Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

DOKUMENTUMOK - SZÉP ERNŐ Fiatal szobrász

És aztán az igazgató ur megmondja nekem azt a nevet, ami még nines: Mészáros László. Kérdem, hány éves az ilyen fiatal szobrász? — Lesz ugy huszonkettő-huszonhárom. Van itt neki még egy szobra, tessék csak jönni. A sarokba vezet az igazgató ur, az ajtó mellé: rögtön látom az aktok, ornamensek közt, melyik a Mészáros munkája. Pucér kis fiu, tizenkétéves forma. Gipsz. A szegénység fiacskája. A munkáslegény erő volt, ez itt gyöngeség. Amazt mintha a nap sütné, ennek a gyereknek a fehér arcán holdsütést sejt az ember. Olyan, mint egy kis halott, mint egy szemecske. Olyan igaz kicsi fizikum, akár anya szülte volna. Elsuhan az eszemen a Petőfi szólása Shakespeare felől: megrabolta a természetet. Sovány, vérszegény ez a gipsz-gyerek. Érzek valamit, valamit, mintha ujjheggyel hozzáértek volna a szivemhez. — Mi az ára például ennek a szobornak? — Istenem ... százhúsz pengő, százötven. — Istenem. Hát a nagy terrakottának? — Azért is szerencse volna háromszázat kapni. Persze gipsz az is, be van festve. Háromszáz pengő. Valamely alkotásért. Meg százötven vagy százhúsz, esetleg száz. Van fogalmuk róla, nemde, milyet bukott a világ. Az igazgató ur bágyadtan jelzi, hogy a mai gazdasági viszonyok közt (vájjon hányszor hangzik el ez a mosolytalan kifejezés reggeltől estig az országban?), hogy a mai gazdasági viszonyok közt alig van chance rá, hogy valaki bejöjjön ide s megvegyen egy gipszet egy kezdő szobrásztól, pláne, hogy meg is önttesse. Alom! Alibői élhet ilyen árva fiatal szobrász? Megkértem az igazgató urat, ha szerét ejti, küldje el hozzám ezt a Mészáros Lászlót, hadd ismerjem meg s hátha segítségére lehetek, ha egyébbel nem, biztató szóval. Hatmadnap jelentkezett a szobrászfiu, három óra felé, mikorára kérettem. A találkozás a szabadban történt, a nyári vendéglő terraszán. Éppen megebédeltem, a feketét vártam. Ez a gyerek is fekete volt, feketeszemű, feketehajú. Szomorú, gyenge fiúra számítottam és megállt az asztal előtt egy napsütött, izmos, sugár legény. (El is felejtettem, hogy a szobrászoknak erős fickóknak kell lenni.) Olyan akár egy gondtalan fiatal honvéd. A feszes barnapiros arca, mint a Jonathan-alma. Azért nem haragudtam. Hálistennek nem éhezik.