Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Gyermek- és diákévek Békésen

alkalmával a Várdombon is ásattak s azt megelőzőleg Hajnal István orvos Tarhoson avar kori sírt tárt fel. Hát ilyen volt és a Zolnay Béla adományaival is alig változott ez a múzeumnak nevezett gimnáziumi szertár. Családom mindkét ágából többen is tagjai voltak az előbb említett egyletnek, hiszen már Göndöcs Benedek miatt - aki az elnöke volt - sem lehetett volna távol maradni. Annak azonban Gyula volt a székhelye s ott volt a később Göndöcs-kertnek nevezett ligetben a külsejében is komoly tartalmat sejtető múzeum, amelynek megalapítása 1868-ra megy vissza. A már külső megjelenésében is sajátos épület, oszlopaival feledtetni tudta, hogy a klasszikus stílusban pompázó "palota" - ahogy még a Magyar Minerva utolsó kiadása is nevezte, belülről mennyire csak a pillanatnyi igények kielégítésére épült. Ha jól emlékezem, három helyiségből állott csupán és arra, hogy az akkori követelményeknek megfelelő kiállítást rendezzenek benne, elég volt, de raktár vagy dolgozóhelyiség még a kor igényeinek is messze alatta maradt. Mindezek ellenére mégis egyike volt a vidék legrégebben alapított gyűjteményeinek. Azok közé tartozott, amelyeket Rómer lelkes buzdító szavai hoztak létre s - mint mindenütt - itt is egy-egy lelkes ember buzgalma tartott fent. Ez az alapító Mogyoróssy János után következő lelkes ember s egyúttal életem legelső múzeumi embere, Domonkos János múzeumőr a gyulai népnevelés ügyének is fáradhatatlan munkása volt. Nem kell nekem itt jellemzést adni az ő munkájáról. (...) Ha mégis kiegészítem pár szóval az önmagáról rajzolt képet, az nem őt magát, hanem a viszonyokat jellemzi. Úgy, sőt sokkal jobban dolgozott, mint ahogy az adott körülmények közt dolgoznia lehetett. A múzeum lelkes támogatója, az egyesület nagy tekintélyű elnöke, Göndöcs Benedek apátplébános már régen halott volt, mikor Domonkos Jánosnak koronákért és fillérekért kellett szaladgálnia a megyéhez, ha egyegy felbukkanó leletet meg akart szerezni a múzeum számára. Ha Göndöcs kérését megtagadták volna, a sajátját sem sajnálta, de a nyugdíjas tanító, a betevő falatért árvaházi gondnokságot vállalt öreg ember nem tehette meg ezt a könnyelműséget. Pusztult tehát sok minden, amit számot nem tevő összeggel meg lehetett volna menteni a múzeum számára. De hát hányan tudtak azt Békés megyében, hogy nem bögréket gyűjt a múzeum, hanem a terület íratlan történetének örökre elvesző emlékeit, becses okmányait. (...) 17