Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terhes örökség. A történelmi lakónegyedek problémája a Kádár-korszakban a Klauzál tér és környéke példáján
40 Az öröklött város A fentieken túl a budapesti városrehabilitációs terveknek az is nagy lökést adott, hogy az 1970-es évek közepére kezdett veszélyes méreteket ölteni a belső városrészek pusztulása, és ezzel összefüggésben aggasztó demográfiai folyamatok indultak meg ezekben a kerületekben.16 Az épületállomány leromlása olyan stádiumba jutott, hogy attól kellett tartani, ha rövid időn belül nem kezdődik meg az átfogó felújítás, akkor az elavult épületek nagy részét többé nem lehet majd megmenteni. A fizikai leromlást társadalmi-demográfiai válságjelek is kísérték. A belső kerületek lakossága rohamosan csökkent, 1970 és 1980 között közel egyharmadával, miközben a főváros lakossága 3,7%-kal nőtt.17 Nagyfokú volt az elöregedés; a kerületek lakosságának már az 1970-es évek közepén is mintegy 30%-a volt 55 év feletti, a 15 év alatti korosztályok aránya pedig jóval alulmúlta a budapesti átlagot. A fiatal családosok tömegesen költöztek ki a VI., VII., VIII. és IX. kerületi bérházas övezetből, nem kis részben az újonnan épülő állami lakótelepekre. Nagyarányú volt a jobban kereső, magasabban kvalifikált középrétegeknek a kiáramlása is; a helyükre, a kerületi lakáskiutalások révén, alacsonyabb jövedelmű és iskolázottságú családok költöztek. Az 1980-as évekre a bérházövezetben egyre gyakrabban utaltak ki lakásokat kifejezetten hátrányos helyzetű családoknak; a fizikai leromlás és társadalmi összetétel változása a slumosodás tünetegyütteseként jelentkezett. A kialakuló válsághelyzet tudatosításában fontos szerepet játszottak azok a városszociológiai felmérések, amelyeket a főváros megbízásából többek közt a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat, azaz a BUVÁTI végzett. Voltaképpen ezeknek a felméréseknek az eredményei támasztották alá a bérházövezet rekonstrukciójának halaszthatatlanságát. A BUVÁTI kulcsszerepet játszott a városrehabilitáció elveinek és gyakorlati lépéseinek kidolgozásában is. Ők tettek például javaslatot a kísérleti tömbök felújítására a Belső-Erzsébetvárosban a Terézvárosban, dolgozták ki a tervezett munkálatok lépéseit, és készítették el azok költségvetését. Miután javaslataikat a Fővárosi Tanács 1978-ban elfogadta, született meg az a fővárosi határozat, mely kimondta, hogy a VII. kerületben elsőként, kísérleti jelleggel az ún. 15-ös tömbben kezdődjék meg a tömbrehabilitáció.18 Jellemző a pártállam viszonyaira, hogy hivatalos értelemben a fordulatot az az 1978. évi párthatározat jelentette, amely kimondta, hogy a történelmi városnegyedek védelme, a régi ház- és lakásállomány felújítása ugyanolyan fontos, mint az új lakások építése.19 Ez a hivatalos állásfoglalás azonban inkább tükrözte, mintsem megindította egy új szemlélet kialakulását. Mindenesetre ezután került sor arra, hogy kidolgozzák a 16 CSÉFALVAY 1995. 35-37. p. 17 LAMPEL É. - LAMPEL M. 1998. 36. p. 18 LAMPEL É. - LAMPEL M. 1998. 36. p. 19 Az érvelést bővebben ld.: Az MSZMP KB 1978 október 12-i kibővített ülése. A lakásépítés és lakás- gazdálkodás 1990-ig szóló tervének irányelvei. Havasi Ferenc hozzászólása. MNL OL M-KS 288. f. 4/158 őe.
