Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

déket talált benne (Ófalu, Gründl-tanya völgye, mészfillit és dolomit), amelyek mai ismereteink szerint a kambriumiéi a devonig éltek. A Szalatnak-3. sz. fúrásban feltárt gránitporfir feletti kovapala-homokkő rétegekre, amelybe a szürke biotitos gránitporfir vékony kontakt udvar kíséretében nyomult be, diszkordáns települést jelző, szürke biotitos gránitporfir, fekete pala és kvarcitkavicsokból álló konglomerátum rétegek települnek. A diszkordanciával induló konglomerátumot és felette folyamatosan képződött fekete-sötétszürke, grafitos pala összletet már a szilurba soroljuk. Ebből az összletből kerültek ki ORAVETZ J. (1964) által meghatározott Graptolites és Hystrichosphaerida maradványok. A fúrással feltárt összlet tektonikusán igénybevett, de alig metamorf (anchimetamorf), a zöldpala fáciesű metamorfózis fokát sem érte el. Ez az adat arra figyelmeztet, hogy a Geresdi-hátság fillit-amfibolit összletet ne azonosítsuk a szalatnaki fúrásban feltárt alsó kovapala-homokkő rétegekkel. Annyit a fentiekből mindenesetre megállapíthatunk, hogy a kövületesen is igazolt szilur képződmények alatt diszkordanciával elválasztott üledékes és ennél fiatalabb (poszttektonikus) jellegű (benyomult) gránitporfir képződményeink vannak, amelyek metamorf állapotuk alapján nem sorolhatók a proterazóos, regzonális metamorf (fillit, amfibolit, kristályos mészkő) képződmények közé. De ezek sem érik el a prekambriuminak vett ultrametamorf kristályos összlet kata-mezozónás állapotát, így aztán maradt a ripheikum kambrium —ordovicium időszaka, ahová pillanatnyilag ezeket a kezeteket feltételes jelleggel besorolhatjuk. JANTSKY B. újabban a fillit- amfibolit összletet riphei korú geosziaklinális képződménynek tartja, amelyet az assinti (Baikali) orogén fázis metamorfizált. A Szalatnak-3. sz. fúrásban feltárt és ide sorolt rétegek (kövületes szilur palák és konglomerátumos összlet alatti rétegek) a rendelkezésre álló előzetes feldolgozás alapján sötétszürke, finomszemű homokkő, sötétszürke, durvakavicsos aleurolit, kovapala, szürke kovapala-csíkos homokkő kőzetféleségek váltakozó rétegsorából áll. A rétegsort a fúrás 362—507,5 m között harántolta. A rétegsor gyűredezett és meredek dőlésű úgy, hogy annak valódi vastagsága ezen fúrás alapján nem állapítható meg. Az összletben JANSTKY B. szerint 508 m-től kezdve több szürke, aprószemcsés, biotitos gránitporfir télért harántoltak. A fúrás 572,9 m-től a talpig (576,4 m) ismét fekete grafitos kvarcpalát harántolt, és abban is állt meg. Az 507,5 — 510,5 m között képződött gyenge kontakt hatásra utaló övet a makroszkópos leírás szerint „világoszöld, kissé metamorf, pirites agyagkő" képezi. Ezenkívül a gránit szegélyén nagy földpát porfiroblasztok is keletkeztek. BUDA GY. (1971) szerint a gránit jellegzetesen érett, intruzív plutongránit, ill. granodiorit, és mind kőzettani kifejlődése, rétegtani helyzete, mind abszolút kora alapján elüt a Geresdi-hátság-beli szintektonikus migmatit-gránitoidoktól. A három mintán végzett mikroszkópos vizsgálatainak eredményét az alábbiakban ismertetjük. BUDA GY. szerint a kőzet biotitos vagy kloritos porfiroblasztos, vagy finomszemcsés granodiorit. A kőzet sötétszürke porfiros szövetű, fehér vagy átlátszó földpátelegyrészekkel. Az alapanyagban biotit, földpát és kvarc határozható meg. Porfiros elegyrészek: mikroklin ésplagioklász. A mikroklinnak két változata különböztethető meg: első a porfiros idiomorf, hipidiomorf, aránylag ritka a keresztrácsos ikresedés, kioltása hullámos, kissé pertites a plagioklász: a második a biotitzárványos