Szűcs Sámuel naplói 2. 1865-1889 (Miskolc, 2003)

1883. év

Jókai Mór az előadást Szathmáry Király Pálné úrnő és Hegedűsné társaságában a színpad közelében lévő választmányi páholyból nézte végig. Midőn nagy regényírónk páholyában megjelent, a diszes közönség fel állással, és zajos éljenzéssel üdvözölve fejezte ki iránta, határtalan tiszteletét, és szeretetét. December 20-n. Délben egy órakor a Jókai pár tiszteletére rendezett díszebéd nagy számú és díszes közönséget vonzott a „Korona" vendéglő nagy teremébe. Az ünnepeltek valamivel egy óra után érkeztek-meg, a közönség lelkes és zajos éljenzései mellett. Jókainé Dr. Csáthy Szabó István karján lépett a terembe, feldíszítve a legközelebb nyert királyi kitüntetéssel, a koronás arany érdem kereszttel. Jókai, Szathmáry Király Pálnét vezette karján, s fekete bársony áttillát viselt, s mellén a Szent Istvánrend keresztje ragyogott. Valamivel két óra előtt kezdetét vette az ebéd, mely öt fogásból állott, s Kamer konyhájának jó hírnevét egy szikrát sem csorbította. A második fogás után felállt Lévay József koszorús költőnk és Soltész Nagy Kálmán polgánnesterhez fordulva a nála megszokott édes behízelgő hangon a következő valóban költői becsű beszédet mondotta. „Pár nap óta nemzeti zászlók hirdetik a köz örömet, hogy nemzeti színészetünk tragicai művésznője Jókainé, Miskólczra jön, megérkezik szülőföldére, hogy a művészet itteni templomában búcsúzzék a művészettől. A zászlók nem fejezhették ki az örömet, melyet városunk közönsége őszintén érez. A nagy művésznőt nemcsak a művészet géniusa; hanem a művészet fényét felmelegítő szerető szíve vonzotta ide, vonzották gyermekkori emlékezései, kegyelete, hogy egy egyszeaí sírhoz zarándokoljon melyben édes atyja nyugszik. A dicsőség közel visz a csillagokhoz, a kegyelet az istenekhez: adjuk át szeretetünk nyilvánítását, üdvözöljük nem mint vendéget, de mint szeretett testvért. A színész alkotása pillanatokhoz kötött. A zenész leírja, a költő szavakba foglalja, a szobrász megtestesíti alkotásait, de a színész megszűnt a jelen embere lenni, ha a látványnak vége. Ez egyel több ok, hogy éltökben méltányoljuk a színészeket. Emlékszünk, midőn az isteni gondviselés önfeledten osztotta a tehetségeket színpadunknak. Láttuk mi öregifjak, és ifjú öregek a művészet hatalmát. Jókainé nagysága, ezen ciassikus művészi kor emléke (Éljen). A nagyvilág, a nemzeti közvélemény bőven osztogatták koszorúikat, mi, szívünk melegét, szeretetünket adjuk, üdvözöljük a művésznőt ha dicsőségéből városunkra is csak egy sugár esik, mint mikor a szellő visszaviszi a virág-illatot a kertbe, melyben a virágot ültették. Szép családi körben, oly kitűnő költő oldala mellett tekinteni vissza dicső múlt emlékeire, kell é ennél szebb küzdelem, szebb jutalom, szebb nyugalom? Fogadják vendégeink legjobb szerencse kívánatainkat. Tartsa meg Isten, őket a magyar nemzet és Miskólcz városa dicsőségére." Ezután Soltész Nagy Kálmán polgármester állott-fel, s dr. Csáthy Szabó Istvánhoz, mint a miskólczi nemzeti színház vezérigazgatójához intézve a szót, átalános tetszéssel fogadott beszéddel köszöntötte-fel, a nemzet költőjét Jókait. Az éljenzés lecsillapúlta után, mely a polgármester beszédét követte felállott Jókai Mór. Minden szem a szónokra, a világ legjobb toasztirozójára nézett. Síri csend, és feszültt figyelem mellett, az ő