Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-07 / 234. szám

2 PETŐFI NÉPE 1993. október 7., csütörtök Antall József kölni kezelése kérdőjelek Körkörös védelem A magyar katonai diplomáciá­ban fontos fejlemény, hogy több korábbi dokumentumhoz hason­lóan megszületett a szlovák-ma­gyar katonai megállapodás, amely hivatalos formában is rög­zíti a két honvédelmi miniszté­rium együttműködési szándékát. Körkörös fenyegetettség vagy biz­tonság? Ezek a szakkifejezések jő! ismertek a politikusok és a kato­nák körében. Azt az állapotot je­löli, amikor egy államnak azonos időben több ellenséges érzületű szomszéd fenyegetésével kell szembenéznie. A Pozsony és Bu­dapest közt kidolgozott egyez­mény azonban a pozitív, vagyis a másik kifejezést testesíti meg. In­kább egyfajta „körkörös bizton­ság" érzetét erősítheti, hiszen a Szlovákiával létrejött szerződés nem az első a sorban. Az okmány hasonló tartalmú azokhoz, ame­lyeket hazánk korábban más kör­nyező országokkal (például Ro­mániával is) aláírt. Nyitott égbolt szerződés? Posztgraduális tiszt­képzés? A határ közelében végre­hajtott próbarepülések szabályo­zása'? A megállapodásnak termé­szetesen rengeteg apró szakmai részlete van, ám a „laikus közvé­lemény" számára sokkal lényege­sebbnek tűnik a mögöttes tarta­lom. Az, hogy a meglehetősen in­gatag kelet-európai közegben si­került legalább e téren tisztább viszonyokat teremteni. Ettől a ki- sebb-nagyobb érdekellentétek, súrlódások persze nem tűnnek el, de a kapcsolatok javítása - külö­nösen egy olyan kényes területen, rríint a katonai viszonyrendszer - tán épp ezért fontos. így válhat a Pozsonnyal kötött megállapodás az önsúlyánál sokkal jelentősebb egyezménnyé. Szerdán délben Antall József mi­niszterelnök Kölnbe érkezett, ahol a „non-hodgkin” lymphomában szen­vedő kormányfő több héten át orvosi kezelésben részesül. Antall Józsefet a kölni egyetemi klinikák római egyessel jelölt belgyógyászati klini­káján helyezték el, a Volker Diehl professzor vezette intézmény - amint azt a Kölner Stadt-Anzeiger című lap szerdai kiadásában megírta - tíz év óta az ilyen típusú megbetegedések gyógyításával foglalkozó legna­gyobb központnak számít Németor­szágban. A kölni lapnak az MTI értesülése­ivel egybevágó információi szerint Antall Józsefet Diehl professzor ke­zeli majd, nem első alkalommal. Már két évvel ezelőtt is kérték tanácsát a budapesti kollégák, „többször voltam Magyarországon, Budapesten részt vettem Antall József kezelésében” - mondta Volker Diehl a kölni újság­nak: - Ez alkalommal valószínűleg intenzívebb terápiára van szükség, ám erről a kölni professzor egyelőre nem hajlandó nyilatkozni. „Először meg akarom vizsgálni (a kormány­főt), aztán meglátjuk” - közölte, ám nem zárta ki, hogy csontvelő-átülte­tés jöhet szóba. A kölni egyetemi klinikán két év óta lehetséges csont­velő-átültetés. Németországi kezelé­séről maga a magyar kormányfő is szólt az országgyűlés hétfői plenáris Ülésén, nem zárván ki azt a lehetősé­get, hogy a vizsgálatok eredményétől függően esetleg orvosi beavatko­zásra is sor kerül. Antall Józsefet már augusztusban is megvizsgálták Né­metországban az orvosok. Antall Jó­zsefet távollétében Boross Péter bel­ügyminiszter helyettesíti. A minisz­terelnöki sajtóiroda közleménye sze­rint a külföldön történő orvosi keze­lés jellege lehetővé teszi a folyama­tos kapcsolattartást, ezért a kormány, illetőleg a kormányfő hatáskörébe tartozó fontosabb döntések meghoza­talára a miniszterelnök tájékoztatása mellett kerül sor. Gróf Vécseyre emlékeztek Solton • A solti általános iskolások adtak műsort tegnap a Vécsey parkban az aradi mártírokra emlékezve.(Nyúl Gábor fotója). / Göncz Árpád Hollandiában (Folytatásaz Koldultál).... . , Erre mintegy válaszul, Lubbers holland miniszterelnök biztató nyi­latkozatot tett a magyar újságírók előtt. Mint mondta, hazánk az évez­red vége előtt a közösség tagja le­het. Igaz, ehhez még sok akadályt kell leküzdeni, például a gazdaság területén. Nem véletlen, hogy a magyar államfőt még soha nem kí­sérte annyi üzletember, mint mos­tani útján. A magyar vállalkozóknak, mene­dzsereknek külön szakmai progra­mot szerveztek. Szerdán előbb a leg­nagyobb holland virágaukciót nézték meg Aalsmeerben, majd a rotterdami kikötővel ismerkedtek. Turisztikai látványosságnak sem utolsó a virágtőzsde, melynek szer­vezettsége valóban lenyűgöző. Na­ponta 16 millió szál virágot adnak el itt és csomagolnak. Az áru 80 száza­lékát még aznap külföldre szállítják repülőn és kamionokkal. Az ügynö­kök százai gombnyomással licitál­nak egy ötméteres óra előtt. Század­másodperceken múlik a sikeres üz­letkötés, nem szabad tévedni, hiszen fontos szabály: még aznap ki kell fi­zetni a megvásárolt árut. Ezt követte a látogatás Rotter­damban a világ —r talán már mon­dani sem kell — legnagyobb for­galmú kikötőjében, ahol elkezdődtek a tárgyalások egy magyar kereske­delmi központ létesítéséről. A ta­nácskozásra a hazánkban is működő nagy biztosítótársaság, a Nationale Nederlanden üvegpalotájában került sor. Göncz Árpád és kísérete csütörtö­kön Amszterdamban fejezi be a há­romnapos programot, ahol többek között a holland pénzügyi élet képvi­selőivel találkozik államfőnk és Szabó Iván pénzügyminiszter. Lovas Dániel Jön a kijevi puha diktatúra? 0 Az ukránok nem szeretik a liberalizmust? Kik veszik át a hatalmat Ukrajná­ban a várhatóan tavasszal sorra ke­rülő általános választások után? Amennyiben hajlandó a jövő héten lemondani a parlament, akkor ki irá­nyítja a kormányt az átmeneti idő­szakban? Ezekre a kérdésekre igyek­szik választ találni mostanában az ukrán sajtó. A lapok többsége szerint nincs más út, mint hogy Ukrajna megkösse Oroszországgal és Fehéroroszor­szággal a gazdasági szövetséget, ez távlatilag létérdeke az országnak. Sokkal többet vitatkoznak azonban arról, hogy hajlandó-e feloszlatni önmagát a törvényhozás. Ha igen, akkor mikor teszi ezt meg, ha nem, akkor pedig kiknek a kezébe kerül át az ország szekerének a rúdja. Bizo­nyosra veszik ugyanis, hogy a Kucsma-kormány napjai meg van­nak számlálva és heteken belül új ar­cokat ismerhetünk meg a kabinet élén. Vegyük először ez utóbbi eshe­tőséget, vagyis azt, ha a parlament nem óhajt önszántából feloszlani és nem írják ki tavaszra a választásokat. Az egyelőre nem túl erős ellenzék várhatóan nem lesz képes megakadá­lyozni, hogy folytatódjék a kato­nai-ipari komplexum előrenyomu­lása. Jefim Zvjagilszkij első minisz­terelnök-helyettes. akit júniusban a nehézipar fellegvárának számító do- nyecki megye tanácselnöki székéből emelt a kormányba Kravcsuk elnök, jó eséllyel pályázik Leonyid Kucsma bársonyszékére. Nem zárják ki a la­pok azt sem, hogy Igor Juhnovszkoj, volt miniszterelnök-helyettes lesz az utód. Ezt a verziót az támasztja alá, hogy Kravcsuk éppen őt bízta meg az újabb válságprogram kidolgozásával és már négyszemközti tárgyalásokat is folytatott vele. Végül ott vannak a megyékben működő elnöki megbí­zottak, akik kitűnően ismerik a ha­talmi intrikákat és politikailag meg­bízhatóak az említett csoport és az elnök szemében. Nem zárható ki a másik eset sem, tehát lehet, hogy lesz elegendő bátorsága a honatyáknak és lemondanak. Ezt azonban valószínű­leg csak azzal a feltétellel teszik meg, hogy a tavaszi választásokkal egyidejűleg népszavazást is rendez­nek az államfő iránti bizalomról. Tá­vozásuk bejelentése után várhatóan elmaradna a nacionalista ellenzék ál­tal meghirdetett általános politikai sztrájk és október elején megkez­dődnék a Választási küzdelem - fej­tik ki az ukrán elemzők. A lapok többsége szerint nem va­lószínű, hogy a nacionalista pártok országosan is erős támogató bázist szereznek. A legfrissebb felmérések azt mutatták, hogy csak Ukrajna kö­zépső és nyugati megyéiben számít­hatnak sok szavazatra. A voksok döntő hányadát ugyanakkor - az or­szág évtizedes hagyományai és a biz­tonságérzet miatt is - főleg a kato­nai-ipari komplexum által pénzelt szocialisták gyűjthetik össze. Egyes elemzők rámutatnak: a balközép irány sokkal inkább elfogadható a polgárok többsége számára, mint a kiszámíthatatlan nacionalista vagy a társadalmi különbségek ugrásszerű növekedését eredményező liberális politika. Figyelemre méltó a Nyeza- viszimoszty című lap legutóbbi cikke. A szerkesztőségi állásfoglalás szerint a mostani általános káoszban kitűnő' pozícióban van egy Pinochet­hez hasonló, ám kevésbé véres kezű ember. Puha diktatúra kell Ukrajná­nak és ennek irányítására Kravcsuk elnök már nem alkalmas. Ezekben a hetekben lázas keresés folyik, hogy megtalálják a társadalom és a külvi­lág számára is elfogadható személyt - írja a kijevi lap az ukrán belpoliti­kai fejleményeket elemző cikkében. Önkormányzati konferencia Látványos gazdasági növekedésre nem lehet számítani az elkövetkező években, ezért felelőtlenség lenne ezt ígérni csak azért, hogy megnyerjük a választók bizalmát, s ezzel szavaza­taikat - állította egyebek között Pető Iván a Bács-Kiskun Megyei Önkor­mányzat által szervezett balatonlellei szakmai konferencián. Az SZDSZ elnöke a tanácskozás előadójaként a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt elmúlt hároméves parlamenti munkáját értékelte, és az SZDSZ vá­lasztási esélyeit latolgatta. Vidéki bankhálózat Kompromisszum született a vidéki bankhálózat kialakításának kérdésé­ben a Pénzügyminisztérium és az Országos Takarékszövetkezeti Szö­vetség között - jelentette be szerdán Gergely Sándor, az OTSZ elnöke. A kompromisszumként létrejött integ­rációs szerződést jövő héten szerdán, országos értekezleten ismerhetik meg a takarékszövetkezetek. Ha el­fogadják a tervezetet, a jelenlegi bankrendszerhez képest egy kétsze­resen védett vidéki banki hálózat jön létre. Év végétől ugyanis megkezdi működését az Országos Takarékszö­vetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA), mely nem közvetlenül a betétesek pénzét biztosítja, hanem a takarékszövetkezetet védi meg a csődtől. A 256 takarékszövetkezet­nek 1800 fiókja működik, amelyek hamarosan számítógépes összekötte­téssel végezhetik az ügyintézést. A 11Ó milliárd forintos betétállomány­ból 50 milliárd forint a kint lévő hite­lek összege és 60 milliárd forintot fektettek be a bankközi piacokon. Verőlegények előzetesben Pénzbehajtó verőlegényeket vett őrizetbe a Pest megyei rendőrség. Az ügy előzménye: a videokölcsönzés- sel foglalkozó Gőz Zoltán váci lakos pénzzavarba került. Anyagi egyensú­lyát kölcsönökkel igyekezett helyre­billenteni, ezért ismerőseitől 500 ezertől hárommillió forintig terjedő összegeket kért hosszabb-rövidebb visszafizetési határidővel. Szeptem­ber 25-én este a hárommillió forintot hitelező családhoz beállított három erős izomzatú személy és felszólítot­ták a házigazdát, adja vissza a köl­csönről szóló elismervényt, aki a fe­nyegetés hatására a papírt visszaadta. Gőz ezt követően egyik szeptember végi este újra hadba küldte „zsoldo­sait”. Egyik hazafelé tartó adósának kocsiját éjjel az út mellett leállításra kényszerítették, visszavették tőle a kölcsönről szóló elismervényt, letép­ték aranyláncát, és a póruljárt ember autója eladásáról szóló szerződést is kicsikartak tőle. A sikeren felbuz­dulva még 800 ezer forint készpénzt is követeltek. Az alku fejleményeit Gőz a közelből, BMW-je volánja mögül kísérte figyelemmel. Az autós látszólag mindenbe beleegyezett, a lakására hívta a nehézfiúkat, kihasz­nálva lankadó éberségüket, riasztotta a rendőrséget. Jelenleg Gőz Zoltán és a három verőlegény előzetes letartóz­tatásban van, további hármat még köröz a rendőrség: a 18 éves Korák Zsolt, a 21 éves Német József és a 33 éves Lakatos András személyében. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Nyitott ajtó Kelet-Európa előtt A kelet-európai államok az elmúlt években az Európába való vissza­térés útjára léptek - mondotta egyebek között Helmut Kohl kancellár kedden este a migrációról és a kulturális változásokról rendezett bécsi szimpóziumon. Az Európai Közösségnek nyitva kell tartania ajtaját előttük - fűzte hozzá. Az egykori Varsói Szerződés országaiban az át­alakulás visszaesése nagy árat követelne mindenkitől. Ha segítjük eze­ket az országokat - fejtegette a német kancellár - , ezzel nemcsak Eu­rópa jövőjébe ruházunk be, hanem a világbéke megvalósulását is elő­segítjük. A kancellár hatékony kisebbségvédelmet szorgalmazott, és kifejtette: nem bánná, ha nem csak vita lenne a kisebbségjogi konven­cióról, hanem végre el is fogadnák azt. Válságstábot alakít a lengyel kormány Az oroszországi események miatt válságstáb felállításáról döntött keddi ülésén a lengyel minisztertanács. A titkosnak minősített tanács­kozás után csupán annyit hoztak nyilvánosságra, hogy stábot hoztak létre, amelynek feladata az orosz válsághelyzet folyamatos értékelése, valamint egy tárcaközi munkacsoportot, amely ezen eseményeknek a lengyel gazdaságra való esetleges hatásait tanulmányozza. A válság­stáb vezetője Henryk Goryszewski miniszterelnök-helyettes. Joulwan a NATO főparancsnoka Az amerikai szenátus kedden egyhangúlag jóváhagyta John Shali- kashvili tábornoknak az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizott­sága élére történt kinevezését. Shalikashvili Colin Powell tábornokot váltja fel ebben a beosztásban, aki szeptember 29-éveI nyugállo­mányba vonult. Shalikashvili utódjául a NATO európai haderőinek fő­parancsnoki tisztére Bili Clinton elnök George Joulwan tábornokot je­lölte. Mit lép Washington Szomáliában? Bili Clinton amerikai elnök kedd este legfontosabb külpolitikai és katonai szakértőivel tanácskozott arról, hogy mi legyen Washington következő lépése Szomáliát illetően. A legutóbbi amerikai veszteségek - tizenkét halálos áldozat, több mint hetven sebesült és tucatnyi eltűnt (feltehetően fogságba esett) katona - csak súlyosbították a kormányzat helyzetét, márpedig korábban is sokan bírálták a Szomáliái vállalko­zást. Kedden huszonöt képviselő és szenátor szorgalmazta, hogy vagy azonnal hívják haza az amerikai egységeket, vagy pedig az elnök gon­doskodjon küldetésük mielőbbi sikeres bevégzéséről. Alternatív Nobel-díj - nőknek Nők, illetve nők által vezetett, az izraeli megszállás alatti Nyugati Parton, Zimbabwében, Indiában és az amerikai sosón etnikum körében tevékenykedő mozgalmak osztoznak az idei alternatív Nobel-díjon - közölték szerdán Stockholmban. A Helyes Életvitel Díj Alapítvány a Gondoskodás és Tanulás nevű szervezetnek és izraeli alapítójának, Ana Mer-Hamisznak ítélte oda az 1993. évi, egymillió svéd koronányi díj negyedrészét: e szervezet 1988 óta végez nevelőmunkát palesztin fiatalok körében. A Falusi Egyesületek a Haladásért elnevezésű zim­babwei szervezetet azért jutalmazták a díj negyedével, mert egymilliós tagságát saját fejlődési. út választására ösztönzi. Az alternatív Nobel-díj másik félét a zsurr Vandaná Siva indiai környezetvédő, illetve két in­dián nővér, Mary és Carrie Dann között osztotta meg. MENNYIT ÉR A FORINT? AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érvényben: 1993. október 6-án) Pénznem Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, forintban angol font 146,45 147,85 149,25 ausztrál dollár 62,88 63,50 64,12 belga frank (100) 274,62 276,95 277,28 dán korona 14,65 14,78 14,91 finn márka 16,58 16,78 16,98 francia frank 17,01 17,15 17,29 görög drachma (100) 40,97 41,39 41,81 holland forint 52,89 53,32 53,75 ír font 139,35 140,65 141,95 japán yen (100) 91,68 92,28 92,88 kanadai dollár 72,12 72,82 73,52 kuvaiti dinár 323,32 326,07 328,82 német márka 59,45 59,93 60,41 norvég korona 13,59 13,71 13.83 olasz líra (1000) 60,54 61,18 ' 61,82 osztrák schilling (100) 845,29 852,09 858,89 portugál escudo (100) 57,51 58,06 58,61 spanyol peseta (100) 73,24 74,00 74,76 svájci frank 67,86 68,40 68,94 svéd korona 11,95 12,08 12,21 USA-dollár 96,65 97,43 98,21 ECU (Közös Piac) 112,63 113,61 114,59 —---------------------------------- váltható: -------------------------------------­B AJA, Tóth Kálmán tér 7. KECSKEMÉT, Batthyány u 10-12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom