Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Varga Gáborné: A miskolci városi zenekar megalapítása és a fennmaradásáért folytatott küzdelem 1914-ig
nénk, ha olyan zeneiskolát vezethetne, amelynél nem a tandíjak szaporodását, hanem a növendékek kellő kiképzését és az igazgatóban a zenei élet fejlesztőjét látják.”31 Lányi mégis megvált a várostól. 1907. február 21-én hangversenyen búcsúzott el a város közönségétől. Ezen a hangversenyen Lányi-műveket adtak elő, a tanárok és növendékek nevében pedig Recht Sándor ezüstkoszorút nyújtott át a távozónak.32 Mire a városi közgyűlés hivatalosan is felmentette igazgatói állásából, már nem is volt Miskolcon. A közgyűlésen a polgármester bejelentette, hogy a zeneiskola országos hírű igazgatója, Lányi Ernő — Szabadka sz. kir. város hívásának engedve — zeneiskolai állásáról leköszönt, és már el is távozott, közgyűlésünk, midőn sajnálattal veszi tudomásul Lányi Ernő távozását, másrészről kötelességének tartja megemlékezni Lányi Ernő azon felejthetetlen érdemeiről, melyeket zeneiskolánk alapítása, felvirágoztatása, valamint a Miskolci Daláregylet fejlesztése körül szerzett. S fájdalommal adunk jegyzőkönyvileg is kifejezést az ő távozásával városunk zenei életét ért nagy, szinte pótolhatatlan veszteségről. Miről Lányi Ernőt jegyzőkönyvi kivonatban is értesítjük.”3 3 Lányi Ernő Miskolcról való távozása után még egy-egy alkalommal visszatért. 1911-ben Marschalkó Rózsit, az Operaház nagynevű énekesnőjét kísérte, aki dalaiból adott elő, Sarolta lánya pedig, akiből közben ismert költő lett, verseiből olvasott fel. Lányi Ernő emlékét máig megőrizte a város. Utcát neveztek el róla. A mai Zene- művészeti Szakiskola díszes hangversenytermi feljárója falán bronz reliefet helyeztek el halála 10. évfordulója alkalmából, a Lévay József Közművelődési Egyesület és Miskolc város közönsége. Lányi távozását a város zenei élete egy ideig megsínylette. Közben az egyesületi zenekar is megszűnt, a még mindig rendszeresen megtartott matinékon ismét csak a 65. gyalogezred zenekarával találkozhatunk. A város kultúrélete azonban érezte a szimfonikus zenekar hiányát. A napilapokban érvek és ellenérvek láttak napvilágot a szükségessége mellett, míg mások úgy látták, hogy a zenekar nem a városnak, hanem a színháznak az érdeke: „Itt van a zeneiskola és a Daláregylet. Azon kell lenni, hogy ezeket fejlesszük, nem pedig újabb sikertelenséggel biztató tervek után szaladgáljunk.” A még hangosabbak rossz érvei így szóltak: „Akis német városokban nincs sehol cigányzenekar, tehát ott van létjogosultsága olyan, amilyen zenekarnak, amely a nép vasárnapi szórakozásához zenei élvezetet szolgáltasson. Ott van helye a városi zenekarnak.”34 A színház ugyan már régen rendelkezett zenekarral az operettek előadásához, de ez a zenekar csak és kizárólag a színház érdekeit szolgálta, a város művészi zenei életét nem gazdagította. Úgy látszott, minden eddigi erőfeszítés hiábavaló volt. .. Ezek a kulturális hullámvölgyek összefüggésben voltak a Közművelődési Egyesület életével is. Balogh Bertalan, aki 1906-ig az egyesület főtitkára volt, lemondott megbízatásáról. 1910-ben vállalta el újból az egyesület közművelődési osztálya elnökségét. A másik oka az volt, hogy Lányi helyét 2 évig nem töltötték be csak ideiglenesen. 1909-ben ismét kiváló igazgatót kapott a zeneiskola Szent-Gály Gyula személyében, aki a kecskeméti zeneiskolából került Miskolcra. Szintén országosan ismert muzsikus volt, főleg színpadi muzsikája révén vált nagy hírűvé. Színpadi darabokhoz írt kísérőzenéjét (Az egri lány, Helyre asszony) budapesti színházak mutatták be. Dalait, zongorakompozícióit szintén megbecsülés övezte.3 5 Ő is lelkesen bekapcsolódott a város és az egyesület életébe. Miskolc szerencséje volt, hogy zeneiskolája élén kiváló, bár más-más területhez vonzódó szakemberek álltak. Lányi Ernő a kórusmozgalmat érezte szívéhez közel és a nagy oratórikus műveket, mint azt a Requiem esetében láttuk, Szent-Gály Gyula a zenekari ügyet igyekezett segíteni
