Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - HADAS MIKLÓS - ZEKE GYULA: Vázsonyi Miklós önéletmondás (Részlet)
tagadásával. Abban teljesen igaza van, hogy amikor itt nem bántanak bennünket, de elmennek Besszarábiába, és ott leköpik a rohadt, koszos, büdös zsidót, akkor ránk is gondolnak, és hog)' ezt mindig észben kell tartani, de egyszerűen hülyeség, hogy egy nép regenerációjának a fizikai munka az útja. Ez gigantikus hülyeség. Azt mondja pontosabban, hogy szükség van erre a fizikai munkát végző társadalmi osztályra, mert ez hiányzik a zsidóságból, tehát nekünk is ki kell nevelnünk magunkból. Úgy mondja, hogy a gúla fordított, és ezt azzal a 18. századi zsidónemesítő, népjavító szándékkal, ahogyan a felvilágosult keresztények fordultak a zsidósághoz, hogy ezt most már meg kell változtatni. Ugye arról a régtől közkeletű szociológiai metaforáról van szó, amely a társadalmakat egy fölfelé szűkülő piramisnak tekinti, aminek az alján vannak a képzetlen és ennélfogva fizikai munkát végző tömegek. Csakhogy ma már a gúla az egész nyugati világban fordított, ahol nem az, azt úgy hívjuk, hogy harmadik világ és elmaradottság. És ráadásul mindaz a kirekesztés, ami a zsidóságban ezt a fordított gúlás társadalomszerkezetet előidézte, paradox módon a modernitásban előnnyé vált. Ugye kirekesztik őket a középkorban a katonaságból, a földtulajdonból, valamint a céhekből s így az iparok nagyobb részéből. És rákényszerítik őket a pénzre. Arra, hogy adás-vétellel, hitellel foglalkozzanak. És kétszáz éven belül ez lesz a legfontosabb, vagy négy-, vagy ötszáz éven belül, attól függ, honnan nézzük, mindegy. Lehet kiabálni, hogy a zsidók csak ezt tudják, ehhez értenek. Hát erre rákényszerítették őket, és a véletlen úgy hozta - vag)' nem a véletlen, ez most hosszú lenne -, hogy a zsidóság eg)' olyan struktúrába került, amely a modern társadalomban életképessé teszi. Na most, ez a gúla a Nordaunál az orosz narodnyikok baromságainak az áttétele zsidóba. Az tudniillik, hogy ez ott nemcsak szociológiai gúla. Megváltásmisztikáról van szó, amelynek lényege a fizikai munka és a fizikai erő. Ezt ők egy biologista, szociáldarwinisra lendülettel mondják, ami értelmes ember számára akkor sem elfogadható, ha nem zsidó alapon áll. Ha modernista eugenetika, tudatos beavatkozás, akkor bizonyos felrételek közt és esetekben igen, de ez csak mai dolog. Olyan formában azonban, hogy szelektáljunk a szó vad értelmében, tehát Taigetosz és Spárta, és ezáltal kikapcsoljuk az izgalmas, érdekes, deviáns intellektusokat, ilyen formában nem vállalható a számomra. És hog)'Nordau a deviáns intellektusokat ugyanúgy utálja, mint ahogy a nácik utálják a deviáns intellektusokat - noha hozzáteszem, ő maga is deviáns intellektus, és a nácik is deviáns intellektusok, ha egyáltalában érnek valamit. Az érdekesebb része, a „művészek", azok bizony ide sorolandók, lásd például Hitlert. De ma már én nem vagyok naprakész Nordauból, mert a sors megengedte nekem, hogy régen ne kelljen a kezembe vennem, ez a sors külön ajándé-