Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban - 3. Weiss Manfréd a háborúban
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban 307 nagy szerelem azonban Csepel volt. Weiss Manfréd a szó eredeti értelmében kemény, megtörhetetlen egyéniség volt. Amikor a főváros egész sajtója ellene fordult, az ország- gyűlésben egyre gyakrabban és egyre élesebben támadták, meg sem rezdült. Amikor a Tanácsköztársaság napjaiban köztulajdonba vették az üzemet, öngyilkos lett. Ez a sikertelen öngyilkossági kísérlet utólagos válasz Bródy három évvel korábbi kérdésére. A gyár nem mestersége volt, hanem az élete. Nyugodt öregkor várt volna rá unokái körében, nem kellett tartania a bosszútól: az öngyilkossági kísérlet után a konzervgyári munkások küldtek hozzá orvost, s a csepeliek is megrendüléssel fogadták a hírt. Bár Weiss Manfréd a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően túlélte a súlyos mérgezést, élete - ha csak jelképesen is - lezárult. A súlyos beteget családja - feltehetően tudta nélkül - Bécsbe vitte, Csepelt sorsára hagyta, hiszen csak a politikai helyzet viszonylagos stabilizálása után, 1920-ban tért haza. Mindez még egészségi állapotával sem magyarázható, hiszen tudunk arról, hogy felépülése után Bécsben újabb vállalkozásokba kezdett. Az összeomlás Csepelen azonban minden elképzelést felülmúlt. A világháború alatti több tízezres munkáslétszám helyett 1919 szeptemberében mindössze néhány száz munkás dolgozott a gyárban. Amikor Weiss Manfréd a Tanácsköztársaság bukását és a románok garázdálkodását követően visszatért, az elvesztett háború, a békefeltételek, a gazdasági válság következtében teljesen más alapon kellett gyárát újraszerveznie. Ehhez még az sem volt elégséges, hogy a kormány részben megtérítette a románok által okozott kárt. A Weiss-féle válságstratégia kíméletlen alkalmazásával az addig minden szempontból korszerűen szervezett gyár - és itt most tekintsünk el a világháborús termelés okozta funkcionális zavaroktól - évekig mindent termelt, amire vevőt talált, ekét, patkószeget és tejeskannát, hiszen a 30,5 cm-es hüvelyek alig különböztek a tejeskannától. A nagy mű, a végső erőfeszítés végül sikerrel járt, Csepel túlélte 1945 előtti történelmének legnagyobb válságát. Weiss Manfréd halála után az örökösök külön szervezetet hoztak létre a csepeli gyár és a többi Weiss-érdekeltség irányítására, a Labor Bizalmi Rt.-t. Ebben azonban már nem Weiss Manfréd fiai, hanem egyik veje, iíj. Chorin Ferenc játszott főszerepet. Ugyanakkor Csepelen előtérbe kerültek a még Weiss Manfréd által kinevelt szakemberek, mindenekelőtt a Korbulyok, előbb Korbuly Károly — akinek halálhíréről nem értesülve még a debreceni ideiglenes kormányba is be akartak választani 1944 végén -, majd különösen 1945 után Korbuly János. Az igazi kibontakozást, a gazdasági stabilizációt Weiss már nem érhette meg, 1922. november 16-án agyvérzést kapott, fél oldalára megbénult, majd karácsony napján szívszélhűdés végzett vele. Temetésére december 28-án került sor. A gyászszertartást Hevesi Simon főrabbi végezte, Korbuly Károly a csepeli gyár, Weiss Fülöp a Kereskedelmi Bank, Fenyő Miksa pedig a magyar gyáripar képviseletében búcsúzott tőle. A temetéssel egy időben fél órára az összes budapesti gyár beszüntette a munkát. Az Egyenlőség december 30-án a következő szavakkal emlékezett meg Weiss Manfrédról: „Nem igyekezett, hogy »múltat« teremtsen a családjának azzal, hogy meg-
