Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. június (9. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-20 / 145. szám
A Kecskeméti 64-7 Épületszerelő Vállalat dolgozói fokozotiabliaii elégítik ki a lakosság szükségleteit A KECSKEMÉTI 64/7 Épület- szerelő Vállalat első negyedévi tervét nem teljesítette. Az időjárás javulásával emelkedett a tervteljesítés is. Áprilisban mar 102.7 százalékot, májusban pedig 107.9 százalékqt értek el a havi tervteljesítésben. A vállalat dolgozói megyénk különböző városaiban és falvaiban felépített házakban végzik a különböző szerelési munkákat. A kongresszusi verseny ennél a vállalatnál is szép eredményekhez vezetett. Ezeket az eredményeket a munkások a kongresz- szus után is igyekeznek megtartani, illetve túlszárnyalni. Kiss Sándor és Juhász István például az elmúlt hó utolsó 10 napjaiban vállalta, hogy Kiskőrösön 7 nap alatt befejezi az egyik külső csatorna építését. A munkaidő jobb kihasználásával, a munka észszerű megszervezésével 5 nap alatt végeztek a csatornaépítéssel. Úgy érték el ezt az eredményt, hogy az árok szélén hosszában előkészítették a csatornázáshoz szükséges anyagokat. A helyes munkamegosztással a munka folyamatosságát biztosították. Észszerű munka- módszerükkel példát mutattak a többi szerelőknek is. A VÁLLALAT szerelőinek munkáját a művezetők is igyekeznek elősegíteni. A művezetők közül Germán Sándor mutat példát. A kongresszusi határozatokra úgy válaszolnak a dolgozók, hogy jobb munkát végeznek. A kiskunhalasi építkezésnél például Mányoki Sándor és Varga Imre villanyszerelő az elmúlt hónapban már 180 százalékos átlagteljesítményt ért el. Szabó Ernő és Kosa István DISZ-fiatalok teljesítették a sztahanovista feltételeket. így havonta keresetük már túlhaladta egyenként az 1300 forintot. Példájukat követik Kiskőrösön Csorba Ferenc és Vörös Imre Dísz-fiatalok is, akik mint vízvezetékszerelők elérték a 150 százalékos átlagteljesítést. Horváth Tibor DISZ-fia- tal 177 százalékos átlagteljesítésével tűnt ki. Az élenjáró dolgozók nemcsak több munkát végeztek, hanem a minőségben is értek el szép eredményt. A kongresszus után elhatározták, hogy állandósítják, illetve továbbfokozzák kongresszusi eredményeiket és a minőség vonalán is felzárkóznak a többtermelés szintjéhez. DE MEGINDULT a harc a selejt ellen is. A dolgozók egyré- sze munkájának minőségét javítja és így harcol a selejt ellen. A kongresszus óta nagyobb gondot fordítanak az anyag átvételére is. A vállalat dolgozói megfogadták, hogy ezentúl selejtes anyagot nem szerelnek fel a dolgozók lakásaiban. így követik pártunk célkitűzéseit, hogy a dolgozók minél szebb, kényelmesebb és egészségesebb lakásokhoz juthassanak. Aa idei csapadékos időjárás nagymértékben növeli a másodvetéses kettős termelés lehetőségeit. Az intézkedésre hivatott szervek idejében gondoskodtak a másodvetésekhez szükséges vetőmagról. Kukoricát csere ellenében, kölest, mohart, cirkot, hajdinát, szudánifüvet, napraforgót pedig készpénzre történő vásárlással lehet beszerezni. A termelőszövetkezetek igényüket a járási tanácsnál jelentsék be, az egyéni gazdálkodók pedig a helyi földművesszövetkezeteknél jelentkezzenek igényükkel. A kapálásokkal kössük ösz- sze a fejtrágyázást oly módon, hogy a kapálás előtt érett istállótrágyát, pétisót szórjunk a talaj ■pbred a város. Fiatal asz- szony sietve lép a tejcsarnokba. — Kérek egy liter tejet, egy darab vajat, egy félkiló túrót. Az étkező helyiségekben sietve reggelizők egy pohár tejet kérnek. Vájjon gondolnak-e a tej útjára, míg eljut hozzájuk? önkéntelenül is erre gondol az ember, mikor belép a Bácsbo- kodi Vajüzem telepére. A tiszta üvegcsarnokban gépek zakatolnak, dolgoznak a tejszivattyúk, folyik a beérkezett tej pasztörizálása, fölözése, hogy a városnak minél több minőségileg jó tejet és tejterméket adhassanak. ötvennégy község termelőszövetkezete, egyéni gazdasaga, 17 állami gazdaság tejtermelése kerül az üzemben feldolgozásra. Künn a községekben este és reggel folyik a tejgyüjtés. Az esti fejősekből összegyűjtött tej hajnali három órakor indul útjára. Három teherautó végzi a tejhordást. Hajnali négy órakor az első gépkocsi a tejjel telt kannákkal már a telepre érkezik. Menetrendszerű pontossággal követik a többiek. Reggel 6 órakor pedig megindulhat a beérkezett tej feldolgozása. A gépkocsikra kimosott üres kannákat pakolnak. Újból útnak indulnak. Utjuík most a reggeli fejés összegyűjtése és beszállítása. Reggel nyolc órától folyamatosan az is a telepre érkezik. Az üres kannák a begyűjtő helyeken tejjel telt kannákra cserélődtek. így érkezik a Vajüzembe naponta 25—30 ezer liter tej. Díszes grafikon jelzi: a legtöbb tejet szolgáltató község Mélykút, minőségileg a legjobb tejet adják: Baja, Hercegszántó, Érsekcsanád, Sükösd, A beérkezett tej — miután J*’ Vecsei Géza minőségi ellenőr édességtartalmát megállapította, — átszűrésre kerül. — Obermann Miklós és Lozsányi István ürítik a kannákat a szűrőtartályba. Ettől a pillanattó: Amíg a tej eljut a fogyasztóig kezdve a tej további feldolgozását gépek végzik. Átszúrás után a tej két, egyenként 2500 literes tejtankba kerül, ahonnan a tejszivattyúk, egy részét a pasztó- rizáló, másik részét a föipzpgép- be juttatják. A fölözőgépból nyert tejszín útja most a tejszínérlelőbe vezet. Innen 12 órai érlelés után a köpülőbe jut. Nyolc-tíz mázsa vajat köpülnek itt egyszerre és negyven perces köpülés után Vörös István, 4? élelmiszeripar kiváló dolgozója, Kész János és Márity Mátyás máris a vaj kikanalazásához kezdhetnek. A kikanalazott vajat a városokba hordókban, helyi és környékbeli fogyasztásra csomagolva szállítják. A csoma- golóban Bplvári József né és Füle Anna naponta 6—7 mázsát csomagolnak tízdekás adagolásban, A pasztőrizált és fogyasztásra kerülő tej kellő lehűtés után újból kannákba kerül. A Vajüzem túrót és gomolyát is készít. Kisebb mennyiségben hoz forgalomba tejszínt és tejfelt. A lefölözött tej hatórai al- vadása után veszi kezdetét a túró készítése. Az alvadást követő 4—5 órai csorgatás után közel 10 mázsa a napi termelés. Gondos csomagolás után indul aztán útjára. A Bácsbokodi Vajüzem a pasztőrizált tejet és az előállított tejtermékeket naponta kétszer, délután 15 órakor és 17 órakor hűtőkocsikban indítja útjára. A délután 15 órakor útnak indított fej- és tejtermék a kora reggeli órákban érkezik Budapestre, ahol a gyors kihordás biztosítja a fogyasztókhoz való eljutását. A 17 órakor útnak indított szállítmány viszont a délutáni tejellátást biztosítja. A tej- és tejtermék mielőtt útjára indulna, hideg levegővel hűtött kamrákban készül fel útjára. A kamrába cellákon keresztül tódul be a hideg légk tejszinpasztöröző üzemrészleg, Szölősi István és Marity Mátyás. Teljesítményük; 144%. áramlat, hogy az előállított termékek tartósságát biztosíthassák. A pasztőrizált tej fogyasztása igen kedvelt. Tudják is ezt Szó'.- lősi István és Sasi János pasztőrözök. Nagy gondot fordítanak a tej pasztörizálásához szükséges hőfok biztosítására, hogy a Bácsbokodi Vajüzem jó hírnevét semmi se csorbíthassa. Fehér köpenyben, fejükön fehér sapkával, gumicsizmában nesztelenül járnak-kelnek az üzem dolgozói gépeik körül. A legkisebb hibára is felfigyelnek. Átérzik a felelősség súlyát, hagy munkájuk pontos és időre való teljesítésétől is függ a város tejellátásának biztosítása. Gyermekek, terhes anyák, betegek, a kórházak ápoltjai tőlük várják az egészséget védő, a fejlődést biztosító tejet és tejterméket, A kongresszus határozatai a Vaj üzem dolgozóinak munkalendületét is tovább fokozták, a termelékenység növelésére, az Önköltség további csökkentésére Schamberger Jakab főgépész további újítások bevezetésére készül, Az üzem a tejfeldolgozás révén nagymennyiségű savó- és írómelléktermékhez jut. Nemzetgazdasági szempontból igen fontos, hogy az se menjen veszendőbe. Felhasználására és hasznosítására melléküzemágként sertéstelepet létesítettek. A sertéstelepen nem folyik hizlalás, csak sertésnevelés. A sertések 95 kilogrammos átlagsúly elérése után Innen egyrészt feldolgozásra, másrészt továbbhíz- lalásra elkerülnek. Ezidőszerint 1800 darab süldőt nevelnek a telepen, súlytartalmukat erősen gyarapítja a naponta elfogyasztott 5000 liter savó- és írómellék- termék. A dolgozók igényelnek, a növekvő életszínvonal Követelte fokozottabb ellátás biztosítására a Vajüzem újabb üzemágat létesít a cukrászipar! vállalatok szükségleteinek kielégítésére. Már meg is érkezett az üzembe az a gép, mely a fagylaltkészítmények alapanyagát fogja előállítani. A fagylaltfőző üstben különböző fagylaltízek készülnek majd. Napi1 50 liter alapanyag készítését vették tervbe, de ezt a mennyiséget a szükségletekhez mérten emelni fogják. A Bácsbokodi Vajüzem az ország legmodernebb tejüzemei közé tartozik. Legbüszkébbek rá a bokodiak. Az üzem dolgozóinak minőségi munkája hírnevet szerzett, megbecsülést érdemelt ki termékeik iránt. Ezt a megbecsülést jó munkájukkal igyekeznek tovább öregbíteni. A gyár vajüzeme, A vajköpülőből kiveszik a kész vajmasszát, hogy azokat adagolják és csomagolják. Baloldalt: Vörös István, az élelmiszeripar kiváló dolgozója, — teljesítménye 140% — és Marity Mátyás. — Az üzemben naponta átlagosan 10 q vaj készül. Állatorvosok mozgalma a mezőgazdasági kiállítás sikeréért A győrmegyei állatorvosok elhatározták, hogy tőlük telhetőén igyekeznek előmozdítani az őszi mezőgazdasági kiállítás sikerei. Ennek érdekében mozgalmat kezdeményeztek és vállalták, hogy hathatós segítséget nyújtanak a kiállításra felküldendő kiváló tenyészállatok felkutatásában és kiválogatásában. A megye állatorvosai a mozgalomhoz vaíó csatlakozásra hívták fel a többi megyék állatorvosait Is. Zala- és Vas megye állatorvosai csatlakozva a felhíváshoz, szintén vállalták, hogy állandóan figyelemmel kísérik a kiállításra kerülő állatokat és környezetüket. Segítséget nyújtanak abban is, hogy a gazdák a kiválasztott állatok előkészítését, elhelyezését a vasúti kocsikban, vagy más úton történő elszállítását megfelelően végezzék. (MTI) felszínére és azt kapálással juttatjuk a földbe. Növényeink az érett istállótrágyát a többterméssel hálálják meg. A műtrágyák közül a pétisót akkor használjuk sikerrel, ha belőle holdanként 50-től 100 kg-ot adunk. Általában, de különösképpen a korai paradicsomnál óvakodjunk a túlzott nitrogénműtrágyázástól, mert a növények érését a fölös műtrágya késlelteti, I Idősmerü munka a sár«a" ! __________ répa, a petrezselyem válogatva történő ritkítása is. A ritkításokat egyébként minden állandó helyre vetett növénynél el kell végezni. A fészekbevetett uborkát, tököt, dinnyét is ritkítafti kell, ha ezt a munkát eddig még nem végeztük volna, • 5 A cukordinnyeindákat 3—4 leveles korban két levélre kell visszametszeni. A szél a dinnyeindákat könnyen összeforgatja, ezért helyes azokat kapálás közben egy-egy kapavágás földdel lerögzíteni. A görögdinnyét metszeni nem szabad. Az indák ösz- szefutása előtt a cukor- és görögdinnyénél egyaránt el kell végezni az utolsó kapálást. A szokatlanul esős időjáJ rás meghatározza a gyümölcsösben alkalmazandó helyes permetezéseket is. A nedves, páradús időben elsősorban a gombakártevők nagymértékű elszaporodásával kell számolnunk, ezért helyes, ha gyümölcsöseinkben az alma- moly elleni védekezést szolgáló arzénes permetezéshez alapanyagul nagyobb mennyiségű bordái levet adunk. Figyeljük minden gyümölcsösben a levél- tetvek, a kaliforniai pajzstetű fejlődési állapotát és ha azok nagyobb mértékben kezdenek elszaporodni, a permetezési menetrend szerint idejében védekezzünk. As állattenyésztés fejlesztésének egyik legfontosabb feltétele: a takarmánybázis biztosítása. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat éppen ezért úgy rendelkezik, hogy jelentősen növelni kell a pillangósvirágú takarmánynövények, elsősorban a lucernások termőterületét. Az új lucernások létesítéséhez lényegesen több vetőmagra van szükség, mint az előző esztendőkben. Éppen ezért ezekben a hetekben minden állami gazdaság, termelőszövetkezet és egyénileg gazdálkodó minél nagyobb területen fogjon lucernamagot. Ez rendkívül kifizetődik, hiszen a lueernamag métermázsáját 1500 forintos áron vásárolják fel. A jó magtermésnek elsősorban az az alapja, hogy a magnak meghagyott területen a> megtermékenyülést és a magkötést biztosítsuk. Ennek érdekében a pótbeporzást ne bízzuk teljesen a méhekre és egyéb rovarokra: segítsünk pótbeporzással. Ezt a munkát akkor kell végezni, amikor a lucerna teljes virágzásban van, ilyenkor kifeszített kötéllel húzzuk meg a lucernást éspedig úgy, hogy a kötél érje a lueeTpa hajtásait. Még jobb eredményt nyerünk, ha a kötélre apró szalmacsutakokat/ vagy 10—15 cm. széles zsákvásznat kötünk. A pptbeporzás legjobb időpontja délelőtt 10—l-ia van. Eri a műveletet 3^4 napon keresztül ismételjük meg, hogy azok a virágok is megterméke- nyüljenék, amelyek később nyíltak ki. A tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes a pótbeporzást gondosan elvégezni. Egy holdon ezzel a művelettel 50—60 kilóval növelni tudjuk a magtermést, tehát 750—900 forinttal több lasz a jövedelmünk.