Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
MEGJELENT KÖTETEI: Katona József (Bács megyei fűzetek 1.) — 1954; Katona József (Útmutató a TIT előadói számára 48.) —1955; Pálffy Albert (A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 20.) — 1960; Ady-bibliográfia 1896—1977 (Az MTA Könyvtárának Közleményei) — 1972; Katona József (Nagy Magyar Írók) — 1974; Berzsenyi Dániel (Nagy Magyar írók) — 1976; A magyar verstani eszmélkedés kezdetei (Irodalomtörténeti Füzetek 97.) — 1980. SZERKESZTŐI MUNKÁJA: Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete (Magyar Könyvtár) — 1956; Jókai Mór: Felfordult világ (Jókai Összes Művei. Regények 15.) —1963; Jókai Mór: Mire megvénülünk (Jókai Összes Művei. Regények 16.) — 1963; Katona József: Bánk bán. Kritikai kiadás —1983; Berzsenyi Dániel versei Bessenyei Ferenc előadásában (hanglemez) —1983; Berzsenyi Dániel müvei, Kis János emlékezései (Magyar Remekírók) — 1985. Az irodalom • rabja KITÜNTETÉSEI, DÍJAI: Kiváló Tanár — 1955 Bács-Kiskun megyei művészeti díj — 1971 Forrás-nívódíj — 1976 TIT-aranykoszorús jelvény— 1978 Toldy Ferenc Emlékérem — 1981 Szocialista Kultúráért — 1982 Kecskemét Városért Emlékérem — 1982 Ady Endre-jutalomdíj — 1985 Apáczai Csere János-díj — 1986 — Máig sem tudom, hogy hová való vagyok... — kezdi a beszélgetést kecskeméti otthonában dr. Orosz László tanár, irodalomtörténész, amikor életének legkorábbi szakaszáról, származásáról kérdezem. — Édesapám Csépán volt községi főjegyző. Ott születtem. Egyébként Bereg megyeiek vagyunk, onnan jöttek át a szüleim Csé- pára. Ha viszont életem nagy részét nézzük: kecskemétinek vallom magam. A hírős város református gimnáziumába tízévesen kerültem, az első öt osztályt itt végeztem, majd Beregszászon fejeztem be a tanulmányaimat. Érdekes módon, az érettségi találkozókra mindkét helyre meghívnak. Az élet szétszórt bennünket, de ma is összetartunk, mi hajdani diákok. — Milyen emlékeket őriz gimnazista korából? — Mindkét gimnázium nagy élményt jelentett számomra. Beregszászon valamivel könnyebb volt az életem, hiszen nem internátusbán, hanem a nagyszüle- imnél laktam. Az intézményben friss, haladó népi szellem uralkodott. Ott ismerkedtem meg a tanórákon és az önképzőkörben a népi írókkal, műveikkel. Emlékszem, az érettségin a legújabb népi irodalomról kellett beszélnem. Mindez 1943-ban történt. Sokan azóta sem akarják nekem elhinni, hogy ilyen téma szóba kerülhetett akkor. — Ekkor jegyezte el magát az irodalommal? A beregszászi esztendők feltétlenül meghatározóak voltak, mondhatom, akkor váltam az irodalom barátjává. „Együtt" címmel diáklapot szerkesztettünk. Az első cikkem Katona Józsefről szólt. Nem gondoltam, hogy később Katonával alaposabban is foglalkozom majd, azt pedig álmomban sem mertem elképzelni, hogy a neves drámaíróról elnevezett társaság elnöke leszek egyszer. Gimnazistaként állandóan a könyveket bújtam. A népi írókat már említettem. Végigolvastam az orosz irodalom gyöngyszemeit. Egyszer a magyarórán a regényről kérdezett a tanár. Egy órán át beszéltem Tolsztojról és Dosztojevszkijről, annyira rabul ejtett az ővi- 1 tguk. Ez persze azt is jelentette, hogy a francia, az angol és más tépek irodalmát kevésbé ismer- tem. de később törlesztettem az adósságomat. Fokozatosan tárult ki előttem a világ. — Ez i kitárulkozás nemcsak az irodalomra érthető... Az érettségi után Eötvös- kollégista lettem. Órákig lehetne mesélni arról, hogy mit jelentett a vidékről, hézagos művelt• Irodalmi est a hah anas években. A képen: Szemes Mari. Bodrogi Gyula színművészek, Bodnár György irodalomtörténész és albumunk főszereplője. • A Katona József Gimnázium tanári kara 1950júniusában. Az első álló sor közepén szemüvegben: Orosz László. séggel a fővárosba kerülő fiatalembernek a kollégium, az egyetem. Az idősebb évfolyamtársaktól is sokat tanultam, nem beszélve a jeles tanáregyéniségekről. A kollégiumban szigorú rend uralkodott, az ottani órák sokszor »fontosabbak voltak, mint az egyetemi előadások. Kéthetenként kellett referátumokat felolvasnunk. Az igazgató-tanár, Keresztury Dezső szigorúan bírálta el a dolgozatainkat. Sajnos, ezek az esztendők igencsak zűrzavarosak voltak. 1943—44-ben végeztem az első évet, majd a német megszállás idején leállt az oktatás, s csak 1945 júliusában tehettem le az alapvizsgákat. A következő tanév sem zajlott le zökkenő- mentesen, télen szünetelt az egyetem. Az utolsó évet már konszolidáltabb körülmények között fejeztük be. Érdekes lehetne egy életképet megörökítő felvétel a diákkoromból, de nem maradt ilyen fotóm. Nem is nagyon fényképeztünk akkoriban ... Mint az eddig elmondottakból «.is kiderül, nem lehetett könnyű az egyetemisták élete. — Az az igazság, mi feltaláltuk magunkat. A kollégiumban élénk szellemi élet alakult ki. Nemcsak a szűkebb szakterület érdekelt bennünket, hanem fogékonyak voltunk a világ dolgai iránt is. Az éjszakába nyúló beszélgetések során kicseréltük nézeteinket, vitatkoztunk, terveket szövögettünk. A könyvtárat szabadon használhattuk, amíg be nem zárt, ott tölthettük az időt. Akinek pedig még ez sem volt elegendő, magával vihette azt a kötetet, amit éjszaka el akart olvasni. Egy feltétellel: reggelre a helyén kellett lennie a könyvnek. Az egyetemre ritkán jártunk be, nem is tették kötelezővé a részvételt. Horváth János és Pais Dezső óráit azonban sohasem szalasztottam el. — Az egyetem, a kollégium falai egyfajta védettséget is je• Németh László írót 1970. október tjén beválasztották a katona József Társaságba, középen: Fehér Sándor, a társaság akkori elnöke, a bal szélen pedig Orosz László látható. lentettek. Diplomával a kézben, elhagyva az intézményt egyszer- csak megszűnt ez a védettség. — Igen, és el kellett helyezkedni. Az államosítás évében, 1948- ban ez könnyebb volt. Az akkor államosított kecskeméti piarista gimnáziumba kerültem. Kezdetben furcsán éreztem magam, hiszen református vagyok. Azt hittem, nehéz dolgom lesz. De nem így történt, hamar ösz- szebarátkoztam a növendékekkel. Fiatalok voltak, én is alig múltam húsz esztendős. Magyart és latint tanitottam. Kitűnően felkészült osztályt kaptam, hetedikeseket. Azóta sem találkoztam ilyen diákokkal... 1949- ben egyesítették a református és a piarista gimnáziumot, 1950-ben pedig visszakapták iskolájukat a piaristák. Én a Katona József Gimnáziumban maradtam. Aztán 1951-től 1954-ig — amikor visszatértem a gimnáziumba — a kecskeméti szakérettségis tanfolyamon ta- nároskodtam. Ide azok jártak, akik felnőtt fejjel kívántak érettségit szerezni, s felkészülni az egyetemi felvételire. Különféle tagozatok léteztek: mérnök, közgazdász, jogász, bölcsész osztályokban oktattam a magyart. Kemény, megfeszített munka folyt itt, a tanulók szorgalmasak, törekvők voltak. — Szerencse is kellett ahhoz, hogy az irodalomtörténettel foglalkozhasson? — Az ötvenes évek első felében már sokat publikáltam. Ismerték a nevemet, á szakterületemet. Az irodalomtörténeti munka új életformát hozott. Egy percig sem szabad lazítani, minden időt a kutatásra, az írásra kell felhasználni. Ehhez sok-sok türelemre is szükség van. Ha például Katonával vagy Berzsenyivel foglalkozom, minden gondolatom az övék, minduntalan eszembe jutnak. Előfordult, hogy iskolába menet ötlött fel bennem egy gondolat. amit azonnal papírra kellett vennem. — Orosz Lászlót sokszor találhatták a könyvtár csendjében. — Szerencsére soha sem volt csendes a könyvtár! Az viszont igaz, hogy sok időt töltöttem a kötetek között. Ha valaki sok energiát fektet a könyvtárosi munkába, hamar megmutatkozik az eredmény. 1961 januárjában lettem a Katona József Gimnázium könyvtárosa. Akkoriban került előtérbe az iskolai bibliotékák ügye. Mégsem voltam sokáig függetlenített könyvtáros. Tanítottam, osz- tályfőnökösködtem. 1970-ben ismét a könyvtárban találtam magam, s megszereztem az egyetemi végzettséget is ezen a szakon. 1983-ban a Katona József Gimnáziumban kívánták kialakítani a Megyei Pedagógiai Könyvtár bázishelyét, félállásban kértek fel a vezetésére. El ne feledjem, a Katona József Múzeumban is dolgoztam, irodalomtörténésznek hívtak 1975- ben. Ám ott mégis más feladatokat bíztak rám, könyvtárosi és könyvtárfelügyelői tennivalókat kellett ellátnom a kutatórendszerező munka mellett. Visszakívánkoztam a gimnáziumba . . . 1986 elején mentem nyugdíjba. — Igen változatos életút áll ön mögött. Az az érzésem, több intézmény szerette volna megnyerni magának Orosz Lászlót, s valahogy egy helyen sem tudta kamatoztatni kellően tudását. Vagy önmagával volt mindig elégedetlen? — Erre nehéz válaszolni. Pályám kacskaringóiba az is beletartozik, hogy kezdettől fogva teljes emberként kívántam az irodalomtörténettel foglalkozni. S ez bizony a napi munka mellett nem könnyű dolog. Kísérletet tettem arra, hogy máshol talán több időm lehet a kutatásra, de ez nem igy lett. Szóba került, hogy főiskolán, egyetemen tanítsak, de nem valósult meg. Abban igaza van, hogy örök elégedetlen vagyok ... — Mire a legbüszkébb? — Nem tudom, lehetek-e büszke valamire is? Talán arra, hogy az oktatói és az irodalmán tevékenységemet megpróbáltam ötvözni, s bízom benne, ' hogy nem eredménytelenül. Borzák Tibor
