Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-25 / 225. szám
2. oldal 1910. szeptember 25, péntek Teljesítette küldetését a Lima—16 A katonai kormány feje ,emondo“ Enyhülés a Közel-Keleten Bizonyos megkönnyebbü- [ A Fehér Ház sajtótitkára lés ' tapasztalható a jordá- szerdai nyilatkozatában de- niai eseményeket kísérő | rűlátóan ítélte meg a jor- sajtókommentárokban vi- ! dániai fejleményeket, bár hozzáfűzte, hogy a helyzet még bizonytalan. ÉrtékeA Luna—16 13 napos aktív kozmikus tevékenység után az utolsó pillanatban sem okozott csalódást, megtartotta a szovjet űrtudósok által előírt visszatérési „menetrendet”. Míg korábban a Hold körzetében járt űrjárművek különböző helyeken ereszkedtek le, sőt, akadt köztük olyan is, amely az Indiai-óceán vizére érkezett, a Luna—16 földi vendéglátója az ismerős kazahsztáni táj, az ember irányította szovjet űrhajók gigászi légikikötője. A földi sima leszállás helyszínén már jóval csütörtök reggele előtt megtörtént minden előkészület az ejtőernyővel érkező „holdcsomag” fogadására. Különleges repülőgépek és helikopterek, valamint bonyolult megfigyelő műszerek tömegét összpontosították a kijelölt leszállási hely körzetében. Szovjet tudományos körökben most kétirányú értékelő-elemző munka folyik: egyfelől behatóan vizsgálják a sikeres űrkísérlet minden mozzanatát, másrészt mérlegelik a „következő szakasz” lehetőségeit, amelyeket éppen a Luna—16 eredményes útja tárt fel. Borisz Petrov akadémikusnak, a csütörtök reggeli szovjet lapokban megjelent és számos új gondolatot felvető cikke a kozmikus automatika diadalaként értékeli a Luna —16 világraszóló kísérletét. Az ismert szovjet tuHárom olasz városban tüntettek szerdán Nixon elnök vasárnap kezdődő látogatása ellen. Egyedül Rómában négy, egymástól független Nixon- ellenes gyűlést rendeztek, az egyiket a külügyminisztérium épülete előtt. Elhalasztották a sztrájkot Egyelőre elhalasztották az amerikai vasutasok országos sztrájkját, amely az eredeti tervek szerint szerdán éjfélkor kezdődött volna. A szakszervezet és a kormány megbízottai folytatják a tárgyalásokat arról, szükség van-e a fűtőkre a Diesel-mozdonyokon. A szakszervezet a tömeges munkanélküliség elkerülése érdekében ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy biztonsági okokból szükség van a mozdonyon a vezetőn kívül egy második emberre Is. 9 év gépeltérítésért Gépelté'ltési kísérletért 5, illetve 4 évi börtönre ítélte a varsói vajdasági bíróság Roman Jasinskit és Andrzej Rybakot, akik június 9-én Bécsbe akarták kényszeríteni a „LÓT” Katowice—Varsó járatán közlekedő menetrendszerű gépet. A kísérő személyzet ártalmatlanná tette a játékpisztollyal fenyegetőző fiatalembereket dós aláhúzza: automaták irányították a Luna—16-ot Holdra vezető útján. Ezzel szemben az automatika szerepe korántsem ér véget. Automatikus fúró vette a hold-talajmintákat, s az értékes kőzeteket automatikusan mozgó kar helyezte el és zárta le légmentesen a visszatérő berendezésbe. Automatikusan rajtolt a rakéta a Föld felé. Petrov akadémikus külön kiemeli mindezeknek a műveleteknek rendkívül bonyolult jellegét. Mint írja: köny- nyebb megállítani egy teljes sebességgel száguldó gépkocsit közvetlenül egy kőfal előtt, mint lefékezni egy berendezést, amely másodpercenként 2 kilométeres sebességgel rohan a Hold felé. A szovjet űrstratégiát fejtegetve Petrov akadémikus felhívja a figyelmet arra, hogy a kozmikus térségnek, a Holdnak és a Naprendszer más égitesteinek tanulmányozásában a szovjet tudomány az automatikus berendezéseknek biztosít vezető szerepet. A szovjet Lunák, Vénuszok. Marsok és Zon- dok, valamint az amerikai Rangerek, Surveyor- ok, Lunar Orbiterek, Martinerek sikeres útjai bebizonyították az automatikus berendezések nagyfokú hatékonyságát. A holdkutatás távlatait Petrov akadémikus a következőkben vázolja fel: Földünk kísérőjének tanulmányozása két'SzakaszNápolyban második napja ütköztek meg baloldali tüntetők a rendőrséggel. Jelszavaikban azzal vádolták az Egyesült Államokat, hogy támogatja Husz- sZein királyt a gerillák elleni hadjáratban. Két rendőr megsebesült, kilenc tüntetőt előállítottak. Milánóban spontán tiltakozás robbant ki egy vendéglőben, amikor egy amerikai tiszt lépett be. Az Olasz Kommunista Párt, mint ismeretes, korábban felszólította az ország lakóit, hogy vegyenek részt a Nixon-ellenes tüntetésekben. Mottó: Szeptember 25. Hat éve ezen a napon kezdődött Mozambik népének fegyveres harca a portugál gyarmatosítók ellen. E/ a nap a Mozambik népével való nemzetközt szolidaritás napja. A „fekete gyöngyszem" legendája A nagy „portugál” labdarúgó, a londoni futballvilágbajnokság, Portugália ottani előkelő helyezésénél; hőse — Mozambikból származik. A televíziónézők millióinak rokonszenvét nyerte meg ez a sportszerű, nagy tehetségű csatár, akinek oroszlánrésze volt például a magyar válogatott elleni győzelemben. A világsajtót bejárták az é1atmódiáról szóló képes riportok. Láttuk szép lisz- s7aboni lakóházát. mé? szebb autóját, feleségét, gyermekét. Ha egy mozambiki fekete A szovjet űrkutatás további céljai ban válik valóra: az első szakaszban automatikus űrállomások további „holdterepszemléket” tartanak, majd a későbbiek során mind automatikus, mind pedig ember irányította berendezésekkel folytatódik a Hold beható és rendszeres tanulmányozása. A jövőben — állapítja meg Borisz Petrov — a Hold csillagászati műszerek, sőt automatikus csillagvizsgálók mindenfajta műszaki és biológiai kísérletek alkalmas támaszpontja lehet. A szovjet akadémikus az ember Holdra repülésének kérdésére kitérve rámutat: ennek akkor kell majd bekövetkeznie, amikor az automatikus eszközök kutatási lehetőségei kezdenek kiapadni. A tudós felhívja egy fontos gazdaságossági szempontra is a figyelmet; az automatikus berendezések űrrepülésének, költségei az ember vezette űrhajó kiadásainak csupán egy huszad—egy ötvened részét teszik ki. A közeljövő szovjet űrprogramot Petrov akadémikus így fogalmazza meg: A tudomány érdekében tovább folytatódik a föld- körülj kozmikus térség és a bolygóközi térség sajátosságainak, a Hold. a bolygók és a Nap fizikai természetének és eredetének kutatása. A gazdasági érdekek szem előtt tartásával pedig az űrtechnikai eszközöket híradási, meteorológiai, hajózási, geodéziai, geológiai, mező- gazdasági és más nép- gazdasági jellegű feladatok teljesítésére, a műszaki haladás előrelendítésé- re is felhasználják. összegezésként Petrov akadémikus megállapítja: a Luna—16 megnyitotta a lehetőséget, hogy hasonló automatikus állomásokkal megismerjük a Naprendszer távoli bolygóit is. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány üdvözölte azokat a tudósokat, tervezőket, mérnököket, munkásokat, akik részt vettek a Luna—16 megteremtésében és az űrrepülési program megvalósításában. bőrű ember így élhet Portugáliában, a sokat szidott gyarmatosítás nem is lehet olyan rossz, mondták sokan. Vajon csak egy kivételes képességű ember karrierjéről van csupán szó? Korántsem. A hazánknál nyolcszor nagyobb, 778 000 km2 kiterjedésű délkelet-afrikai országban valamivel több mint 6 és fél millió lakos él. négyzetkilométerenként 8 és fél ember. A portueál törvények a ..tengerentúli területeken” kétféle polgárt ismernek- civilizáltat és ci- Vilízálatl ant. A 6 és fél millió közül százezernél, valamivel több a civilizált. Vzel<ből 60 ezer fehér bőrű 10 ezer az indiai és kínai. 20 ezer körül van a febs^.fnVoto veerxrrwe*ln A ypecé Ál C’VÍ il b ■fólxrór TDiiTntt A p ff?kete bőrű „asszimiláltak” boldog családjába tartozik. lágszerte. Ügy látszik, pillanatnyilag enyhült a feszültség a Közel-Keleten annak ellenére, hogy az arab államok négytagú különleges békéltető bizottsága által javasolt és Husz- szein király által bejelentett tűzszünet nem következett be. A Palesztinái ellenállási szervezetek központi bizottsága ugyanis elutasította a tűzszünetet azzal az indokolással, hogy a megállapodást az ellenállási szervezet négy fog- jul ejtett vezetőjével kötötte a király. Így északon tovább folynak a harcok, elsősorban Ibrid térségében. A Nimeri szudáni elnök vezette békéltető bizottság időközben visszatért Kairóba. Az A1 Ahram című kairói lap értesülése szerint a bizottság Ammanban kijelentette, hogy a konfliktus rendezése irányában tett első lépés a jordánial katonai kabinet leváltása lenne. Lapzártakor jelentik: A Kairóban tartózkodó jordán katonai kormányfő, Daud tábornok tegnap lemondott. Az eseményeknek ebben a szakaszában továbbra is a legfontosabb kérdés: sikerül-e elkerülni a külföldi beavatkozást? Milyen lépésekre szánja el tehát magát Washington. TOKIÓ (MTI) A kormányon levő Japán Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselőinek egyik úgynevezett tanulmánycsoportja, amely a Kínai Népköztársasággal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik, javasolta: vegyék rá a kormányt, hogy lépjen ki azoknak az országoknak sorából, amelyek a Kína* Nép- köztársaság ENSZ-tagságá- nak kérdését úgynevezett A civilizált fekete sorsa gyönyörű. Mindenekelőtt kap egy papírt arról, hogy ő „assimilandó”, magyarán, beolvadt a portugálok közé. Ezzel az igazolvánnyal bárhol kaphat lakást a nagy portugál világbirodalom területén. Útlevele megnyitja előtte az öt világrészt. Gyermekei iskolába, egyetemre járhatnak. Bárhol dolgozhat, még a közigazgatásban, a rendőrségen, a hadsereg tisztika- rphqrt ts. De mindez eltörpül a legnagyobb kedvezmény mellett: az asszimilált fekete bőrű mozambiki mentesű1 az 1899-i törvény hatálya alól. amely minden afrikai Vöfeioeiqagávé teszi, hogv munkával keresse me" a íztfenntartáaához. szociális hdvzetének meeiayftásáboz szükséges eszközöket”. Ha nem tudia igazolni hogv legalább föl évet dolgozott abban az évben, és hogy lését azokra az örvendetes hírekre alapította, amelyek szerint — mint mondta — a Szíriái kormányerők kivonulóban vannak Jordániából. A Pravdában „Az ag- resszorok védnökei” címmel Viktor Majevszkij elemzi azt a szégyenteljes szerepet, amelyet az Egyesült Államok tölt be a Közel-Keleten. Washington kétségtelenül tudna hatni Tel Avivra — írja —, de ez nem vág bele az Egyesült Államok bizonyos köreinek terveibe. Ezek a körök Izraellel együtt kettős játékot folytatnak, ám az események menete leleplezte őket. NEW YORK (TASZSZ) Bűnösnek nyílvánította a bíróság Hugh Addoni- ziót, Newark város (New Jersey állam) volt polgár- mesterét és három cinkosát, mert pénzt zsaroltak ki azoktól a társaságoktól, amelyek szerződéses munkát végeztek a városi hatóságoknak. A polgármester társaival — akik ugyancsak magas fontos napirendi pontként kívánja kezelni a világ- szervezetben. (A „fontos napirendi pont’’ megszavazásához kétharmados többség kell, s ez a kínai ENSZ- jogok érvényesítésének esélyeit csökkenti. A tanul- mánycsoport emellett követeli, hogy a kormány változtasson Kína-politikáján és tanúsítson a japán—kínai viszonyt illetően „előretekintő magatartást”. kifizette adóját, — elviszik szerződéses munkára, ahogy ők mondják, „cont- radados”-nak. Ez a szép nevű intézmény még mindig az 1928. szeptember 11-i, úgynevezett transvaali egyezmény alapján működik. Ez arról intézkedett, hogy Portugália évenként 100 ezer embert ad Dél-Afrikának a nehéz testi munkák elvégzésére. Ez a szám idővel 150 ezrre nőtt. Körülbelül ugyanennyi ,.contradados”-t ad Mozambik a rhodéziai bányákba és falvakba. Sok százezer dolgozik magában Mozambikban is. Ez Portugália egyik nagy jövedelemforrása A feke|bőrű munkások bérét a portugál kormány kapja meg. ö „gondoskodik” aztán a ,,szerződések”-ről... A „contradados"-ok halálozási arányszáma eléri a 20 százalékot. Hosvan lehet egy fekete bőrűből „assimilado”? Tanuljon meg portugá* Az USA hajthatatlan Párizsban csütörtökön délelőtt megkezdődött a vietnami helyzetről folytatott négyes értekezlet 85. ülése. A tárgyalóterem felé menet Xuoj. Thu>„ a VDK küldöttségének vezetője újságírók kérdésére kijelentette, várja, hogy. Bruce amerikai nagykövet érdemben válaszoljon a DIFK kormányának a múlt heti ülésen előterjesztett új kezdeményezésére. Csütörtökön reggel megérkezett Párizsba Nguyen Cao Ky, a saigoni rendszer alelnöke, aki a rezsim küldöttségének „főfelügyelője és összekötője”. Mint közölték, Ky most sem fog részt venni az értekezlet ülésein. Az ülésen Bruce amerikai fődelegátus felszólalásában azonban ismét kifejezésre juttatta, hogy: Washington nem tágít eddigi álláspontjától, továbbra sem gondol arra, hogy elejtse aThieu—Ky—Kiem rendszert. tisztségeket töltöttek be a városi hatóságoknál — néhány év alatt ilyen alapon körülbelül egymillió négyszázezer dollárt — harácsolt össze. A bíróságon kiderült, hogy Addoniziót és társait sok éves kapcsolat fűzi a, maffiához, a szervezett gengszterizmus hatalmás ■** szindikátusához. Az is kiderült a per során, hogy a polgármester választási kampányát is nagyrészt a korrupt úton szerzett pénzből fedezte. Addonizio. annak ellenére, hogy ügye már a bíróság előtt volt, ez év nyarán ismét jelöl-, tette magát polgármesternek. Newark lakosa) azonban a bűnöző helyett a néger Kenneth Gibsont választották meg a tisztségre. Addoniziót a bíróság tízévi börtönbüntetésre és huszonötezer dollár pénz- büntetésre ítélte, ő azonban kijelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet. Az amerikai sajtó jóslata szerint legalább két év kell ahhoz, hogy a bírósági ítélet érvénybe lépjen. lul írni és olvasni. Szokjon le az „afrikai” életmódról, öltözzön, viselkedjen civi- lizáltan, mint a portugálok. Keresztelked.ien meg, járjon iskolába. Csak egy felesége legyen. Bizonyítsa folyamatosan hűségét Portugáliához ... Ha ezek közül valamelyik feltételnek nem felel meg, „bennszülött” marad holta napjáig. A „mindhalálig” fogalom Mozambik „fekete” területein nem jelent sokat. Az átlagos életkor alig haladja meg a 30 évet. Tíz újszülött közül — a szépítő portugál adatok szerint is — négy nem éri meg az első születésnapját. A hat és fél millió fekete bőrű közül 5000 (ötezer) az assimilandó. Ezer közül nem egészen egy. Ezek egyike a kedves, a tehetséges csodacsatár, Portugália gyöngy-szemefénye, Eusebio, asszimiláció előtt Ferreiro de Sllva. Máté György Tüntetések Nixon ellen Mozambiki mozaik Kína ENSZ tagságáról Gengszter volt a polgármester