Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Varga Gáborné: A miskolci városi zenekar megalapítása és a fennmaradásáért folytatott küzdelem 1914-ig
számukra szereplési lehetőséget biztosítani, mert az egyesület által tartott matinék, estélyek rövid időre szünetelni kényszerültek, „miután a választások elvonták a közönség figyelmét.” 1905 februárjában mégiscsak bemutatkozott a zenekar, hangversenyterem hiányában a Megyeháza nagytermében. A 14 zenészből, köztük 2 hölgyből álló vonóskar Recht Sándor vezénylésében: Volkmann: Vonósszerenádját, Bihari: Bercsényi nótáját adta elő. A bemutatkozást meleg elismerés fogadta. „A legnagyobb elismerés a muzsikusokat illeti, akik becsületes egyetértéssel lehetővé tették, hogy a zenekar megalakuljon.”26 Még ugyanezen év őszén ismét találkozunk szereplésükkel a Borsod-Miskolci Köz- művelődési és Múzeum Egyesület matinéján. Ismét az összefogást tapasztalhatjuk. Az előadás nagyobb hatásúvá tételére alkalmilag társultak a 65. gyalogezred zenekarával. Mascagni: Cavalléira Rusticana (a Parasztbecsület) nyitányát együtt játszották, az egyesületi zenekar pedig Grieg: Peer Gynt szvitjéből részleteket és Lavotta: Hallgatóját adta elő.27 Ez a matiné más szempontból is figyelemre méltó. Ezekben az években Miskolcon élt Kaffka Margit, akinek ezen a matinén a verseiből adott elő Ambrózy Teréz. Arról nincs tudomásunk, hogy Kaffka Margit jelen volt-e. Második alkalommal volt ekkor miskolci lakos. Először 1899 szeptemberétől 1900 júniusig tanított a zárdában, 1903-ban visszakerült Miskolcra, és itt élt 1907-ig. Itt ment férjhez Fröhlich Brúnó erdészmérnökhöz. Miskolci éveiről az Irodalmi Lexikon így ír: „Már Miskolcon kezdő tanár korában kisebb irodalmi kör alakult ki körülötte.”28 Az egyesület vonószenekara szorgalmasan szerepelt a minden hónapban megrendezett matinékon. 1906 februárban: Schumann: Álmodozását, Huber: Magyar körtáncát adták elő. „A Recht Sándor által vezetett zenekar összevágóan és kitűnően működik” — írták róluk.29 Az érdeklődés oly nagy volt, hogy a Megyeháza nagytermét a közönség „színültig” megtöltötte, a karzaton pedig a diákok voltak nagy számban. Az egyesület kiváló vezetése a zeneiskolával, élén Lányi Ernővel, látta, hogy az igazán művészi eredményhez ez a kis vonósrészleg nem elég erős. Ismét egyesültek a 65. gyalogezred zenekarával, és Oblidáhl katona karmester vezényletével előadták 1906 decemberi hangversenyükön: Schubert: VIII. szimfóniáját, Händel: Largót, Grieg Peer Gynt szvittet. * Mindez az eddigi teljesítményeket magasan felülmúlta. 1907 januári hangversenyük szintén egyesült erővel valósult meg: a vonószenekar: Beliczay: Andante, Bihari: Bercsényi nótája, az egyesített zenekar: Haydn: Esz-dúr Szimfónia II. tételét adta elő.30 1907 elején nagy veszteség érte a miskolci zenei életet. Lányi Ernő, a zeneiskola kiváló igazgatója, megvált a várostól. Hivatalos iratokból nem deríthető ki, mi vihette rá Lányit erre az elhatározásra. A lapok már 1907 januárjában hozták a hírt, hogy Lányi Ernő Szabadkára megy. A helyi sajtóban megjelenő hír utal az egyik fővárosi lapban megjelent sorokra „ ... amit mindenki tud, hogy Lányi megalapította és felvirágoztatta Miskolc zeneiskoláját, és most megválni készül Miskolctól”. Természetesen a helyi sajtó is foglalkozott ezzel a város számára fontos kérdéssel. Hírül adták, hogy Biró Károly szabadkai polgármester és dr. Brenner József városi ügyész felkeresték, de Lányi még nem döntött. A cikk befejező sorai azonban sok körülményre fényt vetnek: „Mi nem találnánk indokolatlannak, ha úgy határozna, hogy tőlünk távozik, mert Miskolcon a zeneiskola kulturális életünkben nem lehet elég erős faktor a hatóság szűkkeblűsége folytán. Sajgó szívvel mondanánk Lányinak istenhozzádot, ha mégis távoznék, de az ő művészi aspirációit ismerve örvende121
