Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-11-01 / 11. szám
28 MÁS VOLT AZ ÉLETEM zött. A műsor este 11 előtt véget ért. Viszont esténként már két csatorna üzemelt, és 1982-től már Teletext is. Orfűn vásárolni egy vegyesboltban tudtunk, Rózsi néni vezette a boltot, a lánya segédkezett neki. Talán az is úgy tartott nyitva, hogy reggel egy kicsit, majd délután is estig. A kenyér kétkilós óriás - legalábbis egy gyereknek, hívogatóan ropogós héjjal. Az ára ekkor még a legendás 3,60 Ft, ami majd a következő évben drágult 50%-kal. Trappista sajtot is lehetett kapni, és valamikor ekkoriban jelent meg a filteres tea. A klaszszikus párizsiról és kenőmájasról se feledkezzünk meg, aminek az ízére még most is emlékszem. Húst talán nem is vettünk, hanem a háztájiban neveltünk tyúkokat, korábban még disznót is. Létrehoztak egy kis kultúrházat, ahol időnként vetítettek, meg kézimunkaszakkört szerveztek, és alkalmanként ünnepi műsorokat is. Nagyobb moziba Pécsre lehetett menni. Otthon esténként kártyáztunk, társasoztunk, tévéztünk, olvastunk. Nyáron átjártunk a környező strandokra, Magyarhertelendre,