Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
Szubjektív utószó egy harmincéves könyvhöz, avagy mi volt a fiókban
332 Utószó engem is kirendeltek az Orosz csoda dokumentumfilm megtekintésére, erre rímelt - némi gúnnyal - a csepeli. Ránki éppen ezt a címet kifogásolta, nem azzal érvelt, hogy a Csepel Művek történetében a csúcs a szocialista vállalat lett volna, hanem a két világháború közötti. Ezt viszont vitattam, én úgy láttam, a román megszállást és Trianont követően Weiss Manfréd vezette ki vállalatbirodalmát a válságból, utódai az ő (általam ismertetett) zseniális válságstratégiáját alkalmazták Ezt aztán az utódok és „tanítványok”, mindenekelőtt a Korbulyok eredményesen alkalmazták a nagy gazdasági világválság éveiben, majd a hadi konjunktúra kibontakozásakor. Vagyis Weiss Manfréd nem egyszerűen egy világvállalatot teremtett szinte a semmiből, hanem sajátos stratégiáját utódai is sikeresen alkalmazták. Egészen 1945/46-ig. Tehát a „csodát” Csepelen ő hozta létre. Hogy mennyire, az 1945-ben derült ki. A német megszállást követően a családtagjait a németek letartóztatták, többüket meg is kínozták, majd a családfővel, Chorin Ferenccel aláírattak egy szerződést, miszerint 15 évre „bérbe adja” az egész vállalatot a németeknek. A család megmenekült, a Korbulyok Csepelen maradtak, de persze a németek és a nyilasok őket is elzavarták. A fáma szerint nem ok nélkül, tervrajzokat, sőt komplett gépeket úsztattak le a Dunán az angoloknak. A volt vezérigazgató, Korbuly Károly már súlyos beteg volt, ahogy korábban említettem, be akarták venni a debreceni kormányba is, de időközben meghalt. Napokkal a felszabadulás után, 1945 januárjában öccse, Korbuly János vette át a szovjet igazgatás alá került gyár vezetését. A Weiss Manfréd Műveket addigra a németek szinte teljesen kirabolták, a szövetségesek lebombázták, de a fiatalabb Korbuly újrateremtette, beindította a termelést. Aztán „kivezették” (közrefogták és kikísérték) a gyárból. Ez Csepelen leginkább a két munkáspárt közötti harc egyik eszköze volt, a szociáldemokraták kivezették a kommunista tisztviselőket, meg vica versa, aztán visszatértek, de nem így Korbuly János, aki soha többé nem tette be a lábát Csepelre. A kommunista párt részéről 1948-ban, amikor egyesült a két „munkáspárt”, Kádár ment Csepelre, szónoklatában egyaránt kiátkozta a Weisseket és a Korbulyokat (Károly fia, László szintén igazgató volt a gyárban), János mégis megúszta, nem csukták le, nem internálták, a Ganz-Mávag főmérnökeként 1957-ben még Kossuth-díjban is részesült. Kivezetése a gyárból azonban tragikus következményekkel járt. О volt az utolsó, aki ismerte az alapító válságstratégiáját, a szovjet hadi szállítások, az 1945. augusztusi békekötést követően Csepel ismét mindent termelt, amit a gyár berendezéseivel elő lehetett állítani. Eltávolítása után senki sem tudta, hogy a válság elültével profilt kell tisztítani. A gyáróriás ebbe szépen tönkrement, nem a rendszer összeomlásakor, már akkor is látható volt, amikor ott dolgoztam. Csepeli történészként felkerestem Korbuly Jánost Szent István körúti lakásában. Kedvesen, de bizalmatlanul fogadott, nem hitte el, hogy létezhet bárki a gyárban, aki nem gyalázni, hanem megismerni szeretné az alapítót. О még személyesen ismerte, de
