Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-01 / 77. szám

peroFi NÉPE Kitüntetések Hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából pénteken a Belügyminisztériumban ünnep­séget rendeztek. A belügymi­niszter dr. Neichel László rend­őr alezredest, a megyei rendőr- főkapitányság helyettes vezetőjét rendőr ezredessé léptette elő. Nagy Sándor rendőr alezredes­nek itt nyújtották át a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet. Buda­pesten részesítették kitüntetés­ben Bódog}i Antal pénzügyőr századost, a Vám- és Pénzügyőr­ség megyei parancsnokhelyettesét is. A Szolgálati Érdemrend 20 éves fokozatát kapta. Hazánk felszabadulása évfor­dulója alkalmából kitüntetési ünnepség volt a Vám- és Pénz­ügyőrség megyei parancsnoksá­gán. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem bronz fokozatát nyúj­totta át Bódogh Antal pénzügy­őr százados Szombathelyi István pénzügyőr hadnagynak. Szolgála­ti Érdemérem 25 éves fokozatát kapta Horváth István. Maszlag István, Tóth Dénes, Tóth Emil főhadnagyok, Balogh Dániel, Ur­ban Jánosné, Varga József had­nagyok, Bosnyák József törzs- zászlós, Kocsis András zászlós. Ladányi Sándor, Pénzes Gyula, Szerencsés Antal főtörzsőrmeste­rek. Húszéves fokozatát: Jurá- szik László százados. Farkas Jó' zsef, Nánási Elemér, Szabó Béla főhadnagyok. Kiss Ferenc, Bit­esek András hadnagyok és Sza­bó Lajos törzszászlós. Tízéves fokozatát Kovácsné Simity Vik­tória törzszászlós. Riport Hosszúhegyről 0 A Dél-Alföldi Krónika április 5-1 műsorában láthatjuk majd azt a Hosszúhegyi Állami Gaz­daságban készített riportot, amelynek egy pillanatát fény­képen is megörökítette Molnár F. János. A szegedi körzeti stú­dió adása 17 órakor kezdődik. Elelmiszeryizsgálatok - mindannyiunk hasznára „Nagyszerű előadást hallot­tunk!” — ez volt a véleménye annak a félszáz résztvevőnek, aki Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában ott volt a MÉTE Kémiai-Analitikai-Mik- robiológiai Szakcsoportjának rendezésében megtartott előadá­son, ahol Petróné dr. Turza Márta, a Központi Élelmiszer- ipari Kutatóintézet tudományos osztályvezetője az élelmiszérké- mial kutatások terén elért né­hány újabb eredményt ismerte­tett. A „be nem avatottaknak” alig lehet fogalmuk arról, milyen sokrétű tudományos kutatás fo­lyik manapság hazánkban, s a világ valamennyi nagyobb inté­zetében azzal a céllal, hogy az élelmiszerekből „kiszűrjék” azo­kat az anyagokat, amelyek szer­vezetbe jutva különféle beteg­ségeket okozhatnak. Csupán né­hány újsághírből következtethe­tünk a sokszínűségre. példul olyan formában, hogy ebben, vagy abban a növényben, húsfé­lében. gyümölcsben, ivólében ta­lálható olyan anyag amelyik rák­keltő hatású, vagy éppen az el­lenkezőjét. hogy akadályozza az ilyen jellegű megbetegedéseket. Egyik-másik nagy feltűnést keltő bejelentésről kiderült, hogy „kacsa”, pontosabban szólva nem a megalapozott kutatás eredmé­nyét közölték. Így volt ez egye­bek között a mesterséges édesí­tőszerrel. a sza'harinnal is, ami­ről ugyancsak szólt az előadó. Tavaly júniusban USA-ban és Kanadában betiltották a forgal­mazását Az indok az volt, hogy az egyik kanadai intézet állatok­kal kísérletezve a napi emberi fogyasztás ötszázszoros mennyisé­gét adagolták, amitől daganatok keletkeztek az állatokban, s ezt rákos elváltozásnak mondották. Európa egyetlen országa sem fo­gadta el ezeket az eredményeket így hazánk sem. ugyanis csak­nem száz esztendeje fogyaszta­nak az emberek a világon szaha- rint. és még elenyészd formában sem tapasztalták káros következ­ményeit. A példa nyilván csak arra való. hogy érzékeltessük, mennyi­re fontos körültekintően megvizs­gálni az élelmiszereket, a kon- zervekhez adagolt tartósító sze­reket, ahhoz,- hogy a megbízha­tó eredmények tudatában a va­lódi védekezést el lehessen kez­deni. Ha figyel embe vesszük az élelmiszertermelésben az elmúlt húsz esztendő alatt végbement változásokat — például a kü­lönböző vegyszerek használatát, a konzervtartósitó szereket, az állatok táplálásához készített vegyszeradalékokat. — természe­tes és szükséges az élelmiszerek fokozottabb és pontosabb anali­tikai vizsgálata. Ezek közé tarto­zik azoknak az elemeknek a kimutatása, amelyek rendkívül kicsi mennyiségben találhatók az élelmiszerekben, s nyomelemek­nek hívják. Ezek egy része, mint például a króm, cink. szelén, jód, molibdén feltétlenül szükséges az emberek normális fejlődéséhez, néhány más nyomelem pedig kedvezőtlen hatású. Fontos az élelmiszerek ellenőrzése akkor is. amikor új csomagolóanyagot használnak, vagy gyártástechno­lógiát módosítanak abból a szem­pontból, hogy az új csomagoló­anyag, az új eszközökből „ki­old-e” valamilyen elemet vagy vegyületet az élelmiszerben le­vő sav, lúg stb. Az előadó szólt arról is. hogy a takarmányokban és az élelmiszerekben a tárolás ,során ,• kialakulhatnak olyan ve- gyületek, amelyek a szervezetre károsak és kifejlődhetnek olyan mikroszkópikus gombák, amelyek méregtermelésükkel megfertőz­hetik a takartnányt. Megnyugta­tásként hangzott, amikor dr. Turza Márta azt is elmondta, hogy hazánkban kifejlesztették azokat a módszereket, vizsgálati eljárásokat, s rendelkezésre áll­nak azok a berendezések is, amelyekkel az említett kedvezőt­len anyagok kimutathatók mi­előtt az élelmiszerek forgalomba kerülnek. Részletesen foglalkozott az élel­miszerek aroma anyagaival. Ezek megőrzése a feldolgozás fo­lyamatában is fontos, a minősé­get nagyban befolyásoljál^. Az előadó a paradicsom illóanyagá- nak kutatásával foglalkozik. El­mondta. hogy a feldolgozás so­rán a paradicsomból több olyan anyag távozik el. amelyeket fel­tétlenül meg kellene őrizni a jobb minőségű paradicsomlé és sűrítménykészítés érdekében. E témában a kutatások már előre­haladottak. s néhány év múlva már javaslatot is tesznek a gyár­tástechnológia módosítására. Cs. I. Egyre több primőrt kínálnak a kecskeméti piacon: retket, hagy­mát, salátát, zöldpaprikát és a nyarat idéző paradicsomot A két­napos ünnep előtt pedig csak­nem minden elkelt — az árusok alig vittek haza valamit Olcsóbb lett a burgonya: a leg­szebbnek is csak 4,50 forintba került kilója. A sárgarépa kilóját 4—8, a petrezselyemét 5—10 fo­rintért mérték. Négy mázsányi vöröshagymát kínáltak, kilójáért 7—8 forintot kértek. Kelkáposz­tából több mint 7 mázsát vásá­rolhattak a piacra érkezők — míg fejeskáposztából alig fél mázsa volt piacon, kilója 6 forintba ke­rült. 5—6 forintba került a ka­ralábé —, hárommázsányi volt belőle a kínálat. Olcsóbb a fok­hagyma: 20—25 forintba kerül belőle egy kiló. A primőrök sorát a 2 ezer sa­láta „nyitotta” meg; 2,50—6 fo­rintba került egy darab. A pri­mőr-paradicsom ára — az elmúlt héthez viszonyítva — kissé mér­séklődött: az elsőosztályúnak 70 forintba került kilója. 6 ezer he­gyes-erős zöldpaprika kelt el, da­rabonként 1,50—5 forintért. Ka­pós volt a kígyó-uborka is, annak ellenére, hogy kilójáért 30—36 forintot is kértek! Hónapos retek­ből csaknem 3 ezer csomó volt a piacon, csomóját 2—5 forintra tartották. A zöldhagyma kedve­lőinek örömére- már árusítják a fólia-sátorból kikerült hagymát is), eddig csak az erős, hajtatot­tat kínálták), csomójáért 1,40—3 forintot kértek. A spenót kilója 30—40, a sóskáé Ifi—25 forintba került. A gomba kilója 30 forin­tot ért Sok volt az alma: 40 mázsa. Kilóját 3—12 forintért mérték. 28—30 forintba került a héjas dió — 60—70 forintba a mák ki­lója. A savanyúkáposzta ára vál­tozatlan, kilója 10—12 forintba került 15 ezer tojás volt a piacon, 1—1,10 forintért adták darabját. A tehénsajt kilója 80, a tehéntú­róé 35—40 forint volt A tejfel literje 40—50 forintba került. Az élőcsirké párját 55—120, az élőtyúkét 120—200 forintért kí­nálták. Április 2-án a piacon a szoká­sos időben lesz árusítás. / Akadémiai pályázat A Magyar Tudományos Akadé­mia Szegedi Bizottsága tudomá­nyos pályamunka készítését hir­deti meg két témakörben. Az egyik üzemszerűen működő szá­mítógépes adatfeldolgozási rend­szer kidolgozására szólít fel. A másik téma címe: ESZR-számí- tógépek üzemeltetése különös te­kintettel a biztonság és haté­konyság kérdésére. ,A pályázaton bárki részt ve­het. terjedelmi korlátozás nincs, a beküldési határidő 1978. Ok­tóber 30., a pályadíj összege 5 ezer forintig terjedhet. A beérke­zett munkákat a SZAB által fel­kért bíráló bizottság értékeli, s fenntartja a jogot arra. hogy egyes pályázatok díjazásától el­tekintsen. Az eredményhirdetés 1978. decemberében lesz. az eredményeket a pályázatok meg­hirdetéséhez hasonlóan hozza nyilvánosságra a Szegedi Akadé­miai Bizottság. A .pályázattal kapcsolatos minden kérdésben a SZAB ad felvilágosítást (6720 Szeged. Somogyi u. 7.). Követendő példa A Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ a munkásellátás javítására új kezdeményezést indított útjára. Az IGV Finommechanikai Gyá­rával, és a MEZÖGÉP-pel már megkötötte megállapodását, s most folytat tárgyalásokat a Ka­locsai Konzervgyár kihelyezett üzemével munkásellátó boltok létesítéséről, amely a dolgozók helybeli vásárlását teszi lehető­vé. Az IGV-vel kötött megállapo­dás alapján — 120 ezer forint ráfordítással----ma adják át a bo ltot a dolgozóknak. A 65,5 négyzetméteres üzletben az alap­vető élelmiszereket, töltelékáru­kat, élvezeti cikkeket és édesipa­ri termékeket árusítanak. A nyitva tartási idő fél 7-től fél 4-ig van. A dolgozók reggel leadhat­ják a rendelést és munkaidő után már a kész csomagot vihe­tik haza. Növényvédelmi közlemény A gyümölcsfák fakadó rügyein megjelentek a frissen kikelt le- véltetvek. A tojásszám alapján rendkívül erős korai fertőzésre kell felkészülni njegyeszerte. A fák nyugalmi állapotában vég­zett tisztogatás, és a rügypatta­náskor novendával vagy neopol- lal végrehajtott lemosó permete­zés gyérítette ugyan a kártevők áttelelő alakjait, de a levéltatvek igen korai, gyors felszaporodását nem akadályozta meg. Ezért a varasodás elleni réztartalmú ké­szítménnyel (bordóilé, coprantol, cupravlt, rézoxiklorid 50 WP) végrehajtott kezeléssel egy me­netben a levéltetvek ellen hatá­sos növényvédő szereket is szük­séges kijuttatni (BI 58 EC, me- taition 50 EC) a rügypattanás utá­ni szakaszban. A Növényvédelmi és Agroké­miai Állomás felhívja a figyel­met az óvórendszabályok betar­tására. Toronyórák mestere A toronyóráknak is befellegzett már — gondolhatnánk — hiszen majd mindenki karján ott ketyeg a karóra. S mégis milyen jó felpil­lantani egy-egy város vagy község közös, nagy órájára, s kajánul megállapítani késik-e vagy siet? De milyen bosszantó, hogyha a mu­tatók hetekig, hónapokig egy időt mutatnak! Bár az is igaz, hogy az álló óra pontosabb, mint az 5 perces késéssel ,;rendesen” járó, hiszen az előbbi naponta kétszer igazat mutat... De félre a maliciával, a toronyórák javításáról, karbantartásáról is gondoskodni kell, s ezt mindenütt meg is teszik, ahol pénz is, szak­ember is van■ Meg kell azonban mondani, egyikben sem dúská­lunk ... Pere Gyula tiszavasvári órás (képünkön) egyike azoknak, akik az ódon szerkezetek mesterei. Legutóbb a kerekegyházi toronyórát hozta rendbe a községi tanács megrendelésére, de az ország területén több helyen keltek új életre keze nyomán a hatalmas szerkezetek. Ezt az érdekes mesterséget is kevesen űzik ma az országban. Két deci bor 2400 forint Ráfizettek a szabálysértők Minden gépjárművezető tudja, hogy nem ülhet a volán mögé, a motorkerékpár nyergébe, ha sze­szes italt fogyasztott. Azzal is tisztában van mindenki, hogy it­tas vezetésért súlyos büntetése­ket szabnak ki, mégis jónéhányan kihívják maguk ellen a sorsot, azaz a törvény szigorát. így járt Böröczi István Harkakötöny, Le­nin utca 22. szám alatti lakos is. Kiskunmajsán a Tanácsköztársa­ság útján motorozott, amikor iga­zoltatta a rendőrjárőr. Az alko- . holszonda kimutatta a szeszfo­gyasztást, s Böröczi be is vallotta: két deci bort ivott. A szabálysér­tési hatóság 2400 forint pénzbün­tetéssel sújtotta és vezetői enge­délyét három hónapra bevonta. Három cent kevertet ivott meg Szabó József Dunapataj, Szabad­ság útja 19. szám alatti lakos a dunapataji községi tanács vonta­tóvezetője. Ez nem Is lett volna baj, ám a szesz elfogyasztása után felült munkaadója járműjére és úgy közlekedett. Az igazoltatás­nál minden kiderült. Büntetése 2200 forint, s vezetői engedélyét két hónapra visszavonták. Figyelemre méltó dolog történt Bácsbokodon. Szinte azonos idő­ben két ittas járművezetőt állí­tott meg a rendőrjárőr. Érdekes, hogy mind a kettő a bácsbokodi Aranykalász Tsz gépkocsivezetője volt. Az egyik: Fricska Ferenc, Bácsbokod, Tolbuűhin utca 52. szám alatti lakos a közös gazda­ság pótkocsis tehergépkocsijával közlekedett, s az alkoholszondás vizsgálat után bevallotta, hogy egy pohár sört ivott meg. Bünte­tése 2000 forint, s vezetői enge­délyét két hónapra visszavonták. A másik Dibusz József Antal, Bácsbokod, Kossuth utca 29. szám alatti lakos tehergépkocsival ha­ladt, amikor megállították, ö nem sört, hanem két deci bort ivott, öt is 2000 forint pénzbüntetés­sel sújtották, vezetői engedélyét két hónapra visszavonták. Nem rendelkezett vezetői enge­déllyel, ennek ellenére felült mo­torkerékpárjára Rék Gábor Bács- szőlős, Teleki szőlők 104. szám alatt - lakó fiatalember. Mély kú­ton a Mátyás király utcában ál­lították meg, s kérték vezetői en­gedélyét. Miután ilyet még nem szerzett, nem tudta felmutatni, a szabálysértési hatóság 2300 forint pénzbüntetéssel sújtotta. G. G. NAPTÁR 1*78. április 1» szombat Névnap: Hugi Napkelte: 5 óra 24 perc. Napnyugta: 18 óra 13 perc. Holdkelte: 1 óra 36 pere. Holdnyugta: H óra 20 pere. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: ál­talában kevés felhő, száraz, az évszakhoz képest meleg idő. Sok­felé megélénkülő, helyenként megerősödő délkeleti, déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 5 fok körül, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 30-án a középhőmérséklet 10>5 (az 50 éves átlag 8,8), a legmagasabb hőmérséklet 20,1 Celsius-fok volt. A nap 11,4 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 5,3, 13 órakor 17,8 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 3 Celsius-fok volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Székes- fehérváron megtartott 13. heti loítósorsolás alkalmával a kö­vetkező számokat húzták ki: 37, 44, 68, 75, 76 A márciusi tárgynyeremény­sorsoláson a 11. játékhét szelvé­nyei vesznek részt. (MTI) Kiértesített kocsiátvételi sorszámok március 31-én Trabant L. 13304 Trabant Special 18823 Trabant Combi 2984 Trabant Hycomat 6593 Wartburg 353 L. 9312 Wartburg 353 1,. tolótetős 2190 Wartburg 353 de Luxe 10532 Wartburg 353 de Luxe tolótetős 2912 Wartburg Tourist 3157 Lada 1200 93498 Lada 1200 Debrecen 44517 Lada 1300 9035 Lada 1300 Debrecen 4943 Lada 1500 11600 Lada 1200 Kombi 11435 Polski Fiat 125f> (1500) 12799 Polski Fiat l26p (650) 9820 Zaporozsec 26108 Dácia 9919 Moszkvics 2855 Skoda S—105S 89873 Skoda S—120 543 Skoda S—120 Debrecen 421 — Segítség a háztájiknak. Pén­teken nyílt meg az UNIVER me­zőgazdasági áruházáhan Kecske­méten 'a bemutatóval egybekö­tött vásár, mely -április 8-ig tart. A háztáji és kiskert-tulajdono­sok számára megkönnyíti a kis­gép-. növényvédőszer-, vetőmag­vásárlást. illetve a kiválasztást a vásár ideje alatt nyújtott szak­tanácsok is. — Habánok a kirakatban. Új­fajta ajándéktárgyakkal — ha­bán kerámiákkal — várja a tu­ristákat a Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal. Az iro­da kirakatában is látható szép tányérok, bokályok, céhkorsók és söröskupák a Központi Mú­zeumigazgatóság műtárgyi műhe­lyében készültek, mint eredeti múzeumi tárgyak hiteles máso­latai. — Könyvek a művelődés ott­honában. Megnyílt a Katona Jó­zsef könyvesbolt új elárusítóhe­lye a kecskeméti Megyei Műve­lődési Központban. Javarészt szépirodalmi kiadványokból több, mint 30 ezer forintos kész­lettel várják a vásárlókat. — Két napig Kecskeméten tartózkodik a főváros XXII. ke­rületi Állami Zeneiskolájának tantestülete és több mint negy­ven tanulója. A vendégek meg­ismerkednek a megyeszékhely nevezetességeivel. Kecskemét ze­nei intézményeinek életével, áp­rilis 2-án délután 5 órakor pe­dig a Megyei Művelődési Köz­pont színháztermében adnak hangversenyt. A kecskeméti ze­neiskola novemberben viszonoz­za a látogatást. Egyes szálláshelyek árváltozása Az árhatóság április 1-től megváltoztatta egyes szálláshe­lyek árait. Az áremelést — amely a C I. és a C II. osztályú szál­lodákat, a kempingeket, vala­mint a nyaralóházakat érinti — a folyamatos és jelentékeny költ­ségnövekedés és egyes szállás­hely-típusok vesztesége indokol­ta, mert az már akadályozza a megfelelő színvonalú üzemelte­tést. A C I. osztályú szállodákban az áremelés a férőhelyek szá­mától és a komforttól függően szobánként 10 forinttól 60 fo­rintig terjed, a. C II. besorolású szállodai szobák ára 5—30 fo­rinttal emelkedik. A kempingek helyfoglalási dí­ja — az osztálytól függően — személyenként és naponként 2— 4 forinttal növekszik. Az I. osz­tályú nyaralóházakban szemé­lyenként és naponta 15 forint, a II. és III. osztályúban 10 forint az áremelkedés. (MTI) — MISKOLCI SIKER. A kö­zelmúltban fejeződtek be az egye­temi és főiskolai kulturális na­pok rendezvényei a borsodi nagy­városban. A vizuális művészeti kategóriában szép sikerrel szere­peltek a Kecskeméti Óvónőképző Intézet hallgatói. Túróczi Mag­dolna meseillusztrációjával har­madik díjat. Vágó Mária pedig textilmunkájával közönségdijat nyert. — A SZOLNOKI MÜVESZTE- LEP — címmel rendeznek kiállí­tást a Kecskeméti Katona József Múzeumban. A tárlatot vasárnap délelőtt 11 órakor dr. Selmeczi László, a Szolnok megyei múzeu­mok igazgatója nyitja meg. Tár­latvezetést dr. Egri Mária mű­vészettörténész tart. — SZÍNHÁZI BEMUTATÓ. Tegnap este mutatta be a kecs­keméti Katona József Színház társulata Angyal Mária rendezé­sében . Agatha Christie Egérfogó című színművét. A főbb szerepe­ket Monyók Ildikó, Szűcs And­rás, Fekete Tibor Jászai-díjas, Gumik Ilona, Farády István ala­kítja. A díszleteket Szlávik Ist­ván, a jelmezeket Poós Éva ter­vezte. — Munkásellátás as építőknél. 1978. január l-.től háromfős igaz­gatási és munkásellátási csoport foglalkozik a dolgozók szociális helyzetének javításával a Kis­kunhalasi Építőipari Vállalatnál. A nagyüzem egyébként tavaly 44 ezer forintot fordított a mun­kások üdültetésére, 295 ezer fo­rint értékű anyagi támogatást nyújtottak lakásépítésekhez és az év végén 3 új autóbuszt vá­sároltak munkába szállítás cél­jából. MŰSOR: MEGYET MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. ÁPRILIS 1. 17 órakor a színházteremben: Felnőtt filmklub I. - Bérletes (Az április 15-i vetítés helyett^ KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. április 1. szombat este 7 óra: EGÉRFOGÓ Csortos-bérlet Kiskőrösön fél 11 és 2 órakor: A KIS HERCEG MOZI 1978. április 1.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor VADEMBER 30 százalékkal felemelt helyárúi Az ifjúsági bérletek nem érvényesek* Színes, magyarul beszélő francia filmvígjátfk KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4 és háromnegyed 6 órakor GULLIVER UTAZÁSAI Színes, magyarul beszélő angol—belga rajzfilm 8 órakor A GYILKOS A HÁZBAN VAN Magyar bűnügyi film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor BABSZEMJANKO A VARÁZSLÓNAK Színes csehszlovák mesesorozat STÜDIOMOZI: 8 órakor! (A Városi mozi épületében) HOGYAN mondjam meg gyermekemnek: Csak 16 éven felülieknek l Színes, magyarul beszélő nyugatnémet egészségügyi felvilágosító film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. weither Dániel Kiadja': a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Feielős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér í/a. Telefon: 12-619, 12-318 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHl 213—95162 jelzőszámlátR Készült a Petőfi NyomdáÖaB ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út t. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka istváa Index: 33 961 HU ISSN 9133—BIX

Next

/
Oldalképek
Tartalom