Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

nak, amely nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetötől-talpig új ruhába akarja öltöztetni". Petőfi 1846-ban létrehozta a Tízek Társaságát (rajta kívül Bérezy Károly, Degré Alajos, Jókai Mór, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Tompa Mihály és Kerényi Frigyes voltak a tagjai). Tervezett folyóiratukat, a Pesti Füzeteket a cenzúra nem engedélyezte. 1847 júliusában sikerült azonban megszerezniük az Életképeket, amelynek a szerkesztője a Fiatal Magyarország „egyik fő tagja" Jé)kai Mór lett. Ettől kezdve ez a lap tömörítette maga köré nemcsak a Tizek Társaságának a volt tagjait, hanem — mint Petőfi írta — a „legjobb fejeket", akik az ország irodalmi központjában irodalmi eszközökkel harcoltak a feudalizmus ellen. 4. SZÍNHÁZI ÉS ZENEI ÉLET A magyar játékszín Pesten az 1780-as évek kísérletezései után 1790-ben vakSsult meg. A kezdeményező szerep Kazinczy Ferencé volt, akinek sikerült megnyernie tervéhez a nemesség támogatását, és Ráday Pál össze is hozott főképp egyetemi hallgatókból és fiatal értelmiségiekből egy társulatot. A felmerült nehézségek miatt azonban ez a társulat, még mielőtt színpadhoz juthatott volna, bomlani kezdett. A pest-budai német színházak bérlője, igazgatója, gróf Unwerth Emánuel mindent megtett, hogy a magyar színészet kifejlődését meggátolja.

30 A magyar társulatot az egyik^,,színész", Kelemen László igyekezett összetartani, megszervezni, mialatt Unwerth-tel a viaskodás dúlt. Kelemen László, a pesti római katolikus magyar iskolamester fia, a könnyen lelkesedő, gyorsan lelohadó nemesifjak helyébe új társulatot szervezett, főképp rokoni és baráti köréből. A társulat tagjai többségükben pesti magyar lakosok gyermekei, némelyek polgárfiak voltak, és ha volt is nemességük, nem a birtokosok, hanem a városi életet élő nincstelen nemesek közé tartoztak.

31 Ez a társulat 1790. október 25-én a Várszínházban, október 27-én pedig Pesten a Rondellában lépett fel. További előadásaikat azonban a német színház bérlője megakadályozta, s a magyar társulat működése csaknem két esztendőn keresztül szünetelt. 1792 tavaszán sikerült elérniük, hogy a budai Duna-parton levő nyári színházban, a Reischl-féle fabódéban játszhassanak, és ez az első „magyar játszó színitársaság" 1792. május 5-én kezdte meg folyamatos előadásait. Az országgyűlés ideje alatt előadásaiknak igen nagy sikere volt, de az országgyűlés feloszlása után ismét jelentkeztek a nehézségek. Ekkor előbb Ráday Pál állott — egy-két hónapig — a társulat élére (ő készíttette el Kármán Józseffel a társulat szabályzatát: „Alkotmánya a magyar játszótársaságnak"), majd pedig a megyék kérésére a Helytartótanács tett hathatós intézkedéseket a társulat megmentésére. Egy év múlva kedvezőbbé vált a magyar társulat helyzete: Unwerth a német színház bérletét átadta Busch Jenőnek, aki átvette a magyar társulatot is, amely ettől kezdve nem havi 5 — 6, hanem 14 — 15 előadást tarthatott. Busch jó üzleti érzékkel vezette a két társulatot: látványos előadásokat rendezett, bemutatott pantomimeket, baletteket, bécsi mintára népies színjátékokat, a drámai előadásokat zenével kísérte. Az énekes játékokat a magyar műsorban is bevezette, hogy a zenéért a magyarul nem tudók is látogassák az előadásokat. A látványosság, a pompa, a műsor változatossága azonban csak egy ideig vonzotta a közönséget. Rövidesen a költségek már nem állottak arányban a bevételekkel. A társulat lelkes tagjainak is csalódniuk kellett reményükben, hogy a színpadjukról majd „hallatik a' szabadságnak Kellemetes Szava... a' rettegni nem tudó Elme merészen víja a' Babonasággal és az Erőszakkal", mert 1793 (a cenzúra megszigorítása) és különösen 1794 (a Martinovics-mozgalom felfedezése) óta a társulat műsorát a legéberebben ellenőrizték. Mindezek és a társulaton belül sűrűn előforduló viszályok végül is azt eredményezték, hogy Busch 1795 áprilisában a magyar társulat vezetéséről lemondott. Játszási lehetőségük megmaradt ugyan ezek után is (nyáron a faszínházban, télen a német színház épületében), de a vezetés hiánya, a tovább burjánzó személyi ellentétek, az anyagi támogatás megakadályozása végül is odavezetett, hogy az első magyar színjátszó társulat négyévi küzdelmes működése után 1796. május 31-én feloszlott. E magyar színjátszó társulatnak — rövid fennállása ellenére — nemcsak a magyar színészet történetében volt jelentősége, hanem abban a harcban is, amely ekkor indult a magyar polgári nemzetállam megteremtéséért, amelynek központja ebben az időben Buda, illetőleg Pest volt. E városok pezsgő politikai életébe természetes módon kerültek és ott — korlátozottan — találtak helyet a nemzet kulturális törekvései is, gyökeret eresztve a két német városban, mindig újabb és újabb hajtásokat növelve. A magyar színjátszás megindulása például jelentősen fellendítette a magyar drámaírói, illetőleg fordítói tevékenységet. A pesti társulat négy esztendő alatt 155 darabot mutatott be. A magyar színpaddal 66 író, fordító, átdolgozó került kapcsolatba. Közülük csak 21 volt korábban is író (köztük az állandóan Budán vagy Pesten élő Dugonics András, Verseghy Ferenc, Szentjóbi Ráday Pál Magyar Játékszíne Kelemen László A magyar téirsnlat előadásai Busch, Jenő, a német és a magyar társulat vezetője A magyar színjédszás eredményei