Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
Nevezetes látogatók
Este megérkeztünk Gyulára: ott találtuk a művésznőket. A lesújtó hír után az volt a kérdés, hogy most már hová? Neki az alföldi pusztának, nádasoknak, berkeknek, s aztán a Bükk erdőségei közé! Rákóczy János, akinek nagyon ismerős volt az arca, rőtszőke szakállú és hajú férfi volt. A szakállt csak lehetett borotválni; de az a sűrű oroszlánsörény! A színésznők értenek a maszkírozáshoz. Vettek a barátunk számára kocsisruhát, pitykés dolmányt, pörge kalapot, a haját pedig befestették feketére. Melanogene még akkor nem volt Gyulán kapható; tehát mandulát vettünk, azt tűzön megpörköltük, mozsárban összetörtük, ennek a megbarnult olajával lett elváltoztatva a halálra szánt politikus hajzata. Őbelőle lett Barna János, énbelőlem pedig lett Benke Albert, Laborfalvi Benke Róza testvére, aki a szegedi ütközet alatt sírjára talált. Annak a nevét viseltem sok ideig. Hanem a szőke hajamat nem hagytam feketére festeni, se a bajuszom, szakállam leborotválni. Ha rám ismernek, bíró elé állítanak, megmondom ki vagyok? Megmondom, mit tettem a szabadságharc alatt: itt vagyok, fizetek. De még most is: „dum subit illius tristissimae noctis imago", hálával emlékezem meg arról a derék városról, mely nekem az első honvesztés éjszakáján menedéket adott, ahol azzal a fohásszal hajtottam álomra a fejemet, hogy megvirrad még valaha! 4 • Jókai kéziratát az újonnan berendezett múzeumnak ajándékoztam, és a múzeum egyik legértékesebb ereklyéje. A fenti cikket ötvenéves írói jubileuma után négy, a millennium után két esztendővel írta Jókai, ki akkor hírneve zenitjén, Nagy-Magyarország pedig jólétének, évezredes élte dicsőségének tetőpontján állott. És most mi mondhatjuk el fájdalommal: Dum subit illius felicissimi anni imago. Vagyis magyarra fordítva: Amíg elvonul előttünk ama legboldogabb esztendőnek képe - Hazánkat földig tiporták le, a fegyvereink győzedelmessége, a magyar katonák páratlan hősiessége dacára elveszett világháború. A háborút követő forradalmak és mindenekfölött az országunkat harmadára zsugorító Trianon, melynek fájdalmas következménye, hogy ország közepe helyett újra végvárrá vált, mint ahogy a török uralom alatt volt, Gyula városa, ahol Jókai, vallomása szerint élete legszomorúbb napját élte át. . Ma még sokkal sötétebbnek, sokkal vigasztalanabbnak látjuk a helyzetet, mint aminőnek 1849. augusztus 13-án Jókai látta, midőn Gyulára jövet monda: „A Hazát temettük." Esztendők óta nem teszünk egyebet, minthogy emlékezünk régiekről. Valahányszor lelkünk felmagasztosulást keres, csak úgy tudja megtalálni, ha hozzákapcsolja valamely elhunyt nagyunk születésének százados évfordulójához. Mentsük meg a múltat a jelen, a jövő számára. 4 Jókai Mór: Egy napom Gyulán. Békés, 1898. márc. 13.
