Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

6. A gazdasági mechanizmus reformja után

Sajnos a két borsodi gyár vezetői ragaszkodtak saját metallurgiai bázishoz. Borsod megye sem állt ki a féltermékgyártás koncentrálása mellett, noha Ózd és Miskolc város számára még azt az előnyt is magában hordozta, hogy a város közepén megszűnt volna a nyers vas- és acélgyártással együtt járó környezeti szennyezés. Ugyanakkor a felszabaduló területek más iparágak odatelepítésére adtak volna lehetőséget; akkoriban ugyanis a kormány jelentős anyagi támogatást nyújtott a fővárosból vidéki városokba irányuló gyárkitelepítésekhez. Diósgyőrnek saját konverteres, Csepelnek saját elektrokemencés fejlesztési változatai voltak; Ózd ragaszkodott a meglévő martinüzemének továbbfejlesztéséhez. A minisztérium nem foglalt állást, csak további vizsgálatok után mert határozni. Ózd példamutató „szerénysége" (hogy megelégszik martinüzemének kapacitás-bővítésével) megnyerte a pénzügyi és kereskedelmi körök tetszését, ezért arra 1973-ban döntést is hoztak: 1974-ben kezdendő és 1977-ben befejezendő egyedi nagyberuházás, 1,5 Milliárd Ft ráfordítással, évi 300 kt többlet acélgyártó kapacitás létrehozásával, a konvertibilis devizás hengereltáru exportjának növelése céljából. A műszaki fejlődés szemszögéből nézve, nem lehetett helyeselni az ózdi elhatározást, de az akkori hazai viszonyok (olcsó energia- és nyersanyagárak) mellett a martinkonstrukció gazdaságosabbnak mutatkozott, és a martinkemencék kiváltását 10-15 évvel el lehetett halasztani. A csupán rövidtávra tekintő gazdasági vezetés számára mindez előnyös volt, főként az export tekintetében, hiszen az ország bruttó adósságállománya rohamosan nőtt, közelítette a 4 milliárd USD-t. Volt javaslat a diósgyőri martinüzem megtartására is: megfelelő rekonstrukcióval, legfeljebb évi 600 kt termeléssel, és épüljenek még villamoskemencék. Ez kormánykörökben annyira tetszett, hogy a miniszterelnök-helyettesnek a martinacélműben bekövetkezett tragikus balesetét követően elrendelték az üzem részleges rekonstrukcióját. A Minisztertanács 1974. évi 3476 sz. határozata: „A Lenin Kohászati Müvek SM acélművének további működtetését biztosító, a munkakörülmények javítását, technológiai színvonalának emelését és a baleseti veszély csökkenését célzó beruházása kezdődjön meg. Költség-előirányzata: 800 MFt." A beruházás során korszerűsítették az SM-kemencék tüzelési berendezéseit, új 15 tonnás futódarut kapott a kokillacsarnok, melyet egytengelybe hoztak, és be is fedték. Megerősítették a darupályaalapokat.