Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

zúrának őre, ő gondoskodik a joghatósága alá tartozóknál a legalább havonkintí gyónásról, évente kétszer-háromszor pedig rendkivüli gyóntatót ad. Az anyagi javak kezelésének egy későbbi rendelkezés szerint szintén a püspök legfőbb ellenőrzője.

1 A magyar zsinatok csak röviden emlékeznek meg a szerzetesnőkről hangsúlyozva a trienti rendelkezéseknek a klauzúrára, a szentségekhez járulásra és a gyóntatókra vonatkozó megtartását.

2 Míg Nyugaton a hasonlíthatatlanul nagyobb számú apácakolostorok a 16. sz. végén és a 17. sz. elején fegyelmileg mélyre süllyedtek, s reformálásuk csak lassan s nehezen haladt elő a század első felében

3, addig nálunk a legtöbb női kolostor megszűnt, a megmaradt klarisszák pedig szigorú életet éltek. Rajtuk kívül a 18. sz. közepéig csak az orsolyák néhány kolostora jön számba. A 18. sz. közepe után ugyan meghonosodik néhány új női szerzet, a női zárdák igazi virágkora azonban csak a 19. sz. második felében következik el. Addig is a meglevő zárdákban a klauzúrára, püspöki vizitációra, rendkívüli gyóntatóra és az anyagi javak kezelésére nézve az előbb említett határozatok figyelembevételét láthatjuk a püspöki jelentésekből. A Szentszék különösen a 19. sz. első felében állandóan buzdítja püspökeinket, hogy egyházmegyéjükben női kolostort alapítsanak.

4 Az eddigiekben — ugyan csak az első kísérlettel együttjáró sok gyarlósággal és hézagosan — figyelemmel kísértük a Tridentinumnak hazai érvényesülését a főpapságra és a papságra vonatkozólag. Most még a vezetők után a vezetettekkel, a hivőkkel fogunk röviden foglalkozni a trienti rendelkezések szempontjából. Már az előzőkben is érintettünk néhány, a nép lelkiéletének emelésére hivatott trienti határozatot s végrehajtásukat: a prédikációt, keresztény tanítást, az egyházi jellegű szociális tevékenységet stb. A Tridentinum azonban nem elégedett meg a tüneti kezeléssel, hanem a társadalmat alkotó alapsejtig nyúlt le, amikor az igazi keresztény család érdekében a házasságjog terén alapvető újításokat hozott be. Miután dogmatikailag körülbástyázta a társadalomnak eme legfontosabb intézményét, a reformhatározatokban megkötésének új módját állapította meg, mégpedig érvénytelenség terhe alatt s megtiltotta a clandestin házasságokat. (Sess. XXIV. de réf. matr. c. I.)

5 E fontos határozat szerint a házasságot a saját plébános, illetve tőle vagy a megyéspüspöktől megbízott 1 Sess. XXV: 9, 5, 10. De reg. A későbbi rendelkezésekre nézve 1. Huszár i. m. 66 - 68. 2 1611: I. 14, 1629: III. 17, 1638: VI. 7. Péterffy i. m. II. 207, 257, 366. 3 V. ö. Paquay, Les rapports etc. 15, 96, 112, 147. — Pasture, La restaur, relig. 315—28. — Schmidlin, Die kirchl. Zustände I. 20. stb. 4 Karácsonyi. M. o. egyháztört.

3 183, 314—17. — Fraknói, Pázmány Péter és kora III. 262. — Győr 1730, 1757, 1766; Vác 1785, Erdély 1788 és 1803, Várad 1836, Zeng 1822; Szombathely 1818-as referátum, Bosznia 1823-as, Csanád 1848-as felelet. L. a 139, 145, 149; 271, 105, 128, 301, 399; 244, 84, 90,1. 5 V. ö. Pastor, Geschichte der Päpste VII. 286. — A zsinatnak a házasságra vonatkozó többi rendelkezésével itt nem foglalkozunk.