Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-28 / 123. szám
1980. május 28. • PETŐFI N£PE • 3 Magyarok Csillagvárosban • Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, látogatóban a Farkas és Magyari családnál. • Egy derűs perc a sok nehéz órából. • Az első magyar űrhajós feleségével és kislányával. Beszélgetés a Szojuz-36 utasaival • Magyari Béla,1 hazánk másik űrhajóspilótája, Kiskunfélegyházán született. A szülővárostól Bajkonurig tartó útjáról lapunk holnapi számának 3. oldalán számolunk be. t Farkas Bertalan és Magyari Béla. Kis Csaba cs Fazekas Judit, az MTI tudósítói jelentik: 1978. március 18-án szállt le a moszkvai repülőtéren az a repülőgép, amely a magyar űrhajósjelölteket és családjukat hozta a hamarosan megkezdődő kiképzés színhelyére. Farkas Bertalan és Magyari Béla izgatottan készülődött arra, hogy közelebbről is megismerkedjen Csillagvárossal és az űrhajósok életével, bár a környezet már nem volt teljesen idegen számukra: két hónappal korábban itt estek át az orvosi és a képességvizsgálatokon. A repülőtéren az űrhajóskiképző központ küldöttsége — Berego- voj altábornagy, a központ vezetője, Pjotr Klimuk, Beregovoj politikai helyettese és az egész vezető állomány — meleg szeretettel fogadta az új „telepeseket”. A humoráról és gyermekszeretetéről is közismert Alekszej Leonov, a kiképzőközpont helyettes vezetője azonnal pártfogásába vette a két legifjabb magyart, t Farkas Bertalan és Magyari Béla kislányait. Vidám pillanatok, derűs napok bőven akadtak az elkövetkező két év során, de azért a lényeg a munkán, a tanuláson volt: át kellett esniök az űrhajóskiképzésen, s a külön kutatási programra is fel kellett készülniük. Az űrhajósok oktatásának első része elméleti kiképzés, amely igen sok tudomány elemeit magában foglalja, a ballisztlkától, a mechanikától kezdve a csillagászatig. A program másik része a gyakorlati felkészülés: a jövendő kutatóűrhajósnak a fedélzeti mérnök számára szükséges ismereteket kell elsajátítania — másszóval mindazt, amit a Szojuz-típusú űrhajók irányításához, a rajt, a pályamódosítások, az összekapcsolás és a leszállás végrehajtásához szükséges. Ezt a különböző gyakor- lóűrhajókorv tanulják meg, s az elektronikus számítógépek által vezényelt programok hajszálpontosan reprodukálják számukra _a valódi űrrepülés feladatait, sót ennél jóval többet: sokkal több „rendkívüli eseményre” kell felkészülniük, mint ami eddig az űrutazások során előfordult. A program harmadik része is gyakorlati jellegű, A jövendő űrhajósok számos alkalommal vezetnek repülőgépet — ez az első osztályú repülőgépvezetői minősítés birtokában inkább szórakozás volt a két magyar jelölt számára — ejtőernyős ugrásokat kell végezniük, fel kell készülniük a vízreszállásra, arra az eshetőségre, hogy az űrhajó elhagyott körzetben ér földet. Ehhez járul még a fizikai felkészülés programja, amely rendszeres testedzés, sportolás mellett olyan külön programot is magában foglal, amely csak az űrhajósoknak szükséges — fel kell készülniük például arra, hogy viszonylag könnyen viseljék el az áttérést a súlytalanságra. Végül a felkészítés lényeges eleme az is, hogy a kutatóűrhajós megismerkedjék az utazása során elvégzendő kísérletekkel; ismerje azok minden elemét, tudja kezelni a szükséges műszereket A magyar űrhajósjelöltek becsülettel helytálltak ezen a nem könnyű képzésen. Számos vizsgán mentek keresztül, s ezek közül nem egy igen nagy megterhelés volt. A leszállási vizsgán például a jelölt 16 órán át ül a gyakorló űrhajóban, ebből tízet szkafanderben tölt, s a szimulátorberendezésekkel gyakorlatilag végi gpróbálja a leszállás teljes folyamatát. Az űrhajóskiképző központ vezetői, a magyar jelöltek parancsnokai nem egyszer elmondták: a két fiatalember minden vizsgáját kiváló minősítéssel tette le, .ez pedig ritka eredmény Csillagvárosban. Farkas Bertalan egy beszélgetés során így foglalta össze élményeit: „A felkészülés az űrrepülésre a legnehezebb feladatok egyike a, világon. Számunkra, számomra ez teljességgel új életet jelentett. Őszintén megmondom, korábban elr sem tudtam képzelni, mit jelent ez... A felkészülés első, elméleti szakaszában a nehézségek főként abból származtak, hogy nem értettünk meg például egyes törvényszerűségeket, nem ismertük jól a technikát, a szállító űrhajót, a rendszereket. A második szakaszban, amikor már megkezdtük a gyakorlati foglalkozásokat, minden világos lett... Voltak nehéz pillanataim, amikor egyszerűen nem sikerült minden úgy, ahogy vártam, de mellettem ült # Szánkózás Csillagvárosban. # Kubászovval a Szaljui-űrállo- más földi mása mellett. tapasztalt elvtársam, Valerij, és ez természetesen nagyon megkönnyítette a munkát. Egyrészt nehéz volt a felkészülés, de másrészt nagyon örülök, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akik minden helyzetben támogattak, segítettek.” A segítők mindenekelőtt a kiképzési program vezetői, a tanárok, a tudósok, a'' szakemberek, az úgynevezet „metodisztok” voltak, akik szinte éjjel-nappal készen álltak a segítségre. Nemcsak munkatársak, barátok is lettek a magyarokkal a két esztendő során. Csillagváros erőteljes közösség, s amellett valódi város is. A két űrhajósjelölt családja is megtalálta annak módját, hogyan illeszkedjék be a mindennapos életbe, s ha kisgyermekkel nem is volt könnyű megszokni az új helyet, nagyon sok segítséget kaptak helyi ^barátaiktól, s Magyar- országról is. Nehéz, de minden percben új élményt; új ismeretet és új barátokat hozó két évet zárt le az utolsó vizsga, az utolsó orvosi ellenőrzés, amikor kimondták a bizottság tagjai a döntést: a magyar űrhajósjelölt képes és alkalmas a részvételre az első szovjet—magyar közös űrutazáson. A bajkonuri űrrepülőtérre vezető út, amely 1978 tavaszán a moszkvai repülőtéren kezdődött meg, itt itt nyílt meg véglegesen az első magyar űrhajós előtt. (MTI) Az igazat megvallva, az újságíró számára már megszokottá váltak az ilyen sajtóértekezletek és beszélgetések, a kozmoszba induló űrhajósoknak feltett kérdések is szinte egyformáknak tűnnek... Mégis, ezt a májusi találkozót a Csillagvárosban valami megkülönböztette a megelőzőktől. Vajon mi? Az egymást nyilvánvalóani már régen ismerő interjúalanyok kölcsönös bizalma, az oldott, fesztelen hangulat, a magyar és szovjet űrhajósok természetes válaszai. Elmaradt a válaszadók, a Szojuz—36 legénységének — szovjet Valerij Kubászovnak és a magyar Farkas Bertalannak — hagyományos önéletrajzi bemutatkozása. Az első kérdés, amelyet a magyar űrhajósnak egyik újságíró honfitársa feltett, szintén nem volt hagyományos : — Gondolt-e arra, hogyan birkózik meg azzal a kozmikus népszerűséggel, amely önt a repülés után Magyarországon várja? Bertalan először csaknem elnevette magát, egy kicsit gondolkozott, majd így válaszolt: — 'Higgye el, nem gondoltam erre. Az űrhajóskiképző központban eltöltött két esztendő alatt állandóan hatalmában tartott a vállalt feladatért érzett nyugtalanság. Miben jutott ez kifejezésre? Mindenekelőtt abban, hogy méltónak kell lennem erre a feladatra, el kell sajátítanom legalább egy keveset abból, amin szovjet kollégáim már túljutottak, át kell hangolódnom az aviatikái munkáról a kozmikus munkára. — Nos, ez az, amiről egyetlen percre sem feledkeztem meg. Persze arról is szólnom kell még, ami nyilvánvaló: Magyarország képviselője most jut ki először a kozmoszba, ez hazám és népem megbecsülése... Valerij Kubá^zovtól ezt kérdezték: — Mi a véleménye a tapasztalt űrhajós kutatónak a felkészülés munkájáról? — A magyar űrhajósjelöltek két éve vannak a Csillagvárosban és nagyon jól helyt álltak a kiképzési időszakban. Mindenből „kiválóra” vizsgáztak. Az előző nemzetközi legénység tagjaihoz képest az egy évvel hosszabb felkészülési idő lehetővé tette számukra, hogy tüzetesebben tanulmányozzák az orbitális állomást, elsajátítsák a végzendő tudományos kutatások metodikáit. Ügy vélem, hogy a tudományos munkát megkedvelték a magyar repülők, és, hogy a jövőben ez hozzátartozik majd földi szakmájukhoz. így van, Bertalan? — Igen, Valerijnek igaza van — helyeselt Farkas. — Az állomáson végrehajtandó tudományos és technológiai kísérletek és kutatások előkészítése nagyon lekötötte figyelmemet. Még azt is nehezen tudnám megmondani, hogy mi az érdekesebb számomra: például kristályokat növeszteni, vagy a világűrből vizsgálni a Földet, felfedezni szülőföldem tájait. Tudom, hogy mindazt teljesíteni kell, ami az Interkozmosz közös programján szerepel. Tudom, mennyire szükség van a Földön az űrhajósok kozmoszban végzett munkájára, tudom, milyen hatékonyan dolgoznak a szovjet kozmonauták. Szeretném ezeket az eredményeket kiegészíteni a magam hozzájárulásával. — Az űrrepülés során a kozmikus legénység tagjainak „pszichikai öSszeférhetősége" a legfontosabb kérdések közé tartozik. Hogyan látják egymást Valerij Ku- bászov és Farkas Bertalan? — Egy orosz közmondás szerint, ahhoz, hogy egy embert megismerjünk, egy púd sót kell vele elfogyasztanunk... Nem tudom, mennyi jut ebből a sómeny- nyiségből Bertalanra, és rám, de én úgy bízom benne, mint önmagámban, .bármilyen komoly munkára vállalkoznék vele — mond- jg Valerij Kubászov. — Egyszóval teljes a kölcsönös megérté^ s ez a mi ügyiünkben már fél siker. Mit értékelek benne? A_zt, hogyha mondott, ígért valamit — azt meg is teszi... — Kellemes hallapi, ha jót mondanak az emberről — folytatja Farkas Bertalan. — Eleinte nehéz dolgom volt. S ez természetes. „Zöldfülű” voltam, amikor idejöttem a központba. Őszintén szólva, mindentől féltem. Kubászov a kozmosz „régi lakosa”. Már kétszer repült, de még csak célzást sem tett tapasztalatlanságomra, újonc voltomra. Mindenben segített. Ez bátorítást adott, erőm és tudásom pedig napról napra gyarapodott Meg aztán a hidegvérűsége is nem egyszer kisegített az edzéseken előfordult kritikus helyzetekben. Bizonyos vagyok .benne, hogy az űrben is a segítségemre lesz. Búcsúzunk az űrhajósoktól. Jó csillagutazást kívánunk nekik: Farkas Bertalan egy kis ajándék- csomagot mutat nekünk, magyarosan készített kozmikus étel és Valerij Rjumin űrnapiójának miniatűr magyar kiadása van benne. Egyebek közt ezt is magával viszi az orbitális állomásra, hogy örömet szerezzen a „házigazdáknak”. Alena Szevasztyjanova (APN—KS)
