Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-17 / 90. szám
1986. április 11. • PETŐFI NÉPE • 3 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága ipályázatot hirdet a pártiskolai és a marxizmus—leninizmus esti egyetemi felvételre az 1986/87-es tanévre. EGYÉVES PARTISKOLA E bentlakásos oktatási formában a hallgatók az esti egyetem hároméves általános tagozaita — filozófia, politikai gazdaságtan, magyar és nemzetközi munkás- mozgalom története — anyagával ismerkedhetnek meg. Ezenkívül a tananyag tartalmazza még a politikai oktatás pedagógiai kérdéseit, a pártépítési és vezetési ismeretek témáit, ezeken túl lehetőség van fakultatív nyelvtanulásra is. A hallgatók minden (kurzusból kollokviumot, illetve szigorlatot tesznek. E tanfolyamra javasoljuk mindazon fizikai dolgozok, termelés- irányítók és más hasonló munkakörben foglalkoztatottak beiskolázását, akiket a pártbizottságok pártvezetőségi titkári funkcióba választottak, illetve függetlenített apparátusba bevontak, vagy erre számításba vettek, de középfokú politikai végzettséggel még nem rendelkeznek, s munkahelyük vállalja • a gyorsított képzéssel együtt járó anyagi terheket. Felvételi feltételek: 'alapfokú politikai végzettség, érettségi vagy szakmunkás-bizonyítvány, a munkahely és a megyei párt-vb jóváhagyása és végül a tanulást engedélyező orvosi igazolás. HÁROMÉVES ALTALANOS TAGOZATON a marxizmus mindhárom ágának — filozófia, politikai gazdaságtan, magyar és nemzetközi munkás- mozgalom története — részletes ismereteit tanulmányozhatják a hallgatók. Ezen oktatási formára javasoljuk azon középfokú politikai végzettséghez kötött munkakörben dolgozók, párt- és tömegszervezeti propagandisták beiskolázását, akik a káderfejlesztési tervben szerepelnek, illetve akiket utánpótlásként tervbe vettek. Tanfolyamokat indítunk az alábbi helyeken: Baján, Bácsalmáson, Izsákon, Jánoshalmán, Kalocsán, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Kiskőrösön, Kunszentmiklóson és Solton. A felvételi vizsgakérdések a marxizmus—leninizmus esti középiskola tanyagának tételeit, valamint a XIII. kongresszus határozatait tartalmazzák. A tanfolyam sikeres elvégzé- i se középfokú politikai végzett- • séget ad. A felvételi vizsgakérdéseket, valamint az értesítést a felvételi vizsga helyéről és időpontjáról a jelentkezési lapok beérkezése, rendezése után megküldjük. Tandíj: 300 forint, melyet egy összegben kell befizetni az írat- kozással egyidőben. © KÉTÉVES SZAKOSÍTOTT TAGOZATON a marxizmus mindhárom ágát tudományos elmélyültséggel oktatjuk. Elvégzését ajánljuk egyetemet, főiskolát végzett értelmiségi, tudományos munkakörben dolgozó fiatalok, pedagógusok, népművelők, újságírók, propagandisták, illetve vezetői munkakört betöltők részére, akik a káderfejlesztési tervben szerepelnek és perspektívában számításba jöhetnek. Tanfolyamokat indítunk: Baján: A magyar munkásmozgalom története; speciális céltanfolyam (szakosító III. évfolyam) : A nemzetközi politika időszerű kérdései. Kecskeméten: Filozófia, politikai gazdaságtan és magyar munkásmozgalom története; speciális céltanfolyam (szakosító III. évfolyam): Etika, gazdaságpolitika, vezetési ismeretek és a nemzetközi politika időszerű kérdései. Kiskőrösön: Politikai gazdaságtan. A felvételi vizsgakérdések az általános tagozat tananyagát, valamint a XIII. kongresszus határozatait tartalmazzák. A vizsgakérdéseket, illetve az értesítést a felvételi vizsga helyéről és időpontjáról a jelentkezési lapok beérkezése, rendezése után küldjük meg. Felvételi feltételek: az általános tagozaton alapfokú politikai végzettség, érettségi, — a kétéves szakosított tagozaton az esti egyetem hároméves általános tagozatának elvégzése, illetve ezzel egyenértékű politikai végzettség. Végül valamennyi tagozatra történő jelentkezést munkahelyi vezetői, pártalapszerveze- ti javaslattal, valamint tanulást engedélyező orvosi igazolással kell ellátni. Tandíj: 500 forint, melyet az íratkozással egyidőben kell befizetni. O AZ EGYÉVES TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMOK fő célja a pánt-, állami, gazdasági, tömegszervezeti vezetők, propagandisták továbbképzése. Figyelemmel a legújabb kutatási eredményekre az adott témakörhöz kapcsolódó kérdéseket tárgyalják és dolgozzák fel. Tanfolyamok indulnak az alábbi témakörökben: Baján: Vezetési ismereteik, az „Gyógyítják” a Szabadság hidat A csaknem százéves híd hat évvel ezelőtti felújításakor az úgynevezett ellensúlykamrában végeztek nagyobb munkát. A tavaly ősszel megkezdett munkálatok során az elhasználódott járdaszerkezet kijavítása volt a cél. A munka megkezdésekor derült ki, hogy a függőleges tartóoszlopok nagy részét jelentősen megrongálta a korrózió. A Budapesti Műszaki Egyetem acélszerkezetek tanszéke közreműködésével végzett vizsgálatok után az oszlopokat megerősítették. A járdaszerkezet megerősítésével egyidőben a hidat felállványozták. Homokfúvással eltávolították a régi festékréteget. A hidat világoszöldre festik. Várhatóan nyár elejére ismét birtokba vehetik a közlekedők. Képünkön: teljesen felújították a Szabadság híd járdaszerkezetét. Tény ész juhok Űj-Zélandból A juh ásza tok teljesítményének javítására nagy genetikai értékű tenyészállatokat hoznak be külföldről. Az import egyfelől a gyapjútermelés fokozását teszi lehetővé, másfelől javítja az állomány hústermelő képességét. A világhírű új-zélandi tenyészetekből ezer juhot vásárolnak egy kooperációs megállapodás keretében. Eddig 500 állat érkezett a fogadó gazdaságokba, a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinátba és a Lajtahansági Állami Gazdaságba. Az itteni szakemberek vállalkoztak a Kent és a Co- ridalle fajtájú juhok továbbte- nyésztésére. Az elmúlt évben az NDK-ból érkezett 50 Kelet-fíz fajtájú tenyészállat, az Egyesült Államokból pedig ötven Suffolk fajtájú kos és jerke; ezekkel keresztezéseket folytatnak majd a nálunk honos magyar fésűs Merino hústermelő képességének fokozására. Az NSZK-ból vásárolt kosoknak szintén a hústermelésben lesz majd haszna, eddig hatvan állatot helyeztek el a magyar telepeken. A világhírű ausztrál juhászaitokból tavaly kétszáz juh- embriót hoztak be — mélyhűtött állapotban —, ezeket itthon ültették be az anyaállatokba, s 90 bárány már meg is született az üllői állomáson. Felnevelésük után ezek a hazai állomány gyapjútermelését emelik a keresztezések révén. információ kérdései, gazdaságpolitika; Jánoshalmán: A nemzetközi politika időszerű kérdései; Kalocsán: Vezetési ismeretek, pártirányítás, pártélet, a politika- tudomány alapjai; Kecskeméten: Művelődéspolitika, valláskritika, a terület- és településfejlesztés társadalmipolitikai kérdései, vállalati gazdálkodás, politikai szociológia, az MSZMP honvédelmi politikájának alapjai és ideológiai kérdései, a nemzetközi ideológiai harc kérdései, pártirányítás, pártélet, a tömegpolitikai munka elvei, káder- és személyzeti munka; Kiskőrösön: Vezetési ismeretek, a pártoktatás pedagógiája; Kiskunfélegyházán: Vállalati gazdálkodás, pártélet, pártirányítás ; Kiskunmajsán: Az információ kérdései; Kiskunhalason: A deviáns viselkedés szociológiája, a tájékoztatáspolitika gyakorlata és elvei, korszerű gazdálkodás, a vezetés, szervezés kérdései, pártirányítás, pártélet; Tiszakécskén: A szocialista állam fejlődése és működése, a szocializmus fejlődésének időszerű kérdései, világgazdaság — marketing. Tandíj: 600 forint. A jelentkezők felvételi beszélgetésen kötelesek megjelenni. Félévenként kollokviumot tesznek, illetve záródolgozatot védenek a hallgatók. A felvételi' beszélgetések időpontja előreláthatóan június végén és július elején lesz, melyről külön értesítést (küldünk a jelentkezési lapok beérkezése után. Jelentkezéseket — egyéves továbbképzési céllal — a speciális céltanfolyamainkra is elfogadunk! A marxizmus—leninizmus esti egyetem tagozataira jelentkezési lapokat az illetékes városi, nagyközségi, illetve megyei irányítású nagyközségi pártbizottságoknál, vallamint az oktatási igazgatóságon (Kecskemét, Ady Endre u. 18.) lehet beszerezni. Valamennyi tagozatunkra pár- tonkívüliek is kérhetik felvételüket. Tájékoztatásul közöljük, hogy az esti egyetem általános és szakosított tagozatain a felvételi vizsgák: 1986. június 2. és 11-e között lesznek. A kitöltött jelentkezési lapot — 2 darab sóját névre mégcím- zett és bélyeggel ellátott válasz- borítékkal együtt — kérjük az illetékes pártbizottsághoz, vagy az Oktatási Igazgatóság tanulmányi hivatalához május 12-íg visszaküldeni. • A Dusnoki Munkás-Paraszt Tsz-ben vetik a fűszerpaprikát, amely a környék nagy- és kisgazdaságaiban egyaránt honos növény. (Pásztor Zoltán felvétele) MIT HOZ A BÁCSTER V KÍSÉRLETE? Településtervezés átalánydíjért Nemrég fejeződött be lapunkban a megye városainak általános rendezési tervét ismertető sorozatunk. Ennek kapcsán értesültünk róla, hogy a! Bácsterv új megoldást dolgozott ki, és vezetett be — egyelőre három településen, kísérleti jelleggel — x településrendezési tervekben megfogalmazott elképzelések megvalósításának segítésére. A helyi tanácsokkal kötött megbízási szerződés alapján, átalánydíjért közreműködik a rendezési tervet korábban elkészítő szakember az egyéb építési, műszaki feladatok megoldásában. E kapcsolat tartalmáról s előnyeiről kérdeztük dr. Bozsó Ferencet, a Bácsterv igazgatóját. — Mióta foglalkozik a vállalat rendezési tervekkel? — 1972-ben kezdtük. Mivel a budapesti VÁTI készítette akkoriban az általános rendezési tervet a városoknak, mi az ötezer lakosnál kisebb településeket fedeztük föl magunknak. Az akkori kis csoportból jött létre a településfejlesztési osztály, amelyik az évek során alkalmassá vált nagyobb feladatokra is, mivel rendelkezünk a megfelelő képzettségű és tudású szakemberekkel. Igyekezetünket támogatta az az öt éve kialakult állásSzolgáltatás és munkaszervezés Nehéz jól gazdálkodni' az idővel. Közismertek a munkaidő kihasználásával kapcsolatos gondok. A veszteségszámítások néha megdöbbentő adatokat produkálnak. A nem megfelelő munkaszervezés, a kooperációs gondok, a szerződéses fegyelem lazaságai is okozhatják, hogy éppen nem érkezik a műhelybe a szükséges anyag, s ez gátolja a folyamatos termelést. Van azután olyan eset is, amikor a dolgozó tehet róla, ha nem megfelelően osztja be az idejét. A tanácsi s más hivatali fogadóórák például hiába hosszabbodtak meg, az ügyfeleknek nem akaródzik ilyenkor jönni, hanem továbbra is szinte kizárólag munkaidőben. Időnknek sok gazdája van. Amikor hiába várja a megrendelő félnapokon, néha napokon át a szolgáltató szerelőt, mesterembert, a várakozással töltött fél- vagy eggsz napokat a szabadsága bánja, amely ilyen módon szétforgácsolód- ván, kevesebb pihenésre ad lehetőséget. Ilyenkor dolgozzon a mester bármilyen lelkiismeretesen, nem vagyunk elégedettek a minőséggel, mert időveszteségünket, utánjárásunkat is bekalkuláljuk — teljes joggal —, s így már kevésbé egyértelmű és biztató a kép. Mindezt felismerve rendelettervezet született a közelmúltban: a szolgáltató, amikor felveszi a megrendelést, legyen köteles kétórás időszakaszt megjelölni, s kötbért fizetni, ha, mondjuk, reggel nyolc és tíz óra között nem ér a helyszínre. Az adminisztratív szabályozás nélkülözhetetlen, fontos dolog, ám semmiképp sem válik be. A szolgáltató vállalatok ugyanis felhördültek a tervezet hallatán, s a maguk szempontja szerint, okkal. Azt mondták: a műszerész, a szerelő sohasem tudhatja, milyen meglepetés várja, mi van a falon belül futó csövekben, a mosógép, a hűtőszekrény, s más, elromlott berendezés belsejében. Előfordulhat hát, hogy több a munkája, mint ahogyan tervezte, s elcsúszik az idővel. Vagy sebtiben összecsapja a munkát, hogy idejében érhessen a következő címre, vagy pedig reggelente eleve kevesebb megrendelőhöz kell elindulni, hogy mindegyikük biztonsággal, sőt, rátartással beleférjen az időbe. így viszont a műszerészek teljesítménye lesz jelentősen kisebb, s ennek következtében a keresetük is kevesebb. Ezt meg nyilvánvalóan sem -az egyén, sem munkáltatója nem vállalhatja. Ember és technika csak együtt lehet igazán hatékony, és a korszerű megoldások a szolgáltatóiparban sem odáz- ' hatók el sokáig. A munkaszervezés javításának egyik fontos eszköze lehetne például a CB-rádió. Ennek segítségével az újabb címeket a szerelők anélkül is megkaphatnák, hogy vissza kellene térniük a központba. így időt, energiát takaríthatnának meg, a megrendelők pedig sokkal kevesebbet várakoznának. Feltétlenül szükség van tehát a CB-rádióra, s a technikai eszközökkel párhuzamosan másra is. Például arra, hogy a szerelők a jelenlegi egy helyett két műszakban dolgozzanak, mert késő délután sok megrendelő időbeosztásához lehetne alkalmazkodni. Ez többletkiadással jár, mint ahogyan a technikai fejlesztés is, mert ebben az esetben műszakpótlékot kellene fizetni. így viszont esély van rá, hogy — rendelet nélkül, inkább a feltételek megteremtésével, és jobbá tételével — javuljon a szolgáltatás. V. Zs. pont is, amely szerint a rendezé- siterv-készítést közelebb kell vinni a településekhez. — Mit jelent ez a közelség a tervezésben? — Természetesen nem távolságot. Napi munkakapcsolatot, amelynek keretében az együttműködés szálait akarjuk szorosabbra fűzni. Ennek pedig az az alapja, hogy a VÁTI-val dolgoztató öt város — Baja, Kalocsa, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas — kivételével csaknem minden más megyebeli településnek végeztünk már átfogó vagy ■részletmunkát. Ezekre az előzményeikre építettük az átalánydíjas megbízásos szerződést. — Mi ennek a lényege? — Az, hogy az a műszaki szakember, aki a rendezési tervet készítette, vagy abban közreműködött, továbbra is dolgozzon együtt a helyi tanács munkatársaival, segítse az általános előírások gyakorlati megvalósítását. Mégpedig a bizonyos időközönként egyébként is szükséges tervfelülvizsgálatok közti periódusban is — folyamatosan. így hozhatók összhangba a helyi igények és lehetőségek. — Mit vállalnak konkrétan? — Szaktanácsadóként közreműködünk bármely építmény, épület műszaki tervezésének elő- készítésébén, véleményezzük, javaslatot teszünk épületelhelye- zésekre, elvégezzük a rendezési terv lényegét nem érintő részletmódosításokat. Ha igénylik, részt veszünk tanácsülésekéi#, lakossági fórumokon. A helyi építészeti sajátosságok .megőrzése és az építésügyi előírások helyes alkalmazása érdekében konzultációkat tartunk a magántervezőknek. — Hány szerződést kötöttek eddig? — Érvényben van Bácsalmással, Kiskunmajsával, Tiszakécs- kével, és aláírás előtt áll a kun- szentmiklósi megállapodás. — Mekkora összeget fizetnek a tanácsok? * — Változó, megegyezés szerint, évente 40—80 ezer forint között. — Fogalmazzunk másként: mi a haszna a Bácstervnek ebből? Mert csupán csak az ilyesfajta munkából adódó szemléletváltozás, amely gazdagítja az építészetet, nem elégíthet ki egyetlen egy, fennmaradásáért küzdő tervezővállalatot sem. — A tanácsok negyedévenként.: fizetnek. A szerződést eddig minden esetben egy esztendőre kö-‘ töttülk, így annak végeztével tudjuk megmondani, hogy ténylegesen megérte-e nekünk vagy sem. Mindenesetre ez biztos bevétel. De igazából nem ez az üzlet, hanem amit hozhat. Hiszen az adott települést a mi szakembereink nagyon jól ismerik, s ezáltal közreműködhetünk egyéb tervezési munkákban — például úthálózat, közmű, egyedi létesítmények, városképi jelentőségű beépítések tervezésében. Ügy látjuk tehát, hogy a településtervezés révén más területeken is ott tudunk maradni a piaci versenyben. — És miért jó egy ilyen szerződés a településnek? — Hogy általában miért lehet jó, arra már válaszoltam. A szerződésnek ott van igazán haszna, ahol a rendezési tervek megvalósítása folyamatos átépítést, építést követel, hiszen e helyeken gyakran operatív beavatkozásra van igény. Kiskunmajsán, Tiszakécskén már többször volt ilyen. A megbízó is ott érzi szükségét a mi segítségünknek, ahol még nem alakult ki a megfelelő szak- apparátus az építésigazgatásban. E feltételek megtalálhatók például a városi jogú nagyközségekben. az új városokban, de friss példaként említhetem, hogy az idén községgé nyilvánított Érsekhalmáról is megkerestek már bennünket. Váczi Tamás KUKORICANEMÉSÍTŐK Agrotechnikai KGST-együttműködés A kukoricahibridek fajtához alkalmazott agrotechnikájának kidolgozására kezdődnek kísérletek az idén a KGST kukoricanemesítési egyuttmulkodesében részt vevő országok kutatóintézeteiben,. A kutatások célja az, hogy a közösen előállított fajtákból megfelelő agrotechnika alkalmazásával a lehető legmagasabb termésátlagokat hozzák ki. S megtalálják a módját a termesztési költségek csökkentesének, a jövedelmezőség javításának. A kísérletek adatait a KGST kukoricanemesítiési koordinációs központjában, az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kút átló intézetében dolgozzák fel. A kukoricanemesít’ési együttműködésben részt vevő országok — Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és*a Szovjetunió — fél évtizede kötöttek megállapodást közös nemesítésű fajták, valamint azok vetőmagjainak az előállítására, ökológiai kísérletek folytatására. Huszonegy kutatóintézetben évente 160—162 hibridet próbáltak ki az egyes országok talaj- és éghajlati viszonyai között. Az együttműködésnek már jelentős eredményei vannak: 14 közös nemesítésű hibridet állítottak elő, s azok nagy része jól bevált. Az NDK-ban például már la vetésterület hatvan - százalékán magyar—NDK közös nemesítésű kukoricát termesztenek. Az elkövetkező fél évtizedben újabb 10—12 közös nemesítésű hibrid előállítását tervezik az együttműködésben részt vevő országok szakemberei.