Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Hatalom és város – Budapest példáján - Szívós Erika: Terhes örökség: budapest történelmi lakónegyedeinek problémája a Kádár-korszakban a Klauzál tér és környéke példáján
Szívós Erika: Terhes örökség ... 411 vagy település arculatának védelme is lehet fontos feladat.8 Hosszú volt az út a szorosan vett műemlékvédelemtől a tágabb értelemben vett örökségvédelemig, és tudjuk, hogy az építészeti örökség kérdésében máig sem alakult ki konszenzus. (Ezt a legjobban éppen a Belső-Erzsébetváros körül napjainkban is dúló vitákkal lehetne illusztrálni.) A történelmi városnegyedek szempontjából meghatározó volt az is, hogy miként alakult a műemlékekhez, illetve az építészeti örökséghez való viszony. Budapesten a két világháború között történt először kísérlet a műemléki örökség szisztematikus számbavételére. Amikor a városfejlesztési program kidolgozásakor összeírták a megőrzésre méltó épületeket, a lista jellemző módon leginkább jeles épületeket, középületeket tartalmazott. Igaz, ekkor fogalmazódott meg először az a szemlélet is, amely szerint egyes kiemelt útvonalak, illetve építészeti együttesek is érdemelhetnek védelmet, mert ezek egészükben testesítik meg a régi Buda, illetve Pest egy-egy korszakának hangulatát, építészeti karakterét. Budapest vonatkozásában tehát ekkor fogalmazódtak meg először a szorosan vett műemlékvédelemnél tágabban értelmezhető örökségvédelmi szempontok.9 Világos volt ugyanakkor, hogy az átlagosnak tekintett, különösebb értéket nem képviselő 19. századi épületeket a városfejlesztés során lebonthatónak ítélték, amennyiben egy-egy rendezési terv ezt indokolta. A második világháborút követő években is ez a szemlélet érvényesült. Amikor a két világháború közti korszak előkészítő munkája nyomán 1945 és 1947 között körvonalazódni kezdett Budapest általános rendezési terve, újból megfogalmazódott a sűrűn beépült belső kerületek fellazításának igénye; ennek megfelelően pl. a Belső-Erzsébetváros számos tömbjének lebontására került volna sor, a lebontott tömbök helyén pedig több helyütt parkokat alakítottak volna ki. Preisich Gábor ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez az elgondolás a főútvonalak melletti épületek kivételével szinte a teljes épületállomány elbontásával számolt: a koraeklektikus, körülépített udvaros épületállományt értéktelennek tekintették”.10 Mindezek fényében nyilvánvaló, hogy a historizáló és szecesz- sziós bérházakkal szembeni ellenszenv, vagy legalábbis a történelmi lakóházállománnyal szembeni erősen szelektív hozzáállás nem kizárólag a Rákosi- és Kádár-korszak sajátossága volt, hanem olyan szemlélet, amely már korábban is megmutatkozott a várostervezők, különösen a modernizmusnak elkötelezett építészek részéről. Az 1950-es évek attitűdjét jól jellemzi az a városépítészeti ankét, amelyet 1953-ban rendeztek, és amelyen tizenkét építész fejtette ki elképzeléseit 8 HORLER 1984. 55-57. p.; ROMÁN 1996a.; ROMÁN 1996b. 9 Sípos 2010. 10 Az FKT 1945 és 1947 között készülő általános rendezési tervéről: PREISICH 1998. 74. p.
