Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye irodalma (Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

Itt várta felesége, Laborfalvi Róza látogatását, s közben bejárta a környék erdeit, megmászta a Bükk csúcsait. Kedvelt helye volt Örvénykő, ma ezt itt emlékoszlop jelzi — ahol gyakran üldögélt a tájat szemlélve. Hogy az idő gyorsabban teljen le is festette a tájat. Ezekről a magányban eltöltött hónapokról számol be az „Egy bujdosó naplója" című könyvében, de „A tengerszemű hölgy" és „A barátfalvi lévita" című regényekben is megörökítette tardonai élményeit, a tájat, amely oly nagy gyönyörűséggel töltötte el és amelyben gyakran hazájának és sorsának szimbólumát látta: „Én pedig csak jártam azontúl is, tájképeket festeni a Bükk rengetegeiben. Az akkor festett képeimet még most is tartogatom. Milyen gyönyörű motívumok; ha azokat tanult művész keze ragadná meg! A mély őserdő közepén borongó paulinus kolostor romja. Szürke gránitból, gót stílben épült tömör falak, pilléreik homlokzatán szárnyas angyalfejek, csúcsos boltíveik virágokban végződnek, s a kővirágokat kiegészíti a kövi rózsa, mely a párkányokon dúsan tenyészik. A kék színekkel árnyékolt romtömeg mögött a sűrű sötét bükkerdő; előtte egy forrás, mely csodamódon, egy kirohadt nagy hársfa tövéből buzog föl. A rom tetejéből egy terepély vastag mogyorófa hajlik alá, melynek lombozata már rőtpiros az őszi dértől, míg az ablakokból a vadrózsa sötétzöld füzérei csüggnek alá, keverve sommal, kecskerágóval, piros, rózsaszín, pecsétveres bogyókkal tarkázva. A rom fenekén barnazöld páfrán borulja körül. S a nagy hallgató képnek egyeden élő alakja, a hajdani templomajtó sötétjéből félénken kitekintő bakőz, úgy tűnik elő, mint a hun-magyar pogányregék tündéri vezércsillaga. — Hej, Almos vezér fehér szervasgímje, hova vezettél minket. Hagytál volna inkább Ázsiában: ott nem kellene németül tanulni. Azután a másik kép. A hatalmas Szentiélek-kő. Egy toronymagas sziklaszál, mely a fennsík széléből kiemelkedik. Mellette két óriási bükkfa, mely a sziklacsompó derekáig felér, az egyiknek a leveleit rőtbarnára, a másikét aranysárgára változtatta a nagy dekoratív művész: az ősz. Fenn a toronyszikla tetején három fa zöldül. Hogy kerültek azok oda? Oda föl is lehet kapaszkodni, nyaktörő kúszással, s onnan megint új képet festeni. A szédítő magas szikláról mély völgybe nyílik kilátás. A két oldalhegy vágányát szemben hullámzatos hajlású más hegyek zárják el. A leáldozó nap végigsüt a hegyek oldalán, s amig az egész képet adatszó lilaszín ködbe borítja, addig a hegyoldalak erdős széleit élesen aranyozott