öt órakor egy nyitott ren dőrautomobil érkezett a Gizella térre a sátorlakás mellé és az autóról égy rendőrtisztviseld vezetésével több rendőr szállott le. A rendőrtisztviseíő felmutatta a rendőrségnek azt a végzését, a mely elrendeli Bartos bútorának a toloncházba való kiszállítását. A rendőrök ezzel — Bartos tiltakozása ellenére — felpakolták a szabad térre felállított bútordarabokat a nyitott teherautóra és elvitték a mosonyi-utcai toloncházba, a Bartos-családot pedig otthagyták, most már igazán hajléktalanul a Gizella-téren. A rendőrséget az késztette erre az intézkedésre, hogy elejét vegye -annak, hogy a kiköltöztetett csaádok a főváros forgalmas helyeire a szabad ég alá hurcol - kódjának ki, amiáltai sok kellemetlenséget és zavart okoznak.

Ezzel ugyan még nincsen elintézve a szerencsétlen kilakoltatott család sorsa, de elejét vették annak, hogy mások is követhessék példájukat.

»«T.. WIIMWB««. I ■ ■ I

Királyi hercegből

— szállóportás

. — Egy fekete herceg regénye —’*$

A kalandorregények; tartalmával v«-i télkedik Brahim Kachala neugami her-; heg élettörténete, melyet, a francia lapok tálalnak fel a szenzációra éhes kö-^ zönség elé. Az afrikai fejedelmi sarj hosszú utón jutott el atyja udvarából ai nizz-J Palace-Hotel portási páholyáig. /

A harmincötéves herceg a bomui király fia. Az európai hatalmak 1909-ben* kezdtek érdeklődni zjyja országa iránt, melyét Anglia és Németország hamarosan felosztottak egymás közt. A királyi trón tehát elveszett, mielőtt a herceg az ülést kipróbálhatta volna benne, Elhagyta idegen kézre került birodalmát és Párisba költözött, ahol kezdetben fejedelmi életmódot folytatott. A’ honvágy azonban nem engedte nyugodni és egy szép napon ismét megjelent a forrón tűző afrikai nap alatt. Algírba ment mint a jezsuiták vendége és itt ismerkedett meg Brazza grófnővel, a híres francia Afrikakutató özvegyével, aki az ifjú herceg nevelését és' sorsának intézését kezébe vette. Algír-r bél nagyobb utazásokat is tett, többek között ellátogatott Konstantinápolyba, ahol a szultán egy királyfit megillető pompával fogadta. A Bosporus partján, általában oly jól érezte magát, hogy otti maradt 1913 nyaráig, amikor Törökország és Görögország között kitört a háború. E miatt jobbnak látta visszamenni a semleges, nyugodt Franciaországba.

A Földközi tenger partján, Kap-Mar? tinban, mint Eugénia császámö vendége1 kapott szállást Itt fényűző életet élt, úgy hogy az afrikéból magával hozott vagyonnak csakhamar lába kelt. Tovább indult tehát Belgiumba, bejárta Németországot, ahol Vilmos császár kihallgat táson fogadta, Rómában a pápa elé járuU és végül Becsbe ért, hol a háborút kitörése után kiutasították, mire sietve; Franciaországba utazott és a gyarmati) hadsereg szolgálatába lépett.

Rövid idő múlva a hadsereg kötelé-i kéből elbocsátották. Visszatért a Följ„j

5. oHat *

Egy kritikus albumából

Irta: Baedeker

Irodalom

Az az igazán értékes könyv, amely embert pótol, egy kedves ismerőst vagy őszinte jóbarátot; amely bölcs embertárs módjára szól hozzánk s nélkülözbetővé teszi számunkra a társaságot; az a könyv, amely távol a világ vásárától, vadonban vagy remeteségben, idegenben és száműzetésben megvigasztalhatja a lelkünket; az a könyv, amelynek az olvasása közben nem érezzük az egyedülvalóságot, az eihagyatotiságot... Boldog, akinek van egy vagy több ilyen emberpótló könyve, mert az ember sohase tudhatja, hogy mikor szorul rájuk. *

Nem tudom, hol olvastam, hogy valahol az arabok közt az a hiedelem uralkodik, hogy az oroszlán egyszer nagyot tüsszentett, s ekkor és igy jött létre a macska. Ez az arab vagy beduin hagyomány jut mindig az eszembe, ha törpe epigónok vagy egykorú utánzók nagyoknak, a mintáikkal egyenlő értéküeknek adják ki magukat Mert ezek a jó urak csak annyira hasonlítanak az ö nagy elődjükhöz, a fényes példányképükhőz, mint a macska az oroszlánhoz, amelyet ez utóbbi egyszer — amikor náthás volt — kitüsszentett.

*

A költők a világ legbölcscbb emberei. A bajuk csak az (helyesebben: az emberiség baja csak az), hogy ezt akkor, amikor élnek és imák, a kortársak nem veszik észre. Később, amikor bekövetkeztek azok az események, amelyeket előreláttak és megjósoltak, csak később eszmél rájuk a közönség, később, amikor az iró taián meg nem értő kortársa iva! cg}"űrt »sicc már életben, később

derül csak ki, mennyivel látóbbak, észrevevŐbbek, megsejt Őbbek, jobbitéletüek és rátalálőbbak, s mily divináló képességűek voltak a prófétáik, akiknek a jóslásait annak idejében lemosolyogiák, elargumentálták, vagy éppen lehurrrogták. Bizony, az igazi költő nemcsak jobb verseket és szebb prózát ir mint más emberfia, de sokszor többet ért a politikához és nem egyszer jobb közgazdász is, mint egyik-másik „hivatásos“ politikus. Csakhogy korán az, amikor még meg nem értik. Ein Bürger Derer, welche kommen werden ... De nem jó! mondom. A költő nem jön korán, a költő kellő időben jön, a költőt akkor ajándékozza a Gondviselés a nemzetének, amikor annak rája szüksége van; a publikum, ez a millió meg milltófejü szörnyeteg az, amely elkésik, amely nem érti meg az ő nívóján túlnőtt nagy szellemet, s mert nem érti meg, ellenségnek tartja, ellenkezik vele, veszedelmesnek mondja és — nem olvassa. Klasszikus példa: Ady.

*

Az embert a könyveiről, amelyeket olvas, könnyebben lehet kiismerni, mint az írót azokról, amelyeket megirt.

*

Az iró: bíró.

»

Az angoloknak egészen más fogalmuk van az unalomról is, meg a szórakozásról is, mint a kontinentális embereknek. Példa rá:'a regényirodalmuk.

) *

Vannak úgynevezett tanító-írók, akik nem azért alkotnak, hogy művészi müvet teremtsenek, de azért, hogy a kortársaikat „megjavítsák“. Ezeknek a tisztességes szándékú jóembereknek természetesen le kell mondani a halhatatlanságról, de. majdnem mindig a pedagógiai sikerekről is. Mert az Olvasó se esett a feje

lágyára, hamar észreveszi a különben tiszteletreméltó célzatokat, földhöz csapja a könyvet (vagy esetleg nyugodtan leteszi az asztalra — mindenki a temperamentuma szerint) és azokhoz az írókhoz menekül, akiknek nincsenek vc’e szemben ilyen jámbor intencióik, s akik nem oktatni, hanem mulattatni akarják ők. S morális szempontból is nagyon jól jár, mert ezeknél aztán nemcsak élvezetet talál, hanem okulást is.

* -Nem tudom, olvastam-e, vagy a saját gondolatom ?

— A fordítások olyanok, mint az aszszonyok. Ha szépek, akkor nem hűek, s ha hűek, nem szépek.

*

A legrosszabbak azok a könyvek, amelyek se jók se rosszak.

*

Minden bourgeois között legkellemetlenebb az író- és a müvészbourgeois.

*

Egy irótársunkról volt sző a múltkor a kávéházban. Nagyon dicsérték az emberi és a polgári erényeit, dicsőítették a finom műveltségét, a jó kedélyét, az önzetlenségét, a rendszeretetét, a jóindulatát, a nemes szivét, a szónoki képességét, a politikai okosságát, föllépésének az eleganciáját.

Csak az írói tulajdonságait nem emlegették.

Végre megszólalt valaki:

— Igazán, ritka tökéletességű férfiú, tele sok szép erénnyel és nemes kvalitással, Valójában csak egyetlen egy hibáját ismerem.

— Mi az ?

— Nem tud írni.

Vannak ilyen irőtársak.

*■

A költő mindent megért, és a gyakorlati életben mégse tud semmit egészen jól megcsinálni. A nyárspolgár nem ért meg semmit, de a praktikus életben' jól intéz el mindent.

*

Az iró minden könyvében az életébob feláldoz valamit; az olvasó minden könyvből nyer' az életéhez valamit.

*

Pedagógiai szempontból majdnem fontosabb, hogy mit ne olvassunk, mint az, hogy mit olvassunk.

k i

Valaki kresinylőleg nyilatkozott Jóé kairól. 1

Mire a társaság egy tagja ezt felelte:

— Ebből nem az következik, hogy, Jókai nem tudott írni, de az, hogy ön nem tud olvasni.

*

Érdekes volna, ha valamely irást, amely kommentárra szorul — például az Ady Endre „Fekete zongorá“-ját — kiadnák ezer u. n. értelmes olvasónak megmagyarázás végett. Az eredmény valószínűleg ezer különböző értelmezés lenne. De izgatóbb lett volna, hogyha ezt a szépséges költeményt a szerzőjének adták volna ki azzal a kérdéssel, hogy mit akart mondani vele ? Az illusztris költő valószínűleg azt felelte volna:

— Hát tudom én?

Vannak poémák, amelyeket az olvasók jobban értenek meg, mint az Íróik. *

A modern írók nem írnak olyan jól, mint a régiek. De ezek se írtak olyan; iól, mint a maiak. Horatius és Petrarca jobban Írtak, mint Baudelaire és Ady, de ezek meg jobban vcrycltek, mint Horatius és Petrarca.

*

Mihelyst a költő többet törődik a közönséggel, mint a Múzsákkal, ezek azonnal elhagyják őt. A Múzsák nem • bocsájtjék meg a legkisebb hüTOnsége'i se,

revízióján kívül revízió alá kell venni a hosszú békekorszaknak azt a felfogását is, amely a nemzetgazdálkodás szempontjait háttérbe szorítva, a világgazdaság elé orientálódott.

»Zápor mossa a takaróm fehérré*

A Bartos-család &lakását' a tolonckázba szállították — Budapesti levél —