Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)
Bevezető
Találunk délszláv dolgozókat a Külügyminisztérium és az Oktatásügyi Minisztérium apparátusában, a helyi tanácsi és pártapparátusban egyaránt. Több tanácselnök délszláv származású. Megállapítható azonban, hogy a délszláv lakosság számához képest kevesen dolgoznak felelős párt, tanácsi és más állami beosztásban. Számtalan esetben előfordul, hogy túlnyomórészt délszlávok lakta községekben horvátul nem tudók dolgoznak a tanácsi, párt és népművelési apparátusban. Oktatási vonalon nagyon sok olyan személy van vezető állásban, akik a szerbhorvát nyelvet jugoszláviai tartózkodásuk során tanulták meg, és nem délszláv nemzetiségűek. Ezek közül került ki sok délszláv iskolaigazgató, valamint az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályán dolgozó délszláv kérdésekkel foglalkozó előadó. 14 Népköztársaságunk kormánya sok délszláv nemzetiségű dolgozót részesített magas kormánykitüntetésben, erre néhány példa: Joszkin Antalné, Csepel autógyári sztahanovista vasesztergályos, Motola József (Tótszerdahely), a többszörösen kitüntetett sztálinvárosi Partizánbrigád vezetője. Patarcsity József, Szitority Máté, Vujity Miksa, Keszápovics András, a kátolyi termelőszövetkezet Kossuth-díjas elnöke, Ackov Szlávkoné, az új szenti váni Szabad Föld Termelőszövetkezet kiváló tagja, Mile Szokolovity, a magyarbólyi Tartós Béke Termelőszövetkezet kiváló állatgondozója, Munka Érdemrend kitüntetésben részesültek. Népköztársaságunk kormánya augusztus 20-án 49 délszláv nemzetiségű dolgozót tüntetett ki a Magyar Partizán Emlékéremmel. Ezek a dolgozók fegyverrel vettek részt a fasizmus elleni harcban, mely egyaránt szolgálta Jugoszlávia népeinek és a magyar nép szabadságát. A felszabadító harcokban részt vett magyar dolgozók kitüntetése már korábban megtörtént, és kormányunk ezen intézkedésével egy újabb lépést tett a délszláv kisebbségi dolgozókkal szemben elkövetett hibák kijavítására. A déli határövezetből kitelepítettek anyagi kártérítéséről A magyarországi délszlávok helyzetének rendezésében komoly helyet foglalnak el azok az intézkedések, amelyeket pártunk Politikai Bizottsága legutóbbi ülésén elhatározott. 15 A Politikai Bizottság javasolta a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának: járuljon hozzá, hogy a déli határsávból korábban kitelepített lakosság korábbi lakóhelyeikre visszaköltözhessen. Ez az intézkedés nagyrészt délszláv nemzetiségű dolgozókat érint. A visszatelepülök gazdasági helyzetük megjavítására 5000 Ft erejéig segélyben részesülhetnek. A gazdasági munka megindításához vagy a lakóházak rendbehozásához családonként 10 000 Ft kölcsönt lehet az Országos Takarékpénztár útján igényelni. 16