Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Hatalom és város – Budapest példáján - Szívós Erika: Terhes örökség: budapest történelmi lakónegyedeinek problémája a Kádár-korszakban a Klauzál tér és környéke példáján
410 Hatalom és város - Budapest példáján figyelmet fordítani a történelmi városrészek leromlott bérházaira, elavult lakás- állományára. Az 1970-es évek végére azonban több szempontból is megérett a helyzet arra, hogy a várospolitikában előtérbe kerüljön a régi városrészek megújulása. Egyrészt addigra lezárult az első 15 éves lakásépítési program. A nagyarányú állami lakótelep-építkezéseknek, valamint a lakosság magánerős építkezéseinek köszönhetően jelentősen enyhült a mennyiségi lakáshiány, miközben a városi lakosság növekedése is lelassult.6 Ezzel egyidejűleg Magyarországon is éreztetni kezdte a hatását az a szemléletváltás, amely a nemzetközi várostervezési gyakorlatban ekkorra lezajlott. 1945-től az 1970-es évek elejéig Európa nagyvárosaiban leggyakrabban az ún. kemény rehabilitáció gyakorlatát követték. Ez azt jelentette, hogy az elavultnak tekintett régi városnegyedek épületállományát, különösen a szegényebb városrészek egykori munkásbérházait lebontották, és a helyükre modem lakóházakat építettek, gyakran átrendezve ezzel a régi utca- és térszerkezetet. 1970 után azonban teret hódított az ún. puha vagy enyhe rehabilitáció. Ez utóbbinak a lényege egy adott történelmi városrész arculatának megtartása; fontos elv, hogy a felújításra érdemes épületeket meg kell tartani és korszerűsítve felújítani; csak a valóban rossz állapotban lévő épületeket kell lebontani és a helyükre újat építeni, lényegében megtartva az eredeti utcahálózatot.7 Szemléletváltozásra volt szükség ahhoz is, hogy a történelmi városnegyedek egészének védelme mint gondolat egyáltalán gyökeret verhessen Magyar- országon. A nemzetközi műemlékvédelem elméletében és gyakorlatában többnyire csak a második világháború után kezdett megfogalmazódni az az elv, hogy nem csak egyes értékes épületek érdemelnek védelmet, hanem építészeti együttesek, sőt egész városrészek is igényt tarthatnak erre; hogy egy városrész 6 Lásd pl: Lakhatási szükségletek 6-7. p. A szerzők a következőképp definiálják a mennyiségi és minőségi lakáshiány problémáját: „A rendszerváltás előtt a magyarországi lakáspolitika a lakáskérdést a mennyiségi és minőségi lakáshiány paradigma keretei között tárgyalta. A mennyiségi lakáshiány alatt a háztartások száma és a lakások száma közötti különbséget értették, míg a minőségi lakáshiány alatt a lakások méretének és minőségének meg nem felelését. A rendszerváltás előtti időszakot egyértelműen a mennyiségi lakáshiány dominálta, amit jól jelzett a lakáspolitika törekvése arra, hogy az újonnan épített lakások számát maximalizálja. Az 1960-ban induló 15 éves lakásprogram 1 millió lakás felépítését tűzte ki célul, de az ezt követő 5 éves tervek is nagy hangsúlyt helyeztek az új lakásépítési teljesítményre. Az 1980-as évek második felében történt változás, amikor a demográfiai nyomás enyhülése és a városi népesség pövekedési ütemének csökkenése következtében a politika alacsonyabb új lakásépítési számokat is elfogadott, és tervbe lehetett venni a nagyvárosokban a városrekonstrukciót is.” 7 A városrehabilitáció fogalmához és gyakorlatának változásához lásd pl.: EGEDY-KOVÁCS 2005. 9-20. p. A különféle budapesti városrekonstrukciós, illetve városrehabilitációs elképzelések áttekintésére lásd: TOMAY 2007 323-351. p.
