Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
Gyermek- és diákévek Békésen
Ahogy későbbi kutatásaim s az egész anyagnak a Nemzeti Múzeumban történt tanulmányozása során megállapíthattam, a povádi telep tiszai kultúrába tartozó anyaga képviseli a kőkort néhány - még a magam gyűjtéséhez mérten is - valóban jelentéktelen darabbal; a rézkort talán a fehérháti obszidián pengék, a bronzkor legvégét néhány városerdei jellegzetes töredék; a korai vaskort a Tarhoson lévő un. Harmati-tagon talált kilenc darabból álló bronzkincs (egy nyílhegy, nyolc tokos balta), a nagykerti Hagymási-tagon talált nyolc (?) tokosvéső, bronzfokos, három öntőlepény, bronzlánc, nyolc agyagedény, hat bronzedény, két bronzsarló, peremes- és szárnyasvéső, öt bronzkarika és egy töredék; a szkítakort a vizesbánomi vaddisznófejekből álló ruhadísz, a jazigokat a décserikerti, hidashát-hosszúhalmi és más részről származó a homokgödrökből előkerült, a soványháti, Tarhos-Vinceszigeti, városerdei, vizesbánomi, vizesfási leletek. Legszebb a Vince-szigeten talált bronzlovacska, valami római eredetű kocsiról. Az avarkorból a Benci bátyám és Emperl Gyula ásatásából származó hosszú vaskard és két hidasháti bronz szíjvég. Hidashát-hosszúhalmi és soványháti szláv hajkarikák zárták be a történelem korát. Szakember is talál benne figyelemre méltó anyagot, hát még egy gyerek, akinek saját falujában ez a gyűjtemény volt egyetlen és ilyen irányú élménye. Hálás is voltam érte, mikor negyven év múlva Békés község területének története a honfoglalás koráig c. összefoglalásomat írtam a Durkó Antal szerkesztette Békés nagyközség története c. könyvéhez. Még nem volt szabad felmenni a falépcsőn a kollégium első emeletére (több nem is volt)» bár már második esztendeje jártam a földszinten lévő elemi iskola III-IV. osztályába, amikor a már említett két gyűjtemény kitárult előttem. De hát a gyerek kíváncsi s mivelhogy két bátyám már többször is járt a Faragó János tanár úr vezette intézményben és arról csodákat mesélt, nehezen vártam, hogy végre már előttem is megnyíljék. Csak első gimnazista koromig kellett várni, elérkezett ennek is az ideje. De már előbb is be-bekukucskáltunk a kulcslyukon. így még rejtélyesebb volt, mint később, amikor belül kerülhettünk az ajtón! (...) A "museum H-ba azonban újabb csodák kerültek, de ezeknek már kimondottan didaktikai céljuk volt s a "museum" múzeumi része egy kis szekrénybe szorult össze. (...) Volt ebben a szekrényben kétfejű malactól a halomban heverő leginkább nem is olyan régi pénzeken át, a határban előkerült leleteken kívül néhány helytörténeti darab is, sőt olyan fémkoporsóláb is, amelyet a povádi temető megbolygatásakor - a gátépítés alkalmával "mentettek" meg a múzeum számára. Itt voltak az iskola régi pecsétnyomói is. (...) Ha azóta se láttam volna ezt a gyűjteményt, néhány régi edényen, kő- és rézbaltán kívül aligha emlékeznék belőle egyébre. De évtizedek múlva én szedtem rendbe, én leltároztam az öreg iskola iránti tiszteletből azt a száz egynéhány tárgyat, amiben még határbeli dolog is akadt, de sok olyan is, aminek se az új oktatáshoz se a község településtörténetéhez semmi köze nem volt. A Weiland János társulati főmérnök gyűjtötte povádi kő- és rézkori anyagon kívül (amelyeknek legnagyobb részét a 90-es években Pokorny László bíró a Nemzeti Múzeumnak adta el) egy törött gót fibula beszélt csak a község határának íratlan történetéről. Édeskevés, ha tudja az ember, hogy a Békés megyei Régészeti és Történeti Egylet 1877. évi békési vándorgyűlése 16
